Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

1982. július 17. Kelet-Magyarország 3 B oldogságunk gátjai sokszor magunk va­gyunk. Hiányos em­berismeretünk, kevéske akaraterőnk, megalkuvásra való hajlandóságunk sok­szor „kever’ bennünket méltatlan helyzetbe. Hány­szor adódik, hogy változtat­ni kellene baráti körünkön, munkahelyi dolgainkon, vagy éppen szerelmi életün­kön, de nem merünk. Fé­lünk a kockázattól, nem akarunk belenézni a tükör­be, mert hátha nem azt mu­tatja, amit magunkról a belső tükörben szeretnénk látni. Megsértődünk, mert vala­ki a fejünkre olvassa a gyengéinket. Valójában örülni kellene neki, mert jót akar. El is hallgathatná a véleményét és akkor nem kockáztatná a barátságun­kat. Mi mégis rossznéven vesszük, nem vagyunk haj­landók szembenézni saját egyéniségünk torzulásaival, dédelgetjük a magunkról alkotott „szép” képet, ami sokszor nem igaz, hamis. Természetesen egyéni boldogságunk nem mindig saját belső falainktól, gyen­geségeinktől, hiányos önis­meretünktől függ, hanem közvetlen környezetünktől is. Az egyik fiatalasszony arról panaszkodott a minap, hogy anyósa naponta mér­gezi életüket, pedig a fér­jével különben jól meglen­nének. A nagy szerelem ugyan már lanyhul, de sze­retik és becsülik egymást. Az anyós viszont nemcsak a szekrényeket forgatja ki és tesz megjegyzéseket, ha a fiatalasszony új ruhát vá­sárolt, hanem tudni akar menye minden percéről; mit csinál, kivel beszél, mi­ért csak most jött haza . a munkából, mi dolga volt a városban és így tovább. Ami a legkétségbeejtőbb. férje nem tudja útját állni a több éve ismétlődő kárté­kony beavatkozásnak. A férj akaratgyenge, éretlen ember, aki arra hivatkozik, nem bánthatja meg az édes­anyját. E házasság már-már zá­tonyra futott, s mégsem a kotnyeleskedő, kicsinyes, a menyét fürkésző és kihasz­náló anyóst ültetném a kép­zeletbeli vádlottak padjára, hanem a férjet, akinek a szeme előtt bomlik szét a jól indult házassága, s nincs ereje, akarata rendet te­remteni. Kár érte, még na­gyobb kár a szenvedő má­sikért, a feleségért, aki ed­dig sokat tűrt. Megtűrtnek érezte magát .. P. G. ANTENNAGYÁR. A Nyírtass! Állami Gazdaság antenna­üzemében az első félévben 8500 tv-tetöantennát készítet­tek a Híradó Technikai Vállalat részére. Képünkön Szilágyi Béláné, Tóth Béláné, Ragányi Józsefné és Tar Jánosné szereli össze az antennákat. (G. B.) A TARTÓSÍTÁS SZEZONJA Alkohol, bükkfaforgácsra Itt a mezőgazdasági termé­keket tartósítók, konzerválok nagy napja. Ez érződik a szeszipari vállalat nyíregyhá­zi ecetüzemében is; nagy a kereslet az ecet iránt. Folya­matosan, nagyüzemi módsze­rekkel évente mintegy egy­millió 200 ezer litert gyárta­nak. Az üzemet gyakran láto­gatják a tartályautók, de nincs gond, mert a konzerv­gyárak, tsz-ek is nagy meny- nyiséget tárolnak. Az ecetüzem hat darab 400 hektoliteres vörösfenyő falú tartályában levő göngyölt bükkfaforgácson elszaporított ecetbaktériumok szorgalma­san „dolgoznak”. Felülről, a forgácsra permetezett 10—11 százalékos töménységű alko­holt ecetsavvá alakítják át. Az oxidációs folyamathoz szükséges levegőt alulról, ve­zetik a tartályokba. E mód­szerrel 11 százalékos tö­ménységű ételecetet nyernek. Az ecetbaktériumok meg­lehetősen kényesek. Kova- csóczky István üzemvezető elmondta, hogy állandóan 36—40 fpk hőmérsékletet kell számukra biztosítani, mert alacsonyabb hőfokon „megtagadják a munkát”, magasabb hőmérsékleten pe­dig elpusztulnak. A baktériu­mok elszaporodásához, meg­telepedéséhez szükséges bükkfaforgácstöltet maxi­mum 10 évig használható. Az ételecet a jövőben sem helyettesíthető semmi más­sal. A konzervgyárak jelez­ték, hogy már több ország kikötötte: csak az ételecettel tartósított termékeket haj­landó megvásárolni. Ennek okai: alkalmazásával az uborka, paprika, paradicsom nem színeződik el, ízük kel­lemes, az ételecet az egészsé­get nem károsítja ... (cselényi) Pulton a papírbútor Mint már hírül adtuk, a nyíregyházi papírgyárban a közelmúltban papír gyermek­bútorok gyártását kezdték meg. Az első félezer darab — köztük asztalok, székek, pol­cok, szekrények — kiszállítá­sát július 15-én kezdték meg a gyárból. Több budapesti és megyeszékhelyi Centrum Áruház mellett érkezett a pa­pírgyár új termékeiből a nyíregyházi Centrum Áru­házba is. A z ellenőrző tanács nagy figyelemmel hallgatta a főtér­rendező előterjesztését ar­ról, hogy a főtéren állít­sák fel a Világ füle című szobrot. Az indoklás fel­sorolta az érveket: ez lesz a jól informáltság szim­bóluma, kifejezi a közvé­lemény érdeklődését, mi­után minden fülben van üllő és kalapács, így a munkáshűséget is repre­zentálja áttételesen, a kürt és a dobhártya ugyanakkor a zenei szép­ségű élet jelképe is lehet. A tanács egyik tagja mindezt végighallgatva kérdést 'tett fel: — Miért szögletes a fül? A másik kérdező szintén a formába kötött bele: — Nem volna jobb szemnek nevezni? A lyuk a közepén inkább ar­ra emlékezteti. A makett kézről kézre járt, többen bólogattak, hümmögtek, s általában mind fordítva nézték, ami a műélvezetet egyáltalán nem zavarta. A főtérrendezö már örült, hogy terve győzni fog. Ek­kor azonban megszólalt valaki: — És mibe kerül? — Olcsó — hangzott a válasz — hetvenezer. Mi­után sírkövessel csinál­tatnánk, aki az egészet márványból kifűrészeli, a többit kőből csinálja és stokkolja, nagyon jutá­nyos. — Ilyen fül márpedig nincsen — fortyant fel egy idős, s a főtérrendező ál­tal magában konzervatív­nak mondott városatya. — Ez modern fül — ér­velt az előterjesztő —, az újbrutalizmus irányzata szerinti hallószerv, mely­nek a lényege nem is a formahűség, hanem benne rejlő eszme kisugárzási le­hetősége, a fülség. Ügy látszik érvelése nem volt meggyőző. Egyre többen kezdtek el akadé­koskodni. Ki zsűrizi? Mi­nek Világ füle a főtérre, amikor még padok sin­csenek ott? Rajtuk fog rö­högni a környék. Egy új javaslat is elhangzott: in­kább a Város csizmáját formázza meg valaki, az legalább a múltra utalna. A terem forrongott, for­tyogott. A titkos szavazás végül is a Világ füle el­len foglalt állást. A főtérrendező, aki va­kon hitt a sikerben, fáj­dalmasan csomagolt össze. Művéből nem lett semmi. Autóba vágta magát, s el­ment a sírköveshez, aki­nél már megrendelte a Világ fülét. Kicsit köny- nyezve nézte a műhely előtt felrakott lapokat, amiből az alkotást össze­betonozta volna a mes­ter. A világ füle dőlt ösz- sze benne. — Mester, nem lesz szo­bor — szólt rezignáltan. — És mi lesz ezzel a sok márványlappal? Mi lesz a műkővel? Benne a pénzem! — Ne búsuljon. Kifizeti a város. Aztán rakassa kocsira, s vigyék erre a címre — mondta, s a név­jegyére felírt valamit. Á márvány és a kő nem ment kárba. Szép kis járda lett belőle a főtérrendezö nya­ralója előtt. Még egy kis pancsolóra is futotta be­lőle. Ebben áztatja magát szép hétvégeken a főtér- rendező. Igaz, kicsit szűk. De sebaj. Már készíti az új javaslatot. A Világ- egyetem orrát. Ebből még talán az úszómedence is kifutja majd. (bürget) Közelkép egy kisközségről Fiatalasszony üldögél a gemzsei tanácsirodán. Mióta Ilkhez csatolták a falut — a hivatalos fogadóórákon kívül — Balázs Károlyné, a 27 esztendős hivatalsegéd „tartja a frontot” napi négy órában. Ügyfele alig van. Hiszen a téeszen kívül más munkalehetőség itt nincs, a lakosok többsége napköz­ben eljár dolgozni. Vásá- rosnaményba, Kisvárdára, vagy még messzebbre. Gemzsén található egy ve­gyesbolt, egy tejbolt, egy kocsma. A könyvtár az is­kolában kapott helyet. A művelődési házban — aho­vá Oláh Gyöngyi tanítónő szerint jobb érzésű ember nehezen teszi be a lábát — heti kétszer mozivetítés a program. A helybeliek mintegy félezer újságot já­ratnak. Elsősorban napila­pokat, valamint Nők Lap­ját, Családi Lapot, Szabad Földet, Szövetkezeti Hír­adót. Az Üj Tükör, a Ma­gyarország itt eladhatatlan, nem szólva az Űj Írásról, a Kortársról, vagy a Látóha­tárról. Juhász Józsefnét, a postahivatal vezetőjét az aggasztja, hogy az Élet és Irodalom már az iskolának sem kell, így nincs, aki meg­vegye a megrendelt pél­dányt. A televízión, a rádión, s a saját költségre vásárolt könyveken kívül más szó­rakozási lehetőség helyben nincs. Gemzsén arra pró­báltunk válasz találni, ho­gyan töltik szabad idejüket a fiatalok? Á föld bűvöletében — Nincs nekünk szabad időnk — legyint Bálázsné s hellyel kínál irigylésre mél­tóan szép házában. Tágas konyhája, két szép szobája, hatalmas előszobája — ahol a gyerekek alszanak —, s divatlapba illő fürdőszobá­ja sok munkát adhat a há­ziasszonynak. Igaz, az egyik szobát csak akkor nyitják ki, ha vendég jön. — A háztartás, • meg a gyereknevelés tán a legke­vesebb. A föld a sok. Van almáskertünk, szőlőnk, do­hányunk, háztáji kukori­cánk. A konyhakertet, az állatokat nem is számítom. Négy körül kelünk az uram­mal, s este 9 után fejezzük be a napot. Amire ma Magyarorszá­gon egy családnak szüksé­ge lehet, az Balázséknak megvan. „Csak” könyvet nem láttam a lakásukban. — Ö az nekünk nincs. Ol­vasásból nem élünk meg. Ügy van ez nálunk, hogy aki többre jut, az hajtja a másikat is. Az idei termés­ből a teraszt szeretnénk rendbehozatni, aztán ki kell cserélni az autót. Távlati céljaink? Majd ha csepere­dik a két fiú, idővel ház, meg kocsi kell azoknak is. Megdolgozunk mi min­denért. Ahogy a többiek a faluban. Oláh Gyöngyi megerősíti Bálázsné szavait, öt évig volt KISZ-titkár a község­ben. Ha valaki, hát ő tud­ja, hogyan töltik szabad idejüket a gemzsei fiatalok. — Itt nemigen talál olyan családot, akinek ne lenne gyümölcsöse, de főleg do­hánya. Mifelénk a száraz- dohány-termesztés a divat, ez pedig kora tavasztól szinte a tél végéig mindig ad munkát. Nehéz össze­szedni a fiatalokat. Mikor hazajönnek, kezdik a má­sodik műszakot a háztáji­ban. Sokan pedig azt sem tudják, hogy más szórako­zás is lehet, mint támaszta­ni a kocsmaajtót... A város varázsa...? A KISZ-élet gyakorlatilag néhány játékos vetélkedő­ben, évi 2—3 bálban, s a hét végi diszkókban merül ki. Az ifjúsági klub messze van, s úgy hírlik, azt is el akarják venni a fiataloktól. Focipálya híján alkalman­ként a kertek alatt kergetik a bőrt a srácok. — Mikor titkár voltam — folytatja Gyöngyi, aki je­lenleg is vezetőségi tag az alapszervezetben —, elju­tottunk színházba is. Bár erre nemigen van. igény. Sok családnak van kocsija, amivel többnyire vásárolni, s rokonlátogatásra járnak. A fiatalok pedig diszkóba, koncertre mennek el rend­szerint Vásárosnaményba, vagy Kisvárdára. Akik elju­tottak a gimnáziumba, azo­kat meghódította az olva­sás. Feltéve, ha az idő en­gedi. Magam is akkor jutok újsághoz, vagy tévézéshez, ha esik az eső. Lévai Károly, a téesz fő­kertésze ugyanezt mondja: — Azt sem tudom, mikor volt könyv a kezemben. Legfeljebb a szakirodalmat olvasgatom, azt is inkább télen. A szabad idő pihe­nésre, alvásra kell. s A fiatalember a nyíregy­házi mezőgazdasági főisko­lán végzett. Öt valamelyest megérintette a város vará­zsa. Legalábbis nosztalgiá­val beszél a főiskolás évek­ről: — Nagyon hiányzik a társaság. Jó volt moziba, színházba is járni, de azért sosem akartam városban letelepedni. Visszahozott a család, a föld. Különben is idegen világ az nekünk. Vajon mit jelent a város fogalma a gemzsei fiatalok­nak? Bálázsné szerint: — Ott könnyű lehet az élet. Ledolgozzák a nyolc órát, jobb fizetésért, mint itt. Ügy látom, jobban ha­ladnak mint mi, falusiak, pedig nem törik annyit ma­gukat. Meg az ellátás is sokkal jobb. Nekünk kilo­métereket kell utaznunk egy kiló disznóhúsért. Hasonló véleményt hal­lottunk Jurcsisin Miklóstól, a téesz mezőgazdasági gép­szerelőjétől is. Hogy mire alapozza álláspontját nem tudni, hiszen saját bevallá­sa szerint városban úgy iga­zán még nem is járt. — Az álmom? Az ipar­ban dolgozni, munka után többet szórakozni. A fiatalember napja is valamikor pirkadatkor kez­dődik, s késő este ér véget. Tévét — idő híján — rit­kán néz, legutóbb a Nagy indiánkönyvet olvasta. Ha­marosan katonának viszik. Ha leszerel — mivel hivatá­sos jogosítványa van — Vá- sárosnaményban szeretne elhelyezkedni sofőrként. Ez a realitás. De igazi vágya, hogy kamionsofőr legyen. Huszonegy éves, így már többé-kevésbé tisztában van képességei, lehetőségei ha­táraival ... Igénytelenség, vagy a fel­tételek hiánya szorítja szű­kös határok közé a gemzsei fiatalok szabad idejét? — tettük fel a kérdést Baka Istvánnénak, az Ilki Közsé­gi Közös Tanács V. B. tit­kárának. Könyvforgatás helyett — Szerintem a neveltetés a meghatározó. Gemzsén nem a könyvforgatás, haV nem *a kemény munka az, amit látnak és tanulnak szüleiktől a gyermekek. Ná­lunk már 7—8 éves koruk­tól dolgoznak otthon a ki­csik. Míg a városi csemeték a játszótéren szaladgálnak, tévéznek, az itteniek ba­romfit etetnek, kapálnak, gyümölcsöt szednek. A szü­lők persze nagyon támogat­ják őket. Sok fiatalnak már tizenéves korában motorja, autója van, esküvőre kész a háza is. De a munka sze- retetét és jó értelemben vett kényszerét is örökül kapják. Mindezt egy olyan fiatal nőtől hallottuk, aki világ­életében városi volt. Azért került falura, mert a ta­nácsakadémia elvégzése után másutt nem kapott ál­lást. — Szerintem nincs szebb élet a falusinál — folytat­ja Bakáné. — Munka után hazamegyek, vacsorát fő­zök. Aztán szürkületig ka- pálgatok a kertben, ahol minden megterem, ami csak a konyhára kell. Közben nem marad el a gyerekne­velés sem: a kisfiam ott téblábol mellettem, nagyo­kat beszélgetünk. Az este tévézéssel, olvasgatással te­lik. Mi nem vagyunk a föld rabjai, pedig almáskertünk is van. Csak a hétvégé­ket töltjük ott. Van egy kis házi könyvtárunk. Eljárunk Naményba kiállításokra, a színházi előadásokra pedig bérletet vettünk. Talán fur­csán hangzik, de itt a falun lett teljesebb az életem. — Különben úgy gondo­lom: teljesen mindegy, hogy a gyereknevelés, a kertművelés, az olvasás vagy a kirándulás teszi boldoggá az embert. A lé­nyeg, hogy boldog legyen. Szerintem pedig nem elé­gedetlenek a gemzseiek. ★ Hogy igaza van-e vigy sem a vb-titkárnak, arról lehetne vitatkozni. Sgy tény: a falusiak szabad időt sem kímélő munkája nél­kül aligha élhetnénk ilyen jól. Ez persze nem menti a megye és az ország sok-sok Gemzséhez hasonló kisköz­ségében élő értelmiségieket a felelősség alól. Hiszen el­sősorban az ő feladatuk lenne, hogy a szellemi ér­tékeink iránti igényességet fölkeltsék a föld bűvöleté­ben élő emberekben. E té­ren pedig még nagyon sok a tennivaló. Házi Zsuzsa Fül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents