Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-28 / 175. szám

1982. július 28. Kelet-Magyarország 3 Mire ösztönöz? N émely dologról nem szívesen beszélünk. Például a fizeté­sünkről, az anyagi érde­keltségről. Pedig erről is kellene beszélni, talán többet is, mint eddig. Egyetlen megye tapasz­talatai ugyan nem alkal­masak az általánosításra, mégis a Bács-Kiskun me­gyei népi ellenőrök né­hány megállapításain ná­lunk is érdemes elgondol­kodni. Az önálló vállalatok és szövetkezetek termelési és értékesítési terveik is­meretében határozzák meg bérfejlesztésük mér­tékét, nem így a vi­déki ipar jelentős hánya­dát képviselő gyáregysé­gek. Igaz ugyan, hogy az ott dolgozók bérfejleszté­sének megállapításakor a vállalati központokban meghallgatják a gyáregy­ségek küldötteinek véle­ményét is. Ám a bérfej­lesztést gyakran nem a teljesítmény, mégcsak nem is az anyagi lehető- gek határozzák meg, ha­nem a szomszéd: mennyit keresnek a környező üze­mek hasonló besorolású munkavállalói. A népi ellenőrök készí­tette táblázat szerint nem annál a vállalatnál emel­kedtek legnagyobb mér­tékben a bérek, amely­nek árbevétele leginkább emelkedett. Ez különösen senkit sem ösztönöz jobb mun­kára. Már csak azért sem, mert a gyáregységek ve­zetői a legritkább esetben tudják, hogy milyen telje­sítményért, mennyi bért lehet fizetni. Nem azért, mert nem akarják, hanem azért, mert többnyire ők sincsenek tisztában a bérfejlesztés kiszámításá­hoz szükséges adatokkal, olykor még annak forrá­saival és lehetőségeivel sem. Így aztán mást aligha tehetnek, mind buzdítják dolgozóikat a többlettelje­sítményre. Az elismerésre méltó példák között tart­juk nyilván azokat a vál­lalatokat, ahol 2—3 mil­lió forint értékű többlet­eredmény fejenként 160 forinttal növeli a dolgo­zók havi jövedelmét. Va­jon a dolgozónak megéri-e ez, hisz má ezt az össze­get néhány nap alatt meg­keresheti napszámban, kőműves mellett segéd­kezve. Azt is tudjuk, hogy a munkahelyi teljesít­mény és kereset nem csu­pán a dolgozó akaratán, szorgalmán múlik, hanem gyakran az improduktuv V_____________ munkakörben dolgozók tevékenységétől függ. Mert jórészt tőlük függ, lesz-e időben anyag, meddig kell várakoznia a munka­végzéshez nélkülözhetet­len alkatrészre, hogyan szervezték meg az üzem­ben a munkát. Vagyis: megteremtették-e számá­ra a munkavégzés feltéte­leit? Talán ez is közre­játszott abban, hogy a vizsgált vállalatoknál alig-alig változott a telje­sítményért és az eltöltött időért kifizetett bérek ará­nya. Mint a népi ellen­őrök is megállapították, ez az arány általában a ki nem használt tartalékokra utal. Az pedig, hogy a vizsgált időszakban több vállalatnál indokolatla­nul csökkent a teljesít­ménybérben dolgozók aránya, a vezetők kényel­mességét jelzi. Mi a megoldás? Ha a jól képzett szakmunkás az üzemben végzett mun­kájával teremti meg bol­dogulásának feltételeit, ha az ott végzett több és jobb munkáért prémium is fizethető. Csakhogy prémium- és jutalomfizetésünk gya­korlata még nem tökéle­tes. Néhány vállalatnál már a prémiumfeltételek megfogalmazásakor kez­dődnek a gondok. Meg­esik, hogy a prémiumfel­adatként számszakilag nem értékelhető, csupán szubjektív megítélése alapján minősíthető, jobb esetben pedig a munka­köri kötelesség teljesítését fogalmazzák meg. Olykor az értékelést egyéni elbí­rálás alapján végzik, s előfordul, hogy az el nem végzett munkáért is kifi­zetik a célprémiumot vagy a jutalmat. e tudunk olyan pré­miumfeladatokról is, amelyek a pré­mium kifizetésének felté­teleként az anyag- vagy energiatakarékosság eredményességét vagy ép­pen a munka jobb meg­szervezését fogalmazzák meg. Lehet, hogy ezekben az üzemekben jelenleg kevesebb munkavállaló nevére számfejtenek pré­miumot és a jutalom kifi­zetésében sem döntenek rekordokat. De aligha két­séges, hogy a vállalatok megítélésében a termelés gazdaságossága lesz az elsőszámú szempont és a munka szerinti elosztás elve érvényesül, ezek a vállalatok előnyben lesz­nek. (császár) D A Szamos menti Állami Tangazdaság mátészalkai esztergá­lyos műhelyében Tóth József vetőgépekhez és IFA teher­autóhoz készít egyedi alkatrészeket. (Császár Csaba felvétele) Kürt jelzi a hajók érkezé- zét a tiszadobi pontonhíd­hoz. Ilyenkor a híd kö­zépső részét a parthoz vontatják, szabad utat en­gedve a hajóknak. Na­ponta hat-nyolc nyitásra lehet számítani, négy em­ber fél óra alatt végzi el. Képünkön a Jégvirág 10. úszik át méltóságtelje­sen, hogy Tokajból kővel megrakva térjen vissza. (Jávor László felvételei) ŰTKAPOS — A TANGAZDA­SÁGBAN A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskolai Tangazdaság­ban ez év január 1-vel — az állattenyésztési telepek kivé­telével — valamennyi munka- területen bevezették az öt­napos munkahetet. A tan­gazdaság 1120 dolgozója kö­zül csaknem ezret érint az intézkedés. Az állattenyész­tésben az áttérés, tekintettel arra, hogy ez létszám és egyéb problémákkal is jár — a fel­tételek megteremtése után — előreláthatólag a jövő év ja­nuár 1-ével valósul meg. A csökkentett munkaidő bevezetése, a megfelelő szer­vezeti intézkedések eredmé­nyeként kedvezően befolyá­solta a túlórák alakulását. 1981 első negyedévében 562 túlórát használtak fel, az idén az év első három hónap­jában ez 161 órára csökkent. Nagy teljesítményű gépe­ket, gépsorokat állítottak munkába, kivonták a kis tel­jesítményű gépeket a terme­lésből. Mindezek a hatékony­ság javítását eredményezték. A bérszínvonal is jól ala­kult. A heti munkaidő csök­kenéséből erdő keresetcsök­kenés kiküszöbölésére gaz­dasági szinten munkaórán­ként 325 forint munkabért használtak fel, míg a munka­közi szünet megjavítására 214 forint bértömeget fordítottak. A megnövekedett szabad idő kultúrált eltöltésének elősegí­tésére a kollektívák, brigá­dok rendelkezésére bocsátják szombaton, vasárnap kirán­dulásokra a tangazdasági bu­szokat. L akodalom a kánikula kellős közepénz Ügy bi­zony! A szerelem nem ismer határokat, meg külön­ben is, a gyárban dolgozó if­jú pár most kapott beutalót a fürdőhelyre, tehát a me­nyegző nem késhet. Hiába minden ellenérv, hívogatnak, készülődnek, verik a sátrat, csinálják a csigát, bánja egy hízó a karámból, vagy nyolc­van apró szárnyas és a többi. Az örömapa örömét legfel­jebb az apasztja, hogy itt az aratás ideje, ő pedig élkom- bájnos a téeszben. „Oldja meg valahogy édesapám, egy nap nem a világ!” O Jut eszembe, miközben próbálom megérteni a kom­bájn nyergéből egy-két nap­ra leparancsolt apát, bizony, Jjizony, nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt eny- nyi embert kivenni az év leg­nagyobb munkájából mulat­ság miatt! Diákemberként találkoztam én először az aratással, a csépléssel. Vagyis hogy az ara­tással már gyermekkorom­ban, hiszen mi hordtuk a friss kútvizet az aratóknak kilomé­tereken át ki a határba —, megkékült a karunk a cipe- kedésben. Meg vittük az ebé­det is, amit a keresztek tövé­ben, állva fogyasztottak a férfiak. Azért nem ültek le a friss tarlóra, mert így át­járta őket valami nyári szel­lő, ami felszárította testük­ről a verejtéket. Hanem a cséplés! Az volt Márokpapi közérzet Száz ingázó a faluból Oj nemzedéket nevelő szülőkké korosodott már az a ge­neráció amelyik Kovács Kálmán tanító úrtól tanult betű­vetést és emberséget Márokpapiban. Huszonhatodik eszten­deje él szép példás életet e beregi falucskában született hit­vesével. Tanító úr „hivatala” az is­kolalak. Állandóan nyitva van. Ha hazaérkezik Vásá- rosnaményból, már többen várják. Itt még tanító úr írja a kérelmet, kérvényt, s ad ta­nácsokat az embereknek. Nem csak a tanácstag jogán- kötelességén, de úgy is, mint a falu párttitkára. Nem jöttek vissza Hétszáz lelkes település, 220 családdal. Korábban fogyó, amolyan apadó falunak mondták. Főleg a fiatalok kötöttek bátyút, fogtak ván­dorbotot. — Ehhez hozzájárultunk mi is jócskán. Akkoriban még az volt az oktatáspoliti­kai irányzat, hogy minél több falusi gyereket bírjunk to­vábbtanulásra. Túl jól sike­rült. Sok nem is jött vissza. Tanítványaim között vannak orvosok, mérnökök, agronó- musok, mesteremberek. Férj­hez mentek, megnősültek és elköltöztek. Itt hagyták az öreg szülőket, meg a falut is — magyarázza Kovács tanító úr. — Most kezdenek vissza­szivárogni, s ez öröm szá- Imunkna. • Igaz, hadat üzentek itt az analfabétizmusnak is. Esz­tendőről esztendőre benépe­II sedtek az esti iskolák padjai. Négy tanfolyamot is szervez­tek! Akit csak lehetett, min­denkit megtanítottak az ol­vasásra, betűvetésre. Á boldogító »igen Sok az elnéptelenedésre ítélt porta. S még több is várható. Még nem üresek, de lélekként járnak haza az idős emberek, akiket elköltöztet­tek a gyerekeik, de gyökeret aligha tudnak ereszteni Pes­ten, Debrecenben, Nyíregy­házán. — Reménysugárt jelentett, hogy évről évre erősödött a közös gazdaság. Amióta a be- regdaróci Barátság Tsz fel­felé ível, jönnek a fiatalok haza — újságolja örömmel. — Haza talált Ecsedi Ber­talan, Veres Alajos, Mitre György, Bán Gábor — sorol­ja kis gondolkodási szünetek­kel a felesége. Igaz, a kismamák Na- ményban hozzák világra új­szülötteiket, de a boldogító igent B'eregsurányban mond­ja ki az ifjú pár. Alig emlé­keznek az utolsó lagzira, ta­lán egy éve volt. S két egy­ház osztja az igét Márokpa­piban. 1956-ban az iskolások száma 182 volt. Most a felső tagozattal 78. Óvodába 20 ki­Változó nyár csak az igazi nagy esemény ! Előtte szekereken behordták a terményt az udvarokra, ott asztagba rakták. Ilyenkor mindig kalácsot sütöttek a ke­mencében, az illata napokon át betöltötte az egész utcát. Azután az utca végin meg­indult a cséplőgép, házból ki, portára be, az emberek ne­kidőltek a vonókötélnek és húzták-húzták a hatalmas monstrumot, nagy kiabálások­kal kormányozta valaki a.ha­ladást. O Pontosabban mégsem ezzel kezdődött. Hanem az elő- cséplésel, amit minden vala­mire való faluban a vásártér sarkán tartottak. Nem csupán a kíváncsiság játszott eb­ben közre, nem csak azért siettek a gazdák egy-két sze- kérnyi kévével az előcséplés- re, hogy megtudják, vajon miként fizet az idén a rozs, a búza, — hanem a szükség hajtotta őket. Elfogyott a ta­valyi őrölnivaló, kiürült a liszteshombár, kellett a ke- nyérnekvaló. Ott találkoztam először az év legnehezebb munkájával: akkoriban diákokat alkal­maztak cséplőgépellenőrnek, akik pontosan beírják, ki mennyit csépeltett s erről hi­vatalos bizonylatot is adtak. O Húztuk a cséplőt udvarról- udvarra, hajnaltól sötét esté­ig, amikor már legfeljebb ar­ra volt erőnk, hogy a por nagyját lemossuk a kútnál és ágyat vessünk magunknak a friss szalmán, a puha törek fölött. Szép idők! Boldogító fá­radtság ! Mert akkoriban nem csak tagbaszakadt fér­fiak dolgoztak a cséplőgépnél, hanem kizpénzű, de annál csinosabb lányok is. Ki a ké­vét vágta fenn a cséplőgép dobján, ki a töreket kaparta favillával a gép alól, volt, aki csak a friss vizet hordta a jó kútról, két kupában. Csak a messzi csillagok lát­ták, hogyan pihent ilyenkor a „banda”. Hajnalban mégis mindenki frissen patant talp­O Most itt, a nyári lakoda­lomban valaki oldalba bök, koccintsak már vele is. Szer­vusz, szervusz, egészségedre — mondjuk kölcsönösen, majd hozzáteszi az ötvenes férfi, nemrég érkezett, lekés­te egy kicsit a vacsorát, de hát az örömapa helyett „ug­rott be” egy napra kombáj- nolni. Különben észre sem veszi a vezetőség. Na, isten, isten! Angyal Sándor csit hordanak a szülők. Má­rokpapi iskolaügyeit Csaro- dán intézik. Idejár a 45 má­rokpapi felsős busszal. Köz­igazgatásilag Beregsurány- hoz tartozik a kis falu, a tsz-központ Beregdarócon van, s az áfészük Tarpán. — Ki hát a gazda? — Valójában nem is tud­nám megmondani. Talán nem is ez a lényeges, hanem az, hogy Márokpapiban az emberek alapvetően elége­dettek. S ezt sok minden jel­zi. Ügy ítéljük meg, hogy megnőtt a település népes­ségmegtartó szerepe néhány esztendeje. Üj telkeket igé­nyelnek, írom hozzá a kér­vényeket, épülnek az új há­zak, s az igényt igyekszünk szolgálni azzal is, hogy a má- roki részen új út épült, s fel­újítottunk egy részt a papin is. Pici a falu, de sokrétű pártfeladatot ró ez a hét ta­got számláló pártszerveze­tünkre — magyarázza Ko­vács Kálmán. Leglényege­sebb talán a jó politikai köz­érzet megőrzése — fűzi hoz­zá. S mi akozhat jó közérze­tet? Ha megfelelő az embe­rek ellátása, ha jól műkö­dik a felvásárlás, mert itt sok a szilva, a gyümölcs, s állattenyésztéssel foglalkoz­nak az emberek. — Igazán nem panaszkod­hatunk — fűzi tovább gon­dolatait a párttitkár. Rend­szeresen szállítják a tápot is, a felvásárlásra nincs panasz. Csak akkor tapasztalható morgás, ha egy-két órát ké­sik a kenyér, s ha nincs meg­felelő választék belőle! Ka­punk friss és hűtött csirkét, szegényesébb a másfajta húsból az ellátás, de közel van Tarpa és szép számmal van gépkocsi a faluban. Beregsurány árnyékában, de nem árnyékaként él csa­tolt községként Márokpapi. Igaz, hogy a faluban nincs suszter, fodrász, s hívni kell a GELKA-t rádióhoz, tv-ké- szülékhez, háztartási gépek­hez. De közel van Tarpa, Csaroda, Beregsurány, Be- regdaróc és jó a buszközle­kedés. Jönnek is a szolgálta­tóvállalatok. — Hetente egyszer itt ren­del a körzeti orvos, gondos­kodó teremtés a házi beteg­ápolónk, a védőnőnk. Igazán nem lehet panaszunk — új­ságolja a párttitkár. Balatoni tábor Százan ingáznak. Köztük a párttitkár is, akit a járási hivatal művelődési osztályá­nak élére neveztek ki. Igazi otthona azonban Márokpapi. Kéthavonta tartják a párt­taggyűlést. Itt az iskolában, ahol most éppen belső tatarozást vé­geznek, mert készülünk az új tanévre — fűzi hozzá. — Té­mák? Mindig az emberek, a falu hangulata, a gondok, s azok megoldására az össze­fogás. Talán el sem hiszik, hogy politikai munkák fon­tos fokmérője az, hogy ma már a márokpapi szülők nyu­godtan elengedik gyerekei­ket táborozni a Balatonhoz, s nem nyugtalankodnak, ha este jönnek haza a másik fa­luból, az iskolából. Kitágult a látókörük az itt élő embe­reknek. Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents