Kelet-Magyarország, 1982. június (42. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. június 19. O M átészalka felől, ha Vá- sárosnaménynak indul az ember, és megáll Nagydobos közepén, ha balra fordul a Nyírségbe lát, ha jobbra, akkor már a szatmári tájba. Az eldobott kő balról homokba, jobbról fekete földre esne. Egy jó sétányira innen van Sza- Imosszeg. „Két folyó faluja’’ — mondják hol panasszal a vizes években, büszkén a szárazabban, de egyformán szeretet van a panaszban és a büszkeségben is. A Krasz- na a falu egyik természetes határa, a másik a Szamos. Míg nem volt Kraszna, mert hiszen — így hallom csendes megvetéssel — „ember csinálta árok” az csak. Az igazi folyó a Szamos. Ahol most a Kraszna folyik odáig ért az Ecsedi-láp. A mocsár és az élő víz közt bújt a falu valamikor. Bizonygatják, ebből a szögletbe bujásból való a falu neve is. Idegenforgalmi térképek nem tüntetik fel a helyét, műemléke nincs. Egyszer, vagy két éve négy holland turista tévedt erre. Ennyi az idegenforgalom, de azért az a négy ember lelkendezve ment el. Műemléket nem, de gazdag portákat,'szép jószágokat, kerteket láttak. És ha ezt látták, akkor talán megértettek valamit az emberekből. Valami más Szamossze- gen, valamiért mások a sza- mosszegi emberek. Ennek a különösségnek híre van, és rang van a hírben. Úgy tarják, szorgalmasabb emberek kevés helyen élnek, mint itt. „Tudja, úgy van, hogy valamikor sok volt a nagybirtok a falu körül. Három és fél ezer embert tartott el ez a szűk vizek szabdalta határ. A fekete föld nem olyan, mint a homok, hogy csak ránézünk és már elsimul. Itt mindenért nagyon keményen meg kell dolgozni, hogy a szebbik arcát mutassa a föld...” A második világháború után Szamosszegnek még 3600 lakosa volt. Az ötvenes években rohamosan fogyott a lakosság. Most 2600- an élnek a faluban, de úgy tűnik, hogy nem fogy a község tovább. „Bármerre megy az országban, de akár az egész világban, Szamosszegről származó embert mindig talál. Igaz, nincs itt idegen- forgalom, de egy-egy szombat-vasárnapon megszámolni is nehéz lenne, hogy hány autó áll az udvarokon, vagy a házak előtt. Jönnek haza a rokonok, és úgy megnő a falu, mint az ember melle, ha teleszívja magát levegővel. . .” „Mentek el sokan a téesz szervezésekor is, de az mindig úgy volt, hogy egy-egy családból a legkisebb, vagy a legügyesebb az tanult. Nem aprózódott el a föld. És nem semmi emberek lettek sose, akik elmentek, hiszen dolgozni már gyerekkorukban megtanultak. így kellett ennek lenni. A birtokok megették volna a falut. Az első háború előtt Dobos felé a Perényi báróknak volt egy birtokrészük. A két háború között visszaváltottuk az utolsó rögig . ..” A falu termelőszövetkezete évek óta megbízhatóan gazdálkodik, nyereséges. Az elnök szerint hisznek a lassú haladásban. A szövetkezetei a földnek és az emberek földszeretetének, értésének kell eltartania. Akik valamikor menekültek a termelőszövetkezettől, ma jól megélnek ott. Az átlag- kereset nem alacsonyabb, mint az iparban, de van egy számítás, ami szerint a családok éves jövedelmének 40 százalékát a háztáji gazdaságok és a kertek adják. Az áfész felvásárló telepének az éves forgalma megközelíti a tízmillió forintot, és ebben még nincs benne a leadott szarvasmarhák, sertések ára, és nincs benne a tejből származó jövedelem. A falu hétszáz házából 562- ben van televízió. A porták 60 százalékába bevezették a vizet, száznegyven családnak van gépkocsija. A falu áruháza — választék alapján is — kedvelt bolt lehetne bárhol. És van hús-, zöldséges, tejbolt is. A valamikor mindent termelő kisgazdaságok célgazdaságokká lettek. A termelőszövetkezetben dolgozó 11 felső-, 30 középfokú végzettséggel rendelkező szakember, a 75 szakmunkás és a 200 betanított munkás mindazt, amit a szövetkezetben lát, megismer, hasznosítja a maga gazdaságában is. A mezőgazdasági nagyüzem nemcsak a saját tábláin, saját ágazataiban nyereséges, hanem nyereséges a kisugárzó hatásában is. Nem véletlen állt meg az elvándorlási folyamat. A tanács elnöke vallja, hogy nemcsak sokan jöttek haza, hanem később még többen jönnek. A termelőszövetkezet fiatalodik. A korátlag most 41 év. Dolgozik forgácsolójuk, fűrészüzemük, van építőbrigádjuk és júliustól dolgozni kezd egy varrodájuk. Ahogy a melléküzem- ágak születtek, úgy lett helyből szakember is ezekhez. A Mátészalkára ingázók otthon építenek. A művelődési ház igazgatója készített egy felmérést. Az ingázókról kiderült, hogy a napi nyolcórás munkaidő, a kétórás utazási idő után — évszaktól függően 3—5 órát dolgoznak még. A gazdagság, amiről Szamosszeg híres nem a szerencse kegyes ajándéka, hanem nagyon is megszolgált bér. A munka jjutalma. A cukrászda vezetője mesélte, hogy még kőművesként dolgozott, amikor egyszer Nyírkátán vállaltak építkezést. Hajnali kettőkor indultak, hogy világosodás- sal kezdhessenek. A házigazdáikat azzal költötték fel, hogy Szamosszegen már felkelt a nap. Különös módon ezt a mondatot, más változatokban is hallom később: „Szamosszegen korán kell kelni, mert korán kel a nap ... Itt a nap csak reggel siet.” A község párttitkára szerint nem a vagyon éhsége dolgoztatja itt így az embereket. Ilyenek. Nem az érdek sanyargat, hiszen számtalan példájuk van rá, hogy együtt mozdul a falu, bajban és örömben is. Ide mire kiérnek a tűzoltók, a falu már eloltja a tüzet. Itt ha támad a víz, senkinek se kell kétszer szólni, és ha arról van szó, hogy az idős embereknek egy napközi kellene, megépül úgy, hogy százak dolgoznak érte. „Ilyen nekünk a történetünk is. Lehet, mindig ilyen volt. Bárhogy változott a falu megmaradt, és embernek maradt benne az ember. Így volt ez 1970-ben a vízkor, hogy azt hittük már mindennek vége, de maradtunk, mert ilyen a fajtánk. Itt a korcsmában még betyár balladát mondanak az idősebbek, aztán minden történetben a csendőr a vesztes, mert mi nem várhattunk soha semmit, mindig csak magunktól. Nézze meg a temetőnket, mesél az magának. A nevekkel, hogy itt nincs idegen. Bodók vannak, Die- nesek, Lőrinczek ... Csupa magyar név, pedig valamikor — így tudom — elpusztult ez a falu is egyszer ...” Jött ember kevés van Szamosszegen, egyikük, a tanár Felföldi Ferenc 27 éve él ott. Elkészítette a falu monográfiáját. A történelem kegyetlen. 1270-ben találkozhatunk először a falu nevével. 1300 után királyi birtokként említik. Károly Róbert korában a Czudar család birtokába kerül. Itt vezetett akkor a Szatmári, Panyolát, Gyarmatot összekötő sóút. Ez a városias fejlődés lehetősége volt. 1477-ben egy királyi leirat „Oppidium Nostrum” kifejezést használ és „cíviseket” említ. Ez mezővárosi rangot jelentett. Nem tudni mikor és hogyan, de Szamosszeg ezt követően elnéptelenedett. Víz vitte el? Tűz égette? Tény, hogy a korábbi oklevelekben található családnevek közül egy sem szerepel később. Feltehetően Erdélyből települt Szamosszegre a ma élő lakosság őse. A családnevek is erre vallanak. 1541- ben reformátussá lesz a község, és a felszabadulás előtt is mint „tiszta református, rebellis falut” említik. A sóút már nem érintette a falut az újra település idején. A községet ölelő láp és a Szamos azonban védettséget, a megbúvás és átélés lehetőségét kínálta. Ugyanakkor az elszigetelődését is, és ez így maradt a Kraszna szabályozása után is, hiszen víz zárta el Nagydobostól. Üt másfelé nem vezetett, csak a szamosi réven át. A víz áldás volt és átok. Tudjuk, hogy a tizennyolcadik században három nagy árvíz pusztított. Szamosszeg mindannyiszor felépült. Jegyzőkönyv őrzi, hogy az egyik árvíz után segélyt is kapott a falu. „Száz vekni kenyeret és néhány kiló szalonnát megsegítésre...” „Mi nem vagyunk különös emberek, csak olyanok, mint a föld a talpunk alatt. Szigorúak magunkhoz is, mert másként megélnünk sem lehetne. Valamikor, vagy húsz éve is még, azt mondták itt a környéken, hogy gőgös nép lakik itt. Ma már közelebb kerültek egymáshoz a faluk. A fiatalok utaznak, mennek, tanulnak. Máshonnan hoznak asszonyt, Szálkán dolgoznak, vagy akár távolabb. Közelebb van, ami messzire volt és így van rendjén. Van a mienknél vidámabb falu is, ahol többet mulatnak, szórakoznak. Nyáron biztos, mert nekünk nem munkaidő van, hanem dologidő. Az parancsol. A zért elfogy itt kétszáz Szabad Föld, majd háromszáz Ke- let-Magyarország, sok mezőgazdasági újság, Autó- Motor, meg ki tudja mi még. A fiatalok klubot csinálnak, akik az MHSZ-be járnak az országot beutazták már a különféle versenyek miatt. És még a régi házakban is építik a fürdőszobákat. Aki idősebb azt akarja, hogy a gyermeke ne szakadjon messze. A tehetségesebbjét meg elküldik akár Debrecenbe is ... Szamosszeg. öntözőfürtök. Porták, 600-as csorda, óvoda, napközi, öregek napközije. 1970-ben az árvízkor újra elpusztult a falu. Talán először érezték úgy, hogy nincsenek maguk. Talán ezért is van, hogy tavaly 1100 forint értékű társadalmi munka jutott egy- egy lakosra. Az 1970-es árvízről, az újjáépítésről özvegy Fekete Gáborné hosszú verset írt. A folyókról írja: „Megbocsájtjuk vétkeiket / Mit is tehetnénk egyebet, / Ezerki- lencszázhetvenben / Ezt éltük át Szamosszegen.” A verset az idő írja tovább. Az idő és az emberek. Bartha Gábor EZERARCÚ SZABOLCS'SZATMÁR SZAMOSSZEG Az egyik legöregebb szamosszegi ház. (Elek Emil felvétele) KM
