Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
1982. szeptember 18. Kelet-Magyarország 3 A megméretés ideje NINCSENEK ILLÚZIÓIM. Az idei őszi BNV-n a nem szakember látogatók zömének ugyanaz jut az eszébe, mint évek óta mindig. Ki-ki vérmérséklete, ízlése, szükséglete szerint tervezgethet, vágyakozhat, dühönghet, legyinthet. És azt kérdezheti: minek ez az egész? Fenn az ernyő, nincsen kas. Fölvonul több tucatnyi fejlett, közepesen fejlett és fejlődő ország számos vállalata, elhozza dús kínálatát, megannyi mélkülözhetetlen-nélkülöz- hető és fölösleges cikkét, élen járó színvonalú és minőségű termékét, meg a közepeseket, és persze a vacakot, a bóvlit is. Mi pedig csak nézelődünk — és nem vásárolunk. Mert amit megvennénk, azt úgysem hozza be a külkereskedelem, a hazai gyártóktól pedig nem rendeli meg a belkereskedelem. Születnek majd újabb újságcikkek, tévéműsorok, amelyekben egymásra mutogat gyártó és kereskedő, miközben a riporterek ugyanolyan reménytelenül keresik az igazságot, mint a fogyasztók azt az árut, amire éppen szükségük van. Aztán mégiscsak vásárolunk. Tessék csak visz- szaemlékezni az elmúlt évek karácsonyaira, hús- vétjaira, névnapjaira, születésnapjaira, házassági évfordulóira, vagy éppen lakáscseréire, új lakásba költözéseire és a hétköznapokra, amikor egyfolytában rohamoztuk az üzleteket, amikor időről időre föltűnt valami, amiért megérte sorbaállni, amiből vásárolni kellett. S ha nem tűnt föl semmi különleges, akkor is vásároltunk, mert ajándék kell, ruha kell, lakás és lakásberendezés kell, s kell sok minden más, rengeteg a kielégítetlen szűk- séglet. SZÓVAL KELL, nélkülözhetetlen az őszi vásár. Annak ellenére, hogy a világot recesszió, sőt válság sújtja, és ennek hatása alól — pedig de jó is volna — mi sem tudjuk kivonni magunkat. S miközben elkerülhetetlen kény- szerűség az importkorlátozás, mégis kell ez a reprezentatív fölvonulás, kell a tér a gyártóknak, ahol megmutathatják a legjobbat, a legkorszerűbbet, ahol összemérhetik teljesítményüket. És kell a fogyasztónak, s nem utolsósorban a kereskedőnek a tájékozódás lehetősége, hogy ki mit, milyen áron képes előállítani, szállítani. Igen, kell ez a felhajtás, s összes ellentmondásaival, bosszantó butaságaival együtt is örülnünk kell, hogy újra sor kerül rá. Mert azt is jelzi: a szükségszerű korlátozó intézkedések korántsem jelentik az import megszüntetését, s szó sincs arról, hogy kiürülnek az üzletek. Amíg ebben a hazában a gyárak, az üzemek piacképes termékeket képesek előállítani, addig az üzletekben vásárolni is lehet. Bel- és külföldi árut egyaránt. Hogy is lehetne elképzelni másként? Ahhoz, hogy a fogyasztók szükségleteinek megfelelően importáljunk — ez vitathatatlan — exportálnunk kell. De miközben a nagyvilágban a vásárlás egyre könnyebb, addig eladni — jövedelmezően eladni — esetenként úgy tetszik: lehetetlen. Legalábbis azoknak, akik a könnyebb, és így szükségszerűen a csődbe vezető utat választják és azt mondják: semmit sem tudunk tenni, illetve egyet tehetünk, kihirdetjük: térdre, imához. Pedig ők is tudják: az ima sem a vállalaton, sem a népgazdaságon nem segít. Bár tudnák, akik mégis így beszélnek, hogy segít viszont a gyors alkalmazkodás, a nehézségeket legyűrő önmegújító cselekvés, a tehetséges emberek ötleteiben rejlő lehetőségek felismerése, és ezeknek a lehetőségeknek a szervezett munkával való kiaknázása. S bár tudnák, hogy miként kell rugalmassá, produktívvá szervezni a munkahelyeket! És bár gyakorolnák! Minél többen. MOST VESZEM ÉSZRE, hogy én is fohászkodom Miközben magam is tudom — az imént írtam le —, az ima nem segít. De tudom, hogy segít a józan helyzetfelismerés, a realitásoktól el nem szakadó önértékelés, a konstruktív gondolkodás, a produktív együttműködés, az eredményes cselekvés. Hogy mennyien képesek minderre, ezt tükrözi ez az őszi nemzetközi vásár. G. I. SZÜRET AZ ÁRTÉRBEN Fejlesztés 32 millióért Jármííműszer Nyírbéltekről Ebben az esztendőben is kitűnik termelésének minőségével és mennyiségével a Ganz Műszerművek nyirbélteki gyáregysége. Az esztendők során mind bonyolultabb műszerek a nyugatnémet VDO-cég licence alapján készülnek, s többségük a Volkswagen típusú autókba kerül. A gyár termelésének 65 százalékát közvetlen, a többit közvetett formában adja el külföldre. Az Ikarusokba is a bélteki gyár műszereit építik be. Az évente gyártott 120 ezer darab járműműszer, melyet Nyírbélteken 310 munkás állít elő, esztendőnként 117 millió készterméket jelent, mely összegből 26,5 millió forint a nyereség. A Nyírség déli részén lévő gyár eddigi jó munkája eredményeként fejlesztésre kijelölt. Egy most megépített csarnokon kívül 32 millió forintos beruházást engedélyeztek, amely ezer négyzetméteres új gyártóterületet eredményez. Különösen növeli az itteni eredményeket, hogy mindezt négy év alatt érték el, hiszen akkor alakult a gyáregység, s a nulláról indultak. A Ganz kiváló piac- politikája, a gyártó egységek rugalmas reagálása, minőségi munkája így válik a korszerű gazdálkodás iskolapéldájává. Az almaszüret hangulatát nem könnyű visszaadni. Mert nem az az igazi arc, amit a fénykép mutat. Azon sok a mosoly. És hát ki mosolyog napi 10 órán keresztül, amíg almát szed, csomagol, drótoz, avagy szállít? Derűje azért mégis van az almaszüretnek. Kezdődik úgy, hogy valaki mond valamit és, akik hallják kacagnak tiszta szívből, felszabadultan. Példa erre, hogy a főerdész nagy komolyan mondja: „Farkast fogott..." — Mutatok egy bátor asz- szonyt. Farkast fogott. — Nem hiszem! — De bizony. Ez az asz- szony nem fél semmitől, ha kell, ma is megfogja a Farkast. Körül már nevetnek. Nevet a fiatalasszony is. Miért ne, hiszen Farkasnénak hívják és hát valóban Farkast fogott. Mindebből kiderül: a gyümölcsösben az erdészeti brigád vidul és dolgozik- Komolyra fogva a szót, kitűnik az erdei munkánál az alma most fontosabb. De még mennyire, hiszen sok bajjal és gonddal ápolták, óvták a gyümölcsöt, ki-ki aggódva várta, hogy beérjen. De mi is történt az almával és mit kellett érte tenni? — Tizenhétszer permeteztünk — mondta egy előző beszélgetéskor a főkertész. — Most szép a gyümölcs, de tavasztól őszig sok bajt kiálltunk. Tavasszal hideg volt, késett a v;rágzás, nyáron olyan jeget és vihart kaptunk, amilyenre még nem volt példa. A vihar fákat csavart ki tövestül. Egyszóval volt bajunk elég. Alma a fa alatt Aki az ősz szépségét látni akarja, az a Beregbe menjen. Ott is túl a Tisza töltésén, a Holt-Tisza partjára, oda ahol esős időben vendégmarasztaló a sár. De most ősz eleji nyár van, meleg a levegő. Már szeptembert írunk. Itt-ott sárgulnak a falevelek, szálkásabb a sás, elviritott a holtág vizén a tavirózsa. Belep bennünket a szürke öntéstalaj felszálló pora, amelyet traktorok vernek magasba. Pirul, piros az alma, szedésre érett. Válogatás exportra Ami volt elmúlt, ne gondoljunk rá. De hát mennyi alma termett, mit kell leszedni, csomagolni és elszállita- ni. Szűcs László, a tarpai termelőszövetkezet elnöke közli: Jönnek a főiskolások — Háromezer tonnára számítunk. A fehér almát még augusztusban leszedtük, nem volt sok, 200 tonna, elszállítottuk. A piros alma az, amire most nagyon oda kell figyelni. Ötszöri jégverés után csak gondos szedéssel, válogatással érhetjük el, hogy az exportarány 60—65 százalék legyen. Az almának szerte a megyében nagy a becsülete, értéke. Tarpán sem lehet ez másként. Az alma az a termék, amely ha jól sikerül, eredménynövelő, ha viszont nem terem elég, gyenge a minőség, azt az egész gazdaság megérzi. A jó termésnek tehát örülni kell, bár egyre nehezebb a betakarítás, egyre körülményesebb az értékesítés. — A szedéssel idén kevesebb lesz a gondunk, mint korábban. Most jelentős külső segítséget is kapunk, jönnek hozzánk a nyíregyházi tanárképző főiskola hallgatói 120-an. Egyébként a tavalyihoz viszonyítva minden szervezetten történik, nincs ládahiány, a csomagolóanyag is elég. Járunk a kertben. Látjuk, nincsenek híján a szorgalomnak az emberek, asszonyok. Van aki a fára mászik, mások a tele vászon vödröket ürítik óvatosan a tartályládába. Az emelővillás targonca gyakran fordul, hordja a manipuláló térhez a tele konténereket. Lenyűgözően szép ez a mozgalmas kép, a munkának ez a jó tempós ritmusa. Csodálnivaló az is, ahogyan Varga Elek begyakorolt, pontos mozdulatokkal kötözi le az almával teli Szabolcs ládákat. Tarpai jonatán — Régen csinálom már — volt időm megtanulni — mondja. Különben is a kerti munkának ezt a részét szeretem leginkább. Ha már kötözök, akkor biztos, hogy jo helyen van a termés. Termés ? Tarpai jonatán. Ismerőseim mondják, a beregi, tarpai almának jobb, kellemesebb az íze, mint annak, ami a homokon, Szabolcsban terem. Lehet hogy van ebben igazság. De nem ez a fontos. Eszembe jut, hogy errefelé nem az alma a kedvelt gyümölcs. A tarpai, gulácsi, ti- vadari emberek szíve inkább a szilva és a dió felé húz. Ebben is a felé a dió és szilva felé, ami az ártérben hajdan félig-meddig vadon dzsungelként díszlett. De ez már a múlt. Persze van szilva is. O lvastam egy történetet a szamárról, amelynek részeges gazdája volt. Magányos, szomorú ember lehetett a gazda, mert nemcsak hogy minden kocsmánál megállt a fogatával, hanem a csacsit is megkínálta mindig. Sörhabbal, jó fuvarokkor kupica édes pálinkával is. Jó ember volt a fuvaros a maga módján, de hát a jóság nem menlevél a hosszú élethez. Meghalt májzsugorban. Dobra került a taliga és a csacsi. Megvette mind a kettőt egy józan életű ember. Úgy gondolta, révbe ér a fogatával, de a csacsi azután is minden kocsmánál megállt, és se ütésre, se . könyörgésre nem mozdult addig, amíg sörhabot, vagy kupica ke- vertet nem kapott. És részegessé lett a józan ember, mígnem a máj bajig ért el a fogatával. A történet Mocsár Gábor kedves novellája, de a csacsit ismertem magam is. Mutatták Nyékládhá- zán és bizonygatták, hogy egy féldecitől még a tele taligát is felhúzza a hegyre, de nevették, hogy többe kerül az üzemanyag, mint a fuvardíj. No, erről nekem a kis vállalatnál hallott törtéKell a láda ... dió is, de több az alma. Kell is, hogy legyen. És ha már a kertben járunk, vetünk egy pillantást a gáton innen, az éppen hogy termő fiatal ültetvényre. Kísérőnk mondja: — Ez most jól néz ki. Ez is terem már valamennyit. Jövőre, azután már erre is számíthatunk ... Elmaradnak mögöttünk a kertek, de hordjuk magunkban egy napfényes szeptemberi délelőtt élményeit. Fogalmazódik közben a kérdés: mit ér az alma, mi a hc-zna? Azt mondr.ni, hogy a tarpai alma 15 millió forintot ér — meg ha fedi is a valóságot —, nem teljesen igaz. Van minek ■■ | ■ örülni A teljes igazság az, hogy az alma valós értéke az, ami a gyümölcstermesztéssel együtt jár. Ez pedig a munka. A metszés, a permetezés, a szüretelés, a fák talajának művelése sok embernek ad munkát, kenyeret. És ha már azzal kezdtük, hogy a fényképeken sok a mosoly? Legyen is. Ha a sok gond ellenére is jó a termés, akkor van minek örülni, szabad mosolyogni. Seres Ernő Szabolcsi szakemberek külföldön Példásan helytállnak külföldön is a Gép- és Felvonószerelő Vállalat szabolcsi szakemberei. A cukor-, cement-, ház-, gumi-, porcelán-, üveggyárak, illetve erőművek gépi berendezéseinek, acél- szerkezeteinek szerelésére szakosodott vállalat dolgozóinak körülbelül harmada szabolcs-szatmári. A hazánkon kívül az NDK- ban, Ausztriában, NSZK- ban, Algériában, Mongóliában számos gyár létrehozásában közreműködtek, s azt teszik jelenleg is. A külföldön végzendő munkák elsősorban a fiatal szakembereket, azon belül is inkább a nőtleneket vonzzák, akik miután a vállalat hazai munkahelyein kellő gyakorlatot szereztek — vehetnek részt a felvonószerelők külföldi megbízatásainak teljesítésében. A kiküldetésük elbírálásánál döntő szempont a jelöltek magatartása, munkaszeretete, szaktudása. A hazánktól távoli munkavégzés kemény helytállást követel. A dolgozók az évi szabadságukat nem tölthetik ott. Aki megbetegszik, 8 nap után itthon gyógykezelik. Egyébként a magyarok ott is ötnapos munkarendben tevékenykednek, 3 hónaponként térnek haza, s akkor egy hétig tartózkodnak itthon. A vállalat külföldön összkomfortos lakáskörülményeket biztosít. A vállalat legjelentősebb külföldi partnere a Német Demokratikus Köztársaság, ahol a magyar szerelők jelenleg is tíz munkanelyen — cement-, és porcelángyár, valamint erőműszerelésen — dolgoznak. Itthon főként gépfelújítást, üzemi rekonstrukciót végeznek; például a gumigyárban, a tiszavas- vári Alkaloidában, az eperjeskei átrakóban, a hejőcsabai cementművekben. De a vállalat dolgozói — így a szabolcsiak is — igencsak kiveszik a részüket a budapesti metróépítésből, továbbá a kazincbarcikai vegyi kombinát felújítási munkáiból is. (cselényi) net jutott az eszembe, lévén a csacsi példázat, ráillik egészen. A kis vállalatocska szolid cég volt. Megúszta mindig kis haszonnal, vagy kis ráfizetéssel. Olykor a szerencse segített, máskor a főbb hivatal, néhány barát, és a könyvelés. Amikor aztán a cégecske főnöke rokkant nyugdíjas lett, megkapta a helyét egy józan életű ember, aki azt hitte, hogy ezzel a fogattal révbe ér. Az első kocsmánál az üzlettársak jöttek. Mondták, hogy vagy úgy csinálják tovább, ahogyan eddig, a kecske és a káposzta elmélet szerint, vagy ők nem mennek tovább. És szoktatásként megkínálták sörhabbal és kupica édessel isi A második kocsmánál a helyi kicsi főnökök jöttek. Sörhabért és kupica édesért, bizonygatván, hogy a „Prémiumhoz” címezett kocsmánál amióta idő az idő, mindig megálltak és a józan főnök, aki azt akarta, hogy a rossz taliga döcögjön tovább, illően megkínálta őket. A harmadik kocsmánál a régi brigádok jöttek: vagy kiszámítja nekik az állásidőkre is a 130 százalékot, vagy azonmód kifogják magukat a hámból. Mit bonyolítsam? Nerh fogtak ki. A negyedik kocsmánál a főnökei jöttek, víg proto- kol közben dicsérték,-hogy egészen jól halad a rozoga szekér, alig ráfizetéses. Most valahol az ötödik kocsmánál áll a szekér. Itt ugyanis tábla fogadta őket: „Szanálás miatt behajtani tilos”, se sörhab, se édes. Néhány bús magyar tikkadtan összehajol és arról kesereg, hogy milyen jól utaztunk eddig. m m tóirat: megismétlem MJ hogy Nyékládházán azt a csacsit még ismertem én is, de ennek semmi jelentősége nincs, ugyanis a történethez semmi köze. Több ez sajnos, mint egyszerű csacsi- ság, hiszen olykor az is ártatlan, aki ott ül a bakon. Bartha Gábor
