Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

1982. augusztus 20.

Hajnóczytól Kossuthig

Elfeledett

alkotmánytervek

Mindössze két alkotmány született eddig a magyar történelemben. Az elsőt 1919. június 23-án a katonai intervenció gyűrűjébe vont Magyar Tanácsköztársaság tanácsainak országos gyűlése fogadta el. A második létrehozását az 1949 februárjában újjászervezett Magyar Függetlenségi Népfront tűzte ki célul.

E két szocialista alkotmánytörvényen kívül hazánknak tehát nem volt írott alkotmánya. A magyar nemesség által oly sokszor emlegetett „történelmi” vagy „ezeréves alkotmány” nem volt más, mint a szokásjogok, jogszabályok áttekinthetetlen szövevénye. Az uralkodó osztály tagjai igazában nem is törekedtek írott alkotmányra. A II. József halálát követő nagy nemesi-nemzeti felbuzdulásnak, a lelkes alkotmányozási láznak országgyűlési követei 1790—1791-ben megelégedtek az évszázadokon át féltékenyen óvott szabadságjogok törvénybe iktatásával.

Az alkotmány kifejezés is ekkor, az 1791. évi törvényekben fordul elő először, amikor leszögezik: „... Magyarország a hozzá kapcsolt részekkel együtt szabad és kormányzatának egész törvényes módját illetőleg... független, azaz semmi más országnak vagy népnek alá nem vetett, hanem saját állami léttel és alkotmánnyal bíró, s ennélfogva ... tulajdon törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányzandó ország.”

A nemesi „alkotmányt” azonban hamarosan kikezdte az idő. Az európai polgárosodás, különösen a francia forradalom hatására a XVIII. század végén élt forradalmi lelkületű egyéniségek alkotmánytervezeteket készítettek. Ezekben a feudális állami rend radikális, gyors lebontását, felszámolását fogalmazták meg.

Időrendben a nem nemesi származású Hajnóczy József alkotmánytervezete az első. A magyar jakobinus mozgalom későbbi igazgatója a hazai közjogtudomány egyik úttörője volt. Mint említettük, II. József erőszakos központosító kísérletei ellenállásra késztették a birtokos nemességet. Bár a császár halálos ágyán reformjainak jelentős részét visszavonta, uralkodásának évei még sem múltak el nyomtalanul. Szükségessé vált a nemesi „ősi alkotmány” olyan módosítása, amely figyelembe veszi a századvég társadalmi, gazdasági változásait. A Párizsra figyelő értelmiségiek között Hajnóczy is felismerte ezt, és tervezetével sietett az uralkodó osztály segítségére, összesen három alkotmányos javaslat fűződik a nevéhez. Az elsőt 1790 februárjában írta. Megvalósulását a nemesi reformmozgalomtól várta, ezért a reformerek szájaíze szerint lassú, fokozatos átalakulásról elmélkedik.

Tanácsolja, hogy a főnemesség mondjon le önként kiváltságairól, a nemesség pedig a közterhekből vegyen néhányat a vállára. A másik két munkáját a rendi követekhez címezte, így az országgyűlési tárgyalások menetére kívánt hatni. Politikai irodalmunkban ekkor Hajnóczy foglalja össze először az emberi jogokat, melyek a nemzet minden tagját megilletik.

Egyrészt a balratolódó francia forradalom visszhangja, másrészt a patrióta ellenzéki nemesség és a demokrata értelmiség programja olvasható ki Martinovics Ignác 1793- as alkotmánytervéből. Megjelennek benne a király kezét megkötő girondista elvek. Elképzelése szerint két kamarára oszlana a törvényhozó szerv. Az egyikben a nemesség, a másikban az adófizető nép képviselői foglalhatnának helyet. A tervezet megsemmisíti a főpapság és a főnemesség születési előjogait, a nemesség kiváltságait — birtokjogát, adómentességét — érintetlenül hagyná. A legeredetibb gondolatot ebben a tervezetben a nemzetiségi autonómia felvetése jelenti. E messzire mutató törekvés azonban a többi haladó politikai céllal együtt a XVIII. század végi feudális körülmények között, a nacionalizmus kezdeti fellángolása idején nem valósulhatott meg.

Napóleon számára fűzte egybe alkotmányos elképzeléseit 1809-ben Berzeviczy Gergely, a nagy közgazdász. Kezdetben a nemesség ellenére a Habsburgok segítségével kívánta a polgári átalakulást. Mire Napóleon csapatai Magyarországra érkeztek, belátta tévedését, és a feudalizmus hazai felszámolását a franciák császárától remélte.

Négy évtizeddel későbbi a következő, jelentős alkotmánytervezet. A népek tavasza, 1848 márciusa után vagyunk. Táncsics Mihály a Munkások Újságja 1848. június 18-i számában tette közzé radikális javaslatait, melyekkel a márciusi törvények hiányait kívánta megszüntetni. Másik tervezete „Március 15-ének évnapi emlékéül” címmel a forradalom első évfordulójára jelent meg Debrecenben.

Emigrációjának második esztendejében, 1851-ben született Kossuth Lajos alkotmány- tervezete, mely e vázlatos áttekintés végére került. Az elképzelt állam a nemzetiségi kérdés békés megoldásával egyesítette volna az országban élő horvát, szerb, román és magyar nemzetet. Kossuth megbízottjai útján ugyan terjesztette tervét, polgári demokratikus tartalma azonban elfogadhatatlan volt a magyar nemességnek. Akárcsak az 1862-es Dunai Szövetség, amit szintén elutasított, „szellemi szörnyetegnek” bélyegzett a nemesi közvélemény.

Reszler Gábor

Bátori

muzsika

Nyírbátorban minden kőnek történelme van. Szelíd, langyos nyári estéken, amikor még a nyárfa levele sem moccan, százados titkokat mesél a fal, a zsindely, a tető. Tinódi Lantos Sebestyén a kis batyujával letelepszik a harangláb elé, s regél sokféle részögösről, nevezetes vitézekről, jeles eseményekről. A múzeum hűvösében az első fejedelmi dinasztia emlékével találkozhatunk: üzen

ötszáz év távolából Báthori István, Kristóf, Zsigmond és Gábor. Itt mintha lábujjhegyen járna közöttünk a történelem, pár méterrel odébb meg különféle nemzetek zász- lait lengeti az augusztusi szél. És a kollégium udvarában, a fatorony tövében, vagy a templom hatalmas csarnokában felcsendül a bátori muzsika.

A várost a nemzetközi zenei tábor vendégeiként jártuk, helyszínről helyszínre tartva, mindenütt pár szót váltva, az illetékesek véleményét tudakolva és a zenei eseményeket csokorba kötve. Főképp arra kerestünk választ, hogy egy olyan kisváros, mint Nyírbátor, hogyan teremtett magának immár az ország határain túl is rangot, milyen hírt visznek el rólunk az itt megforduló idegenek, merre tartanak a Jövőt tekintve?

Jancsovics Antal a nemzetközi zenei tábor művészeti vezetője, egyben az itt egy-egy nyárra megalakuló alkalmi zenekar karnagya jól emlékszik arra a beszélgetésünkre, amit annak idején, hat évvel ezelőtt, az első tábor szervezésekor folytattunk. Akkor az volt a szakemberek legfőbb kérdése: hol vannak a magyar vonósok?

— A magyar vonósok itt vannak, ebben a táborban — céloz Jancsovics Antal arra a törekvésre, hogy ez a tábor kettős szerepet is igyekezett felvállalni — művészképzésre is vállalkoznunk kell, de bizonyos „ortopéd” feladatra is, ami a hiánypótlást illeti. Nyírbátor hat évvel ezelőtt merész vállalkozásba kezdett, a hegedűs utánpótlás érdekében. Nyugodtan nevezhetjük csodának azt, hogy innen, nemzetközi tábort szerveznek, amellett az is kuriózum, hogy itt milyen magas színvonalú a zeneiskolai képzés.

— Személyesen is olyan feltöltődési jelent ez a tábor — tette hozzá a karnagy — ami szinte nekem is újdonság.

Kiérdemelné a tábor örökös szervező titkára címet Szabolcsi Miklós a helyi zeneiskola igazgatója, aki személyesen örül minden apró kis sikernek, mely előreviszi, gazdagítja a közösséget. Szerencséje van annak a városnak, ahol sok ilyen típusú közéleti ember dolgozik, lehetetlent, elintézhetetlen

— Ha dolgozunk. Asztalnál. Vagy ha olvasunk. Máskor nemigen.

Az öreg elgondolkodott:

— Valóban, máskor nemigen. Nadehát a régi bölcsek is viseltek szemüveget? Hatodik Sándor pápa például, aki Lucretia Borgiat az ágyába cipelte, holott, tudomásom szerint az unokatestvére volt, vagy nem?

— Nem erről beszélünk. A cukrász Marikáról beszélünk, akit feleségül akarok venni azonnal, és neked a szüléimét meg kell győznöd, mert csak terád hallgatnak, meg kell győznöd, hogy csakis ő lehet a feleségem, senki más, érthető már?

Az öreg tán a fiú helyett fújta ki a levegőt.

— Szeretnék keresztet vetni, mielőtt elindulok — mondotta —, de hogyan is kell? Már elfelejtettem.

— Én még nem — mondta szikrázva a fiú. — Idenézz: jobb kezeddel fel a homlokra és mondod: Atya. Ugyanazzal a kézzel szíved-gyomrod táját érinted, és mondod: Fiú. Majd a bal válladat: Szentlélek. Végül a jobb válladat: Amen.

— Úgy legyen — sóhajtott az öreg —, bár nagyon zsidós dolog ez, én pedig természetemnél fogva pogány vagyok.

— A cél érdekében, öreg.

— Jól van, megyek. Hol

talállak majd?

— Marikáéknál, de az apámmal gyere!

— Álmos, Előd, Ond, Kond, Tass, Huba és Töhötöm, segítsetek —, mondotta még az öreg, aztán elindult.

2.

Sokmindent meggondolt ez a fiú-ember előre. Mindenesetre, minden ellenkezés, minden további háborúság elkerülésére végett tartogatott még valamit a tarsolyában, amit soha, senki előtt nem volt szándékában nyilvánosságra hozni, csakis akkor, ha az édesanyja mindenképpen ellenáll. Az édesapjától közel sem tartott úgy. Ö, szegény, tapasztalata szerint, iga alatt volt, amióta csak él, mások döntöttek a sorsáról mindig. De szerencsére, ő, maga, az anyja akaratát örökölte. A célratörést. Az elter- vezések bevégzését!

Azért is alakulhatott így ez a dolog, mivel az édesapja, akit egy időben kuláknak nyilvánítottak az árva tizennyolc kishold homokjával, s a Hortobágyra kényszerült rizsmunkásnak. Ott ismerkedett össze Kun Katival, mármint az ő édesanyjával és ő, hogy úgy mondjuk, idő előtt lett volna. Szóval ez a fiúgyerek, eme Kun Katalin és Balázsi Jankó fia időnek előtte jött a napvilágra.

Dehogyis koraszülés következtében.

Ugyan.

Egészségesen, mint a vércse, szopta mindjárt az anyja tőgyét, amint felszáradt, mint valóságosan a kisvércse az eleitett állatok vérét.

Elvégre azért lett ilyen: önakaratú, messzibe nyúló lelkű.

3.

Ott ült tehát a lányos háznál ez a Balázsi-gyerek és várt. A lányka remegett, mint a nyárfalevél.

— Nem lesz ebből semmi, öregem, mit gondolsz, mit fog itt csinálni az édesanyád, ha egyáltalán idejön? Édesapádtól nem félek, ő épp olyan jó lelkű, mint te. Miért is kellett nekem, hogy megszeresselek. Hisz mindenki mondogatja, micsoda jó partit akarnak csinálni neked.

— Csend, — mondta a fiú. — Te csak szolgálj, ha idejönnek. Vendégeld őket. A szüleidnek is mondd: tisztességgel fogadják őket.

— De az édesanyád!

— Senkitől ne tarts, kedves, a mai napon, ebben a faluban csak mi ketten vagyunk érdekesek. Bárki ellenünk nyitná a száját, betapasztom. Nem hiszem, hogy sokan merészelnék ezt.

— Csak ő!

— Ne félj. Az apám csendes vérét örököltem ugyan, de azért csak ne tarts semmitől. Ha bármely szót merészelne szólni az anyám, tér- denállva fog bocsánatot kérni tőled.

Jöttek is.

A fiú anyjának tekintete szikrákat szórt.

— Hát mi eljöttünk, ahogy üzented.

A fiú azt mondta:

— Kérjék meg számomra ennek a lánynak a kezét. Mindjárt kijönnek a másik szobából a szülei is.

— Soha — mondta a fiú anyja. — Csakis a doktornőt, megértetted ?

— Nagyon rendes ember ő, csak én nem szeretem. Én Marikát szeretem, öt kérjék meg a számomra.

— Gyere haza, majd otthon megbeszéljük ezt.

— Nincs mit beszélni. Most azonnal.

— Hát én nem. De ki is tagadlak, fiam, ha ezt megteszed.

— Ugyan — mondta ez a fiú-gyerek. — A kezét összekulcsolja szépen, békésen, édesanyám, és úgy jön velünk a tanácsházára.

— Csúfságot teszek, te még nem is sejted, hogy milyet. Hypóval öntelek le, ha már megszültelek és ilyen lettél, hogy nem hallgatsz a szavamra.

Jancsovics Antal próbáján. (Császár Csaba felvételei)

Vlagyimir Malinyin

ügyet szinte nem ismerve, az igazi megszállottak nemes buzgalmával.

Lépésről lépésre érték el, hogy az idei táborban már hét ország képviselői muzsikálnak együtt. Több mint kilencven hallgató — közép- és főiskolai diákok, művészjelöltek, zenekarok tagjai — és a művészpedagógusok. Kezdetben tételesen dolgozták fel a zeneirodalom egymást követő stíluskorszakait, a barokk, a klasszikus, a romantikus és a modern mesterek műveit, újabban nincs szoros korszakolás. A tábor nagyzenekari és több kisebb kamarazene- kari formációban működik, amellett a mesterkurzusokon a művészjelöltek a legkiválóbb előadóktól tanulhatnak. Az egyik legnagyobb erényként tartják számon, hogy itt olyan alkotásokat is előadhatnak a zenészek, melyekkel az iskolai képzés ideje alatt nem is találkozhatnak — a kötött tematika szerint. És különösen nagy élmény a sok fellépési lehetőség az üzemi koncertektől kezdve a nagyhangversenyig.

Először van a táborban a bájos dán Anne Berteslen. Oden- séből érkezett, ahová ezen a tavaszon eljutott a kis magyar városka, Nyírbátor híre. Édesapja jóvoltából értesült erről a továbbképzési lehetőségről és nagy örömmel szánta rá magát az útra. Mint elmondta, kiválóan érzi magát hazánkban, melyet ő

mmmoMmmmmmmmi

— Én csak a szívemre hallgatok, ahogy talán anyám tette, akkor, ott, a kitelepítések idején, a Hortobágyon.

— Mit mondasz te, fiam?

— Az igazságot. Én nem rovom fel a múltat, a jelent pedig ne bántsa senki. Legalábbis, ami a mi ügyünket illeti. Kérjék meg számomra szépen, Marika kezét.

— Soha.

— Háthiszen tudom, de maga kényszerítette ki. Édesanyám törvénytelenül szült engem, odalent a Hortobágyon, azokban a nehéz időkben, amikor ki voltak telepítve innen. Én ezt eddig soha nem említettem, bár rég tudok mindent. Minek terhet rakni hát a mai emberre, aki tisztességesen akar élni, dolgozni, szeretni?

— Nem igaz, semmi nem igaz abból, amit mondasz.

— Itt vannak a papírok, beszereztem — mondta a fiú.

— Megnézik, emberek?

— Ne, ne, csak azt ne!

— Tehát megkéri a számomra tisztességesen Marika kezét?

Az öregasszony, leginkább a minden múltak gyötrelmeitől inkább, sírni kezdett, de .mondotta:

— Igen, fiam, igen, igen.

Az ellentétes töltésű felhők

tán utoljára csaptak össze odafent, de még villámlott egy kicsit.

most Nyírbátorral azonosít, hiszen az itteni körülményeken keresztül mér le mindent. Rangosnak véli a tábori munkát, sokat hasznosít majd munkájában az itt hallottakból. Zenetanárnak készül, a legjobban kicsi gyerekeket szeretne majd hegedűre tanítani.

Sok a visszajáró lélek. Közöttük is kitűnik Lenkei Csaba, aki immár oktatóként jött el újra Nyírbátorba.

— Annak idején az első táborban jártam itt, diákként. Közben elvégeztem a zeneművészeti főiskolát, tavaly fejeztem be hegedűművész-tanári szakon. Most a miskolci zenekarnál dolgozom. Milyen érzés tanárként visszajönni? Nagyon jó. Nincs az a feszültség az én esetemben a tanár-diák viszonyban, mert egy kicsit a hallgató szemével is látom az itteni munkát. Nekem ezért könnyebb. Viszont a híres művészeknek a tekintély miatt.

Bekopogtunk egy nagy mester kurzusára is. Vlagyimir Malinyin, a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium professzora a világ számos hasonló táborának állandó résztvevője nagy örömmel jött Nyírbátorba. Weimar, Helsinki, Franciaország, Kuba, stb. után az általa is nagyrabecsült magyar vonósiskolát szeretné tanulmányozni. Nagy élményként említi, hogy a táborban milyen kiváló volt a fogadtatás, az első perctől érzi, hogy itt a feladat nagyságát mindenki tisztán látja, ami pedig a hallgatókat illeti, többségük magas felkészültséggel érkezett. Kiemelte, mennyire tetszik neki a város vezetőinek törekvése, mert így Nyírbátornak, ennek a kis településnek a híre már Moszkvába is eljutott.

Természetesen nincs tábor Ruha István nélkül. A Kolozsvárott élő, világszerte koncertező hegedűművész óráira ezúttal is lelkesen készülnek a hallgatók, hogy az itt eltöltött néhány hét alatt a lehető legtöbbet elsajátíthassák.

Bátorban 16 évvel ezelőtt rendezték meg az első zenei napokat. Hogy kezdődött és merre tart az út a jövőben? — kérdeztük Jánvári Tibort, a városi tanács elnökét.

— Számvetésre kötelez bennünket az elmúlt tizenöt esztendő. Még a várossá válás előtt szinte kínálta magát az ötlet, hogy Európa-hí- rű műemléképületeink között rangos kulturális sorozatot indítsunk. Legalkalmasabbnak a zene és a képzőművészet ígérkezett. így kezdtük meg az első zenei napok és a hozzátartozó kiállítások, majd később a zenei tábor szervezését.

— Most már látjuk, érdemes volt a zenei napok fókuszába az oratórikus műveket állítani. Így az ország egyik jelentős zenei programjává válhatott a mienk. És igazolódott, hogy a zenei tábort is érdemes működtetni annak ellenére, hogy jelentős áldozatot hozunk érte. Korábban országos támogatásban is részesültünk, 1978-tól viszont kizárólag városunk öröme és gondja a zenei tábor. De szívesen vállaljuk ...

— A jövőről? Rengeteg a tennivalónk, a programok színvonalának emelése érdekében, a templom és a múzeum környékének rendezésétől a helyi szálláslehetőségek növeléséig. Szaporítani szeretnénk a képzőművészeti események számát, s otthont adni a művészet más ágainak is — például a költői pályázatokra gondolok. Jó lenne, ha hírünket úgy vinnék el a vendégek, hogy Nyírbátor a térképen nem nagy település, de a legnagyobb az itt élők szívében.

Porszemnyi az élet, ezért hát az ember, a múlandóságtól való félelem ellen halhatatlant igyekszik alkotni. Hogy maradna valami utána. Templomot épít, hol ötszáz év múlva furcsa, torokszorító, fojtogató érzés keríti hatalmába a látogatót, ha a karmester intésére, mint ma este is, megszólal a tábori zenekar.

Baraksó Erzsébet

KM ÜNNEPI MELLÉKLET