Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-08 / 185. szám
1982. augusztus 8. Kelet-Mag yarország 3 JEGYZETLAPOK Több figyelmességet! □ z ember néha úgy érzi: az idegenforgalomról sokat beszélünk, de keveset teszünk érte. Most nem a beruházást, pénzt igénylő dolgokról szólok. Ez bonyolult, s meghaladja egy jegyzet terjedelmét. De mindenképpen beszélni kell olyan apróságokról, melyek azt is kifejeznék: mi nemcsak várjuk a pénzt hozó idegent, de udvariasságunkkal meg is akarjuk nyerni jóindulatát. Hogy mire gondolok? Évek alatt nem sikerült kiharcolni, hogy a város legfontosabb pontjain többnyelvű tájékoztató térkép igazítson el. Egyetlen üzletünkön, áruházunkon nem találni olyan kis felírást, mely tudatná, hogy ott milyen nyelven beszél az eladó — magyaron kívül. A megyeszékhelyen egyetlen olyan utcai pavilont nem találni, ahol Szabolcs, Szatmár, Bereg jellegzetes emlékeit, tárgyait árusítanák — főleg forgalmas hétvégeken. Sok, a vendégek által is keresett közintézményen magyaron kívül nincs feltüntetve, mi is az, pedig szükség lehet ilyenre az idelátogatónak. Elképesztően rossz a posta terjesztése, a több nyelven megjelenő Magyar Hét című lapot sehol nem látni a pavilonokban, kevés van, nem kínálják, s még véletlenül sem jutnak el oda ezekkel, ahol tömegesen találhatóak a külföldiek (Sóstó, Igrice-falu, nyári egyetem s.tb.j. Egyetlen idegenek által frekventált helyen nem találni a városok és a megye programjait ajánló feliratot, hogy azok megközelítése miként lehetséges, az aztán végképp rejtély marad a külföldinek. Apró dolgok, kis figyelmességek lennének ezek. Aki viszont járt valaha külföldön, az tudja: éppen ezek teszik kellemessé, zavartalanná az idegen környezetbe tervezett nyaralást. B. Íj. Petrencék □ hét derekán ' Nyíregyháza—Vásáros- namény—Fehérgyarmat—Csengersima út mentén tapasztaltam: ritkán látható, üde az augusztusi határ. Kövér sar- jútermést hozott az árokpart, térdig ér a fű második hozama a réteken. Sok helyen látni szorgalmas embereket, akik az árokpartokon kaszálják a sarjút, vagy már forgatják, szárítják, sőt petrencézik a télire való szénát. Sajnos kevésbé derűs látványban is része lehet az arra utazónak. A még júniusban levágott első kaszálás szénája több helyen feketére korhadt petrencék- ben díszeleg az utak szélén. De nemcsak az árokparton, de Kisar és Fehérgyarmat között még a kaszálón is benőtte a sarjú az ott felejtett szénát. Azt sem lehet mondani, hogy az utóbbi két hónapban nem volt annyi száraz idő, mialatt behordhatták volna a napról-napra értékét vesztő szénapetrencé- ket. Munkát fektetett be, aki az árokpartokat kaszálta, gépet koptatott, üzemanyagot használt el a gazdaság és az utolsó értékmentő lépést, a kazlazást kihagyták. Az ilyen pazarlásra, gondatlanságra nem lehet mentség. Ez nemcsak az árokpartot kaszáló egyénnek, vagy a szövetkezetnek ügye, a semmivé lett széna a népgazdaságnak is vesztesége. Cs. B. Nyíregyházáról Festékkendő komputerbe Három megyére — Szabolcs, Hajdú, Borsod — kiterjedő irodagépjavító és szolgáltató tevékenységet végez az Információtechnika Vállalat nyíregyházi szervize. Kiss Péter szervizvezető és Losonczki Ferenc művezető elmondták, hogy csupán Szabolcs-Szatmárban 6 ezer darab különböző gyártmányú író-, számoló-, sokszorosító, könyvelő-, számlázó- és adatfeldolgozó gépet használnak, amelyek bizonyítják az ügyvitel kiszolgálásának technikai fejlettségét. Ezeknek a szervizét a nyíregyháziak végzik. Szabolcsban jelenleg legalább félszáz elektronikus számlázógép működik a vállalatoknál. Ezek főleg DARÓ 1720-as NDK gyártmányúak, amelyek programozás szerint végeznek főkönyvelési, anyagkönyvelési, bérszámfejtési és egyéb műveleteket. Javításukat a vállalat három kiváló szakembere: Komár Árpád, Filetóth Béla és Tamás István műszerészek látják el mégpedig helyben, ott az üzemekben. Évente mintegy 250 sokszorosító- és másológép szervizét is ők látják el három megyében. A HAFE, a Nyíregyházi Dohánybeváltó, a Szabolcs Cipőgyár s még több vállalat világszínvonalú Tri- ump—Adler normálpapír másológépeit, valamint az Ózdi Kohászati Művek Minolta japán másológépét is a nyíregyházi műszerészek javítják. A Zalka Máté szocialista brigád társadalmi munkában javítja a pontírógépeket, amelyeket a csökkentlátók, illetve vakok használnak. Jelentős termékgyártást is végeznek. Nyíregyházán gyártják az ország csaknem teljes ellátását biztosító író- és számológép szalagokat, melyekből évente 1,5 milliót termelnek, s jelentős meny- nyiséget exportálnak Ausztriába. Gyártanak komputerekbe festékkendőket a Videotonnak. Készítenek irodagépekhez kellékeket, pénztárgépszalagokat, stencilgépszitákat, címíró és címnyomó gépekhez festékszalagokat. Nyíregyházán gyártják a Magyar Távirati Iroda megrendelésére a telexgépekhez szükséges szalagokat is. (farkas) Dzsubák József és Dámóczi János öntők készítik a radiátorokat. (Császár Cs. felvétele) Szép szakma „Csak kutya nehéz“ Mégis csak találó volt a kisvárdai vasöntöde régi neve. Bizony leginkább egy vulkánhoz hasonlít a kúpoló kemence melletti forróság, s ha nem vigyáz valaki, akkor itt is megégeti a "kipattanó szikra, a lecsöppenő folyékony vas. Hárompercenként fordul a tégellyel egy ember. Kétkerekű kiskocsin hoz a kemencétől egy adag vasat. Megemelik á csöbörhöz hasonló tégelyt, egymás fölött három radiátorformát öntenek ki. Az öntőnek végigszalad egy gyöngyöző izzadság- csepp a homlokán, amint öntőhomokkal elfojtja a kis tűzcsóvát. — Azért kell a flanelling, hogy felfogja a verejtéket — mutatja magát Ráfi Sándor. — A védőkötény, a lábszárvédő véd a vastól, de benne még jobban izzad az ember. Errefel egy műszakban 4—5 liter szódát is megiszom. Egy meleg nyári délután jártunk az Öntöde II-ben ahol a különböző méretű radiátorok készülnek. Többnyire a hagyományos módszerekkel, esetleg emelgetni kell kevesebbet, mert néhány szerkezet könnyített a munkán. — Pedig ez nagyon csodálatos szakma — bizonygatja Kelemen Attila művezető. — Csakhát a fiatalok mégsem tolonganak, hogy megismerjék. Jócskán száll a por, a füst, ilyenkor nyáron hozzájön még a hőség. Van olyan munkahely, ahol ötven fokon felüli a meleg. Odébb sétálunk néhány métert. A csilléken, a formákban a már hűlőfélben lévő radiátorok ontják a meleget. Dagadnak az izmok, az erek a karokon, ahogy a rámolok hozzálépnek a formákhoz, egy rázóberendezés segítségével szabaddá teszik az elkészült radiátort. — Nézze, milyen lesz az ember! — szól Vizer József. Arca, ruhája fekete a koromtól, formázóhomoktól, a mellén az izzadtságpatak vág keskeny csíkot. Alig várják, hogy ellépjenek a meleg formáktól, szippantsanak egy kis friss levegőt. öt—tíz éve járnak a Vulkánba. Vizer István például Dögéről jár be. — Ha nem is sokkal, azért a családnak vastagabb karéjjal jut a kenyérből, ha' itt dolgozom — mondja. A körutat a tulajdonképpeni folyamat kezdetén fejezzük be. A formázót új helyre tették, tágasabb, világosabb, mint korábban volt. — Mi csak homokozunk — tréfálkozik egy fiatalasszony, Rinkó Jánosné, ahogy elsimítja az öntőhomokot társával. Valóban nem látszik nehéznek, ahogy gumikesztyűs kezével végigsimítja a nedves homokot a formán. Társával együtt összezárja a két felet, ráteszi a továbbítócsillére. Azért próbálja meg bárki: egy műszak alatt 18 csillét raknak meg, azon 30 forma — vagyis csésze — van, darabonként tízkilós súllyal. Kazárbokor peremén 15 hektárnyi területen dinnyék gömbölyűdnek. Zömök férfi tizenéves fiával hajlong, késük meg-megvillan a délutáni napfényben. Vizsgálódás után avatott kézzel vágják az indáról a termést. Körülöttük a rakodók szorgos- kodnak, hamar megtelik az IFA. Szklenár István Csány- ból érkezett, a „dinnye fővárosából”. Márciustól szeptemberig a szabolcsi homok a szűkebb hazája, munkaadója a nyíregyházi Ságvári Tsz. Hamisítatlanul hevesi ez a dinnye — magyarázza Szklenár István. Mutatja a melegágyak helyét, ahol a hevesi magból a palánták cseperedtek. Nemcsak a magot, a családját és a szakértelmét is magával hozta Csányból. A tsz itt, az akácfasor közelében vert fel nekik faházat. Agregátor működteti a tévét, gázpalack a hűtőgépet. A faház, a nyári otthon mögött tyúkok kapirgálnak. Ilyen a vándordinnyés élete. Szkleötvennégy mázsa ez bizony ahhoz, hogy teljesítsék a normát. — De bírjuk, azért jöttünk ide. Bár a két lányom inkább tanulni küldöm, ne ezt a nehéz munkát próbálják. Ahogy kilépünk a szabad levegőre, s megcsap egy kis szellő, Kelemen Attila nagyot sóhajt: — Szép az, amikor a folyékony vasból radiátor, satu lesz. — Kis szünettel teszi hozzá: Csak kutya nehéz. A látvány tényleg szép, de a munka nehéz marad. Igaz ugyan, hogy állandóan korszerűsítik a gyárat. Most a közeljövőben átadásra kerülő forrószeles kúpolókemencé- től várják, hogy jobb minőséget ad, s a hozzá tartozó gépesítés könnyíti a munkát. nár István édesanyjához csőszkunyhóba hívták a bábát: ő dinnye föld szélén született. A fiával szintén csőszkunyhóban vajúdott a felesége, onnan vitték szülőotthonba. Ez a negyedik megye, ahol dolgozik. Azt mondja, ezek a napfényes nyírségi dombok jók a dinnyének. Neki is ízlik, de hozzáteszi: még jobban ízlene, ha valamivel kevesebb eső hullott volna a homokra. Mostanában szinte éjjel-nappal talpon van. Éjszaka csőszködik hatalmas németjuhász kutyája társaságában. Néhány hívatlan „vendéget” bizony már el kellett riasztaniuk. A tsz vezetőivel már kijelölte az új táblát, ahol jövőre dinnye terem. Az idei munka dandárja a múlt héten volt. Lassan hanyatlik a nyár. Kedden már Lőrinc napja lesz. (n. 1.) Lányi Bolond Hevesi dinnye a nyíri homokon Villany, hűtőszekrény a modern „kunyhóban” Remek srácok! P éter gyűrűt tesz a törpegém lábára. Soma kicsit mohogva veti magát a Nagy-Vadas tóba, enyhítendő a szúnyogcsípéseket. Tibor egy nádi poszáta szárnyait vizsgálja a viharlámpa fényénél. Mindenkinek megvan a feladata, s jöhet eső vagy tűző nap, a madarásztábor résztvevői nem pihennek. Eddig több mint 500 madár lábára került gyűrű. Megállás csak akkor van, ha Bogár néni megérkezik a tanyáról a tejjel. Ilyenkor előkerül a zsíroskenyér, s a bögréből nyelik a finom vacsorát. Az, hogy egy sátras táborozásnak romantikája van, rég ismert dolog. Mégis, jólesik látni fiatal emberek csapatát, akik a kellemest a hasznossal kötik össze, s valami megható lelkesedéssel vizsgálják a környezetet, az élővilágot, melyet védeni, óvni akarnak. Egyetemista és úttörő korú, főiskolás és vállalati dolgozó, tizen- és huszonéves él együtt, egy célért, egy hittel. Hogy miért lelkesített a Nagy-Vadas tó melletti tábor? Nem csupán azért, mert a környezet jó és okos védőivel tölthettem együtt az időt. Sokkal inkább az okozott örömöt, hogy fiatalok értelmes időtöltésének lehettem a tanúja. Sokszor, sajnos egyre többször esik szó arról, hogy sok a céltalanul kóborló leány és legény. Panaszkodunk, s joggal, hogy kevés az alkaldm, ahol az energiával telt emberke okosan tölthetné idejét. Felhánytorgatjuk, és sajnos megint nem ok nélkül, terjed az erőszak, a kímélet— lenség, a renitens magatartás. Tanulmányok jelennek meg, hogy sok a spleenes fiatal, s az üresjáratok miatt megnőtt az értelmetlen és káros cselekvések száma. Mint a tó menti tábor is bizonyította: lehetőség van. Akadnak, akik megtalálták a jó szórakozás és a társadalmi közhaszon szinkronját. Szinte csodálkoztam, hogy csak ennyien vannak! Mert az alig huszas csapat minden volt, csak népes nem. Szülőnek és fiatalnak egyaránt tanulságos lett volna látni ezt. Mert bár a kényelem nem üdülői, az élmény sem szokványos. A z egyhetes tábor ma ér véget. Bevonják a hálókat, elbontják a sátrakat, nekikezdenek a tapasztalatok feldolgozásának. De programjukban máris ott sorakoznak a túrák, a megfigyelések, a terepmunkák, kirándulások, újabb táborok időpontjai. Jólesett látni lelkesedésüket, hitüket, örömüket. Kellemes volt — s ez ritkaság manapság — a fiatalok között tölteni egy estét. Értelmes beszélgetés, hasznos munka töltötte, múlatta az időt. Kár, hogy kevés az ilyen alkalom. Ha másra nem, arra jó volt: mégis hinni tudok abban, vannak remek srácaink is! (bürget) CSAK? U tazom és Népsportot olvasok. „Wladár Sándor ezüstérmet szerzett a világbajnokságon ..Hallom: „Az a Wladár is ,csak’ második lett!” Olvastam, hogy két aranyérmet nyertünk a kajak-kenu világbajnokságon ... Hallottam, hogy „Csak két aranyat sikerült nyernünk a VB-n .. Folytathatnám — szerencsénkre — a vívó-világbajnokság, a modellező-világ- bajnokság, és jó néhány sportág nagy versenyeinek nagyszerű magyar eredménylistáját, de minden örömömet megrontaná az a másnap biztosan hallható „csak”. A sportban másodpercek tört részén, egy centiméteren, egy-egy mozdulaton, tegnapi, tegnapelőtti szerencsétlen sérülésen, futó jó vagy rossz hangulaton és természetesen a szerencsén is múlt, hogy születik vagy elmarad a siker. Tisztelem és szeretem a sportolókat, de sajnálom is őket. Tudom, hogy egy kis nemzetet tesznek néhányan nagyhatalommá a sportban, de azt is, hogy aminek más népek örülnének, arra mi nagyon gyorsan azt mondjuk itthon, hogy „csak”. És majdhogynem szégyenkeznie kell annak, aki csak ezüstöt, bronzot, helyezést szerez, a föld lakóinak legjobbjai között. Ülök a vonaton és hallgatom a kedvetlenedő úti- társaimat. A kőművest, aki a maga közepes üzemében sohasem volt a legjobb, 2 hivatalnokot, akinél számos jobb hivatalnokot ismerek, a diákot, aki nem színjeles, az esztergályost, aki az egyszerűbb munkáknak örül. Hallgatom az útitársakat, akik a „legek’’’ közelébe se érnek és nem is akarnak érni, de könnyedén dobálóznak a „csajokkal. Nem a centiméterért, századmásodpercért. pontosabb mozdulatért való harc az életük, hanem a józan napi megszokás, olykor a kiügyeskedett kényelem. Szeretem a sportot. De eltűnődöm, hogy mi lehetne e kicsi hazából, ha benne mindenki, önmaga munkahelyén csak első akarna lenni és tenne is érte any- nyit, hogy legalább második, harmadik, akárcsak helyezett is legyen. Ha valamit tenne, hogy ott legyen a legjobbak között. Utóirat: ezt a néhány sort útközben a Népsporttal az ölemben írtam. Bevallom: közben alig-alig gondoltam a sportra. Bartha Gábor
