Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-13 / 189. szám

1982. augusztus IS. Keiet-Magyarország 3 Megújulás és innováció 3. Távol a vásár zajától Térjünk vissza ahhoz a megállapításunkhoz, hogy a K+F kapacitásunk megfelel a fejlett ipari országok átla­gának, az innováció intenzi­tása azonban — a kutatási eredmények hasznosítása a tömeggyártásban és a piacon — elmarad azokétól. Ennek egyik oka azonnal kiderül, ha megvizsgáljuk, hogy e ka­pacitás legértékesebb része, a kiművelt kutatók gárdája hol, a termeléstől (és a piac­tól) milyen távol dolgozik. Svédországban a teljes kuta­tói létszám 66 százaléka, az NSZK-ban a 77, Hollandiá­ban, Belgiumban az 57, illet­ve 59 százaléka, Jugoszláviá­ban a 25, Lengyelországban a 30, Csehszlovákiában a 45 százaléka vállalati kutatóhe­lyen alkot. Magyarországon a 70-es években a kutatói lét­számnak csupán 12 (!) száza­léka dolgozott vállalatnál, 49 százaléka az ágazati és egyéb, 28 százaléka akadé­miai, 11 százaléka pedig fel­sőoktatási kutatóhely alkal­mazottja volt. Ez azt jelenti, hogy a kutatói létszám 88 százaléka (!) — nagyjából napjainkig — közvetlenül csupán a kutatási eredmény létrehozásában volt érdekelt, s legfeljebb csak közvetve érintette a kutatási eredmény nagyipari alkalmazása, pia­ci sikere. Az utóbbi évek egyik saj­nálatos példája jól szemlél­teti, hogy milyen fennakadá­sok származnak abból, ha a kutatás (persze alkalmazott kutatás) túlságosan messzire kerül a termelés realitásaitól. A SZTAKI, a Számítástech­nikai és Automatizálási Ku­tató Intézet 1976-ban hozzá­fogott a Dialóg—CNC szá- számítógép-vezérlés kidolgo­zásához — egyidejűleg egy amerikai és egy japán céggel. A következő évben a magyar kutatóintézet a fejlesztést si­keresen befejezte — megelőz­ve a két külföldi céget. A Dialóg—CNC vezérléssel fel­szerelt első magyar szer­számgép (mintapéldánya) 1978-ban a hannoveri szer­számgép világkiállításon nagydíjat nyert. Számos megrendelést kapott volna a magyar ipar, sőt az árakat is diktálhatta volna, ha akkor megkezdődik a sorozatgyár­tás. De nem kezdődhetett el. Tudniillik 1979 végéig nem akadt magyar gyár, amelyik vállalta volna a gyártást. S ennek egyszerűen objektív akadályai voltak. Mert a szerszámgépgyárak — na­gyon helyesen — elsősorban szerszámgépeket akartak gyártani, ahhoz értenek. A gépek CNC vezérlését mástól akarták — specialistától — beszerezni. Computeres gép­vezérlést azonban sorozat­ban, 78—79-ben még egyetlen hazai gyár sem állított elő: erre akkor kezdtek felkészül­ni. E felkészülés keretében az Elektronikus Mérőműsze­rek Gyára (EMG) — termék- szerkezete megújítását szor­galmazva — 1979 második felében vállalta végül a SZTAKI modelljének a gyár­tását. A termelés nagyipari technológiájának kifejleszté­séhez azonban két év kellett. S ehhez mindenütt a világon kell is ennyi idő, különösen, ha új termelési kultúra meg­honosításáról van szó. Per­sze az is igaz, hogy ez így most már 5 évet vett igénybe az ötlet megfogalmazásától a megfelelő ipari termelés el­indulásáig: 1976-tól 1980-ig. Az EMG például az átvett dokumentáció „honosításá­val” egy évig birkózott: any- nyira különböztek a nagyüze­mi technika nyújtotta lehe­tőségektől a kutatóintézeti megoldások. A mintadarab kezelőpultja például Bécsből származott, egy-két példány­nál az import megengedhető — sorozatgyártásnál azonban természetes, hogy a „dobozt” itthon kell gyártani, ezt azonban ki kellett fejleszte­ni. Más: a berendezés rész­egységeinek, elemeinek mé­retei nem egyeztek a gyári szabványokkal: nem illesz­kedtek a gyártósorokra, nem fértek a szerszámok alá. Kö­vetkezésképp az egészet át kellett szerkeszteni és kidol­gozni a jó, nóvumnak számí­tó működési elvhez (a keve­sebb nóvumot tartalmazó, de olcsóbb) nagyüzemi techno- (lógiát. A magyar gazdaságban a technológia-kutatásoknak ed­dig kisebb figyelmet szentel­tek. Ez következett abból is, hogy nem a termelővállalati K+F volt az innováció előte­rében. A korszerű technoló­giák többsége az iparfejlesz­tés korábbi, főleg extenzív jellegű szakaszában a terme­lési szerkezet változásával került a gazdaságba: új gyár — új technológia — új ter­mék. A 70-es évek második felétől azonban — amikor a fejlesztés fő útja már nem az új kapacitások létrehozása, hanem a kiépült ipar, válla- latonkénti, belső, minőségi átalakítása — a gazdaság szá­mára szükséges új technoló­giák és termékek túlnyomó többsége a vállalat K+F ke­retében kell, hogy megszü­lessen. (Következik: összefogása) Az alkotók m £ idd, el semmiség az ff egész. Hogy szerin- MM ted nem? Na ne va­cakolj! Egy dinnyét már talán csak rád lehet bíz­ni. Várj, elmagyarázom, mit nézz meg rajta, gye­re engem már nem ver­nek át! XJgyan, mesebe­széd, meg lehet ezt tanulni. Kikérdeztem a csőszt, ha ő se tud jó dinnyét keresni, akkor kicsoda. Szóval, ha kimegyünk a piacra, először is néz­zünk alaposan körül. Van, aki az első bódénál megáll, gondolván, en­Gerencsér Ferenc nél elevenebb, ennél zöl­debb héjú, ennél piro­sabb úgysem akad. De te ne horgonyozz le az első helyen! Járjuk kör­be a bódékat. Sorba, nem sietve, itt kapkodni nem érdemes. A táblára ne is nézz. Legjobb, ha elfelej­ted Csány, Hort, meg egyáltalán a Heves ne­vet. Mindenki ezt írja az ár mellé, erre nem támaszkodhatunk. Mert vagy onnan jött, vagy nem. Persze én a végén úgyis kiderítem, hisz nem lehet titkolni elő­lem a turpisságot. Bár­milyen jólesik elolvas­ni: „mézédes”, ne higgy ennek sem! „Cukor”, „Sugar Baby” sem tán­toríthat el, tudnod kell, ez sem több ügyetlen reklámfogásnál. Amit te, ha egy kicsit is értesz a dinnyéhez, nem veszel be. Hogy a hevesi mézédes-e va­lóban, azt neked kell megállapítanod. És ehhez kevés, ha olvasni tudsz. Mit mondjak! Az ide nem Az Újpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárában műszakon­ként 70 kiló kötőfonalat készít a gyűrűs fonógépen Mohá­csi Mária. (G. B.) Pályakezdők P ályakezdők, diplomás értelmiségi fiatalok fogad­tak bizalmukba, avattak titkaikba, amikor azt tudakoltam, milyenek az első évek benyomásai, tapasztalatai? Megtalálták-e számításukat? A kezdő jogász, dr. M. G., most jogi előadóként dolgozik a vál­lalatnál. Korábban ösztöndíjasa volt, ő úgy érzi, nem­csak anyagiakban becsülik meg, biztosítják fejlődését is. Örömmel újságolta, 400 forint fizetésemelést kapott, de ennél sokkal nagyobbra értékeli, hogy tapasztalt jo­gász kollégája bevezette a bírósági ügyekbe, s már ön­állóan vesz részt tárgyalásokon. Korunkban ugyancsak megnőtt az emberi tényezők szerepe, jelentősége a társadalmi, gazdasági élet min­den területén. Előrehaladásunk igényli a kezdeménye­zést, az ésszerű kockázatvállalást, s azt, hogy önálló­ságra neveljük a kezdő szakmunkást, a pályakezdő mérnököt, technikust és hasznosítsuk tudásukat. A jo­gászjelölt lány így örvendezett: „Ügy érzem, nem csak el — hanem be is fogadtak a vállalatnál. Három hó­napig, amikor a főnököm beteg volt én helyettesítettem. Ez volt az a fordulópont, amikor úgy éreztem, biza­lommal fordulnak hozzám az emberek. Jól esett. Érez­tem, bizonyíthattam.” Gondolom a bizonyítás vágya fűti valamennyiüket. Verba József nem is olyan régen még villanyszerelő­ként dolgozott nevelő vállalatánál, a SZÁÉV-nél, ahol a tanulókenyeret is ette. Innen juttatták a SZET-re is, s fizikai munkás létére most diplomával tért haza. Elégedett is, nem is. Elégedett, mert ezt elérte, de elé­gedetlen, mert több szellemi energia van benne, mint amennyit jelenleg hasznosítani tud. „Csökkenteni kel­lene az adminisztrációt, ami elveszi az ember erejét is. idejét is, kedvét is. Kevés idő marad az alkotó gon­dolkodásra.” Talán nem csak itt, és az ő esetében ér­demes odafigyelni jobban a fiatal, s már bizonyított üzemmérnök-főművezetők, művezetők, mérnökök, köz­gazdászok stb. gondjaira. Már csak azért is, mert ez nem csupán az ő gondjuk, minthogy a megoldásuk sem tőlük függ csupán. Talán a legjellemzőbben mégis T. Balázs, fiatal üzemmérnök, műszaki előadó fogalmazott: „Legfonto­sabb, hogy a friss diplomást engedjék úszni. Csakhogy ehhez medence szükséges ...” F. K. AZ ERDŐ MINT FŐÁGAZAT Földbe gyökerezett százmillió LASSAN FOGYATKOZ­NAK A SZÁNTÓFÖL­DEK, AHOGY AZ UTAZÓ NYlRLUGOS FELÉ TART ÉS ELHAGYJA NYÍRMI- HÁLYDIT. MÉG NÉHÁNY ROZSTÄBLA, EGY KIS DOHÁNY, ÉS SŰRŰ ER­DŐK KÖZÖTT KANYA­ROG AZ ÜT, CSAK A JOBB FEKVÉSŰ FÖLDE­KEN SZAKÍTJA MEG EGY-EGY ALMÁS. SO­VÁNY ERRE A FÖLD, ÉS HA AZ ITT GAZDÁLKO­DÓK NEM CSINÁLNÁ­NAK A SZÜKSÉGBŐL ERÉNYT NEMIGEN LE­HETNE MEGÉLNI BELŐ­LE. AHOL A ROZS MÁR NEM FIZET, ODA ERDŐT TELEPÍTENEK A NYlR- LUGOSI ÁLLAMI GAZ­DASÁGBAN, ÉS HOGY JÓL PROFITÁLNAK BE­LŐLE, AZT BIZONYÍT­JÁK EREDMÉNYEIK. Csercsere Erdő volt itt régen minden­felé — emlékezik Puskás Béla a gazdaság igazgatója. — Ahol a központunk van, vala­mikor cserfaerdő volt, és ez uralta a környéket. Ma is úgy hívják: Cserhágó. Aztán is szükséges. Először is ha lehorgonyzunk va­lahol, megvárunk két- három lékelést. Jó diny- nye ugyanis — véletle­nül —, bármelyik ku­pacban akadhat, akár­honnan is hozták. Szó­val várunk. Ha lottyos- ba szalad előtted a kés, jobb, ha eggyel odébb állsz. Ha szemre marad- hatós az előtted lékelt, nekiláthatsz te is keres­gélni. Aki nem ért hoz­zá, rögtön a legsimábbat, leggömbölyűbbet kutat­ja. Te fardát nézz, ami lehetőleg kicsit forradá- sos is. Kunkoríts egyet a farkán, levez-e, ha igen, kopogtathatod. De nem ám verni, mint jég a hítárt. Lassan, meg­várva a feleletet. Mert ha türelmed van, na meg füled, a dinnye visszaszól. Érces, ke­mény kongó hangon. És akkor kés alá tarthatod. De nem ám a hátát! A hasát szúrasd meg, ott mutatja az igazi formá­elfogyott a fa, de nem so­káig kínlódtunk a sívó ho­mokkal, a hatvanas években megkezdtük az erdősítést. Nem cserfával, mert intenzí­vebb fajra gondoltunk, így ma már 1700 hektárunkból nyolcszázötven a nyáras, a többi akác, meg egyéb. Jó pénzt hoz a nyár Nyír­jót. Ügyelj, hogy a kés recseg közben, s ha kós­tolót nyújtanak, ne nyeld le, mint a felest. Éppen csak megroppantam, a többit a nyelvre, ínyre bízni. Ha a rostokkal együtt elolvad, akár meg is veheted. Ha valamit alkudni is tudsz, még jobb, ha nem, a te zse­bed bánja. mk o, hát akkor néz- fy zük! Azt vedd ki, megvan vagy nyolc kiló. Kilenc? Nem baj, csak jó legyen. Illetve ez biztos, hogy príma. Nem, azért tessék csak meg­lékelni! Jó nagyot ké­rünk rá! Hm, elég só- padka, kicsit savanyú is. Ugye mondtam! Meg kell lékeltetni. Látod, még jó, hogy kijöttem veled. Na, menjünk eggyel odébb, úgy nézem, az tényleg hevesi lesz! Fardát keressél, lehe­tőleg forradással... Csendes Csaba lúgoson. Az erdőágazat jöve­delmezősége húszszázalékos, amit semmi más nem köze­lít meg., Nyolc-tízezer köb­métert adnak el évente, kerül belőle Jugoszláviába, Olasz­országja, tizenkétmillió fo­rint értékben. Furcsán hangzik, hogy fát exportálunk, de a papír­gyárnak Európában nálunk van az egyik legjobb termő­helye, így aztán jut belőle kül­országba is, cellulózzal fizet­nek érte. Munka az almáig Hatezer tonna almát szü­retelnek évente, így aztán jól jön a fa munkaalkalomnak is. Hetven ember dolgozik a lá­daüzemben, háromszázezret szegeinek össze évente, ami kielégíti teljes szükségletü­ket. Ide az a fa kerül, ami exportra már nem alkalmas. Ebből újabb tízmilliót húz­nak, és továbbfejlesztését tervezik. A Balkányi Állami Gazdaság lesz a vevőjük és megduplázzák a termelést. Vesznek még három fűrészt, és a dolgozók > otthon is sze­geznek, házhoz szállítják az alapanyagot. A fűrészüzem dolgozza fel az akácot is. Támkarók ké­szülnek szőlőnek, Eger - kör­nyékére, Bács megyébe ad­ják el. A hulladékot a dol­gozók ingyen kapják meg, otthon az év nagy részében ezzel fűtenek. Az energia drágulása a gazdaság veze­tőit arra késztette, hogy a hulladékot ott is felhasznál­ják. Rövidesen megvalósul az új beruházás, amelynek jó­voltából az összes dohány­szárítót, és az irodaépületet a leeső széldeszkával, kéreggel fűtik majd. Csak nemes fát — Kevesen tudják, hogy a fát ma már éppúgy nemesí­tik mint a búzát, vagy a ku­koricát — tudtuk meg Elek Sándortól az erdészeti főága­zat gazdájától. — A nyárfá­nak sok fajtáját tenyésztették ki különböző talajtípusokra. Mi a legmodernebbeket tele­pítjük, amelyeket műtrá­gyázni is kell, és nagyon gon­dosan ápolni. Ezek hozama a húsz köbmétert is elérheti egy évben hektáronként. GAZ terepjáróval ismer­kedünk a gazdaság határá­val. Nagyon romantikus vi­dék. Vastag homok borítja az utat, két oldalt akácsor, rozstarlókat szikkaszt a nap az erdőnyiladékokban. Egész évben folyik a fakitermelés, most éppen a nyírbéltéki ré­szen zúgnak a fűrészek. — Sok volt erre az elha­gyott föld, amire senki sem nézett — mutat messze a fő­erdész. — Még ma is akad. Mi ezéket is betelepítettük. Ha összeszámoljuk jobban fizet mint a rozs, a kockázata pe­dig összehasonlíthatatlanul kisebb. És micsoda érték! Százmillió van nálunk a föld­be gyökerezve. Különböző korú erdőré­szek mellett visz az útunk. Karcsú fiatalosok, és máris gyérítik. Valuta vadból Ahol erdő van, ott nem hi­ányozhat a vad sem. Nincs ez másként a nyírlugosi sűrve- sekben sem. Rengeteg őz jár­ja a pagonyokat a vádászok örömére. Gyakori vendég a külföldi vadász. Az idén is tucatszám vitték haza a szebb­nél szebb trófeákat. A vadgazdálkodás ugyan­olyan fontos ágazat az állami gazdaságban mint a többi. Valutáért hangzik el a puska­lövések nagy része, ezért ért­hető a gondoskodás. Jó dolga van az őzeknek, télen soha­sem üres az etetőjük. Gon­dos szemek vigyázzák min­den lépésüket. Szép a fácán­állomány is. Az úton lépten- nyomon kerülgetni kellett a terepjáróval az idei csirkéket. Nemcsak azokat, amelyek a mezőn, erdőben keltek, hat­ezren mesterséges keltetőben látták meg a napvilágot, »ta­vasszal engedték szabadon őket. Nincs éppen a világ szeme előtt a Nyírlugosi Állami Gaz­daság, csendesen, nyugodtan telnek errefelé a hétköznapok. Hiába a tengernyi homok, mégis szép a természet, a táj. Teremnek még a penészleki „hegyek” is. Rangjának meg­felelő helyet kapott a gazdálkodásban az erdő. Ésik Sándor Dinnye­vásár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents