Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-31 / 178. szám
1982. július 31. Kelet-Magyarország ii '------------------------------------------- ——> A jó munkás MILYEN EMBER TÓTH MÁTÉ JÁNOS? — kérdezem a köröttem álló öntőbrigád tagjait. Egymásra néznek, aztán egyszerre ketten is válaszolnak: „jó munkás”. Ügy mondják „jó munkás”, hogy ebben a két szóban benne van minden, amit Tóth Máté Jánosról tartanak. Jó munkás, tehát jó ember, becsületes, tisztességes ember. Nem is tesznek hozzá többet. Minek? Aki akarja, ebből a két szóból is tudhatja az emberről a véleményüket. Azt hiszem, igazuk van. Mégis eltöprengek kissé ezen a minősítésen. Mert minősítés ez a két szó. T. Máté Jánosról. Minősítés a javából, még akkor is, ha soha nem kerül bele a káderjellemzésébe. Bár jó volna, ha bekerülne, mert nincs magasabb értékű dicséret egy dolgozó minősítésére, mint az: „Jó munkásember”. A „jó munkás” minősítésnek akkor is értéke volt, amikor még Horthy- ék Magyarországán százezrek kínálták munkaerejüket az emberpiacon. És ma is érték. Eszembe jutottak Kádár János szavai, amelyeket a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén mondott. „Most arra van szükség, hogy mindenki lói dolgozzon, hogy mindenki jobban dolgozzon: az ország irányítását, a vállalatok vezetését végző emberek is, meg a gépeken, az íróasztalok mellett és a munkapadok mellett dolgozó emberek is.” TALÁN 'SOHASEM VOLT még olyan nagy szükség e hazában a jó munkára, mint most, amikor a munkánk minőségétől függ, hogyan alakul az ország gazdasági, kereskedelmi mérlege; s tudjuk-e tartani elért életszínvonalunkat. Némely vállalatnál, gazdaságban még sincs elég becsülete, nincs kellő értéke a jó munkásnak. Mondani ugyan mindenki mondhatja, hogy a jó munkásokat meg kell becsülni, mégis gyakran előfordul, hogy éppen a kellő megbecsülés hiányában kérik ki a munkakönyvüket — tíztizenöt éves munkaviszony után — kiváló munkások. Távozásukat azzal indokolják, hogy többet fizetnek egy újonnan felvett, kétes képességű szakinak, mint nekik, akik már sokszorosan bebizonyították megbízhatóságukat. Az is elő- ^fordubhogy^^ 4 ^ llunk a sorban, kezünkben, ölünkben egy-egy görögdinnyével. Előtte valamennyien az aranyásók izgalmával kutattunk a drót- ketrecekben tornyosuló diny- nyehegyen, vajon kinek sikerül a legfissebb, de a legédesebb, a legpirosabb, de a legvékonyabb héjú példányt kiemelni? És most örökkévalóságnak tűnő lassúsággal haladunk a mérleg felé, ahol majdan minden kiderül: szerencsénk van-e, vagy valóban igaz, hogy a mélyebben kongó dinnye az igazi! Hanem a sor az istennek sem moccan immár vagy tíz perce. Előre pislogunk, mi lehet a dugó oka? Ezt tapasztaljuk: Az éltes asszonyság hajthatatlan. Kéri, hogy neki a harmadik dinnyét is lékeljék meg, mert az eddigi kettő, enyhén szólva, csapnivaló. Tudniillik, az első, az teljesen tök volt, a második pedig piros, de rágós, mint a vén marha húsa. Nosza, hozzák a harmadik ötkilóst — mert az élnél nagyobbra értékelik azt, aki „megjavult”, mint azt, aki soha nem „romlott el”, aki mindig jól dolgozott, csendben szerényen végezte a munkáját. Pedig mindenütt magasabbra kellene emelni a jó munkás értékét. És ahol elhomályosodott, vagy elveszett, csökkent a jó munkás becsülete, ott sürgős teendők vannak. A jó munkás nem tud, nem hajlandó rosszul dolgozni ! Mondom a kisiparos autószerelőnek: csinálja meg gyorsan a szervizt, mert sietek. „Akkor vigye uram, máshová a kocsiját, mert én gyorsan, kapkodva nem tudok dolgozni, csak jól!” Húsz éve járok hozzá — valóban, mindig jól dolgozott. Sohasem siet, de amit megcsinál, az meg van csinálva. A MUNKAVERSENYNEK SEM AZ A CÉLJA most már, hogy siessünk, kapkodjunk, hanem az, hogy okosabban, takarékosabban, gazdaságosabban, tehát jobban dolgozzunk. Népgazdasági terveink sem a mennyiséget szorgalmazzák, hanem á gazdaságosságot, az eladhatóságot, a hazai és nemzetközi piaci értéket — tehát a jobb munkát. Ehhez pedig jó munkások kellenek! Kellenek a vezetői, irányítói, szervezői, tervezői munkakörökbe is, meg a végrehajtói, gyakorlati megvalósítást kívánó munkakörökbe is. Egyesek azt mondják: a jó munka drága, a jó munkást meg kell fizetni. Valóban, a jó munkás értéke nagyobb, a jó munkás többet érdemel. De nem a jó munka a drága, hanem a rossz. Mert a rossz munka terméke vagy eladhatatlan, vagy újra kell vele dolgozni,, a hibát ki kell javítani, és így dupla időbe, dupla munkába, dupla pénzbe kerül. A ROSSZ MUNKÁST hiába fizetik jobban, az akkor is rossz munkát csinál. A jó munkás viszont — ha pénzt kér is — nemcsak a pénzért dolgozik, nála számít a becsület: ha a nevét adja a munkához, akkor az olyan lesz, amiért vállalja a felelősséget. És ez mindennél több! Ha a jó munkának az országban mindenütt nagyobb lesz a becsülete, az a mi, szocializmust építő hazánk becsületét is növelni fogja a világban. Gerencséri Jenő ______________J A LÉK tes asszonyság momentán azt is kikötötte: csakis ötkilós jöhet számításba! Megvan! Szép szabályos kerek, halvány csíkok az oldalán, egy helyütt az érettséget jelző sárga folt. Kés elő, ripsz-ropsz, magasba lendül a négyszögletes boldogság: vérvörös dinnye, fekete magvakkal. — Hogy milyen szerencséje van! — mondja egy félénk férfi a sorból, mire az éltes asszony ráemeli tekintetét: — Csak semmi túlbuzgóság! Majd kiderül minden a kóstolónál! Aztán kóstol. Levágják neki a lék hihetetlenül piros tetejét, ő kinyitja festett ajkát, fogai közé emeli a kósKorszerűbb termékszerkezetet - időket Napjaink gazdálkodásának egyik kulcskérdése, hogy a termelőüzemek miként alkalmazkodnak a folyton változó körülményekhez. Ma már nem gyárthatják sikerrel azt, amit tíz-húsz évvel ezelőtt előállítottak, hanem állandó megújulásra kell törekedniük, ha versenyben akarnak maradni a piacon. Ezért a termékszerkezet korszerűsítésének egyes kérdéseit boncolgattuk azon a kerekasztal-be- szélgetésen, amelyet szerkesztőségünkben tartottunk. A vita résztvevői: Hajdú László, a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet elnöke; Rudi Béla, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója; Szabó Gábor, a Szatmár Bútorgyár értékesítési osztályvezetője és Újvári Sándor, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese. A beszélgetés résztvevői jobbról balra: Vjvári Sándor, Szabó Gábor, Rudi Béla, Hajdú László és szerkesztőségünk munkatársa. — Ne kérdőjelezzük meg kezdetben beszélgetésünk témáját, de mintha mostanában túl sokat beszélnénk a termékszerkezet korszerűsítéséről. Vállalati szemmel nézve divat erről beszélni, vagy a változó termelés velejárója? RUDI BÉLA: Kétségtelenül divatossá vált _— mint szó- használat — a termékszerkezet korszerűsítése. Azt azonban látni kell, hogy ennek komoly kihatásai vannak a vállalat gazdálkodására, igen sok közgazdasági tényezőt foglal magába. SZABÓ GÁBOR: Nem volt ez gond, amíg hiánygazdálkodás volt az országban. De például a bútorszakmában most élesen felvetődik, hogy milyen korszerű terméket gyártunk. A fogyasztó másképpen viselkedik, mint korábban. Amelyik bútor nem tetszik neki, azt nem veszi meg, mert kap helyette mást. Ezért vannak eladatlan készletei egyes gyáraknak. ÜJVÄRI SÁNDOR: Nálunk ugyan ellentétes a helyzet, mert a mezőgazdasági gépgyártásban túlkereslet van, azonban ismerni kell, hogy milyen egyedi kivitelű gépet akar a vevő, s milyen jövedelmezőséggel tudjuk mi azt előállítani. HAJDÚ LÁSZLÓ: Talán a szövetkezeti ipar egészének nevében mondhatom, hogy a saját bőrünkön éreztük meg — s valószínűleg hamarabb, mint a nagyvállalatok —, hogy a mindennapi igények kielégítésében a vevő szava dönt. Megszűnt a régi, „eszi, nem eszi, nem kap mást” szemlélet, mert amit tegnap kerestek, ma már lehet eladhatatlan. — Ezek szerint nemcsak elhatározás kérdése, hogy mit tolót és — összeráncolja a homlokát. — Pfuj, eddig ez a legrosz- szabb, hiszen ebből akár ecetet is csinálhatnának! Természetesen újabb diny- nyét rendel, amely már-már majdnem jó, de túlságosan kásás és az ő férje nem szereti a túlságosan kásás görögöt. Majd egy kaszadinnye következik, amelynél minden stimmel, csupán az a bökkenő, hogy a kasza a kelleténél kisebb, mindössze négy kilót nyom és az ugyebár ... Majd újabb kettőt vágnak fel hiába, amikor is az igényes vevő megoldja a gordiuszi csomót: — Inkább kérek egy kétki- lós sárgát. Az legalább jó illatú és garantáltan édes. A sorban négy embert eközben a gutaütés környékez, a többi pedig egymásra támaszkodva cipeli a mérleg irányába a remélhetőleg vérbélű és édes, nem rágós, de vékony héjú, minden bizonnyal kásás görögdinnyét. Angyal Sándor gyártsanak, hanem elsősorban a megrendelőktől függ. Menynyire érzik mindezt kényszernek, amikor új termékkel jelennek meg? HAJDÚ LÁSZLÓ: Említsem a magunk példáját: azt hittük, hogy az energetikai berendezések gyártásával hosszú távon meg lehet élni, hiszen villanyra mindig szükség van. Tavaly aztán becsapott a mennykő, kevesebb trafó, turbógenerátor kellett, mint amennyit eddig gyártottunk. Gyorsan szaladtunk, új termék után néztünk, így kezdtünk hozzá a kis kazánok gyártásához, ami iránt nagy a kereslet. RUDI BÉLÁ: A közelmúltban Angliában jártunk. Olyan extra minőségű, kézi felezésű, saját levében eltett pudingszilvát és pudingalmát mutattunk be, ami nagyon tetszett volna a vevőnek. Azonban amikor az árról esett szó, meghiúsult az üzlet, mert a náluk lévő gazdasági visszaesés miatt a vásárlók inkább a tömegárut keresik, nem tudták volna megfizetni a különleges minőséget. — Az egyik lehetőség, hogy alkalmazkodjanak a megrendelők igényeihez. Azonban ennek határt szab a meglévő berendezések állapota, egyáltalán a gyártás helyi lehetőségei. ÚJVÁRI SÁNDOR: Vannak termékek, amelyeknek a gyártását csak azért, mert nem gazdaságos, nem hagyhatjuk abba, ugyanis akkor a hazai mezőgazdaságnak máshonnan is nehezen szerezhetnénk be. A másik korlátunk, hogy tröszti szervezetben dolgozunk, s bizonyos profilirozás van az egyes vállalatok között, ami meghatározza a gyártási lehetőségeinket. SZABÓ GÁBOR: A mi gyártóberendezéseink olyanok, hogy azokon csak szekrénysorok készülhetnek. Csakhogy nem mindegy, milyen díszítéssel, milyen anyagok felhasználásával gyártjuk a bútort. A meglévő technológia állandó korszerűsítésére van szükség ahhoz, hogy keresettebb termékkel álljunk ki a vevők elé. —Pedig a termékszerkezet korszerűsítésénél sokan úgy gondolják, hogy ez együtt jár új üzemek építésével, jelentős beruházásokkal. Önöknek van erre lehetőségük? HAJDÚ LÁSZLÓ: A meglévő eszközökkel kell átállni egy új termék gyártására. Van viszont egy nagy tartalék, az a felhalmozódott szakmai tapasztalat, belső erő, ami dolgozóinkban megvan. Meglehet, hogy kockázattal jár gyorsan és kis pénzből újat gyártani, de csak ez a járható út. RUDI BÉLA; A konzerviparban korábban a tröszt egyenként hajtott végre nagy rekonstrukciót az egyes gyárakban. Helyesnek bizonyult az az öt évvel ezelőtti döntésünk, hogy nem várunk erre, hanem a kis lépések taktikáját választva folyamatosan cseréljük ki az elavult berendezéseket, külső erőforrásokat is bevonva korszerűsítjük a termelést. Csak így építhettünk egy új üzemet Vaján. ÜJVÁRI SÁNDOR: Nekünk nincsenek pénzeszközeink jelenleg látványos beruházásokra. Azonban a gépgyártásban kialakult nagy hagyomány, a jól felkészült műszaki gárda lehetővé teszi a fokozatos korszerűsítést. Erre talán legjobb példa a pótkocsik gyártása, ahol már szinte teljes választékot nyújtunk. — Mit jelent a változtatás a gazdálkodás szempontjából? RUDI BÉLA: Megvizsgáltuk a termékszerkezetünket, s a konzerveink háromnegyede olyan, ami verseny- képes. Nyilván ezek gyártását fokozzuk, míg a 16 gazdaságtalan terméknél a gyártást abba kell hagynunk, hacsak nincsenek nemzetközi kötelezettségeink. SZABÓ GÁBOR: Előfordul, hogy hetente, havonta módosítjuk a programot, mert a vásárlók igénye így jelentkezik. Az erre való felkészülés hozhat eredményt, csak azok maradnak meg, akik ezt felismerik. — Befejezésül egy kérés: foglalják össze egy-egy mondatban, hogy miért tartják folyamatos munkának a termékszerkezet korszerűsítését? SZABÓ GÁBOR: Mert különben a piac egyszerűen elutasítja a termékeinket, vagyis megbukik a vállalat, hiszen bútorra mindig szükség van, de nem minden gyár termékére. RUDI BÉLA: A termékszerkezet korszerűsítése megköveteli a vezetés jobbítását is, olyan alkalmazkodást kíván, amelynek eredménye a vállalat nyereségében mutatkozik meg. ÜJVÁRI SÁNDOR: Van egy olyan belső hajtóereje, amely lehetővé teszi, hogy egy adott vállalat megújuljon. HAJDÜ LÁSZLÓ: A termékszerkezet váltása gazdasági kényszerűség, ami elől nem lehet kitérni, de ki lehet használni az előnyeit. Lányi Botond Á TEREMOR Több alkalommal vittem már vendégeimet a műemlékegyütteséről híres Szabolcs községbe, megyénk névadójának egykori szálláshelyére, hol a földvár körüli érintetlen természet, a XI. századi monostor egyszerűségében nemes fensége, s a nemrégiben átadott Mudrány-kúriá- ban az iparművészeti gyűjtemény kínál bőséges látnivalót. Utólag megvallom, nekem már minden zsindely ismerős, így például a kastélyban már régen nem a ritka értékeket figyelem, hanem az emberi szót, mely varázslatosabb minden kuriózumnál. Vasi Györgyné, a hátrakötött kendőjével, a sürgető mezei munkát bármikor készségesen megszakító szívességével, felszabadult, örömteli szavaival azt a pluszt kínálja a kúriában a látogatónak, ami nem várt ajándék, hosz- szú ideig tartó élmény, s egy csipetnyi íz, útra- való a békés csöpp kis községből. Mert élményt jelent, ahogy — szinte véletlenül — megosztja a ház titkait a vendégekkel. Hadd tudják meg, hogy ő Katinak és Jancsiinak becézi a korabeli kosztümökbe öltöztetett bábokat, vagy azt, hol ült Móricz Zsigmond, Tömöri tiszteletes úr asztalánál, amikor a híres novella, Az ebéd cselekményéről a faluból hírt hoztak. A teremőrnek nem volna kötelessége az „idegenvezetés”. Sőt, arra még a magnót is használják. Szerencsére Vasiné asszony „elleste” a múzeológusok tudományát, s ma már sajnos ritkán hallható ízes kifejezésekkel is tarkítva adja tovább a tudnivalókat a vendégeknek. Ö is hozzájárul ahhoz, hogy a látogatók gazdagabban távoznak Szabolcs községből. Azért különösen értékes ez, mert szeretetből teszi. B. E.
