Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. június 19. étj Beszélgetés Berek Kati 1952 óta négyéves megszakítással a Nemzeti Színház tagja. Egész pályafutása, legkiemelkedőbb sikerei ehhez a színházhoz kötődnek. Mesterének Gellért Endrét vallja. Jelentős szerepet utoljára 1977-ben kapott: Gelman Visszajelzésének női főszerepét és Németh László Erzsébet-napjának parasztasszonyát. Az utóbbi években csupán epizódszerepekben láthattuk: az Éjjeli menedékhely Annájaként, a Húsz János egyik asszonyaként, a Tarelkin halála Mav- rusájaként. Egyik sem volt igazi, tehetségéhez mért feladat. Miért vállalta? — Tudomásul vettem az új vezetés elvét: a csapatjátékot. Színész vagyok, becsületbeli ügynek tartottam, hogy a csapatot — a társulatot — egy mondattal is szolgáljam. Így is tekintettem a munkámat: szolgálatnak. Lassan azonban rá kellett jönnöm, hogy a csapatjáték nagy szerepeit mindig ugyanazok játsszák, és ha ez így megy tovább, az önbecsülésem utolsó morzsáját is elveszítem. Nem akarok kétmondatos szerepeket játszani!... Berek Katival^ — Kapcsolatom Egervárral még régebbi, az „alapító tagok” egyike voltam a szabadtéri színház indulásakor. Az első időben népi komédiákat játszottunk, a Borka asszony és György deákot, a Kocsonya Mihály házasságát, majd a Karnyónét. Ezután hívtak meg rendezni. Olyan darabokat választottam (Marivaux: Két nő között és Lorca: A csodálatos vargáné), amelyekben évekkel ezelőtt magam is játszottam. A darab választás. nem volt véletlen; különleges élményt jelent ugyanazt a művet viszontlátni, az átélt örömet visszaadni. — Kárpótolják-e a színház hiányáért más művészi feladatok. Film-, televízió- rádiós szerepek? — A rádióban szinte „örökös tagnak” számítok, hamarabb kezdtem ott dolgozni, mint a színházban. Ezárt kicsit mindig második munkahelyemnek tekintem a rádiót. A televízió hőskorára is jól emlékszem, már a kísérleti adásodban részt vettem. Azóta is rendszereset! foglalkoztatnak. ' Legutóbb Gorkij Jegor Bulicsovjában és Pap Károly Szent színpadában keBerek Kati rendez — 19 éves korom óta vagyok a pályán, és olyan sokat dolgoztam, mint kevés színész. 1977 óta nem kapok igazi feladatot. Ügy érzem, a színháznak nincs szüksége rám, foglalkoztatásom problémát jelent számukra. Elég nehéz ezt így kimondani az én koromban, mint ahogy nehéz megérteni, hogy egy egészséges színházban egy egészséges színésznő jelenléte ekkora gondot okoz! Egy ízben foglalkoztam a gondolattal, még vidékre is elmentem volna, de nem voltak biztatóak a kilátások. A színész egyébként is mindig annak a színháznak van kiszolgáltatva, amelyiknek a tagja. — Ha színészként nem is, de rendezőként dolgozott az elmúlt években: az Egervári esték két nagy sikerű produkcióját állította színpadra ■— önmagát szerényen játékmesternek nevezve. rültem képernyőre. Nemrég volt adásban a Petőfi útjai című négyrészes sorozat, amelyet Zolnay Pállal közösen készítettünk. A közelmúltban három jelentős televíziós feladatot kaptam Örkény Glóriájában, Kutasi Lomtalanításában és Cocteau Rettenetes szülőkjében. A televízió más műfaj, mint a színház: hiányzik az a folyamat, hogy hatvanszor játszom el a szerepet és hiányzik a közönség jelenléte is. Ezt semmi sem pótolhatja. — Pályája elválaszthatatlan a verstől, az előadóművészettől. József Attila-estjei- vel egy generáció eszmélke- dését segítette elő, Nagy Lászlót pedig ma sem tudja senki jobban interpretálni önnél. Az utóbbi időben úgy tűnik, mintha erről a területről is visszavonult volna. *- Az az igazság, hogy belefáradtam. A versmondás Berek Kati verset mond rendkívül fontos volt számomra, sokáig csináltam. Sokan szerettek érte, néhá- nyan nem. Azok mindent meg is tettek, hogy elmenjen a kedvem a versmondástól. Tulajdonképpen ebbe fáradtam bele: az értelmetlen harcba. Ez a műfaj olyan koncentráltságot igényel, amely mellett nem lehet viaskodni. Egy jó szó elég lett ■vahjp a folytatáshoz — de "$erh kaptam. Egyetlen örömöm a Nagy László-lemez volt, amelyet rendkívül mostoha körülmények között vettünk fel, és mégis 1980-ban elnyerte az „év hanglemeze” kitüntetést. Az előadóművészettől nem váltam meg végleg, a Színházművészeti Szövetség Előadóművész Körének tagjaként figyelemmel kísérem a fiatalok munkáját. — Tulajdonképpen két do-, log hiányzik, amit ifjú ko:< romban annyira megszoktam: a műhelymunkát és a „kávéházi” életformát. Ma már legfeljebb csak néhány vidéki színházban valósul meg a közös munka, a közös érdekeltség, az együttélésnek egy különleges formája... — Konkrét tervei? — Erről még nem szívesen beszélek. Évek óta készülök összeállítani egy sajátos műfajú műsort. Remélem, most sikerül. Emellett rendszeresen részt veszek edzéseken, hogy a fizikai erőnlétemet megőrizzem. Sokat olvasok, színházba járok, filmet nézek, emberekkel beszélgetek. Szellemi és fizikai készenlétben vagyok. Ez az erőfedezet azonban csak megterhelés esetén derül ki igazán: a színpadon. Czsiás Erzsébet Berek Kati Az éjjeli menedékhely nemzeti színházbeli előadásában. T alányos címűnek tűnő újabb Talpassy-könyv, mely memoár a javából, szövegében egy kicsit re- gényesített is, akár a korábbi A holtak visszajárnak vagy a Betöltötte hivatását. A mostanában ránkzúduló memo- ár-dömping közepén üde színfolt A reggel még várat magára nem csak azért, mert sok újat mond Bajcsy-Zsi- linszky Endre portréjához, hanem azért is, mert ezt úgy teszi, hogy a kor miliőjébe ágyazza. És ez a háttérrajz hitelesnek tűnik, még az adott korszak kutatóinak, vagy a hajdani kortárs szemtanúknak is sok újdonsággal szolgál. FILMJEGYZET A mama százéves * Carlos Saurát lassan-las- san a spanyol film első emberének nevezhetjük: otthoni és külföldi ázsiója folyton emelkedik, műveit a közönség kedveli, a fesztiválok szervezői kapkodnak utána. Igaz, néhány kritikus alaposan leszedte róla a keresztvizet (nálunk Bán Róbert állapította meg egyik régebbi írásában, hogy „a király meztelen”), mégis azok vannak többségben, akik a termékeny rendezőt a modern filmművészet kiválóságai közé sorolják. Nehéz állandó közös nevezőt találni a Saura-filmek szépen gyarapodó füzérének különböző darabjai között, pedig sokan esküsznek arra, hogy a művész folyton ugyanabban a témakörben vizsgálódik. Főképpen az emberi kapcsolatok disszonanciái foglalkoztatják. Hogyan érlelődik az ellenségeskedés? Miképpen vezet nyílt vagy rejtett háborúskodáshoz a személyes (csoport, osztály, családi stb.) érdekek ellentéte? Miért terjed olyan iszonyatos gyorsasággal az erőszak? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatják a rendezőt, akinek két erényét még szapulói is elismerik: nagyon jól/tud mesélni, szituációkat leírni, hangulatokat ábrázolni, másrészt pedig a szó szoros értelmében vérfagyasztó a humora. A mama százéves — elvégre senki sem bújhat ki a bőréből — hasonlít a korábbi Saura-opuszokra, de azért egy kicsit el is tér tőlük. Először elevenítsük fel a cselekmény főbb mozzanatait. Bensőséges ünnepségre gyűlnek össze egy ódon kúriában a furcsa família tagjai. A matuzsálemi kort megért mamát köszöntik. Az ilyesfajta szertartások — mint közismert — nagyon alkalmasak arra, hogy az ösztönöket felszabadítsák és a személyiségek rejtett tulajdonságait is felszínre hozzák. A látogatók között van Anna, az egykori nevelőnő és férje. Itt meg is kell állnunk egy pillanatra. A mama százéves című filmnek az a különleges bravúrja, hogy tovább szövi egy nálunk is ismert, nyomasztó légkörű tragédia, az Anna és a farkasok sztoriját. Az indíték érdekes. Adjuk át a szót Saurának. A következőket mondotta elképzeléseiről: „Ebben a tervben nem is az vonzott elsősorban, hogy az Anna és a farkasokat folytathatom, hanem hogy talán először teljes dokumentáció állt a rendelkezésemre: komoly kutatások a szereplők jellemzésére, a ház atmoszférájára és berendezésére vonatkozóan stb. s mindenekelőtt a kezemben volt egy kétségbevonhatatlan, történelmi értékű tanú minden szereplő múltjáról.” A koncepció különleges. Csak úgy mellékesen megjegyzem: milyen érdekes lenne látni például nálunk azt, hogyan alakult Angi Vera sorsa, mi lett a Szerelem házaspárjával, beilleszkedtek-e a Hideg napok hősei az új társadalomba... Ami a családot illeti, talán még enyhe is a „különös” jelző. A három fivér közül — ők keverték az előző filmben a sötét indulatok kártyáit — már csak kettő él. Az egyik kibújt a kötöttségek abroncsaiból, megszökött a sza- kácsnéval. A másik javíthatatlan fantaszta, mindenáron repülni szeretne. A nők mások. A nagymama diktatórikus s annak ellenére érvényesíti akaratát, hogy mozogni is képtelen. Carlota kemény lány, két testvére meg mindenfajta kalandkergetés- re hajlandó. Natalia — mivel megtetszik neki Anna férje — habozás nélkül és cseppnyi lel- küsmeret-furdalást sem érezve elcsábítja a nem nagyon ódzkodó rokont. Közben né-_ hányán meg akarják mérgezni az ünnepeltet, akibe már csak hálni jár a lélek. Felbukkan a tékozló fiú. Mindenfajta machináció kezdődik a nyomorból való kilábalás érdekében. Anna megtudja párja félrelépését. És jut meglepetés az ebéd idejére is ... I Hát így élnek-éldegélnek Hispániában öregek és ifjak, férfiak és nők: égy olyan közösség tagjai, melyet valósággal szétfeszítenek az ellent- Imondások. Saura még egy jelen eten belül is váltogatja és vegyíti a hangulatot. A családi show egyszerre mulatságos és elszomorító. Különben ettől és ezért tragikomédia. Hogy melyik vonulat erősebb benne? Szerintem egyik sem. A rendező ügyesen egyensúlyoz a különböző elemek között. Mint ahogy az egyik külföldi kritikus találóan állapította meg: a képek simán csúsznak keresztül minden dimenzión, a komolyságtól a költé-' szeten át egészen a groteszkig. Teljesen nyilvánvaló Luis Bunuel hatása, ám Carlos Saura mégis más stílust munkált ki, mint a nagy példakép, a folyton nyelvet öltöge- tő idős pályatárs. Neki más a viszonya a szereplőkhöz. Bunuel megsemmisítő szarkazmussal tör pálcát a tehetetlenség, élvetegség, bi- gottság stb. felett; Saura nem vonja meg jóindulatát és sajnálatát szegény boldogtalanoktól. A film társadalmi tablóként is megállja a helyét. Franco Spanyolországa elsüllyedt. Űj szokások alakulnak ki. A tabuk ledöntése után a szabadosság terjed. Mindent behálóz a nyugtalanító bizonytalanság. A mama százéves — noha tér- és időkoordinátái viszonylag szű- kek — erről az átmenetiségről tudósít. Saura jelentősebb rendező annál, hogysem direkt módon fogalmazza meg a tanulságot. Inkább sejtelmes szimbólumba csomagolja az egyértelmű végkövetkeztetést. Ennek a birtoknak, ennek a morálok meg vannak számlálva a napjai. A Saura-együttes — a színészekre gondolok — összeszokott csapatként játszxk, Geraldine Chaplin a jók közül is kiemelkedik. Mint hírlik, A mama százéves után a rendező elvált feleségétől (Chaplin híres lánya hosszú ideig Sauráné volt) s már nem oszt rá többet szerepet sem. Magánügy lenne, ha Geraldine nem tartozna olyan szorosan a stábhoz. Persze ahogy a spanyol filmest ismerem, elképzelhető, hogy egyszer a vásznon meséli majd el kettejük kapcsolatának boldog és viharos pillanatait ... Veress József A röggel még várat magára Könyve előszavában Tal- passy leírja, „hogy a kisemberek által elmondható történések a harc nagy eseményeihez képeit jelentéktelen- * nek tetszők, de adatok, melyek itt-ott döntő mozzanatokat érintenek, és esetleg olyan fordulatokba engednek bepillantást, amelyek éppúgy támasztékai lehetnek a jövő lelkiismeretes történészének, mint a dokumentumokkal alátámasztott jelenségek.” Milyen igaza van! Nem győzzük eleget hangsúlyozni az adatok regisztrálásának fontosságát és ez vonatkozik a tudományos kutatás más területeire is. Persze az adatközlésnek vannak buktatói is. Egyetlen példa a könyvből: Talpassy szerint „Derecskén 1926-ban Zsildnszkyt csak példátlan betyárfogásokkal tudták elütni a mandátumtól, utána egy időszaki választáson Tarpát hódította meg, ahol ugyancsak csendőri nyomás következtében maradt alul néhány szavazattal.” (Kiemelés tőlem. Ny. K.) Nos, a kormánypárt jelöltje, Konkoly-Thege 1949, Zsilinszky 948 szavazatot kapott! A „néhány” szavazaf-diffe- renciát könnyű kiszámítani. Igen sok arcot vonultat fel a szerző, a legkülönbözőbb típusokat, politikai figurákat. E sorok írója úgy véli, hogy a kemény hangvételű bíráló hangot kissé túlzásba viszi Talpassy, nevezetesen Féja Géza esetében. Pedig értékeiben Féja is volt olyan hűséges fegyverhordozó, mint bírálója. Felbukkan a nyilassá vedlett Hubay Kálmán, a népi író Kovács Imre, továbbá Pethő Sándor, Zsolt Béla, Rubletzky Géza és mások, akik így vagy úgy kapcsolódtak Bajcsy-Zsilinszky harcához. Memoárról lévén szó, azt már nem is vetjük a szerző szemére, hogy az illendőségnél kicsit többet beszél magá- 'ról. A kötet tulajdonképpen három részre oszlik. Az „Előőrs”-korszak, majd a Szárazra vetettség idején és Barbizon a Balatonnál címet viselő részekben akadnak időeltolódások, apró tévedések. Mások rámutattak már, hogy Talpassy a Nemzeti Radikális Párt megszűnését majdhogynem Bajcsy-Zsilinszky pártvezéri alkalmatlanságának tulajdonítja. Erről az az értékelésről szólva nem vette figyelembe azt a kézenfekvő tényt, hogy Bajcsy-Zsilinszky pártja programjával a harmincas évek németimádattal elbódult Magyarországán már eleve bukásra ítéltetett. A sok látszatellenzékiségben viszont a NRP zászlót jelentett egy jövőbeni tisztességesebb politikai kibontakozás érdekében. Az 1935-ös tarpai fiaskó után Bajcsy- Zsilinszky a Kisgazdapárt színeiben küzdött tovább — egészen Sopronkőhidáig. (Gondolat, Bp. 1981.) Nyéki Károly „Szellemi és fizikai készenlétben vagyok“ KM
