Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

1982. május 1.

KM ÜNNEPI MELLÉKLET

Az üzemi demokrácia műhelyeiből

Tisztelt szakszervezet!

„Tisztelt Szakszervezet!” „Kérelem” „Segítséget kérek ...” — hetenként j ónéit ányszor hoz a postás ilyen és ehhez hasonló kezdetű leveleket a Szakszervezetek Megyei Tanácsához. Egy részüket közvetlenül címeznék, de van olyan is, amely országos szervek kísérő levelével érkezett: oda küldték, de a panaszt helyben tudják legjobban elintézni. A szak- szervezet — ha lehet — segít. Munkaügyi, bérjellegű, szociális ügyek a leggyako- riabbak. A szakszervezeti apparátus, a jogsegélyszolgálat természetesen nem elvtelen segítséget, protekciót nyújt, hanem az igazság kiderítésében, az Ügyek meggyorsításában segít, felvilágosítást ad. De előfordul az is, hogy a panasz alaptalan, s ezt ugyanúgy megmondják, mint a. jó hírt.

A szabadság

r _ff

nara

Átszervezések után változtatott munkahelyet Boros Antal nagykállói lakos. Felmondási idejébe beszámították 24 nap szabadságát is. A megyei vízmű vállalat központjában az iratok végleges rendezése során azonban kimutatták, hogy a dolgozó több szabadságot vett igénybe, mint ami járt, ezért 13 napot fizetésnélküli szabadságként számoltak el.

— Hátrányosan érintett a vállalat döntése, nem tud a család nélkülözni félhavi fizetést — írja levelében. — A panaszommal a vállalatnál egyszerűen leráztak, egy kedves hölgy pedig azt közölte, mehetek a bírósághoz, ott sem lesz igazam. Huszonnyolc éve dolgozom becsülettél és most ilyen hátrányos helyzetbe kerültem, rajtam kívül álló ok miatt. . .

Nyilván nemcsak a pénz, hanem az ügyintézés bosszúságai is késztették levélírásra Boros Antalt, akinek panaszát végül is a HVDSZ vizsgálta ki. A panaszost az év folyamán, augusztusig ledolgozott nyolc hónapra nem 24, hanem csak 16 nap szabadság illette meg, így a jogszabálynak megfelelően vontak le béréből a tévesen kiadott munkanapokért. Kiderült azonban az is, hogy a dolgozót nem saját, hanem az illetékes üzemmérnökség dolgozójának , mulasztásából^ érte munkabérkiesés, ezért a szakszervezet intézkedésére a vállalat utólag postán megküldte a nyolc napra jutó átlagkeresetet.

Válogatni is kell ?

Még az almaszezonra nyúlik vissza Tóth Béláné tor- nyospálcai levélíró panaszának kezdete. 1981-ben a tor- nyospálcai áfész-telepen dolgoztak. Miközben exportalmát csomagoltak, válogatást is végeztek — derült ki a panaszos levélből. Ez utóbbi munkabére a csomagolási normában nem szerepel, és erre külön bért eddig nem kaptak. Ezt szeretnék utólag felvenni.

Kis híján jogi kérdéssé vált a panaszosok kérelme.^ A csomagolási norma így” szól: „hat láda alma (100 kg) csomagolásáért 22,80 forint munkabért fizetnek.” A normatechnológia szövege tehát valóban nem tartalmazza a válogatás műveletét, és az ezért járó bért, így az elvégzett munkáért jogilag igényelhetik a pénzt. Az áfész vezetői szerint viszont a norma tartalmazza a válogatást, mert export minőségű almát anélkül csomagolni lehetetlen — ráadásul a megye más területein a 22,80-as egységár tartalmazza a válogatást is.

Az ügy tehát még nem zárult le véglegesen az SZMT vizsgálatával. Egyértelművé vált azonban, hogy a csomagolási norma szövegét pontosabban kell megfogalmazni — még a munkaszerződés megkötése előtt.

A kétszer felvett forintok

Nyugdíjasként is tovább dolgozik az immár 66 éves M. F.-né, munkahelyi vezetői is elégedettek voltak takarítónői munkájával. Tavaly novemberben azonban hivatalos levelet kapott az idős asszony: 5800 forint visszafizetésére kötelezték.

— Nyugdíjamat 1972-ben állapították meg, 634 forint összegben, a többszöri rendezés után most 1660 forint — mondja M. F.-né. — Most azért kérnek vissza sok pénzt, mert állítólag a 290 forintos bérkiegészítést a nyugdíjammal és a fizetésemmel is felvettem. Ez lehet, de az 5800 forint nekem olyan nagy összeg, hogy el sem képzelem, mennyi idő alatt tudnám nélkülözni.

Az SZMT jogsegélyszolgálatához került az ügy. Egyértelmű: a bérkiegészítést

csak egyszer lehet felvenni. Ez volt a vállalati munkaügyi döntőbizottság és a munkaügyi bíróság álláspontja is, azaz fizetni kell. A jogsegélyszolgálat mégis .meg-, próbálja a szinte lehetetlent, törvényességi óvás iránti kérelmet terjeszt elő azért, hogy a dolgozó tévedését jó- hiSzeműnek ismerjék el. A kevés iskolát végzett idős asszonytól ugyanis nem várható el, hogy az apró nyugdíjutalványból és a fizetési szalagból egyaránt ki tudja silabizálni (a sok változás és bonyolult adminisztráció mellett), hogy egy összeg kétszeresen szerepel. Ezt az ügyintézőnek kellene tudni, vagy kellett volna valamikor megkérdezni. így aztán esetleg méltányosabb is lehet a végleges döntés.

Tíz év

' apránként

„Elolvastam interjúját az újságban, és azért fogtam tollat, mert a nagy hidegben beutazni nem tudok, de talán így is segítenek” — kezdi az SZMT jogsegélyszolgálat vezetőjének címzett részletes levelét a nyírkércsi Fodor Ferencné.

Egy tízgyermekes falusi asszony életét ismerhetjük meg a levélből. A felszabadulásig napszámos, később bedolgozó, majd 1962-től tejkezelő volt. Felváltva Végzett munkát a tsz-ben, a tejiparnál, többször volt hosz- szabb ideig kórházban. Most szeretné rendezni a nyugdíjügyeit, de a szükséges idő nem jön össze. Szerinte az is közrejátszik, hogy többször a férje nevén számolták el az ő munkabérét is a tsz-ben, akkor nem figyelt az adminisztrációra.

Bonyolult dolog összeszedni a szükséges éveket, különösen, ha sok helyről kell, és betegség is nehezíti a folyamatos elszámolást. Végül is a jogász a következő javaslatot tette: vagy meg kell szerezni a hiányzó egy év 125 nap munkaviszonyt, vagy az

1966—73 közötti évekből

munkaviszonyt, esetleg kórházi ápolást kell igazolnia — csak így lesz meg a nyugdíjához szükséges idő.

A portás szabadnapja

— ^több portás társam nevében kérem, hogy az új jogszabály értelmében válaszolni szíveskedjen az alábbi kérdéseinkre — írja Fodor Dezső Nyíregyházáról — 1.

Szeretnénk tudni: a nyugdíjas portásnak a 24/48-as váltási rendszerben az ötnapos munkahét bevezetésével jár-e szabad szombat? 2. Az ilyen váltásos rendszerben a kiadott szabadságba be kell-e számítani a szombatokat, illetve vasárnapokat, mivel a rendelkezésből nem értjük világosan.

Igaz, hogy a részletes jogszabályokhoz, rendeletszövegekhez nem szokott idős embereknek nehéz is jól kihámozni a rájuk vonatkozó részleteket, de a hivatásszerűen ilyesmivel foglalkozó szakember pontos választ tudott adni: „Az ötnapos munkahét bevezetésével a portásoknak több szabadnap nem jár és ilyen címen pénzbeli juttatásra sem támaszthatnak igényt. A szabadság kiadásánál a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Tehát, ha szombaton vagy vasárnap dolgoznia kellene, akkor arra a napra is szabadságot kell igénybe venni...”

A vasas

ragaszkodása

— 1959-től 1982 januárjáig voltam a Csepel Vas- és Fémművek Egyedi Gépgyá«irániak dolgozója — írja az SZMT-hez címzett levelében Varga József. Leszázalékoltak és hazaköltöztem, Gemzsén élek. Nem tudom azonban, hol tartsam fenn a szakszervezeti tagságomat. Netán, ha javulnék — igaz nincs nagy remény — és vissza kellene menni dolgozni, ennyi év szakszervezeti tagság után megint új tagként szerepelnék. Én Csepelen lettem szak- szervezeti tag 1960-ban, kérem adjanak tanácsot, hogyan tarthatom meg folyamatos tagságomat.

Ritkán fordul elő hasonló kérés, de a csepeli nyugdíjas nyilván büszke is arra, hogy a nagy munkásfellegvárban dolgozott több mint két évtizedet, nem akar teljesen elszakadni régi munkahelyétől. Amikor az SZMT munkatársai utánanéztek, mit is lehet tenni, kiderült, hogy a nagymúltú munkahely emléklappal is elismerte Varga József munkásságát. Azon ráadásul szerepel, miként tarthatják majd a jövőben a kapcsolatot, de ez elkerülhette a panaszos figyelmét Szerencsére csak két hónap telt el, s az SZMT közbenjárására talán időközben már rendeződött is a dolog, s folyamatos lehet Varga József szakszervezeti tagsága, annak minden kedvezményével ...

Marik Sándor

Kétezer szó az életem

Geszteréden Kiss Simonnál

N

ézem az asszonyt. Tíz gyermeknek adott életet. Mind él: Mariska, Ica, Magdolna, Etelka, János, Anna, Erzsébet, Simon, József és Pál. Ha összeadom életkorukat, az összesen 371. Háromszázhetvenegy tavasz és május. A mama 67 éves.

Nézem a férfit. Tíz gyermeknek keresett, adott mindennap kenyeret. Egyszer aztán volt néhány üres órája, leírt 224 gépelt sort, 2000 szép magyar szót. Életének történetét. Most a nótákat írja össze. Azokat a nótákat, amelyeket ismert és dalolt. Százötvennél tart.

Szépek-e a szavak Kiss Simon geszterédi ember memoárjában? íme: „ ... édesapámat 28 éves korában háborúba szólították, három fiától és addig boldogan élő feleségétől...” — Az volt az én életem nagy fájópontja, amikor kikísértük apámat az abapusztai állomásra. Sohasem láttuk többé. Csak hallottunk róla, hogy Doberdóban csináltak egy temetőt. Volt arról egy nóta is: „Doberdóban hűlt a magyar rakásra, odahaza megy a sírás javába.”

Kiss Simon és felesége és a legkisebbik Pál ülnek a kisszobában. Az ember beszél. Apró termetű, de kemény kötésű férfi, szavait élénk arcjáték, kezének lendületei kísérik. Élete szegénységét mondja. A harmados földet Messze volt Geszterédtől és úgy mentek kapálni, hogy Kiss Simon a hátára kötötte a gyermeket, a felesége az ölében vitte. Ettek málés kenyeret, ha volt.

— Az jó kenyér. Az nem száradt meg, az elporlott a bakóban, tenyerembe öntöttem és úgy ettem. Az keserves kenyér volt azt nehéz volt megkeresni, de az én gyermekeimnek kenyér mindig volt A ház, Kiss Simon háza, takaros, szépen bebútorozott, olajkályha adja a meleget, hűtőszekrény torija frissen az ételt. A falon fénykép. Az egyiken ott a régi szegénység, a másikon a mai boldogság. A régi szegénység: a‘ ház roggyant falú, szalmatetős, előtte a lakodalmas nép. A másik kép egy vonat. Nemzetközi gyors, az ajtóból egy karcsú fiatalember mosolyog. A fiú, egy a tíz gyermek közül, hálókocsi kalauz, járja Európát.

No, dehát mi is van Kiss Simon memoárjában, mi is fér kétezerkétszáz szóba.

Volt cseléd, aratámumkás: nagyobb volt a rozs, mint az, aki vágta. Akkor Geszteréd a község, iszonyúan szegény volt. Nyolc földbirtokos tulajdona volt a 6034 hold és a település 350 lakásából 250 volt szalmatetős. A lakásokat kórökerítés övezte, amit nyárra, májusra a pergelt tésztalevest, puliszkát főző asszonyok el is tüzeltek.

Sok volt a házban a gyermek. Nemcsak Kiss Simonéknál, másutt is. Mit ettek? Olajos kenyeret. Ha volt, hétszám. Ünnep volt, ha a kenyérhez jutott egy szem kockacukor is. Az ilyen fenséges ebéd, vacsora elfogyasztása úgy történt; a kenyérből nagyokat harapni, a kockacukorból aprót. Kiss Simon, hogy ezt az olajos kenyeret előteremtse 1941-toen Pestre, Csepelre ment dolgozni.

— Munkás lettem, de paraszt maradtam. Nagyon piszkos helyen voltam ott a gyárban. Kazánházban dolgoztam. Negyvennégyben aztán nagyon megijedtem. Amikor megszállták a németék az országot, azt mondtam, megyék én haza. Geszteréden van a családom, végén még elszakítanak tőlük.

Háttal a székes fővárosnak, arccal a frontvonalnak, kalandos út volt. Nehéz út volt és hosszú út volt hazáig.

— De nekem jönnöm kellett. Tudtam, sejtettem, hogy nekem dolgom lesz itt. Ügy is történt. A Tiszánál még dörögtek az ágyúk, de Debrecenben már megalakult a kormány és elrendelték a földosztást. Ki csinálja? Nem akarta az ölest megfogni senki. Na akkor Istenes József, M. Kovács József, akit rongyos kovácsnak is neveztek és én. Mi nekimentünk a földnek. Előbb a grófi földet mértük ki, amit Golsitein László használt és bérelt.

Geszteréden 533 család kapott földet, és adtak 564 házhelyet Az volt ám a tavasz, az igazi szép május. ,

— Szép emlékem. Akik csináltuk ezeket a dolgokét, ingyen csináltuk. Nagy pusztaság volt itt. A kállai határtól a sámsoniig el lehetett látni. Mint DÉFOSZ-eliiök szereztem facsemetét, biztattuk a népet, ültessenek fasorokat, telepítsenek erdőt. Nekem is volt 800 négyszögöl erdőm, ma már szép szál fák, gerendának valók vannak benne, de én onnan egy gallyat el nem hoztam.

Volt DÉFOSZ, aztán UFOSZ, államosították az iskolát, alakítottak áfészt. Termeltek gyógynövényeket, dohányt, aprómagvakat és Kiss Simonnak mindenhez volt valami köze. Nem töltött ő be soha nagy funkciókat, nem is vágyott rá. Igaz a földművesszövetkezetnek volt egy darabig adminisztrátora, de amikor hat elemis képzettségével pénzügyi embert akartak belőle csinálni, azt mondta: — Nem. Nem értek én hozzá. Különben sem akarózott senkinek a padjára, kertjébe menni.

Igen. Azok olyan idők voltak. Akkor még régi volt a falu. Házhely már volt. Ház, új ház még alig. Szalmát raktak a háztetőkre és fonták tovább a kórókerítést. Ettől függetlenül már alakult, formálódott az élet Jutott másfél kilométer villanyvezeték is a községnek.

— Hatvanban. Hatvannégyben és azután már másképp mentek a dolgok. Emlékszem, amikor 1964-ben épültek a nagy dohánypajták, akkor ott dolgoztam. Ott jól fizettek. Beletanultam én a pajtaépítésbe, egy héten belül. De annak a munkának vége lett, akkor visszamentem a tanácshoz dolgozni. Mivel kevés lett a pénz, leszámoltam és elmentem az iparba. Hát igen, kiabálták a felvételt, toborozták az embereket. Így kerültem a HIM-be. Anyagmozgatónak.

Ha lett volna a nyomornak, szegénységnek fokmérője, ha lett volna erre szükség, úgy öltven évvel ezelőtt, akkor biztosan Geszteréd re esik a választás. Viszont, ha most a gazdagságot kellene példázni, megint csak Geszteréd jöhetne számításba. 2600 lakosa van a településnek és van a községben 700 ház. Többségük új, vadonat új. Sátortetősek, akad emeletes is. Minden házban bent a vezetékes víz, a villany. Utcák hosszú során a szebbnél szebb kerítések mellett fut a betonjárda.

Miből és hogyan épültek ezek a házak. Miként fejlődhetett ilyen rohamosan Geszteréd. Volt idő, amikor megbélyegzően használtak egy szót, kétlakSak. Ez azt jelentette, hogy a férfiak az iparban, az asszonyok a mezőgazdaságban dolgoztak. Ma sincs ez másként. Naponta négyszázan járnak el a Hajdúsági Iparműveköe, a Hajdú megyei építőiparhoz, a Balkányi Fémmunkás Vállalathoz, de dolgoznak páran Tatabányán, Pesten is: A termelőszövetkezetnek százötven aktív tagja van. Az iparba járók havonta három- és ötezer forint között keresnek, a termelőszövetkezeti tagok tavalyi átlagjövedelme 41 ezer forint volt.

— Nem ezek a nagy pénzek, hanem a dohány. Én már 71 éves vagyok, de dohányt még mindig termelek. Kell ez a nyugdíjamhoz, a feleségem termelőszövetkezeti járadékához. Egyébként én mindig kapáltam. Akkor is, amikor eljártam az iparba, mert valahogyan mindig úgy éreztem, ha nem kapálok, hát nem lesz kenyerem.

A fóliasátor ott van Kiss Simon kertjében, de ott van minden háznál, még a pedagógusok udvarán is. Tavaly a községből 9500 mázsa dohányt értékesítettek, 6000 mázsát a háztájiból. Ez 35 millió forintot ért’ Ez az. Az itteni nép mindig sokat dolgozott, mindig termelte a dohányt, de menynyire más az, hogy kinek dolgozik, kinek termel. Most magának.

Kiss Simon családja szinte példázza azt, ami az egész községre jellemző. Munkás és mezőgazdasági dolgozó, értelmiségi, minden együtt van, egy helyen. De vajon van-e úgy, hogy egyszerre minden gyermek hazatér és jelen van a szülői háznál a 19 unoka és a dédunoka is.

— Gyakran van az úgy, hogy együtt vagyunk. Igaz néhány gyermek itt a. községben lakik, épített magának házat, de az egyik lányom Zebegényben dolgozik, egy másik lányom Mátészalkán, a harmadik Szobon kereskedő. Ha jönnek ünnepre, disznótorra, nagy a lakás, elférünk.

— Hát hány disznót kell vágni ahhoz, hogy ennyi ember jóllakhasson?

— Kettőt, hármat. Tavaly hat disznót hizlaltam.

M

egyék, járok a geszterédi iltcákon.Nézem az orgonafákat, nem igen lesz virág május elsején. Virít azonban mindenütt a jácint, a tulipán, nincs ház, ahol ne lenne virágoskert. Erről megint a régi, a szegény Geszteréd jut eszembe, és a szegény embereknek a gyermekáldással kapcsolatos bölcs filozófiája. „Ahol két gyerek eszik, ott jut a harmadiknak is, de ahol már kilenc eszik, ott jut a tizediknek is.” Kiss Simon erről azt jegyezte fel élete történetében : „Ügy kerültünk össze a feleségemmel, mint az ujjam, ö is árva volt. Aztán már nem voltunk azok. 1934-ben született az első gyermekünk, 1958-ban a tizedik. Ezek után a létfenntartásunk nem volt könnyű feladat, de szépen éltünk... Ügy gondolom, hogy most már boldog vagyok...”

Május van. A május pedig mindig úgy kezdődik, hogy megünnepeljük a munkát. A munkát, ami éltet, éltünknek értelmet ad és a családnak kenyeret.

Végére értem a kétezer szavas, a 224 soros memoárnak. Irta Kiss Simon Geszteréden a Mátyás király út I4-ben, mint öreg nyugdíjas. Azt is leírta, mindenkinek sok sikert kíván az életben, hozzá jó egészséget és békességet. Kiss Simon ezt joggal kívánhatja, mert mondják Geszteréden, nemcsak felnevelte, de példásan nevelte gyerekeit Nem volt azokkal soha baj. Ezt mondja a keveset szóló, betegeskedő édesanya is.

— Jók a gyerekek. Ezt csak a szülő tarthatja igazán.

Seres Ernő