Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-12 / 136. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. június 12. Q Kedves Barátom! A történet, melyet a minap említettél, nem is olyan rendkívüli. Mondtad, hogy közel a sóstói telkedhez lerobbant egy fekete Volga. Ott kínlódott vele a gazdája, aztán hozzád sietett segítségért, mert végül is kiderült, hogy csupán benzinhiány okozza az elakadást. Te szívesen segítettél, mondtad, ott a marmonkanna, 20 liter üzemanyaggal, töltse a kocsijába, aztán forduljon a benzinkút felé és hozza vissza a teli kannát. Hálálkodott az illető, el is ment és azóta is hiába várod vissza. Se benzin, se kanna. Hanem az ügy attól kap váratlan fordulatot, hogy ez a fekete Volgát vezető személy egyébként — jól menő maszek zöldségárus. Rövid nyomozás után jöttél rá minderre. Sőt az egyik közös ismerőssel már tudtára is adtad az illetőnek, hogy ő kölcsönkért valamit, de ez sem használt. Megértelek: valóban bosszantóbb a keletkezett anyagi kárnál az, hogy az illető a világ legtermészetesebb dolgának tartja, te töltsd meg a tankját. Mondom, túlságosan nem lepett meg az eset, mert ahhoz hasonlót gyakorta tapasztalhatunk jártunkban-keltünk- ben. Magam is kerültem már ilyen helyzetbe. Városon járván, az egyik vidéki ismerősöm kopogott, s kérve-kért, hogy segítsem ki némi pénzösszeggel, mert itt és itt járt, váratlan kiadásai keletkeztek és most nincs meg a vonatjegyre való. Bár éreztem rajta az elfogyasztott alkohol illatát, mégsem tudtam mondani, hogy nem, és kisegítet- tém. Másnapra Ígérte, hogy megküldi. Azóta eltelt vagy tizenöt év. Ilyen kis mindennapos pénzügyekkel, keddi meg pénteki szívességtételekkel, gyakorta lehet találkozni a munkahelyeken is, amikor egyik kollega a másiktól kér segítséget. A dolog rendjén is van mindaddig, amíg a munkatárs valóban pillanatnyi zavarba jön és ilyenkor az ember örül, hogy segíthet. Csakhogy megfigyelhetők ezeken a munkahelyeken az olyan egyének, akik rendszeresen zavarba jönnek és kérnek, . majd megfeledkeznek a szívességtételről. Zavaró tünet ez a munkatársak között, s egy idő után hovatovább hazudni kényszerül az ember, amikor az ilyen notórius „rászoruló” közeledik. Mert az esetek többségében felelőtlen költekezés, rendszeres alkoholfogyasztás, erőt meghaladó vásárlás van a dolog mögött. Hanem én most másról szeretnék szólni, mert Te is erre céloztál. Arról, hogy nem mindig csupán azok kérnek szívességet, akik rászorulnak, hanem olyanok is, akik egyáltalán nem szorulnak rá, de a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy ők valamilyen úton-módon előnyhöz jussanak. Az a bizonyos maszek zöldségárus — gondolom — naponként több ezer forinttal dolgozik, nem is kell mennie sokadikén a szomszédhoz kölcsönkérni, hogy tejet vehessen a családjának. El tudom képzelni, hogy az ilyen embernek van pénze tejre és van pénze arra is, amit a tejbe kell aprítani. Mégis „feledékeny”, amikor arról van szó, hogy meg kell adni a kölcsönt. Bizonyára úgy gondolja, ez neki jár, ez neki kijár, mert ő nem akárki. Hasonlóan gondolkozó emberekkel nem csupán a magán- szektorban találkozni. A munkahelyeken is fellelhetőek azok, akik vallják; nekik mindenből mások előtt kell kapniuk. Például jutalmat, kitüntetést, kedvező áron nyaralásra beutalót, külföldi utat és így tovább. Sokféle módon érik el mindezt, abban azért közösek az ilyen emberek, hogy igen határozott fel- lépésűek. Éhségük reménytelenül kielégíthetetlen, arra a legritkább esetben sem gondolnak, hogy azért mások is dolgoznak, mások is szeretnének üdülni, szép jutalmat kapni. Őket ez nem érdekli, ők azt a tudatot erősítik magukban, hogy nekik a közösség mindig mindennel tartozik. Ezért aztán — másik ismertető jegy — olykor határozottan megsértődnek, vagy arcukra kiültetik a bántott ember vonásait. Igazad van, kedves barátom, ennek a gátlástalanságnak időben elejét - kell venni, különben megkeseredik azoknak a becsületesen dolgozó embereknek az élete, akiket az ilyenek kihasználnak. Persze ez már nem a potyalesőkön múlik, hanem azokon, akiknek észre kell venr ~-f a — leshelyzetet... HÉTVÉGI INTERJÚ dr. Papp József főiskolai tanárral a korosztályok együttéléséről Miben látja a korosztályok együttélésében tapasztalható ellentétek okait a pedagógia—pszichológia szakos főiskolai tanár, tanszékvezető, főigazgató-helyettes. Miért élesebb ez napjainkban, mint korábban? — Megítélésem szerint, napjainkban azért jelentkeznek élesebben a korosztály-ellentétek, konfliktusok, mert átmeneti korszakban élünk, egy társadalmi, világnézeti életmód- váltás időszakában, amikor az emberek tudatában, érték- és normarendszerében együtt él a régi és az új. Mindezek igen életszerűen jelentkeznek a fiatalabb és az idősebb generáció együttélésében, a családban, iskolában, munkahelyen, az élet minden területén. Ezért az összeütközések, nézeteltérések valós okokból táplálkoznak, még akkor is, ha olykor a korosztályellentétek nem mindig az életkori eltérésekből származnak, hanem alkati, az egyéniséggel összefüggő okai vannak. A Mennyiben felelős hát az idősebb gene- w ráció az ütközésekért? — Közismert, hogy az öröklés révén sok mindent hozunk magunkkal. Tehát nem helytálló az a szemlélet, hogy minden születő gyermek úgymond „tiszta lappal” kezdi életét, genetikai sajátosságokkal jön a világra, bizonyos adottságok csíráit örökölheti. Az is igaz viszont, hogy társadalmi lénnyé az embert mindig a környezete formálja, olyanná, amilyen környezetben felnő. És éppen itt látom én az egyik alapvető gondot, aminek felelősségét az idősebb nemzedéknek kell vállalni ... — Sokat beszélünk róla, hogy a szülők egy jelentős része már a csecsemőkortöl túlontúl mindent megad a gyermekének anyagiakban, kiszolgálásban, mindenben. Nem az értelmes és gyermekről való felelős gondoskodás eseteire, a szeretetteljes nevelésre, hanem a túlzásokra gondolok, amikor a gyermeket, majd az ifjút minden készen várja. Mindig csak sikert él át, kudarcot soha. Sok szülőnek nem jut ideje arra, hogy beszélgessen is a gyermekkel, érzelmileg megtalálja a hozzá vezető utat, hogy szeresse is a gyermekét. Márpedig a későbbi magatartás, életvitel mintái ekkor rakódnak le a felnövekvő emberben. Az utolsó lehetőség a serdülőkor, amikor megkísérelhetjük kijavítani azí, amit korábban elrontottunk. Ezt az utolsó lehetőséget azonban sokan elmulasztják. Egy teljesen félreértett kötelességtudatot követnek az ilyen szülők, vagy egyfajta adósság törlesztését, amit gyakran úgy mondanak, „amit nekem nem adott meg az élet, azt legalább a gyermekem kapja meg”. Hogy ebből később milyen konfliktusok származnak, valamennyien ismerjük ... A Vajon a felnőtt nemzedék életvlte- w lében — a szavak és a tettek különválására gondolok — milyen csírái nőhetnek fel a későbbi konfliktusoknak? — Sokszor nagy űr tátong a között, amit szavakban mondunk és amit teszünk, ahogyan élünk. Az a gyermek, vagy ifjú ember, aki a szüleitől azt látja, hogy nem elsősorban a becsületes munkával akar boldogulni, hanem ügyeskedéssel, vagy kevés munkával akar nagyobb jövedelemhez jutni, ne csodálkozzunk, ha ő is ezt az életstílust követi majd. Reméljük, hogy nem mindenki. — Van a felnőtt közvéleményben egy egészségtelen szemlélet, amivel szerintem az élet legkülönbözőbb területein találkozhatunk. Sok helyen nem „sikk” manapság a lelkiismeretes, becsületes munka, vagy említsem a tanulást. A főiskolán is előfordul, hogy azok a hangadók, az igyekvő, becsületesen tanuló fiatalokat is befolyásolok, akik azt tartják; „csak nyugi, szép kis kettesekkel átevickélni, nem törni magunkat”, s már-már lenézik, kinézik a „buzgó-mócsin- gokat”, ahogyan ők mondják. — Honnan veszik a fiatalok ezt a szemléletet, magatartás „mintát”? Tőlünk, az idősebb nemzedéktől. Nem is vehetik máshonnan. Velünk együtt élnek és nőnek fel. Hogy újra az iskolai példánál maradjak, hogyan nevelheti az a pedagógus fegyelmezett, gondos munkára a hallgatót, aki késik az óráról, vagy nagyolva csak „letudja” az óráit, nem készül fel, felületes, nem ad őszinte válaszokat a kérdésekre. A fiatalok ezt észreveszik. Az már viszont életkori sajátosságaikból ered, hogy általánosítanak és minden idősebb emberre kiterjesztik az elmarasztalást, különösen, ha ugyanezekért őket vonják kérdőre ... A Az ütközések egyik nem lebecsülendő forrása ezek szerint az életkori sajátosság, amit sajnos, a felnőtt nemzedék nem mindig ért meg. Miért? „A bizalmatlanság sokat árt családon belill, iskolában, munkahelyen. És külcsünössé is válhat. I fiatal nem bízik az idősebbekben és megfordítva. 0 nagyobb felelősség itt is az idősebbeké, mert nekik van több élettapasztalatuk, emberismeretük. Tudniuk kell, hogy a fiatalok életkori sajátosságai is közrejátszanak a gyors Ítélkezésben...” — Nem nagyon kell talán részletezni a fiatalokra jellemző életkori sajátosságokat. A baj inkább az, hogy a fiataloknak — ez is életkori jelenség — kevés az önismeretük — ezért nem vehetik észre saját túlzásaikat, a kevés élettapasztalatból eredő egyoldalúságot, a gyors ítélkezést és így tovább. De az is igaz, hogy az idősebb nemzedék sem segít ennek felismerésében. Megfeledkezik arról, hogy amikor ők voltak tizen-, huszonévesek, ugyanígy kérdeztek, éreztek, gondolkodtak. Nyilvánvaló pedig, hogy a 18— 24 éves, még inkább a 18—20 éves fiatalok kritikai érzéke, változtatási igénye nagyobb, mint az idősebbeké. Kevesebb a hajlandóságuk a kompromisszumokra és sok számunkra kézenfekvő, evidens dolgot nem fogadnak el úgy, mint mi... — Kétségtelen, hogy a fiatalokban sokszor felnagyítódnak az általuk tapasztalt hibák, amiket a felnőtt társadalomban átélnek, amit sokszor idétlenül, türelmetlenül tesznek szóvá. A gond az, ha ezek valós, meglévő hibák és a felnőttek ahelyett, hogy őszintén beszélnének erről, netán a saját felelősségükről, inkább gyakori az áthárítás, az elkendőzés, ami a fiatalokban azt erősíti, hogy a felnőttek nem őszinték, tőlük megkövetelik az egyenességet, az őszinteséget, de maguk nem tartják meg. Ha megromlik a bizalom a fiatalabb és az idősebb nemzedék között, ez tovább mélyíti a szakadékot, mindkét „fél” csak a rosszat látja a másikban. Mit lehetne ez ellen tenni? — A bizalmatlanság sokat árt családon belül, iskolában, munkahelyen. És kölcsönössé is válhat. A fiatal nem bízik az idősebbekben és megfordítva. A nagyobb felelősség itt is az idősebbeké, mert nekik nagyobb az élettapasztalatuk, emberismeretük. Tudniuk kell, hogy a fiatalok életkori sajátosságai is közrejátszanak a gyors ítélkezésben, a felnőttek egy kalap alá vételében. De az idősebb nem járhat el így. Bizonyára mindenki tudna példákat említeni arra, hogy a fiatalokat elmarasztalták, mert úgymond érdektelenek... Említsük csak a munkahelyi, a közélet kérdéseit, ahol sok jó tapasztalatról tudunk. A fiatalokat igyekeznek bevonni a munkahelyi közélet, demokratizmus fórumaiba, s várják, hogy megnyilatkozzanak. Csakhogy arról megfeledkeznek, jobban be kellene avatni őket a dolgokba, érdemben tájékoztatni, hogy valóban lehessen véleményük. , A Túl nehezen és későn adja át az idő- ^ sebb nemzedék a fontosabb posztokat a fiataloknak. Akadozik az egészséges rotáció, amit pedig hivatalosan is megfogalmaztak jó két évtizeddel ezelőtt a párt vezető szervei. Melyek lehetnek az okok? — Az idősebb nemzedék olykor fél attól, hogy a fiatalabb nem tudja jól folytatni a munkát. De gond lehet véleményem szerint abban is, hogy a társadalmunkban még él az a szemlélet, amely az embert azon méri, milyen magas „polcon” van. Ez, sajnos, a legegyszerűbb emberek egy részébe is beleivódott. Ha valaki át kell, hogy adja a helyét az utána jövőnek, nem is elsősorban ö, vagy nem mindig ő, hanem a környezete számára szinte elfogadhatatlan. A vezetésből kikerülni már-már szégyennek tűnik egyesek szemében, holott a legtermészetesebb dolgok egyike, ha valaki megfáradt, vagy nem bírja az iramot, képtelen megújítani magát, folytassa a másik, a fiatalabb. De ne a statisztika kedvéért essék a választás a fiatalra, hanem mert rátermett. . . — Ez a rotáció, érzésem szerint, a szellemi pályákon akadozik inkább, ahol egyébként is nehezebb a fiataloknak kibontakozni, tudásukat, tehetségüket, szorgalmukat bizonyítani. A Néha a nemzedéki ellentétek másodla- ^ gos külsőben jelennek meg, mint az ifjúsági zsargon, öltözködés, hajviselet. Hogyan lehetne ezt leküzdeni? — Ilyen másodlagos okokból is kéletkez- ; hetnek szerintem is ellentétek fiatalok és’ idősebbek között. Hogyan is érthetnék meg ' egymást? — kérdezik sokan, afnikór égé- 2 szén más nyelven beszél a fiatal és az idősebb. Olykor már tíz-tizenöt év is elegendő ahhoz, hogy ne értsék meg egymást... Ilyenkor nem a korosztályra jellemző felfogásbeli, életszemléletben, értékrendben, ízlésekben, szokásokban tetten érhető különbségek váltják ki az ütközéseket, hanem az olyan külsőségek, mint az öltözködés, hajviselet, a szöveg, a zsargonbeszéd és hasonlók. Sajnos, gyakran a trágárság, ami viszont nemcsak a fiatalabb nemzedék egyes tagjainál tapasztalható, hanem az idősebbeknél is, akiket hallva viszont nem ütközünk meg annyira... A hangulat ott és akkor válik paprikássá, ha az igazát, vagy vélt igazát bizonyítani akaró fiatal netán bozontos fejű, vagy szabadszájú ... A Családon belül talán a két véglet te- w szíti pattanásig a húrokat, a már fel- ; nőtt fiatal fölötti gyámkodás, vagy ennek az ellentéte, a korai szabadjára eresztés. Ez az iskolában is lecsapódik? — Nem egyszer fordul elő, hogy a gyermek, a fiatal helyett a szülő választ pályát, ő dönt. A házasságoknál talán ma már ez ritkán fordul elő, de sokszor hallja az ember, hogy a szülők egy része igen nagy figyelmet fordít arra, vajon a jövendő meny, vő anyagilag jól áU-e,vgn.-e, a családban; kocsi,- telek, ,és-igyekszik befolyásolpjUíaj gyermekét a párválasztásban. Éz szemléletbeli torzulás, ami szintén az idősebb nemzedék terhére írandó. Ez a továbbtanulás erőszakolásában is érezhető. Társadalmi és egyéni szempontból egyaránt kívánatos, hogy a fizikai dolgozó családok gyermekei közül minél többen tanuljanak tovább. Sokszor azonban a szülők azokat is betuszkolják a középiskolába, majd a főiskolára, egyetemre, akik épphogy megállják a helyüket, miközben olyanok maradnak ki, akiknek valóban ott lenne af helyük. Erre bízó- • nyíték a SZET-esek tanulása, akik érettsé- gi nélkül, közvetlenül a termelésből jönnek a főiskolára, egyetemre, kapnak lehetőséget a felsőfokú tanulmányok elvégzésére. Említette, mint a nemzedéki ellentétekben is szerepet játszó motívumot, a társadalomban elharapódzott és rossz hatású eredménycentrikusságot is... — Ez is létező gond, nem mentes tőle a család, az iskola, a munkahely sem. Mindinkább a teljesítmény imádata válik széles- körűvé, olykor egyedüli mércévé. Azt kérdezzük a gyerektől, ha hazajön az iskolából, hányasra felelt, a férj a feleségtől vagy fordítva, mennyi prémiumot kaptál, hasonlítják egymást a családok is, ki mire vitte, kinek van telke, kocsija, színes tévéje j&j' Közben elvész a lényeg, a munka örömé, izgalma, silányulnak az emberi, főként érzelmi kapcsolatok... Ez is a bajok egyik szülője, hogy a fiatalabb és az idősebb korosztályok között gyenge, esetleges az érzelmi kapcsolat, a kötődés, ami az eltávolodást, az elkülönülést, netán a szembenállást erősíti ... A önnek a családban, a munkahelyén w voltak korosztályproblémái? — Olyan paraszti családban nőttem fel, ahol az apa szava, elhatározása döntött minden fontos kérdésben. Az édesapám akarata volt, hogy tanuljak, talán azért is, mert vézna, sovány gyermek voltam. Négy polgárit végeztem, utána pedig az akkor ötéves tanítóképzőt. Érdekes négy évtizedem volt a pályán, tanítottam általánosban, voltam megyei tanulmányi felügyelő, munka mellett végeztem el az egri tanárképző főiskolán a matematika—fizika szakot, a marxizmus esti egyetemet, majd 68-ban az egyetemen a pedagógia—pszichológia szakot. — Korosztályprobléma? Nem nagyon tapasztaltam ilyet, talán mert természetesnek tartottam, hogy ahová szólított az élet, ott helyt kell állni. Nem nagyon gondolkoztam azon, hogy talán másként is lehetne. ® Köszönöm a beszélgetést. Páll Géza i KM
