Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

Vásárfia, törökméz, fele cukor, fele méz.

„Erre, erre ifjasszony, más botosra ne hallgasson! Az én nevem Olcsó János, kinek híre általános. Van itt minden, ami kék, babos kendő hupikék. Aki nem vesz, ne babrálja, menjen, az anyja valahol már várja.’*

Nagyapáink korában így kínálta portékáit a vásári boltos és bizony jöttek is a vevők, dúskáltak az áruban. Ha nem találtak az egyik helyen, hát odébb álltak, s találtak a másik árusnál jobbat, olcsóbbat. Felnőtteknek, gyerekeknek akadt mindig megfelelő vásárfia. Szólt a muzsika, csapra vertek sok száz hordó bort, s az alku kötelező volt. A mai vásárok legfeljebb hangulatilag hasonlítanak elődeikhez, hiszen áruházak, boltok tucatjai gondoskodnak a megfelelő áruellátásról. A vásár ma is kellemes időtöltést, különleges szórakozási alkalmat jelent. Képeink június utolsó vasárnapján a népművészeti vásáron készültek Nyíregyházán.

Kép és szöveg: Császár Csaba

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

1982. július 24.

„Megvegyem? Ne vegyem?”

Vásáridóző