Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-20 / 195. szám

52. augusztus 20. ^ Szoboszlai József két élete Történelmet író diákok Lámpák világában Szoboszlai József vasöntő volt. Most madárcsontú idő­sebb ember, talán a 160 cen­timétert sem éri el. Vékony, eres karjáról nehezen tudom elképzelni, hogy egykor má­zsás vasakat forgatott. Az ünnepség fénypontjához közeledik. Az Egészségügyi Minisztérium főosztályveze­tője feláll és átadja a kitün­tetéseket és a dicséreteket. Szoboszlai József keményen kezet fog a minisztériumi ki­küldöttel. Az egészségügyi miniszter dicsérete 22 éves szolgálatát ismerte el. — Szeretni kell a beteget, mindig ezt mondom a fiatal asszisztenseknek, akik ideke­rülnek az osztályra. Hiszen a beteg kiszolgáltatottnak érzi magát. Nem vagyok vallásos, mégis úgy érzem, a műtő templom és abban a műtő­asztal az oltár. Ennek megfe­lelően kell összehangolni az orvos, a műtős, az asszisztens, a takarító ténykedését. Nincs fontossági sorrend a szakmák között, a maga területén min­denkinek maradéktalanul hozzá kell járulnia az operá­ció sikeréhez. Háromnegyed órával a mű­tét kezdete előtt Szoboszlai Józsi bácsi a főparancsnok a lámpák, mikroszkópok, köt­szerek, szikék világában. Legalább egyórás előkészület után lép be az orvos és a be­teg a műtőbe. Amint a bete­get elaltatták és kezdődik az operáció, szó se hangzik a műtőben. Mint egy kétforin­tos, olyan kicsiny műtéti te­rületen dolgozik egyszerre két orvos. Hátulról kell a fényt kapniuk és az sem mindegy, milyen szögből. Jó­zsi bácsi rendszeresített egy zsámolyt és műtét közben a két lámpával ezen egyensú­lyoz. A fénynek pontosan kell célba érnie ... ★ Az öt fiútestvér szakmát tanult a szülői házban. Szó­SZOT-BEUTALÓ NÉLKÜL Üdülés — önköltséggel Szeptember 1. és május 21. között egy heti — főszezon­ban 5 napi — üdüléshez még SZOT-beutaló sem szüksé­ges, elegendő a szakszerveze­ti tagkönyv felmutatása! Mi is az önköltséges üdü­lés? Már több mint két éve bevezették ezt a formát, még­is sokan nem ismerik. Köztu­dott, hogy a SZOT egy évre előre kiadja a beutalójegye­ket az iparági-ágazati- szak- szervezeteknek, s onnan to­vábbítják az alapszervezetek­hez. A jegykiadás előtt vala­mennyi üdülői szobát, férő­helyet, számítógépes nyilván­tartásba vesznek. Ennek el­lenére mégis megtörténik, hogy egyes SZOT-üdülőkben néhány szoba átmenetileg pár napra vendég nélkül marad. A tapasztalatok azt bizo-* nyitják, hogy a főszezonban ez ritkábban, a többi időszak­ban a nagyobb üdülőkben már gyakrabban előfordul. Nem minden vendég tud mindig teljes két hetet üdül­ben a gyermek térítési díj egységesen napi 120 forint. A nem szakszervezeti tagok, va­lamint hozzátartozóik a tel­jes önköltséget fizetik, vagyis személyenként és naponként 300, 250, illetve 200 forintot. A térítési díj a szállás és az étkezés költségeit, valamint az üdülő programjaiban való részvételi lehetőségeket egy­aránt magába foglalja. Javasoljuk az érdeklődők­nek, hogy informálódjanak a lakásukhoz viszonylag köze­lebb eső nagyobb SZOT-üdü­lőkben, mint például: Galya­tető, Mátraháza, Mátrafüred, Szilvásvárad, Lillafüred, Debrecen, Hajdúszoboszló, Gyula, Sopron, Bük, Hévíz, Siófok, Boglárlelle, Pécs, Bu- dapest Rózsadombi üdülő stb. boszlai József még vasöntő­ként jelentkezett a pártba. Harminc évvel ezelőtt. Az el­lenforradalomhoz vezető zűr­zavarban kötelezte el magát a munkásosztály eszméjével. Ma is aktív részese a megyei kórház 3-as pártalapszerve- zetének. Jóska bácsi soha nem panaszkodik. Munkakö­rülményekre, eszközökre, emberekre. Ha tőle megkérdi az osztályvezető főorvos, ami­kor kora reggel benéz a mű­tőbe, hogy „Mi újság, Józsi­kám?” — megszokhatta vol­na már a választ. „Semmi különös.” De akkorra már Józsi bácsi intézkedett a mű­tő előkészítéséről, ha egy asszisztens, vagy takarító fe­lületesen végezte el a dolgát, tarthatott a négyszemközti alapos fejmosástól. S ezzel az ügy le is zárult. Szoboszlai József felelősnek érzi magát mások munkájáért is. „Azért javasoltuk Józsi bá­csit a kitüntetésre, mert rop­pant szorgalmas, kitartó, módszeresen dolgozik. Min­dig számítani lehet rá. Az egészségügy csapatmunka, s bármely láncszem kiesése végzetes lehetne. Észrevéte­leire, kritikus megnyilatko­zásaira számíthatunk az osz­tályértekezleteken is. Lehet, hogy gyengébb fizikumú, de hallatlan szorgalmával és ki­tartásával pótolja azt. Azon kevesek közé tartozik, aki ha szól, nem a saját érvényesü­lése miatt teszi.” (Dr. Szócska János osztályvezető főorvos) Háromszobás lakásban hű- sölünk. Karnyújtásnyira emelkedik Újváros első to­ronyháza. Két fiút, két lányt bocsátott útra innen a Szo­boszlai házaspár. Egyik fia magasfeszültséget szerel Bécsben, a másik vasöntő Irakban. Az egyik lánya szá­mítógép-kezelő, a másik gyors- és gépíró. . — Nagy terveim vannak a nyugdíjra. Itt a nagy kert, látja, ezt a néhány gyümölcs­fát az esküvőm évébén ültet­tem. Harminchat esztendejer Évek hosszú sora óta szép termést takarítok be róla. Beérett a vetés. Hatvankét évesen úgy érzem, mintha két életet éltem volna meg. Gyárban munkások közt és kórházban betegeket szolgál­va. Talán itthon kertészked­ve — ez lesz a harmadik? Tóth Kornélia Pékdinasztia Pihen az egykori munkásigazgató A szabadon maradt helyek hasznosítását segíti, hogy a vendégek kötelesek kedvez­ményes beutalásuk előtt 8— 10 nappal elküldeni az úgy­nevezett „Értesítés” lapot az üdülőbe. így az üdülővezetők tájékozódhatnak, hogy a ven­dégek közül ki érkezik ké­sőbb és hány szoba marad átmenetileg üresen. Egyénileg és házastárssal, valamint gyermekkel együtt is lehet jelentkezni az önkölt­séges beutalásra. De gyerme­kek csak a családos üdülők­be vihetők. Még azok is pi­henhetnek így néhány napot, akik az adott évben már ré­szesedtek kedvezményes be­utalásban. Amíg a kedvezmé­nyes beutalás csak évente egyszeri lehetőség, ez a kor­látozás nem érvényes az ön­költséges üdülésre. Jó tudni, hogy az önköltsé­gi árakban haszonkulcs nincs, így a szakszervezeti üdülők jóval olcsóbbak a fizetőven- dég-szolgálati vagy a keres­kedelmi szálláshelyek díjai­nál. A napi önköltség össz­komfortos elhelyezésnél sze­mélyenként 170, komfortos­nál 150, komfortnélkülinél 130 forint. Családos üdülők­A kenyér ünnepe egy ki­csit a pék ünnepe is — mond­ja csendesen Virányi Antal, aki több mint félévszázada fogta meg először a péklapá­tot. Igaz, az első esztendők­ben, az inaskorban a segédek munkáját segítették, vékony­fát, sprájszlit vágtak, előké­szítették a kemencét a sütés­hez. Persze jó volt mindent ellesni, belelátni a szitálástól a sütésig a pék munkájába. Mert az inasság után előlép­tek a tanoncok segéddé, s ak­kor minden gond és munka az ő nyakukba szakadt. — A Bethlen utcai pékség­ben, Bányai Sámuel üzemé­ben kezdtem a szakmát — folytatja a most már hetven- esztendős, sok vihart átélt mesterember. — Versengtek az emberek, ki kerüljön Bá­nyai üzemébe, ő szigorúan tartotta a nyolcórás munka­időt, s azt mondta: „Segéd­urak, 12-kor a piactéren aka­rok magukkal találkozni.” Más üzemekben nem ilyen volt az élet. Abban az idő­ben tizenöt pengő havibért kaptam, s ünnepekkor, hús- vétkor meg karácsonykor egy rend ruhát is ajándékozott minden inasnak, segédnek. Azért a munka vége min­dig az inasoknak jutott. így volt ezzel Virányi Antal is. Négy órakor már a műhely­ben voltak. Előkészítették sü­téshez a szükséges eszközö­ket, s az elsőként kisült ke­nyereket, süteményeket fog­ták, s vitték a megrendelők­höz. — Eleinte háton hordtuk a pékárut — mondja, s látszik rajta erős, jó kötésű legény lehetett tizenöt, tizenhat éves korában. — Később már ke­rékpárral jártuk a várost, így gyorsabban értünk célt, kevésbé hűlt ki a kenyér. Bá­nyainál négy kemence műkö­dött és naponta harminc má­zsa kenyeret, öt-hatezer kif­lit, zsemlyét és más pékárut sütöttünk. Hej, még most is a számban érzem azokat az ízeket, orromban az illatot. Sütöttünk mi fehér meg bar­na kenyeret, s volt egy spe­cialitás is, a csoki kenyér. Ez Kié a tisztaszoba ? Szabolcsi főiskolások dolgozataiból Történelmi ismereteink sok forrásból táplálkoz­nak. A történelemkönyvek, korabeli dokumentu­mok, a valósághű irodalmi, művészeti alkotások raj­zolják meg történelemlátásunk alapjait. Csillapítha­tatlan vágyunk viszont, hogy minél többet tudjunk szűkebb pátriánk, szülőföldünk, lakóhelyünk múlt­járól. A tanárképző főiskola történelem tanszékén ilyen szakdolgozatok között lapozgattunk. Találomra választottunk ki néhányat a gazdag kincsestárból. Pelikán István magyar— történelem szakos hallgató „Nyíregyháza ipara 1920. és 1930. között” címmel készí­tett szakdolgozata a szabol­csi ipartörténet teljesebb ké­pének megrajzolását segíti. Ebből tudjuk meg, hogy még az első világháború utolsó évében tervezték Nyíregyhá­zán egy konzervgyár építését, szeszgyár létesítését, illetve egy téglagyár városi tulaj- donbavételét és megindítá­sát. „A téglagyárról még ta­lálható adat 1925-ben — írja a szerző — a szeszgyár addig­ra megszűnik, a konzervgyár építésének ügye pedig állan­dó vita tárgya- a város és az Óceán Konzervgyár és Keres­kedelmi Részvénytársaság között.” Csirizgyár se épült... Több sikertelen, befejezet­len iparalapítási kísérletet jegyzett fel a krónika az 1920- as években. A Budapesti Unió Keményítő Gyárak Bach és Krahner, valamint a Buda­pesti Búzakeményítő és Csi­rizgyár akart Nyíregyházán keményítőgyárat építeni, de a terv nem valósult meg, az országban keményítőből túl­termelés volt. Fontos ipartör­téneti dátum viszont 1923. — amikor először foglalkoznak a városatyák a megye villa­mosításának tervével, meg­alakul a Villamossági Rész­vénytársaság és 1930-ban 240 kilométeres villanyvezetéken 34 községet látnak el áram­mal. Milyen huzavonák, pénz­ügyi és egyéb gondok nehe­zítették a megyeszékhely je­les épületeinek születését? — erről tudósít Stevanyik Lász­ló szakdolgozata, melynek cí­me: „Adatok Nyíregyháza építészetéről, városrendezé­séről a képviselőtestületi jegyzőkönyvek tükrében 1867—1889”. Már a szakdol­gozat tartalomjegyzéke is so­katmondó; városháza, bolt­hálózat, tégla- és cserépgyár, templomépítések, iskolák, törvényszék és fogház, nagy­vendéglő és más fogadók, vá­rosi kutak, fedett csatornák, nyitott árkok, hidak, gőzfür­dő és lövölde, Tokaj—Kolozs­vári közországút, vámsorom­pók, városi közutak, járdahá­lózat, nyári színkör, sport, kórház, temető, gyógyszer­tár ... Utcai petróleumlámpák Stevanyik László nyomon követi a városépítészet leg­fontosabb állomásait, külön figyelmet szentel egyebek mellett az első városháza épí­tésének. Ez 1772-ben a mai Korona Szálló helyén volt. Hetven évig itt intézték az ügyes-bajos dolgokat. A mai városháza elődje — amely még földszintes, de a maival nagyjából megegyező nagysá­gú volt — 1841-ben épült, 1872-re készült el az emele­tes része. „Az első utcai lámpák 1846- ban jelentek meg városunk­ban, a járókelők őszinte cso­dálatára. Ezeket még petró­leummal töltötték fel és igen gyér fényt adtak. A képvise­lőtestületi ülések jegyzőköny­vei több ízben említenek olyan üléseket, amikor a kü­lönböző utcák — például 1873 decemberében a Kört- vély, ma Körte utca.— lako­sai azzal a kéréssel fordulnak a városhoz, hogy utcájukban ilyen petróleumlámpát he­lyezzenek el. 1880 májusában a Róka és a Kéz utcaiak áll­tak elő hasonló kéréssel.. A petróleumlámpák sokáig, összesen ötven évig világítot­tak Nyíregyháza utcáin. 1897­ben adták át helyüket a vil­lanynak ... Fájdalmas, sok tragédiát rejtő témát, a kivándorlást dolgozta fel Trencsényi Kata­lin „Kivándorlás Pátroha községből a 19. század végé­től a II. világháborúig” című szakdolgozatában. „A kivándorlás szomorú je­lensége népünk történelmé­nek. Valamiféle néma forra­dalom volt ez az évszázados nyomorúságban élő paraszt­ság részéről, amit az uralko­dó osztály a maga hasznára tudott fordítani azzal, hogy a kivándorlást az élesedő osz­tályharc levezető csatornájá­nak tekintette...” Szilkék a háton Felföldi Katalin történe­lem—orosz szakos hallgató Szamosszeg történetét dol­gozta fel tulajdonképpen napjainkig. A sok érdekes helytörténeti adat mellett íze­sen számol be a szamosszegi szilváról, amit a régi idők­ben lovaskocsin, vittek Máté­szalkára, a Nyírségbe, Vásá- rosnaményba és Nagykároly­ba. Megvásárolták a szilva­ízt a kordélyos kereskedők is, akik kétkerekű bricskán jár­ták a falvakat és a lekvárt nagy fahordókban vitték Be­regszászra és a Nyírségbe. De a szamosszegi asszonyok gyakran kötötték a hátukra a nagy szilkét — amit itt szil­kának neveztek — és gyalog indultak útnak. A mai községről szakdol­gozata befejező részében így ír: „Egyre ritkábban találunk olyan családokat, ahol a tisz­taszobába csak a vendégnek szabad belépni. Ennek elle­nére ezen a téren még sok a tennivaló. Az emberek több­sége nem olvas rendszeresen, inkább az anyagi javak gyarapítását tartja szem előtt...” A községük, városuk, me­gyéjük múltját vallató diá­kok önismeretünket gyarapít­ják, segítenek eltüntetni a szűkebb pátria térképén itt- ott még meglévő fehér folto­kat ... P. G. Virányi Antal: — Kész a friss kenyér... a színéről kapta a nevét, a búza mellett fele rozsliszt volt. Nyíregyháza után a főváros következett Virányi Antal életében. A tanítómestere bíztatására vágott neki a „nagyvilágnak”, tanulja más­hol is a szakmát. A vándor­lás már ősidők óta szokás, mindenütt tanulhat újat az ember, nagy tapasztalatokat szerezhet. Pesten két helyen is dolgozott, ám leginkább csak a Szív utcai pékségre emlékezik vissza. Ott sütöt­ték az igazi Noszlopy nagytú­róst. — Nem is hiszi el, meny­nyire szerették az emberek a túróst. Aki csak tehette és szerette, mindenki odajött és vásárolt belőle, de ez is el­múlt. A pesti élet pedig nagyon hajszásnak bizonyult a fiatal segédnek, mert 1934 ősze már Nyíregyházán találta. Itthon továbbra is hű maradt a szakmájához, s még a kato­naság négy éve alatt is a ke­nyérsütés volt a fegyvere. — Majd a felszabadulás után házat vettünk Sóstóhe­gyen — folytatja —, s egy időre hátat fordítottam a pékségeknek. Beléptünk a fe­leségemmel az akkor alakuló termelőszövetkezetbe, gaz­dálkodtunk. Egyszer csak, 1952 tavaszán keresnek, men­jek a kenyérgyárba dolgozni. De nem akárminek, munkás­igazgatónak neveznek ki. Csak nagy rábeszélés után vállaltam. Nehéz idők jártak iákkor. — Az egész megye ellátá­sáért felelősek voltunk. Az­tán, ahogyan a cigányok mondják, se kocsi, se ló, csak dzsassz. Munka, az volt bő­ven. Négy év múlva azt mondtam: sehova tovább, visszamegyek a lapát mellé. Onnan is mentem nyugdíjba. Az én négy elemimmel elég volt ennyi. Virányi Antalnak öt fia van, három választotta hiva­tásul a pék szakmát, ö iga­zán tudja mit jelent a ke­nyér. — Nem a kenyér, a min­dennapi megszerzése volt ne­héz feladat, pontosabban a pénzt előteremteni rá — mondja. — Kenyér az min­dig volt. A pék házában meg sohasem fogyott ki. A fize­téshez külön járt egy kilo­gramm naponta. Amikor mentem haza, hónom alá csaptam, s úgy indultam. Persze nyomtatós lónak nem lehet bekötni a száját. Ami­kor kisült a kifli, a zsemlye, ettünk is belőle. A szakmá­ban eltöltött első esztendők alatt tanultam meg becsülni a kenyeret. Amikor az ember látja az éhes szájakat, s nem segíthet, önkéntelenül is más­képp él utána. Nem hiába hívják sok helyen a búzát, a kenyeret életnek. A többszörös kiváló dolgo­zó Virányi Antal tizennégy éve betegsége miatt hagyta abba a munkát. Fiaiban to­vább éli a szakmát, bennük látja beteljesedni életét. Sipos Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents