Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Szabolcs-Szatmár a magyar történelem évlapjain 2. GÉRICAULT: A svájci őrszem a Louvre-ban. (MTI fotó: Tóth István felvétele) Szép szí, csúnya szí Ha Magyarország történeti kronológiája II., azaz- az 1526—1848 közötti időszakot felölelő kötetét kézbevesszük, szembetűnően felszökik, a megyénkre vonatkozó országos jelentőségű adatok száma, különösen a XVI—XVIII. századot tekintve. S ez két forrásból táplálkozik: egyrészt megyénk szerencsés, vagy az események kimenetelét tekintve, sokszor szerencsétlen fekvésénél fogva 150 éven keresztül hadseregek országútja volt, mert Erdély és a Felvidék összeköttetése e vidéken keresztül volt a legegyszerűbb. Másrészt az 1670-es évektől induló kuruc mozgalom itt, a keleti országrészben szökkent szárba, s így megyénk szerepe az országos köztörténetben hangsúlyossá válhatott. Ám az elméletet adatok bizonyítsák! 2544-ben Fráter György helytartó a másik magyar király, I. Ferdinánd pártjára átállt Várdaiaktól Kisvár da várát megszerzi, s ugyanekkor Szatmár, Szabolcs és Be- reg megyék a gyermek II. Jánost ismerik el királynak. Ács Zoltán történész kollégám Kisvárda XVI. századi hadtörténetéről írott dolgozatában mutatott rá, hogy az eredetileg megerősített lakóhelynek, várkastélynak szánt kisvárdai „vár” azért értékelődik fel ekkor és később, mert a királyi Magyarországról (Dunántúl és a Felvidék) Erdélyt megközelíteni a török által megszállt, úgynevezett hódoltsági területen nem lehetett. Ugyanakkor a Felső-Tisza-vidék birtoklásával a Habsburgok éket alakíthattak ki Erdély ellen, s emiatt jut fontos szerephez a még az 1470-es években épült Kisvárda, vagy a száz évvel később létesített Nagykálló vára. Nem véletlen tehát, hogy az időközben ismét Ferdinánd-pár- \ ti Várdai família kezén levő várat II. János édesanyjának, Izabella királynénak hada! ostrom alá veszik, de Tele- kessy Imre felső-magyarországi kapitány rajtaüt az ostromlókon és szétszórja őket 1558 februárjában. Az erdélyi fejedelemség és a királyi Magyarország megbízottai 1549. szeptember 8- án Nyírbátorban egyezséget kötöttek, ám ez nem volt tartós. A kiújult ellentétek nyomán 1565 márciusában királyi csapatok nyomultak a Szamosközig, s 1571. augusztus 16-án kelt az a királyi határozat, mely utasította a Szepesi Kamarát, hogy Tokaj és Rakamaz között építtesbeli regényhős, mert a valóságban szerintem akkor sem éltek így az emberek. A gyásznak is megvan az ideje, az életnek is. Most már örökké gyászolni akarsz? — És te beszélsz így? Te? Te anyagyilkos! Egyetlen-egyszer mondotta ezt. Akkor nagyon mozdulatlanul álltak egymással szemben hosszú pillanatig, amíg Bernadett szeméből ki nem hullott a könny, teljes, nagy gyémánt-csillanással. — Most egy kicsit menj ki — mondotta a lányának —, ne nézd, ne lásd a szégyenemet. 3. Most pedig berobbant széles-nagy jókedvvel, arcán táncoló örömmel eme Szili Kis Máté: — Mondom magamnak: ha már erre jársz, te Máté-gye- rek, benézhetnél ama szakál- lát rágó agához, aki kincseket rejteget modern kis szu- kékjában. — Szuszék, te! — Na és? Tanultam én arabusul? — Akkor mondhattál volna kaducsot. — Szláv szó. — Helyes. Értelme? sen állandó hidat a csapat- mozgások meggyorsítása végett. Ez azonban nem valósult meg! A XVI. századból még föl- jegyzésre méltónak tartatott, hogy a tizenöt éves török háború legnagyobb ütközete évében, 2596-ban a győztes török csapatok csak Szabolcs megyében 106 falut dúltak fel és mintegy 10 ezer rabot hajtottak el. Ez utóbbi szám megértéséhez szolgáljon két adat: Bereg megye 2567. évi lakosságát 12 000 főre, Szatmár megyéét 2568-ban 21—24 ezer, 2593-ban pedig 34—37 ezer főre lehet becsülni az összeírások alapján. Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy az első protestáns zsinatot Szatmár .megye lelkészei tartották 1545. szeptember 20- án. A XVII. század számunkra a Bocskai-szabadságharc előestéjével indul: 1604. szeptember 28-án kapta kézhez Bocskai azt a levelet, mellyel Belgiojoso gróf, kassai főkapitány a rakamazi táborba rendelte. Másnap határozta el Bocskai, hogy szembefordul a főkapitánnyal, s a szabadságharc megindulása után, október 29-én már mellé áll az első királyi vár, Kálló, melynek kapitánya Káthay Mihály volt. A következő esztendőben, 2605. július 25-én halt meg a kor egyik kiváló személyisége, ecsedi Báthori István, 1586 óta országbíró, a család ecsedi ágának utolsó férfisarja. (Sírja ma is látható a nyírbátori ref. templomban!) Halála előtt fejezte be főművét, személyes hangú imáit és elmélkedéseit tartalmazó gyűjteménye szerkesztését, melynek nyomán az utókortól a „zsoltáríró” melléknevet kapta. S ez év december 12-én Bocskai fejedelem megnemesíti, s Szabolcs megye déli részén többek között Kálidba és a ma már Nyíregyházába olvadt Simára (ma Felsősima) telepíti 9254 gyalogos hajdúvitézét. A Bocskai-szabadságharc eredményeképpen Rudolf király 1606. szeptember 24-én külön oklevélben kinyilvánítja, hogy Bocskainak és törvényes fiúutódainak átengedi birtoklásra Bereg, Szatmár és Szabolcs megyéket, Kálló és több más várat. Azonban a fejedelem hamarosan bekövetkezett halála után, 1607. ferb. 22-én Kálló várának őrsége is Rudolf királynak esküszik hűséget, sőt az ősz folyamán Szabolcs megye minden módon akadályozza a Bocskai által kiváltságolt hajdúk letelepedését A század történetét ismét szabadságküzdelemmel, im— Tároló. — Milyen tároló? — Élelmiszer. — Milyen élelmiszer-tároló? — Állati élelmiszer-tároló, — S milyen állati élelmiszeré? — Csakis a szénáé, profesz- szorom! — Átengedlek, gyere, üljünk le a verandán. — Nem, amíg nem tudom, mi az a veranda. — Eddig nem magyaráztam meg? — simogatta kis sza- kállát az öreg. — . És eddig te nem jöttél volna rá? — Nem jövök rá, amíg a professzorom meg nem mondja. Már csak azért sem jövök rá! Jólesett az öregnek ez a csevegés. Most jólesett minden. Még jólesett. — Nos, professzorok professzora ! Az öreg mosolygott: — Avagy csillagász vagyok-e én? — Ezt én nem mondtam. De az igazi jelentését csakis A Nagy Professzor tudhatja. — A Venera, vagy a rómaiak szerinti Venus kétarcú, miként Janus isten. Csak kora-este látható, akkor a szerelmeseké. Vagy kora már Bethlen Gáboréval folytathatjuk, hadának elővédéi ugyanis 1619. szeptember 6- án (Tisza-) Löknél keltek át a Tiszán. Az 1621. december 31-én, a nikolsburgi békével záruló tárgyalások eredményeképpen többek között Szatmár, Szabolcs és Bereg megyék a fejedelem életére az övé maradnak. Ám 1623- ban, a harminc éves háború részeként újabb Habsburg-: ellenes hadjárat indult: Bethlen serege szeptember 7- én ismét Löknél kelt át a Tiszán. Majd az 1626. évben ismét Bethlen hadi vállalkozásáról szólhatunk: szeptember 17-én a fejedelem Rakamaz- ról bocsátja ki azt a kiáltványát, melyben a felső-magyarországi megyéket és városokat csatlakozásra szólítja fel. E település színhelye annak az ütközetnek is, amikor a királyi csapatoknak I. Rákóczi György erdélyi fejedelemsége ellen intézett támadását Zólyomi Dávid és ifj. Bethlen István a hajdúkkal visszaverte (2632. III. 15.). Talán az itt harcoló hajdúk részesedtek abban a hajdúszabadságban, melyet 1643. április 6-án a fejedelem és felesége, Lorántffy Zsuzsanna adományozott a Balsára települt hajdúvitézeknek. Ám a küzdelmeknek nincs vége! I. Rákóczi György 2644. február 17-én Kallóból kiáltványt bocsát ki a magyarországi megyékhez, felszólítva őket, hogy hozzák létre a nemzeti királyságot. Hadjárata azonban nem volt szerencsés: szeptember 16-án Rákóczi hadainak Rakamazig kellett visszavonulniuk. S a harmincéves háborút magyar részről lezáró linzi békében az 1621-es békekötést ismétlik meg azzal megtoldva, hogy Szabolcs és Szatmár megyét a fejedelem fiai kapják életükre, Ecsed várát pedig minden tartozékával mind a fiú-, mind pedig a leányág örökjogon birtokolja. A hadak útjában fekvő Rakamaz sorsa 2660-ban pecsételődik meg: ekkor 10 000 főnyi császári sereg tartózkodik itt, s a faiu lakói végképp széjjelfutnak. Időben kissé előreszaladtunk, de meg kell emlékeznünk a XVII. század egyik nagy parasztmozgalmáról, mely bár nem megyénkben robbant ki, de itt ért véget. 1631 július elején Gömör, Borsod, Torna és Abaúj megyék kilenc, úgynevezett parasztvármegyéjének jobbágysága felkelt a területén állomásozó katonaság garázdálkodása ellen. A török porta ígéretét bíró, az erdélyi fejedelem segítségét kérő jobbágyok vezetőjét, Császár Péhajnalban, akkor pedig az elmúlt szerelmeké. Ne adja az élet senkinek, kívánom, hogy meglássa ama égitest mindkét arcát. Ne adja meg senkinek az elpusztult szerelem érzését. Csend volt. — Vannak — mondotta száraz szájjal Kis Szili Máté —, vannak, akik még újra kezdhetik. S kell is, hogy kezdjék, ha az első kísérlet nem sikerült. Ezt minden igaz kutató tudja. Nem mindenki olyan szerencsés, mint például Szent-Györgyi Albert a C-vitaminjával. Tiszteletbecsület. Le a kalappal előtte. Einstein előtt is: mc2, és kész, megvan a világmindenség. De nekünk, gyarló embereknek sikerülhet-e az első kísérletre? — Értem én — mondotta az öreg. — Akkor pedig? — Ki akarsz fosztani. — Én? — Igen. — Én, téged, vén medve? — Ki akarsz rabolni. — Megtámadtalak talán? Fegyvert fogtam én rád? — Nagyot. — A tanulmányodat kérem talán ? — Vigyed. Vigyed az istenit. Azt odaadom. Zokszó tért 1632 február végén a kassai főkapitány elfogta és kivégeztette, míg a II. Rákóczi György segítségében bízó paraszthadakat Zólyomi Dávid verte szét 1632. április 10-én (Nyír-) Bátornál. Vajon miért nem jelzi ezt a tényt emléktábla Nyírbátorban? A XVII. század eseményeit szintén szabadságküzdelmek zárják. A végvári magyar katonaság elbocsátásával kialakult „bujdosók” mintegy ezer főnyi csapata a Részekből 1672 augusztus végén betört a királyságba. A néhány nap alatt több ezerre szaporodott sereg megszállta Kálló várát, majd elfoglalta Tokaj, Ónod és Szendrő várát. Az 1675- ben magukat már kurucok- nak nevező bujdosók egy csapata Káliénál győzött a nyár folyamán a királyi seregeken, de később csatát vesztett (Hajdú-) Böszörménynél. A következő év májusában Káliénál szenvedtek vereséget, mire feldúlták a királyhű hajdúvárost, (Hajdú-) Ná- nást. 1680 januárjában a bujdosók fővezérévé választott Thököly Imre gróf az év végén a téli szállást Bereg és Szatmár megyékben jelölte ki. 1681-ben az erdélyi fejedelmi sereg, a bujdosók és a váradi török pasa seregei egyhetes ostrom után, szeptember 25-én bevették a királyi kézen levő Kálló várát, s az év végén kötött fegyver- szünet után Thököly seregei Beregbe, Szabolcsba tértek téli szállásra. Ám a hadiszerencse rövid ideig tartott: 1685 október elején a kurucok egymás után adják fel Kállót, Kisvárdát és a Felső- Tisza-vidék kisebb várait a császári-királyi csapatoknak, s magának Thökölynek a török által történt fogságba vetése e hónap közepén a mozgalom végét hozta. A királyi Magyarország új- ] bóli berendezkedése elleni összefogás gondolata azonban elevenen élt. 1695 szeptemberében Esze Tamás tar- pai jobbágy -és Kis Albert volt kuruc hadnagy, és szegénylegény társaik a nagybányai hegyekbe húzódva, parasztfelkelést készítenek elő; Thököly hűségére esketik a parasztságot. Egy évvel később, 2696. szeptember 20- án Esze és Kis majd kétszá- zadmagával a beregi Barkaszóra érkezik, ahol folytatják a szervezkedést az elégedetlen parasztok körében. Esze és Kis neve a XVIII. század hajnalán, 1702 decemberében tűnik fel ismét, ám ez egy új korszak, a Rákóczi-szabad- ságharc előkészítését jelzi. Németh Péter nélkül. Boldogan. Vigyed. Hozom és vigyed. Felállt, tett néhány lépést, aztán visszafordult, kissé párás volt a tekintete: — De neked nem az kell. Legyintett: — Kinek kell az már. Túlhaladott. Amíg én őrizgettem, én, vén marha, az élet áthágott rajtam. — Talán nem egészen. — Ne hitegess. Neked úgysem az kell. Csak az az egyetlen, igazi kincs, aki még az enyém. Talán még az enyém. — Abból a tanulmányból egészen bizonyosan lehetne még hasznosítani valamit. Az öreg felkiáltott: — Szart! Azt lehet. — Az a föld legjobb tápanyaga, vén medvém. Az öreg mély lélegzetet vett: — Ne gyilkolj meg, fiam, kérlek. Hagyjál magunkra minket. — Hívjuk ide Dettit. Jó? Helyes ? — Nem. Ne hívd. Nem akarom még egyszer gyilkosnak nevezni. Nem is nevezhette. Az önmagára vett vas szüntelen szabadulni akaró lelkét nem engedte már ki soha többé. A szavak azon fölül, hogy valamit jelentenek szépek is, vagy csúnyák is lehetnek. Kellemes, vagy kellemetlen hangzásuk mellett természetesen jelentésük is belejátszik vélt vagy valóságos „szépségükbe”, amint a szószépségversenyek is bizonyítják. Néhány éve például népszerű rejtvényúj Ságunk' szavazóversenyén a következők kerültek ki győztesen: szerelem, szeretet, béke, szabadság, szellő, édesanya, haza, szív, élet, csillag. Ügynevezett idegen szó, mint láthatjuk, egy sincs köztük. Mindez arról jutott eszembe, hogy a rádióban mind többször figyeltem föl a „csúnya” szavakra. Félreértés ne essék: nem az irodalomban is divatos „szókimondás” dúrva, trágár, vagy obszcén kifejezéseiről van szó (még a rádió a legtartózkodóbb e téren, szemben a könyvekkel, s a színpadokkal): a beszélők, legtöbbször az úgynevezett riportalanyok minősítik „csúnyának” egy-egy szavukat, kifejezésüket: „talán az én idegeim voltak felspannolva, hogy ezt a csúnya szót használjam” — mondta kiváló vívóbajnoknőnk. Egy hasonló stílusértékű szót meg „rossz magyar szó”-nak minősített nem sokkal később az egyik irodalomtörténeti adás résztvevője: „Veres Péter igyekezett ötleteket, écá- kat adni (bocsánat, ez egy rossz magyar szó).” Hogy az idegen felspan- nol s az éca nem nevezhet be szavaink szépségversenyébe, azt természetesnek találjuk. A nyelv- újítási viszony (1805-ben alkották meg a vissza, viszont tövéből) nem hangzása, inkább használata, elkoptatottsága folytán vájhatott visszatetszővé: a valamihez való viszony, viszonyulás agyonhasznált, elszürkült kifejezése az 50-es éveknek. A sumákol-1 használója is „kifejeződnek mondta, s az is; de szerettem volna megkérdezni tőle, hogy mit érez rajta csúnyának. | Mivel nem tehettem meg, a próbálom kitalálni. A sumákol a végső so- 1 ron hangutánzó suny(ik) i ige családjába tartozik s (amelybe sunyi szavunk is), s annyit jelent: .sunyi módon, alattomosan viselkedik’. Kifejező ereje éppen abból fakad, hogy nyelvünk eredeti alkotása, akárcsak a vele távoli atyafiságban levő suskus (.fondorlat’, ,nem tiszta ügy’, .titkolózás’). Annyiban is hasonlítanak, hogy a nyelvjárásokból őgye- ledtek az irodalom nyelvébe, a sumákol a Dunántúlon, a Balaton körül annyit jelent: ,félig-med- dig alszik’, ,pislog’, ,su- nyiskodik, alattomosko- dik’, s él a sumák is ugyanitt .sunyi’, illetve .konokul hallgató’, .ostoba’ jelentésben. Nem csúnya szavak ezek, sőt — hangutánzó eredetük folytán — nagyon is kifejezők. Szerencsére hasonlóval nem eggyel gyarapodott s gyarapodik még most is irodalmi nyelvünk. Sz. F. Dúsa Lajos: Csak veled áldjon... Szép vagy meztelenül és szinte világít rám a te bőröd most, hogy a nyár birsalma-szagával telt a szobánk. Nem napozol, mert túlcsap öledről lenge bozótod, átcsap az éden lombja a szabvány-kert falain, és így hívogat engem. Mert olyan hívogató vagy, hogy bujócskát játszana menten nagy bokrodban a férfi-öröm. Most már csak veled áldjon engem az este, napkeletin hajlongva köszöntlek kerted előtt. Nem baj, hogy kinevetsz e bohócos hajladozásért, mert nevetésed elűzi a medveszívűn számító asszonyokat, és szétfutnak a kéjre ravaszdi hetérák ringásoddál és mosolyoddal telt szemeimből. 1982. július 24. Q
