Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
1982. július 24. Kelet-Ategyarország 3 Kevesebb anyagból AZ ANYAGTAKARÉKOSSÁGI és technológiakorszerűsítési programot csütörtöki ülésén hagyta jóvá a Minisztertanács. Nem nehéz megjósolni, hogy erről a szaknyelven megfogalmazott prog^ ramról még sokat fogunk olvasni és hallani, s előbb- utóbb az élet minden területén érezni fogjuk hatását. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról a felismerésről — és erre nálunknál gazdaságilag és technikailag sokkal fejlettebb országok is rájöttek, — hogy a föld és az egyes országok nyersanyagforrásai végesek, az embernek pedig — ha továbbra is sze- v retne kényelmesen élni — meg kell tanulnia ésszerűbben, takarékosabban, okosabban gazdálkodnia ezekkel a forrásokkal. A közelmúltban jelent még az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának egy tanulmánya e témában, s ebben a következők olvashatók: „Az anyagtakarékosság problémája komplex kérdés, és megoldása nem lehet kampányfeladat. A gépipari ágakban — azok gyors fejlődése és aránylag nagy anyagfelhasználása miatt — különös fontossága van az anyagtakarékosságnak. A gépipari ágak döntő fontosságúak, a. fejlődés bármely fokán is áll az adott ország; ki kell elégíteniük a gazdaságok valameny- nyi ágának állandóan növekvő igényeit modern és hatékony berendezésekből. Így a problémával globálisan foglalkozva, még a látszólag szerény gazdaságok is jelentős megtakarításokat tudnának felmutatni. Tekintetbe kell venni azt is, hogy az anyagtakarékosság sok esetben az energia gazdaságosabb fel- használását is eredményezi, és hozzájárulhat a környezet- védelemhez is”. Nyilvánvaló tehát, hogy e komplex feladat alaposan átgondolt és körültekintően előkészített programot igényel. A VI. ötéves terv időszakára már készültek programok az energiagazdálkodás hatékonyságának javítására, a fafelhasználás ésszerűsítésére, a hulladékok és másodlagos nyersanyagok hasznosítására. Ezek beépültek a népgazdaság tervezési rendszerébe és eredményei már érzékelhetőek. A kényszerítő gazdasági körülmények közepette azonban egyre inkább szükségessé vált a termelésben felhasznált anyagok ésszerűbb hasznosításának átfogó programja. Ennek végső célja, hogy az egyes ágazatokon belül az egységnyi végtermékekhez felhasznált anyagok mennyiségét a legszükségesebbre csökkentsük. Hogy erre mennyire szükség van, azt néhány kiragadott nemzetközi összehasonlítási adat is alátámasztja. A MAGYAR ÖNTVÉNYEK például 20—30 százalékkal súlyosabbak, mint a nemzetközi átlag. Ez fölöslegesen köt le gépkapacitást, növeli az élőmunka-, az anyag- és az energiaköltségeket és ezáltal megdrágítja, sokszor versenyképtelenné teszi termékeinket, miközben nehezen és drágán beszerzett importanyagokat építünk be — funkció nélkül, merő technológiai lazaság miatt — termékeinkbe. Ezt pedig nem tudjuk vevőinkkel megfizettetni ! Hasonló a helyzet az öntöttvas radiátorokkal, számos szerszámgépünkkel, városi autóbuszainkkal, sőt még a hullámpapírral is. A nálunk gyártott alumínium ajtók és ablakok például 15 százalékkal több anyagot tartalmaznak, mint a nemzetközileg ismert konstrukciók. A példákat hosszan lehetne sorolni, de talán ennyi is elegendő a bizonyításhoz, hogy a fejlett ipari országokhoz képest számos alágazat- ban és gyártási kultúrában jelentős a lemaradásunk. A termelés anyagigényességét tehát feltétlenül mérsékelni kell ahhoz, hogy versenyképességünket növelni tudjuk. Ennek egyik fontos eszköze lehet a technológiai és a gyártmánykorszerűsítés. Mint ahogy azt a kormány is megállapította, a jövőben a gazdasági növekedésnek egyik legfontosabb mozgósító és mozgósítható erőforrása épp a gazdaságos anyagfelhasználás lehet. Mert tartalékok bőven vannak! Ez azonban nem jelentheti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatnánk a minőségi követelményeket, az exportképességet, vagy a bérköltségeket! Az efféle magatartás veszélyei nem kicsik. Erre korábban szervezett akciók figyelmeztetnek. A programhoz tehát olyan gazdasági feltételek és eszközök létrehozása, olyan ellenőrzési és beszámoltatási rendszerek kialakítása is hozzátartozik, artielyek csak a tényleges eredményeket felmutató vállalatok tevékenységét ismerik el. A KORMÁNY ELÉ — a program kiegészítéseként — külön akciótervet is terjesztettek, amely tartalmazza a minisztériumok és országos hatáskörű szervek, illetve a vállalatok konkrét feladatait is. Az akcióprogram a fémekben, műanyagokban, textilbőr, papír, gumi és cementipari alapanyagokban elérhető konkrét — 1985-ig 17 milliárd forintra becsülhető! — megtakarítási lehetőségeket veszi számba. A közgazdasági környezet kényszerítő hatásán kívül fontos, hogy az anyagfelhasználásban érdekelt legfontosabb résztvevők szemlélete is megváltozzon. Nagy lehetőségek rejlenek a munkaversenyben, a szocialista és ifjúsági brigádmozgalomban, az Alkotó ifjúság pályázataiban éppúgy, mint az újítómozgalomban. A MINISZTERTANÁCS ezért felkérte a társadalmi és érdekképviseleti szerveket, hogy a programból adódó teendőket kezeljék megkülönböztetett figyelemmel és segítsék az anyagokkal való takarékosabb gazdálkodás szemléletének és gyakorlatának mind szélesebb körű elterjedését. Á. T. Űj Diesel-targonca segíti a nehéz vasszerkezetek mozgatását, az ibrányi Rákóczi Termelőszövetkezet lakatosüzemében. Tóth József a csehszlovák gyártmányú targoncával vasszint elemeit szállítja. (E.) Szatmári fák senger és Pátyod kö- zött fiatalember emeli magasba a kezét az útszélen. Stoppol Megállók. „Nem vinne be Nyíregyházára?” — kérdi. Dehogynem — válaszolom. „Várjon már fél percet, hogy hozzam ide a csomagjaim”. Nézem az árokpartot, sehol nem látok bőröndöt, táskát, vagy effélét. A fiatalember pár lépés után lehajol és felvesz két, tömött műanyag zacskót. Azt mondja, hogy ez a két csomagja. Földminta van a csórna ■ gokban. Útközben elmeséli, hogy végzős diák a soproni erdészeti egyetemen. Szülei Nyíregyházán laknak, rié.g soha nem járt itt a szatmári végeken. De a? a feladata, hogy a laborató riumnak szállítson fölő- mintákat és diplomám- kájában döntse el, Pátyod körzetében milyen fákat lehet, illetve kell ültelm a következő években. 'Nagy a felelőssége, nem mindegy, hogy milyen fák szegélyezik majd a jelenleg pucér árokpartot. Hosszú az út hazáig. Szenvedéllyel, szeretettel beszél a fákról. Szinte megszemélyesíti őket. írr is majd’ megtanulom, mikor milyen fát érdemes ültetni. Hogy a talajbcr a fában milyen kémiai lyamatok mennek vénbe... Kellemes találkozás volt: kívánom, sikerüljön a diplomamunka, a szatmári végeken nőjenek nagyra a . fák... Nábrádi I ir Szállítás hét végén Már korábban is segítettek hét végi vagonkirakással a MÁV szállítási gondjain a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának dolgozói. A szállítási csúcsra — amikor újabb gondok jelentkeznek — ismét vállalást tettek. Azzal segítenek, hogy az egész heti vagoriforgalomnak negyven százalékát hét végén bonyolítják le, illetve a vagonok ki- és berakását vasárnapra vállalják. Ez különösen magas szintű szervezettséget igényel, amelyet a MÁV központi szerveivel közösen végeznek. randevúra, s lassan az utolsó vonat is elmegy. Mert tulajdonképpen sohasem arra vagyunk kíváncsiak, hogy hány óra van. Mindig csak arra, időben vagyunk-e még, vagy behozhatatlan késésben immár. Ezt pedig egy nagy, meg egy kis mutató, (hol van már róluk a foszfor? És hol apám, aki először megnevezte őket?) hamarabb megmutatja, mint a digitális óra zölden villogó számsora. És azok a megfoghatatlan tizedmásodpercek. Mi közöm nekem a tizedmá- sodpercekhez? Mit is kezdhetnék velük, amikor éveket fecsérlek el? — Bocsánat! — lép egyszer majd mellém is valaki. — Megmondaná a pontos időt? Én akkor még egyszer utoljára rápillantok az órámra, (amit éppen az imént néztem meg) és nem szólok, mert akkor már nem lesz jelentősége az időnek, sem a foszforjukhagyott öreg mutatók állásszöge, sem a digitális óra zölden kijelzett villogó számsora szerint. Mester Attila A nagyecsedi példa A nagyecsedi vonzerő ma az új, alig kétéves műszerüzem. Kevéssel több mint kétszázötven embernek ad munkát, ám ez is jelentősnek számít a helyi körülmények között. Az ötlet — akárki fejében fogant meg először —, hogy ide orvosi kéziműszer-gyártó üzemet telepítsenek, merészségnek tűnhetett. Viszont az is igaz, kockázat nélkül nincs győzelem, nincs nyereség. A MEDICOR debreceni gyára és a nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezet két esztendeje elhatározta, hogy azonos területen, de külön épületekkel, s állóeszközökkel ellátott, ám közös elszámolási egységet hoznak létre. Az egyik egység a kooperáló részleg. Az itt dolgozók a MEDICOR állományában vannak. A másikban termelőszövetkezeti tagok dolgoznak, ők bérmunkát végeznek a debrecenieknek. A két üzemrész között szoros technológiai láncot alakítottak ki. A vezetők azt mondják, egymás nélkül létezni sem tudnának. Felsorolni is sok lenne, hányféle terméket készítenek Nagyecseden. Csak egy délelőtt többféle ollót, csipeszt műtőkést, állatorvosi műszereket és nőgyógyászati eszközöket láttam megmunkálni. A műszergyártás fortélyait nem könnyű elsajátítani. A két év, ami a betanulás óta már eltelt, még kevés ahhoz, hogy mindenki elfogadható szinten végezze a munkáját. Gyöngy István művezető véleménye szerint már van tíz-tizenöt olyan munkás, aki betanított létére szakmunkás szinten végzi feladatát. A telepet továbbfejlesztik. Itt valósul meg a MEDICOR vérterápiás programja. Szintén közös vállalkozásban. A Rákóczi Termelőszövetkezet már építi is az épületet. A gépeket, a berendezéseket — tehát a technológiát — pedig majd a MEDICOR adja. A dolgozókkal beszélgetve kiderült, hogy a jó kereset reményében jöttek az üzembe. Nagyecseden 16,25 forint az átlagórabér. Legalább két forinttal magasabb, mint bármelyik vidéki telephelyen. Papp Sándor afféle ezermester, aki mindenhez ért egy kicsit, és nem fél a munkától. Sarkadi Józsefné, Etelka néni az álkalmi munkát — melyet Mátészalkán az állami gazdaságban végzett régebben — cserélte fel negyvenkilenc évesen a betanított munkával. Most ott ül-a satu előtt, a réztőkébe éppen csipeszeket fog be és hajlítgatja. Mozdulatai még nem a gyakorlott munkást jellemzik, de igyekezetén látszik: ha nehéz is megszokni, nem adja fel. Jobb a tiszta, világos műhelyben, közel a családi házhoz, mint utazgatni. A csiszoló sarkában Inci mama, a „műhely kovácsa” dolgozik. így nevezték el Mezei Lászlónét, aki egy ponthegesztő géppel kovácsolja össze a csipeszek két szárát. Kissé zavartan mondja, hogy negyvenhárom éves korára már ez a negyedik munkahelye, de hát kellett a pénz, egyedül nevelt fel három gyermeket, s mindegyiknek szakmát adott a kezébe. Legutóbb egy napköziben dolgozott, most kovácsol. Tetszik neki. A szövetkezet forgácsolóüzemében az egyik marógép mellett fiatalos külsejű falusi asszony. Kovács Sán- dorné, aki huszonhét évet töltött a termelőszövetkezetben, most elvállalta ezt a három műszakos „férfimunkát”. Az órabére tizennégy forint, s a műszakpótlék 20 százalék. Ez a szövetkezetben így jár. Kevesli ezt is, meg a fizetést is. Ennek ellenére ugyanolyan jól érzi itt magát, mint a többiek. — Ügy látszik, a szűk két esztendő elég volt ahhoz, hogy jó kollektíva kovácso- lódjon össze Nagyecseden — nyugtázta a látogatás végén Ádám János, — a MEDICOR főművezetője. Ezt az is bizonyítja, hogy a tavalyi tervüket már túlteljesítették: több mint 43 millió forint értékű munkát végeztek 1981-ben. S ha a vidéki telepek összes termelési értékét nézzük, mely 109 millió, ez ma igen szép eredmény. A vérterápiás részleg üzembe helyezésével ugrásszerűen nő majd meg Nagyecseden az iparban foglalkoztatottak száma, s megnő majd a telephely termelési értéke is. A jelen tehát biztató, s a jövő sem bizonytalan. Iván Gizella M a reggel, munkába igyekezvén észrevettem, hogy áll az órám. — Bocsánat! — lépek közelebb egy csillogó karórát viselő hölgyhöz a buszon. — Megmondaná a pontos időt? — Hét óra tizenöt perc, huszonöt másodperc — olvassa fel habozás nélkül az óráján látható számokat, s érdeklődéssel figyeli, hogy szerencsétlenke- dem féllábon, táskámmal térdem s könyököm között, amíg beállítom öreg ketyegős. Vosztokomat. — Miért nem vesz kvarcórát? — kérdezi jóindulatúan a hölgy, míg a hirtelen kanyarban többször nekiütődöm. — A ti- zedmásodperceket is mutatja, és sosem kell felhúzni. Ö, az órahúzás szertartása! Apám tűzhunytával felállt a nyikorgó vesszőfotelből, leakasztotta a szögről emberökölnyi zsebóráját, és prrr-prrr-prrr, mintha a tücsök ciripelne. Erre a hangra ragadt le minden este a szemem. Az időt is erről az óráról tanultam meg leolvasni. Ez a kismutató — magyarázta apám — emez meg a nagy. öt óra, fél hat, háromnegyed hét. Ha így állna, mennyi volna? Most már ezt sem kell tanulni. A kvarcóra számokkal írja ki, hogy: hétóratizenötperchuszonöt- másodperc. Tudok egy játékos kísérletet. Kérdezzék meg barátjuktól, mennyi az idő, közvetlenül azután, hogy megnézte az óráját. Meglepődve fogják tapasztalni, hogy újból megnézi, mielőtt válaszolna. Bizony, bizony. Ha az ember a régi jó Vosztok- jára pillant, nem fogalmazza meg, még gondolatban sem, hogy: hét óra tizenöt perc, huszonöt másodperc. Ehhez egy pillantás nem elég. Ahhoz viszont igen, hogy tudja, az a lány már nem jön el a A Nyíregyházi Konzervgyárban az egyik gépsoron műszakonkén hétezer ötliteres üveg uborkát készítenek. (E. E. felvétele) Á MEDICOR SZABOLCSBAN
