Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

bad idejét. Néha olvas is. A Büntető Törvénykönyvet...

*

V. M. esete akár tipikusnak is nevezhető. Még pólyás volt, mikor elváltak a szülei. A gyermek anyjához került. Eddigi élete nagyobb részét Nyíregyháza — bűnözés szempontjából — egyik legfertőzöttebb körzetében, Jó- savárosban töltötte. Jó eredménnyel végezte az általános iskolát, majd ipari tanuló lett. Ha múlt nyáron nem történik meg a baj, azóta már autófényező szakmunkás lenne.

— Egy haver ismertetett meg J-vel. Jól összebarátkoztunk. Neki autója is van, azzal jártunk moziba, diszkóba, csavarogni. Ha elromlott a kocsi, én javítottam meg. Különben is sokat bütyköltük a tragacsot. Közben olyanokról beszélgettünk, hogy jó lenne rá egy új antenna, díszrács, égő. Mivel pénzünk nem volt idegen autókról szedegettük le a tartozékokat, szívtuk le a benzint. Soha nem eladásra, csak saját használatra. Őszintén mondom, egyszerűen meg sem fordult a fejemben, hogy ezt nem lenne szabad. Olyan volt az egész mint egy veszélyes és izgalmas játék.

A két fiú benzinlopás közben bukott le.

— Kiszúrtunk egy ZIL-t, aztán mielőtt elkezdtük volna az akciót, megzavartak bennünket. Én hazamentem, de a haver visszatért a ZIL- hez. Elkapták, bevitték a rendőrségre. Mikor meghallottam a fejleményeket, önként jelentkeztem.

— Azt a tortúrát, amin keresztülmentem, nem kívánom senkinek. Szakítottam a régi társasággal. Jósaváros- nak még a környékén sem járok, apámhoz költöztem. Munkahelyemen azt ígérték,, hogy szeptemberben beiskoláznak. Dolgozni, tanulni akarok. S minél előbb elfelejteni az egészet!

A fiú tiszta, egyenes tekintete azt sugallja, hogy igazat mond. Ö még most bűnhődik. Egy év próbára bocsátással sújtották.

*

— Ez annyit jelent, hogy tizenkét hónapig V. M.-nek szigorú magatartási szabályok szerint kell élnie. — magyarázza Török Ferenc. — Mindenekelőtt jól kell viselkednie. Italboltokat nem látogathat, este 8 után köteles szülői felügyelet alatt lenni. S természetesen követelmény, hogy állja meg a helyét a munkában. Magam is úgy látom — s remélem — hogy ezzel a fiúval nem lesz baj. A próbára bocsátás valójában nem büntetés, hanem intézkedés, nyoma nem marad. Tehát az egy év letelte után — ha közben semmi baj nem történik — a fiatalember tiszta lappal indul az életbe.

Vajon sikerül-e neki, s a többi próbára bocsátott, javítóintézetet, vagy börtönt járt ' fiatalnak szabadulás után megállni a helyét?

*

Az év első felében 337 utógondozott fiatallal foglalkoztak Szabolcs-Szatmár me1982. augusztus 14. O

gyében a hivatásos pártfogók. Közülük 93-nak a fél év során szűnt meg a pártfogói felügyelete. Hiába minden erőfeszítés, közel 10 százalékuk már a felügyelet alatt visszaesett. Leggyakoribbak a vagyon elleni bűncselekmények. A közrend, közbiztonság és a személyek ellen irányuló tettek többnyire igen súlyosak, de számuk nem túl magas.

Vajon elvárható-e a pártfogóktól, hogy egyedül ők vállalják a felelősséget ezekért a fiatalokért? Aligha, hiszen mindössze hatan vannak, s terhelésük sem egyforma. A megyében néhány különösen fertőzött körzet található. Például a nyíregyházi járás, aztán Mátészalka, Nyírbátor, Űjfehértó, Tisza- vasvári, Ibrány, Nagyhalász, Tiszadob. Nem említve Nyíregyházát, ahol a Guszev, a Titel utca környéke meg a Jósaváros különösen veszélyeztetett.

— Sajnos, nem tudunk annyit tenni ezekért a fiatalokért, mint szeretnénk — folytatja Török Ferenc. — A családokkal is nagyon változó a kapcsolatunk. Vannak, akik legszívesebben kezet csókolnának a segítségünkért. Mások meg személyes sértésnek, a magánéletükbe való beavatkozásnak tekintik, ha bekopogtatunk hozzájuk. A tiszavasvári cigánytelepen szó szerint kinevettek, mikor arra próbáltam rábeszélni a többszörösen büntetett fiatalkorú M. J.-t, hogy dolgozzon. Mit képzel maga? Tán hetven forintért álljak be trágyát hányni a téeszbe? — ezt vágták a fejemhez. Aztán hoztak egy gitárt, s mintha ott sem lennék, elkezdtek énekelni.

Gondot jelent, hogy sokszor a munkahelyek sem segítik megfelelően a pártfogókat. A felügyelet alatt álló fiatalok az átlagostól jóval több figyelmet, törődést igényelnek. Folyamatosan ellenőrizni kell őket. Mégis volt már rá példa, hogy a fiatal közvetlen főnöke is csak a jelenléti ívből tudta meg, hogy védence napok óta nem dolgozik. A felügyelet alatt elvileg csak a pártfogó engedélyével változtathat állást az utógondozott. A személyzeti vezetők rendszerint még sem követelik meg a kilépni készülőtől az engedély bemutatását. Egyszerűen hagyják útjára menni. Pedig a jó munkahelyi közösség sokat segíthetne abban, hogy végre megtalálja helyét a világban a fiatal.

— Védenceink alig-alig értik meg, hogy mi nem felelősségre vonni, hanem elsősorban segíteni szeretnénk őket. A többség végighallgat, bólogat, helyesel — aztán megy a maga konok feje után. Kevesen vagyunk, s alig várjuk a szeptembert, amikor három új hivatásos pártfogó lép munkába a megyében. Az önkéntes pártfogók százan vannak, de még többre lenne szükség. S ami a legfontosabb: sokkal nagyobb energiát kellene fordítani ' a megelőzésre, valamennyiünknek ...

"J. 'Házi Zsuzsa

i.urn d'.i )* „ “ 7 ,, v w

's jlßWßH.ii ;ta,1.1. V;Kn :!

— Sokat gondolkoztam azon. hogy mi vihette ezt a gyereket a bűnre — töpreng Török Ferenc hivatásos pártfogó. — Szülei rendes, becsületes emberek, igen jó körül— Hogy történt volna? Ittunk. Pezsgőt, pálinkát, sört, mindent. Volt velünk egy 23 éves csávó, ő kezdte a balhét. Leütötték azt az embert, aztán meglopták. Én csak szét akartam választani a verekedőket. Mikor lebuktunk, rám kentek mindent. Engem jogtalanul ítéltek el! Papolhatnak már nekem az igazságról — harsogja, s durva félreérthetetlen mozdulattal meglengeti a kezét.

H. P.-nek szabadulása után alig tudtak állást keríteni. Pártfogóját még a csatornatisztítóknál is elutasították: a munkahelyeken előítélettel fogadják a börtönviselteket. Kéthónapos kilincselés után végre sikerült elhelyezni az egyik könnyűipari üzemben anyagmozgatónak. A munkatársakról csak annyit, hogy a fiú ingére már az első nap felírta valaki: sittes.

— Bánom is én — legyint a segédmunkás, akinek „komoly tervei” vannak.

— Hamar leszámolok én itt. Megyek Pestre, a téglagyárba, munkásszállóra. Két év alatt összedobok egy nyolcvanezrest, veszek egy Polskit. Ősszel be is iratkozom kocsivezetői tanfolyamra.

Hogy tervei csak hiú remények, arról láthatóan sejtelme sincs a fiúnak. Négy osztályt végzett, s meleg családi kör helyett az utca, a cigánytelep nevelte. Anyja régen meghalt, apja ingázóként keresi a kenyerét. A famíliában nem H. P. az egyetlen börtönviselt.

— Nagyon rossz volt odabenn, mert mindig visszabeszéltem az őröknek. Leültem az összes büntetést, de jobb is így. Ha még egyszer történne valami, akkor legalább kedvezményt nem számíthatnak be.

A fiatalember I.-ben, a cigánytelepen gitározással, magnózással üti agyon a szaTököl, Fiatalkorúak Börtöne és Fogháza.

Az újságíró-küldöttség autóbusza majd félórát várakozik a bejárat előtt. Hiába, „civileknek” nem is olyan egyszerű bejutni a rácsok mögé. Húszegynéhá- nyunknak mégis módunk nyílt rá.

Furcsa. Már a parkszerű, üde zöld udvaron hatalmába kerít egy torokszorító érzés. Nyomaszt a bezártság.

Cella. Az ablakokon rácsok, az ajtó könyörtelen kattanása mintha örökre elreteszelne a külvilágtól. Elég! Pár pillanat is sok a börtöncellá- ban! Kezem rémült kopogtatásra lendül, aztán félúton mégis megszakad a mozdulat. Ki kell bírni az öt percet! Hiszen magam vállaltam — kíváncsiságból — s azzal a megnyugtató tudattal, hogy csak egy szavamba kerül, s máris mosolyogva tárják ki előttem a szabadság kapuját.

„Megtévedt” fiatalok sokszor esztendőket töltenek el itt — közel sem önszántukból. Nincs mese. A bűnökért vezekelni kell...

*

— Jaj, hát mi lett volna a legrosszabb Tökölön? — kérdez vissza U. L„ aki 19 éves kora ellenére már kétszer volt büntetve. — A bezártság. Pár hét alatt azért meg lehet szokni azt is. Még az utolsó négy nap nehéz, mikor már civil ruhában jár az ember.

A fiatalember nevetgélve idézi fel a történteket. 1979 nyarán a haveri társaság — 13 kamasz — négy liter pálinka elfogyasztása után megtámadott, s megvert egy embert. Az akkor 15 éves U. L.-t egy év próbára bocsájtották. Néhány hónappal később ’80 februárjában — szintén ittasan — barátjával leütött és megpróbált kirabolni egy férfit.

— Nem emlékszem a részletekre. Csak annyit tudok, hogy csocsóztunk (asztali foci), s vesztettünk egy láda sört. Elmentünk megvenni az italt, s út közben összeakadtunk azzal az idegennel. Állítólag látták, hogy belenyúltam az illető zsebébe. Erre nem emlékszem. Csak jóval később, a rendőrségen kezdett tisztulni a fejem.

Súlyos testi sértésért és rablás kísérlete miatt — az előző bűncselekmény beszámításával — egy év tíz hónap szabadságvesztésre büntették a fiút. Tökölről — jó magaviseletért — 15 hónap múlva, 1981. május 4-én bocsátották el. Utána egy éven át pártfogói felügyelet alatt állt.

menyek között élnek. Három testvérének sem volt baja soha a törvénnyel. Aztán megtudtam, hogy L. kései gyerek, ő a kedvenc, akinek talán erőn felül is megadtak mindent. Hiába nagykorú, viselkedésében, gondolkodásmódjában sokszor olyan, mint egy iskolás. Nem nevelték önállóságra, apróbb-nagyobb csínytevéseit elnézték a szülei. Szerintem az a baj, hogy nem tanították meg a felelősség vállalására. Túl sokat engedhetett meg magának.

*

Milyen volt a börtönben? U. L. most komorodik el először. Beszél a munkáról, a véget nem érő takarításokról, a többiekről, akik közt néhányan megpróbáltak szökni, s őt is rá akarták beszélni a szökésre. Szól a barátságokról, a szövődő különös vonzalmakról, s a 15 hónap tanulságairól.

— Legfontosabb, hogy nem szabad inni! A börtön önfegyelemre nevel — bölcselke- dik magabiztosan, de azért bevallja, hogy néhanapján most is a pohár fenekére néz. — De most már tudom a mértéket! A régi társasággal különben is szakítottam.

U. L. most — úgy tűnik — biztonságban van. Egyik nagy iparvállalatunknál dolgozik, betanított munkás. Szocialista brigádtag, s elégedettek teljesítményével. Eddig még késése sem volt. Igaz, reggel,

s műszak végén édesapja viszi munkába, majd haza. Pártfogója, s munkatársai csak szépeket mondanak róla. Mégis aggasztó, hogy a fiatalembernek nincsenek igazi céljai.

— Hogy képzelem a jövőt? Mi vagyok én? Jós? Dolgozom, hétvégén bemegyek a sóstói teraszra szórakozni. Mi lesz öt, vagy tíz év múlva, nem tudom. De a börtönbe nem akarok visszakerülni.

*

— Ki maga? Rendőr? Igazolja magát!

H. P. igazi nehéz fiú. Könnyű kitalálni, hogy szemtelen magabiztossága gyötrő bizonytalanságot, kisebbségi érzést takar. Elmélyülten „tanulmányozza” az újságíróigazolvány idegennyelvű feliratát. Határozottságot színlel, holott önállóan saját ügyei intézésére is képtelen. A gyakorlati életben való járatlansága miatt kerek négy hétig tartott, míg össze tudta szedni az elhelyezkedéshez szükséges orvosi igazolásokat.

A 18 éves segédmunkást Tökölre kerüléséről kérdezem:

— Jaj, hát nem látja, hogy unom? Mit kérdezget? Ügy is tud rólam mindent, az biztos.

H. P.-nek részben igaza van. Annyi a vádiratból is kiderült, hogy társaival részegen leütött és kifosztott egy embert.

KM hétvégi melléklet

Bűnhődés után...

Rossz útra térni könnyebb, mint vissza