Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-04 / 155. szám
2 Kelet-Magyarország 1982. július 4. Úton-útfélen Helló! Generációk találkozása, sőt ütközése. A paraszt- kendős néni nézi a kirakatot, a langaléta suhanc viszont a csajokat bámulja. összemennek. A néni nyekken, a suhanc majdnem lenyeli a rágógumit. Mindez cseppet sem meglepő, másokkal is előfordul. De amit a suhanc mond. — 'Hellóóó ...! Csak így, egyszerűen, flegmán, közömbösen és éneklősen. Hellóóó...! A néni kikel magából. Felháborodottan kérdi a szemtanúktól: — Hallották? Azt mondta helló! Micsoda szemtelenség. Hát telefonnak néz ez engem? Még, hogy helló... Az esetből nem lett, nem lesz szenzáció. Tény, modortalan volt a kölyök. Bár néhány országban a halló, vagy helló köszönésféle. De mi magyarok vagyunk. Itt a jó napot, jó reggelt, jó estét dukál. Illetve ütközésnél elnézést illik kérni. Különben mindenki azt kapja, mint a suhanc. A néni dühösen vágta hozzá: — Helló az öreganyád! Bemutatkozunk? Van Nyíregyházán a Tanácsköztársaság téren egy félkör alakú tabló, vitrin, vagy ha úgy tetszik: szabadtéri tárlat. A címe az: hogy „Bemutatkozunk”. Most éppen a húsipari vállalat. Érdekes, sokak által megnézett, hasznos dolog ez a vállalati propaganda. A húsipar különösen kitett magáért. A színes fotók, a vállalati munka kevesek által ismert részeit, fogásait tárják a nagyközönség elé. Aztán semmi több. Illetve néhány címszó és alatta üres papír. íme az egyik címszó: JUTTATÁSOK. És egy nagy fehér papír. A másik címszó: BRIGÁDVERSENY, és egy nagy fehér papír. Akik éppen a tablók előtt állnak, nevetnek. Én bosszankodom, mert tudom, hogy mi hibádzik. A nap és a filctoll. Mert a papírokra hajdan írtak valamit. Kék, vagy fekete filctollal. A nap hatására viszont a filctoll festékanyaga felszívódott, elillant, láthatatlanná vált. Így lett a juttatás, a brigádverseny semmi. (seres) Ébresztő: hajnali 4-kor Irány a Balcsi! * Nagymamához utaznak a Szabó gyerekek. (Gaál Béla felvétele) Szombat, hajnali 4 óra. Nyíregyháza még alszik, de az állomáson már valóságos csúcsforgalom fogad. Hátizsákos fiúk és lányok támasztják a falat, házaspárok toporognak a pénztár előtt, egy álmos szemű kisgyerek rágógumiért nyafog. Az emberek — mintha mágnes von- zaná őket — szaporáznak a vágányok felé, ahol balra, a másodikon már benn áll a fonyódi gyors. A lakatos yíkendje Fiatalasszony siet tini lányával a' szerelvényhez. Megállítanám egy percre, de ő hátrafelé, a férjére mutat: kérdezzem inkább őt. Lukács Illésné arcán látni, hogy — bár jó fél óra van az indulásig — szeretné már a vonaton tudni családját. — Nagykanizsára utazunk rokonlátogatásra — áll meg egy pillanatra a férj, az ÉPSZER lakatosa. — Utána Kati lányunk örömére a Balatonra megyünk. Sátorozni szeretnénk. Ez már a harmadik nyár, hogy a fonyódi gyorssal átszállás nélkül utazhatunk Nyíregyházáról a Balatonhoz. ’80-ban csak hét végéken közlekedett a szerelvény. A múlt nyáron meg az idén — június 5-től augusztus 29-ig — minden nap útnak indul a nyaralni vágyó szabolcsiakkal. — Nagy szükség volt erre a járatra — hallottuk Orosz Andrástól, aki tegnap reggel nem mint a MÁV jegyvizsgálója, hanem mint kiránduló kapaszkodott fel a gyorsra. — Többször voltam szolgálatban ezen a vonaton, s bizony nem szokott üresen maradni egy hely sem. Életmentő sárga fény Nátrium világítótestek a vidéki városoknak Az este közlekedők egyre több helyen találkoznak már az útkereszteződésekben a . gyalogosátkelőhelyeket megvilágító, sárga fényt árasztó, villamos energiával működő nátrium lámpákkal Nyíregyházán is. Ebből a még alig pár éve alkalmazott, korszerűbb világítótestekből mái* 21 jelentős gyalogosforgalmat is lebonyolító útkereszteződést láttak el a megyeszékhelyen, jutott már belőle Mátészalkára és Kisváráéra is. A soron következő Nyírbátor, majd folyamatosan a többi vidéki város is kap belőle. Nem ok nélkül szorgalmazza a KPM a nátrium világítótestek elhelyezését. Ugyanis a sárga fény nem csak figyelemkeltő, hanem jobb megvilágításba helyezi az útkereszteződésben áthaladókat, legyen az jármű, vagy gyalogos. Különösen jelentős ez az éjszakai gyér gyalogos forgalomnál, amikor a gépkocsivezető figyelme is köny- nyebben megtévedhet. A sárga fényben szinte kiválnak környezetükből az alakok és tárgyak. A kísérletek egyöntetűen bizonyítják, hogy ezekben a sárga fényű útkereszteződésekben kevesebb baleset fordul elő, mint azelőtt. Szabolcs-Szatmár megyében pedig különösen jól vizsgázik a korszerűbb megvilágítás: azokban az útkereszteződésekben, ahol nátriumlámpa ég — gyújtástól oltásig —, még egy gyalogost sem ért baleset. Úticél a Hortobágy Oroszék úticélja ezen a napon a Hortobágy volt, ahol a lovasversenyt nézték meg. Este a fonyódival jöttek visz- sza is. — Ez még csak egy kis előzetes vakáció — mosolyog Oroszné. — Augusztusban a gyerekekkel együtt a Dunántúlra készülünk. A bejáraton népes család tódul be a pályaudvarra. Bár otthon hajnali 4-kor csörgött a vekker, a négy gyermek arcán nyoma sincs fáradtságnak. — Nem vagyunk álmosak — szól mindnyájuk nevében Szabó Peti. — Tegnap rögtön a mese után ágyba bújtunk. Nyaralni megyünk Tatára — karolja át szeretettel a kisfiú nagymamáját, Kovács Ár- fninnét. — Két hete jöttem el Nyíregyházára a lányomékhoz a két tatai unokámmal — veszi át a szót Kovácsné. — Visszafelé velünk tart a lányom két fia: Peti és Robi is. A következő hetekben nem fogok unatkozni. Négyőjük mellett — néz a gyerekekre — jön a többi unoka is. Végre egyszer együtt lesz nálam mind a kilenc. tlénk forgalom Több szóra már nincs idő. Még helyet kell keresni, aputól elbúcsúzni. Ahogy közeledik az indulás, úgy élénkül meg a forgalom. Szalad egy későnjövő. A vonatmenesztő megvárja, míg ő is felkapaszkodik. Aztán megszólal a síp, szabad utat jelez a tárcsa, s a fonyódi gyors mind nagyobb sebességre kapcsolva útnak indul a Balcsihoz. (házi) Gyógycipők Nyíregyházáról Milyen lábon élünk? Az emberek — természetes kivételek a nők! — inkább adnak a fejükre, mint a lábukra. (Nőknél mindkettő fontos!) Pedig a lábunkon járunk, s nem is az a fontos, hogy nagy vagy kis lábon élünk-e, hanem, hogy milyen lábon? Ugyanis a lábakat is, mégha egészségesek is, ápolni kell. Ha betegek, akkor meg különösen. De vajon tudjuk-e, hogy beteg a lábunk? Elsősorban ezért nem mindegy, milyen cipőt hordunk, viselünk. Erről különösen sokat tudna beszélni Kiss József, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet Nyíregyháza, Rákóczi utcai méretes szalonjának a vezetője, aki immár 37 esztendeje van a szakmában, s ez idő alatt lábak ezreit mérte meg. — Tudomásunk szerint Nyíregyházán van a megye egyetlen olyan cipőszalonja, ahol gyógycipők készítésére is felveszünk rendelést — újságolja. — Szerződése van a szövetkezetnek a MÁV-val. Részükre orvosi rendelésre készítenek méretre gyógyci- pőket. Tavaly a rokkantak évében a szövetkezet felajánlotta, hogy SZTK-kiutalásra havi 30 pár gyógycipőt készít. — Sajnos kevés a szakemberünk, s a gyógycipők készítése csak kézimunkával történhet, mert egyik láb eltérhet a másiktól és sok mindent figyelembe kell venni. Ezért aztán még mindig gyártjuk az utolsó darabokat — veti közbe Vastag József- né üzletvezető-helyettes, aki szintén sok-sok lábméreteket „vett” már. — Nyíregyházára járnak gyógycipőt rendelni orvosi kiutalásra esetenként még Budapestről is. De jönnek Debrecenből, Miskolcról és természtesen a megye különböző városaiból, falvaiból — folytatja., Sokszor a méretfelvételeknél derül ki, hogy a cipőt rendelő hölgynek, férfinak beteg a lába, bokasüllyedése van, harántemelő szükséges részére, vagy gördülőtalpú cipőt igényel a beteg láb. Ekkor vagy megrendeli, s elkészítik részére, vagy pedig orvoshoz küldik vizsgálatra, s SZTK-rendelésre megcsinálják. Amolyan beteg lábakat szűrő állomás is ez a gyógy- cipőszalon. Havonta 80—100 pár gyógycipőt képesek csupán elkészíteni SZTK- és magánrendelésre, éppen szakemberhiány miatt. Bár sokkal több lenne az igény, mert sajnos sok a beteg lábon járó ember. S köztük nem kevés, aki ezt nem is tudja, (f) Tallózás a postán „Jönnek a bikák!" — Halló posta? Kérem küldjenek valakit azonnal az állomásra, az egyik vasúti kocsiból kiszabadultak a bikák! — telefonált egy éve az egyik utas. A telefonközpontos hozzászokott már a legváltozatosabb kérésekhez is, „bikaügyben” azonban még nem intézkedett. Sürgősen feltárcsázta az állatforgalmit és hamarosan elindult a különítmény a dühödt bikák megfékezésére... A szeretet ünnepe kinyitja a pénztárcákat is. Rég elfelejtett családtaggal akart szót váltani egy előfizető. Kanadai számot adott meg a telefonközpontosnak. A karácsonyi hangulat megoldotta a nyelveket, egy óráig csevegtek. Amikor a percenként 180 forintos telefonbeszélgetés díját összeadták, a posta sem akart hinni a szemének: egy fél szekrénysor árát, 10 ezer 800 forintot kellett leszurkolnia a hívónak. Forintban, itthon. Talán jobb lett volna levelet írni... Megszaporodtak a telefon- beszélgetések Irakkal, Líbiával, mióta több munkás keresi a kenyerét ezen a vidéken. Az ázsiai olaj országba 150 forintos percenkénti díjat számolnak el, a Líbiában dolgozókkal olcsóbban lehet beszélni, 58,20 forint egyetlen percért. Igaz, várni viszont nem nagyon kell, hiszen nem mindenki kér ilyen távoli kapcsolást. Év végére elkészül a debreceni nemzetközi központ, s akkor már nemcsak az USA-ba, Kanadába lehet pillanatok alatt vonalat kapni, hanem a szomszédos Romániába, vagy a közeli Lengyelországba is. A tárgyalóteremből Fájercsata ötszázas alapon Saját bevallása szerint is legalább tíz éve iszik rendszeresen a 26 éves nagykállói Demendi János és nem is keveset. Ez történt a múlt év december 8-án is, amikor egész nap ivott, s estére, mire a pinceklub bezárt, szépen be is rúgott. Az áruház sarkánál találkozott három ismerősével, akik közül egyik még tőle is részegebb volt, ám még mindig pálinkát szeretett volna inni. M. Gyula adott is 500 forintot, hogy szerezzen aki tud, s miután megitták a fél liter pálinkát, Demendi kitalálta, hogy jó lenne \kártyázni. Egyikük lakását ajánlotta fel. Demendi pedig kártyát szerzett egy közelben lakó ismerősétől, s megkezdődött a -fájercsata. M. Gyula 500 forintot tett a bankba, Demendi pedig egy vasat sem, mert nem is volt pénze, de azért hívott száz forintot. M. Gyulának harmincegye volt, De- mendinek pedig harminc, de ő gyorsan kivette a bankból az 500 forintot, s amikor M. Gyula szót emelt ellene, kétszer orrba vágta. Sem a jogtalanul elszedett ötszázas, sem a két ütés nem elégítette ki Demendi kötekedő kedvét, először csak az összevérezett ötszáz forintot akarta kicseréltetni M. Gyulával, aztán még egyszer megütötte és bejelentette neki, hogy addig nem teheti ki a házból a lábát, amíg a nala lévő összes pénzt oda nem adja. M. Gyula félt a további veréstől, ezért a nála lévő háromezer forintból kétezerötszázat átadott, csak a véres ötszázforintos maradt a zsebében. A Nyíregyházi Járásbíróság dr. Drégelyvári Imre Tanácsa Demendi Jánost rablás és súlyos testi sértés miatt másfél év börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyektől, kötelezte, hogy az alkoholisták kényszergyógyításának vesse alá magát és meg kell fizetnie az elrabolt pénzt is. Az ítélet jogerős. Postás legyen a talpán, aki a nyíregyházi utcanevek közt el tud igazodni. Oros, Borbánya, Nyírszőlős utcaneveinek jó részét meg is változtatták, lévén egy városban nem lehet két azonos utcanév. Az új építkezésekkel új utcákat nyitottak, de ezek „keresztelésénél” nem gondoltak a meglévőkre. így fordulhatott elő, hogy Sóstón Mogyoró, Oroson Mogyorós utcát nyitottak. Borbányán volt Szerén, Oroson lett Szerény utca. Az olvashatatlan címzések miatt körülményes kibe- tüzni a Kis és a Kies, a Kürt, Körte és a Kert utcákat. Arról nem is beszélve, hogy amikor jött a bírósági idézés a három tanúnak, a sors kifürkészhetetlen útjai miatt egyik sem kapta meg azonnal a végzést a pontatlan címzés miatt... T. K. Heti bosszúságunk Zebra Szerda volt és kora reggel. Az állomás előtt ácsorogtam vonatra várakozva. Néhányan taxira vártak, s felcsillant a szemük, amikor meglátták, hogy az Arany János utca felől egy szabad kocsi közeledik. Épp azon kezdtem töprengeni: hogyan osztoznak meg a járművön, egyáltalán megkérdezik-e egymástól, merre visz útjuk, amikor a taxi vezetőjének látványos manővere zökkentett ki gondolataimból. A kocsi az Arany János utcáról jobbra fordult, aztán hirtelen balra kapta a kormányt és átvágott két sávon, a gyalogosok útján, a felfestett zebrán, s a harmadik sávban, a taximegállóban landolt. A zebrán nem volt gyalogos, de azért a dolog felbosszantott, s meg is jegyeztem magamnak a rendszámot, hogy majd ezen a helyen közreadom. Este aztán letettem róla, hogy eláruljam. Akkor ugyanis ismét az állomáson jártam. Bár a felhőszakadásszerű zápor miatt legtöbben az állomás épületében vártak, de akiknek sürgősebb dolguk volt, rohantak a buszhoz. Azaz csak rohantak volna. Az Arany János utca felől egymás után két taxi érkezett. Mint reggel, ekkor is előbb Jobbra fordultak, aztán hirtelen balra, s mit sem törődve a rohanó, az eső miatt se jobbra, se balra nem néző gyalogosokkal, átvágtak az osztottpályás úton mindhárom sávon, a felfestett zebrán. Előbb ismét bosszankodni kezdtem, aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen igazuk van. Mert mi a fenének kerülnék meg azt a nagy teret, minek mennének el a Kiss Ernő utcáig, amikor egy liter szuperbenzin 16,80-ba kerül, a gyalogos pedig 10 deka 4,80-as kolbásszal letudhat ilyen utat és még egészségére is válik a gyaloglás, vagy zápor esetén a futás. Meg aztán a gyalogosok is átvágnak sokszor és sok helyen három sávot az úton, ahol nincs zebra. Akkor egálban is vagyunk? Talán azért egészen mégse. Legfeljebb majd akkor, ha egyszer az történik, hogy egy autó és egy gyalogos ösz- szekoccanása után arról számolhatunk be az újságban, hogy a kocsi a roncstelepre szállítás közben kilehelte akkumulátorát, a gyalogosban pedig jelentéktelen anyagi kár keletkezett. B. J. Mellesleg Beázik a megye legmagasabb épülete, mely Nyíregyházán emelkedik, a Kossuth utca elején. Nyilvánosan panaszkodtak emiatt a lakók a napokban, elsorolva, mi minden megy tönkre az égi áldás nyomán a lakásukban. Egyiknél a tapéta, a másiknál a szőnyeg sínyli meg a víz romboló hatását, de akadt, akinél a villanykapcsolóból áram helyett is — víz folyt. Meg tudom érteni az ott lakók nehéz helyzetét, akik végtére is azért kaparták össze a néhányszáz ezer forintos beugrót, s vettek a nyakukba temérdek hitelt, hogy jól záró fedél legyen a fejük fölött. Mellesleg beleolvastam az Illetékes nyilatkozatába, aki nem akarta — ősi szokás szerint — minden áron bebizonyítani a jelenség ellenkezőjét, s elhitetni a lakókkal, hogy ami az ő nyakukba csorog, az nem is víz. Az Illetékes egyszerűen széttárta a karját, megadta magát s arra hivatkozott, hogy ez az építmény újfajta eljárással készült; itt gondok jelentkeztek már a tervezéssel, s bizony a kivitelezők sem voltak teljesen imakulátlanok. E megejtően szívhez szóló magyarázat közben már-már hajlandóságot mutattam arra, hogy elfogadjam az érvelést. Itt tehát arról van szó, hogy ember tervez és — ember végez, ha nem is tökéletes munkát, de hát a százlábú is megbotlik. Ráadásul ugye ez a megye legmagasabb épülete, amely a leghamarabb részesül abból a gyakori záporból. Hiába, a „felhőkarcolók” tandíját nekünk is meg kell fizetnünk. Csak az üt szöget a fejembe, miként lehet, hogy nem csupán a legfelső szinten tapasztalni a beázást. Alábbi szinteken sem mindenütt mondhatják el a boldogtalan tulajdonosok: mi aztán kint vagyunk a vízből ... (angyal)
