Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
1982 május 8.'^} Tisztelt Öreg Barátom, értem, megértem aggódásodat, amit mostanában a munkahelyed jövője miatt érzel. Jól tudom, Neked soha — a lényegesen nehezebb időkben sem — volt mindegy, miként alakul a kis termelői közösség sorsa. Mint gyakorta említetted, a magadfajtának nem mindegy, hogy a hátsó kapun 'Szégyenkezve, bújva vagy a főbejáraton, emelt fővel lépi-e át a munkahely küszöbét. Most meg azt mondod, ez az újfajta módi, a vállalaton belül legálisan fellendülő „maszekolás” veszélyeztetni kezdi az egész cég létét. Érveid kétségkívül figyelmet érdemelnek. Mondod többek között, hogy néhány hónap után is kimutatható: a látványos és jól fizető, jövedelmező gyors munkákat — csodálatos módon — mindig a szakcsoport vagy a munkaközösség kapja meg, mert „a vállalatnak erre éppen nincs kapacitása.” Kesernyésen mosolyogsz ezen, mert ha valaki, akkor Te nagyonis jól tudod, hogy korántsem a kapacitással, hanem a fegyelemmel van baj, ott van „szűk keresztmetszet”. Mert hovatovább az egész vállalat elegendő megrendelés híján képtelen teljesíteni a tervét, „leültök”, mert nem érkezik a pénz a banki egyszámlára, miután a vállalat által végzett munkák jelentéktelenek és rosz- szul fizetőek. Nem tudom, hogy menynyire igaz, de Te szentül hiszed, hogy mindennek az az oka, hogy a vállalatnál egy szőkébb körnek jól megfontolt anyagi érdeke fűződik ehhez a kialakuló új szokáshoz. S még valami: szerinted ezek a csoportok a vállalati munkaidőben, a vállalattól kapott kilométerátalány terhére futkároznak a maszek munka után, nem beszélve a rengeteg telefonról, az adminisztráció kihasználásáról ... Szavahihetőségedben sohasem kételkedtem, mégis közbevetném: ne hidd, hogy mindenütt ilyen sötét a kép. Friss példákkal kézből kontrázni tudom általánosító szándékodat: itt, a szűkebb hazában is több olyan vállalat kapott magas elismerést éppen május elseje, a munka ünnepe-alkalmából, ahol vannak szakcsoportok, különböző kisvállalkozók, de ahol mindez egy percig sem veszélyeztette a nagyvállalat eredményességét. S lám, miközben szenvedélyesen rovom e sorokat, egyszercsak az jut eszembe: azért sokmindenben a lényegre tapintottál. Mert ha elfogadjuk, hogy az új rendelkezések szelleme is azt sugallja: vegyük le a vállalatokról a kis apró nyűgöket, akkor valóban meghökkentő, ha eközben érzékenyen károsodik a kollektíva, mert háttérbe szorítják a közösségi érdeket. Tény, hogy szükségszerű az intézkedés a rugalmasabb, a mozgékonyabb, a lakossági — főleg szolgáltatási — igények kielégítésére alkalmasabb kisközösségek létrehozására. Tény, hogy a meglévő tartalékok feltárásának ez egy némileg szokatlan, de üjttttáeo.végig gondolt s az, anyagi érdekeltséget is szem előtt tartó módja. Tény továbbá, hogy az ilyen vállalkozások gyorsabban kimutatják az igazi és az álképességeket, a szájhősködést vagy az igazi szorgalmat. Viszont aligha fér kétség hozzá, hogy az új helyzetben megjelenhetnek a porondon azok is, akik különféle ügyeskedéssel, másokat félretolva törtetnek a saját hasznuk után. Legfőképp irritáló ez, ha valaki a vállalaton belüli pozícióját használja fel helyzeti előnyök teremtésére. Bőszítő dolog, ha e nagy igyekezetben némelyek úgy tesznek, mintha mindez valamiféle vállalati érdek volna s amit ők cselekednek, az mindennél fontosabb a munkahelyen. Hasonlóan elgondolkodtatja az embereket, ha például egy településen az egyébként is remekül „menő” boltot adják oda elsőként szerződéses üzemeltetésre. Mondom, ezek elképzelhetőek, vagy itt-ott már ki is mutathatóak, de korántsem általánosak. Abban adok igazat Neked feltétel nélkül, hogy mindenütt megfelelő ellenőrzés — méghozzá állami ellenőrzés — mellett, a közösség érdekének minimális csorbítása nélkül szabad csupán funkcionáltatni ezt az újfajta rendszert, melyre igenis szükség van s mely semmilyen formában nem ellentétes a szocialista gazdálkodási módtól. Csupán arra kell vigyázni, hogy az eszköz ne váljék céllá s hogy mindenki csakis többletmunkával juthasson nagyobb jövedelemhez. Kézy Bélelné ÉTVÉGr .INTERJÚ, üzemi népművelővel a munkásművelődésről A Új keletű foglalkozás az üzemi népművelőé. ön hogyan került erre a pályára? — Pedagógusból lettem népművelő jelenlegi munkahelyemen, a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Tudatosan készültem a pedagógus pályára. A főiskolát nappali tagozatop végeztem, majd hat évig tanítottam. Ezalatt oly sok sikerélményem volt, hogy az első kudarcokat már elfelejtettem. 1976 márciusában kerültem férjemmel Nyíregyházára; én a SZÁÉV-hez közművelődési előadóként. 1977 januárja óta oktatási és közművelődési csoportvezető vagyok. Felnőttek nevelésével korábban csak a dolgozók általános iskolájában foglalkoztam, üzemről, vállalatról fogalmaim az „egy üzem — egy iskola,, mozgalom alapján voltak. A vállalathoz kerülve sok új dolgot kellett megtanulnom, megszoknom. A Valójában mi az üzemben dolgozó népművelő feladata? — Kulturális igényfelmérés, felkeltés, tájékoztatás. Ebben a szerteágazó munkakörben talán ez a legfontosabb. Évről évre programajánlat összeállítása a szocialista brigádvállalásokhoz, az általános, szakmai, politikai felkészültséget fokozó rendezvények szervezése. Állandó kapcsolattartás az oktatási intézményekkel, a TIT-tel, a művelődési központtal, legújabban a színházzal. Az üzemi népművelőnek irányítania kell a művelődési bizottság tevékenységét. Nagyon fontos teendőjének tartom a pályakezdők támogatását, a tehetséggondozást. A műszaki értelmiséget be kell vonnia a vállalat kulturális életébe. Nem szabad megfeledkeznie a rétegeknek — az ifjúságnak, a nőknek — szóló rendezvényekről sem. De ott vannak még az öntevékeny művészeti csoportok, szakkörök, melyek állandó törődést igényelnek- r-»m . u losBiii* \ i *1 , Ov.'Oti. S 7f'"t/-fCyt rtan I A Ez talán meg is haladja egy ember ere- W jét — — Ügy gondolom, hogy egy ilyen nagy létszámú vállalatnál, mint a SZÁÉV, ha csak a közművelődéssel megbízott egyén érzi e tevékenység fontosságát, akkor legyen bármilyen jó felkészültségű és munkabírású az a népművelő, nem sok eredményre számíthat. Megfelelő kapcsolatokra, olyan aktívákra van szüksége, akikre bármikor bizton építhet. Én azt érzem, hogy ezt a kapcsolatot sikerült vezetőimmel, a gazdasági egységek vezetőivel kialakítanom. Célunk azonos a pártalapszervezetekíkel, a KISZ-vezetőkkel, a szakszervezeti bizalmiakkal: szocialista emberek nevelése. A Korábban említette a művelődési bizottságot. Tagjairól azt állították, hogy a betűrendest nem, csak a „feladatsoros névsort” ismerik. így van ez ma is? — A találó megjegyzésnek az az alapja, hogy a vállalati művelődési bizottság mind a tizenhárom tagjának megvan a maga reszortja. Például a főépítésvezető a pártbizottság képviseletében a politikai továbbképzést segíti, a tömegpolitikai oktatást hangolja össze. A KlSZ-bizottság képviselője pedig természetesen az ifjúsági versenyekért és az ifjúság körében végzett közművelődési tevékenységért felelős. A szocialista brigádok művelődési vállalásainak, a vállalati könyvterjesztésnek, a munkásszálló rendezvényeinek, az ifjúsági klub programjának figyelemmel kísérése, szántén feladata a művelődési bizottság minden tagjának. A A SZÁÉV idei vállalati tervét lapozgatva láttam, hogy a közművelődési célok önálló, és sorrendben nem is utolsó fejezetet kaptak. Hogyan készült el 1982. művelődési terve? — 1980-ban tömör, korosztályokra lebontott igényfelmérő kérdőívet állítottunk ösz- sze, amit a dolgozóink többsége kitöltött. Az összesített válaszokra alapozva fogadtuk el a VI. ötéves tervidőszak művelődési tervét, amit az idei keretterv összeállításánál is figyelembe vettünk. Hangsúlyozom, hogy ez csak keretterv, ami a mindennapok teendőivel kiegészül, bővül. Évek óta, így 1982-ben is kiemelt a művelődés iránti igény felkeltése, fokozása. Olyan programok szervezése, melyeken a szülők és a gyerekek együtt tölthetik a szabad időt. A megyei és városi művelődési központ és a Móricz Zsigmond Színház programjainak propagálása. A központi munkásszállón a közelmúltban oktatótermet, klubot, társalgókat alakítottunk ki, ami a szakmai képzés és önképzés, valamint a szabad idő hasznos eltöltésének otthona lesz. Itt kapott helyet önálló közismereti könyvtárunk is. MSZBT-tagcsoportunk révén állandóan népszerűsítjük a magyar nyelvű „fiz építőipari vállalat sajátos üzem, amit nem lehet egy nagy ssarnokba összefogni. Megye- szerte, országszerte, sőt a határon túl is vannak munkahelyeink. Kezdettől fogva tudtam, hogy elsősorban azoknak van szükségük a munkámra, akik 10—12 emeletes házakat emelnek ki a földből, akik hajnali érákon és késő este utaznak a vállalat jármüvein. Ezekét az embereket nem lehet, és nem szabad becsapni.“ szovjet lapokat, melyek tájékoztatnak a Szovjetunió mindennapjairól. A vállalati termeléssel összhangban ütemeztük a szakmai képzést, továbbképzést. Feladatunk az is, hogy az idegennyelv-oktatást folyamatossá tegyük. A A konkrét termelési célok hogyan alá- kítják a művelődési tervet? — Az oktatási és közművelődési munkával is a termelést kell szolgálnunk. Hogy mit vár el a vállalat, annak megfelelően formáljuk, alakítjuk a művelődési tervet. A termelési igények legközvetlenebbül a szakmai továbbképzésre hatnak. Egy új technológia, gép megjelenése megköveteli a szakismeretek felfrissítését, bővítését. Többféleképpen alkalmazható ismeretekre van szükség — halljuk egyre gyakrabban. Az a jó, ha minél több olyan munkásunk van, aki a mindenkori termelési igények szerint egyik szakterületről átirányítható a másikra, azaz sokoldalú a képzettsége, sokoldalúan hasznosítható a tudása. Erre a művelődésben dolgozóknak gyorsan reagálni kell, mert lehet, hogy jóvátehetetlenül lépéshátrányba kerülünk. A legjobb ellenszer a vállalaton belüli átképzés. A továbbképzésről, átképzésről beszélgetve megállapíthatjuk, hogy csak a szakképzett munkások szerezhetnek több területen jól hasznosítható ismereteket. De nem hallgatható el az sem, hogy még napjainkban is milliós nagyságrendű az általános iskolát nem végzett felnőttek száma. Ezen a téren mi a helyzet Önöknél? — Volt esztendő, hogy kilencvenen jártak a dolgozók általános iskolájába. Ez a szám egyre csökken. Részben azért, mert akik még nem végezték el, azok már közelednek a nyugdíjkorhatárhoz. Másrészt az általános iskolát nem végzettek többsége bejáró, és a lakóhelyükön nem fordítanak rájuk elég figyelmet. Kihelyezett általános iskolai osztályunk évek óta van. Korábban a Jósaváros- ban, a városrész felépítése óta a Tünde utcai központi telepünkön rövidített oktatáson vesznek részt dolgozóink. Ez azt jelenti, hogy októbertől júniusig a' hetedik, nyolcadik osztály anyagából vizsgáznak le. A számszerű csökkenés miatt kedvezőtlennek tűnhet a kép. de akik befejezik az általános iskolát, azok nem állnak meg: betanító tanfolyamokra jelentkeznek, s amint lehet szakmunkásvizsgát tesznek. Egy korábbi nyilatkozatra utalok: a SZÁÉV szakszervezeti bizottságának titkára azzal büszkélkedett, hogy nincsen olyan tanácskozás, ahol csend volna. Az előbb elmondottak és e között lát valami összefüggést? — Igen. A különböző oktatási formákban részt vevőkből jó közösségek alakulnak. Megtanulnak véleményt nyilvánítani, bátran, okosan hozzászólni a környezet, a munkahely ügyeihez. Beszélgetéseikben a vállalati gondok napirenden vannak. Szélesedik a látókörük, a megszerzett tudással másképp viszonyulnak a munkához, mint korábban. Gyakran éri a formalitás vádja a szocialista brigádok kulturális vállalásait. Hogyan ítéli ezt meg? — Minden tanácskozáson elhangzik, hogy a brigád magához mérten tegyen vállalásokat. Egy frissen alakult kollektíva ne próbálja rögtön behozni, lekörözni az aranykoszorús fokozatot elért közösséget. Nagyon fontos, hogy az egyének érdeklődését vegyék alapul, amikor a művelődési tervből, a kulturális rendezvényekből összeállítják a brigád vállalását. Ilyen módon sikerült elérni, hogy nem a mennyiségi szemlélet jellemző Ha értékrendet állítunk fel a vállalások között, akkor a legelső és a legfontosabb a tanulás, a továbbképzés, a rendszeres olvasás, a politikai képzés, és ezekkel párhuzamosan a munkafegyelem, a minőségi munka. A tárlatnézéseknél, a színház- és mozilátogatásoknál, kirándulásoknál mindig azt kérjük, hogy előre eldöntött, kézzel fogható célja legyen: a kulturális értékek felkutatása, megértése. Gondunk, tennivalónk természetesen akad. A szocialista brigádok többsége még mindig a központi kezdeményezésekhez csatlakozik. KéVéS a brigádoktól indító javaslat, amiéit az'áííótt' gazdásági egységek is felelősek. A Az ötnapos munkahét bevezetése a SZÁ- ÉV-nél nem jelentett újat, hiszen a fizikai dolgozóknál évek óta minden szombat szabad. Mit tehet az üzemi népművelő a tartalmas hétvégekért? — Mint említettem, dolgozóink többsége bejáró. Közel kétszáz községből utaznak naponta a munkahelyre. Paraszti sorból, a mezőgazdaságból jönnek hozzánk az emberek, és hétvégén még a háztájiban, a kertben dolgoznak. Próbálunk olyan csoportokat — például természetjáró szakosztályt — szervezni, amelyek szombatra, vasárnapra is tartalmas, közös élményt kínálnak. Legfőbb célunk azonban az, hogy a lakóhelyeken segítsük elő a kulturált kikapcsolódást. A községi tanácsoknak felajánlottuk, hogy igény szerint kulturális műsorokat viszünk ki a helyszínre, melyeket dolgozóink családjuk, gyermekeik körében tekinthetnek meg. Az eddig elmondottakból is érezhető, hogy a SZÁÉV nem csupán egjnnunka- hely a tébbi közül, hanem más. A központban dolgozókon kívül a munkások építésről építésre vándorolnak. Milyen pluszt jelent ez a munkájában? — Az építőipari vállalat sajátos üzem, amit nem lehet egy nagy csarnokba összefogni. Megyeszerte, országszerte, sőt a határon túl is vannak munkahelyeink. Kezdettől fogva tudtam, hogy elsősorban azoknak van szükségük a munkámra, akik 10—12 emeletes házakat emelnek ki a földből, akik hajnali órákon és késő este utaznak a vállalat járművein. Ezeket az embereket nem lehet, nem szabad becsapni. A földrajzi széttagoltság miatt nehezebb a közművelődés szervezése, összehangolása, is. Sokat kell járni az emberek között, de ezáltal a munkám egy kicsit összekötő kapocs is, ami a vállalat egységét erősíti. A Sok a gyermekrendezvényük. De nem- w csak kultúrműsorokat szerveznek, óvodásoknak, iskolásoknak, liánéin a pályaválasztás előtt állókkal is sokat foglalkoznak. Miért? — Meggyőződésem, hogy a gyermekkori élmények, hatások jelentősen befolyásolják az egyéniség alakulását. Ezért tulajdonítok nagy jelentőséget az „egy üzem — egy iskola” mozgalom tartalmi gazdagításának. Fontosnak tartom a szakember-utánpótlás tudatos nevelését. Korábbi munkahelyemen pályaválasztási felelősként magam tapasztaltam, milyen gondot okozott a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek a tájékozatlanság, a megfelelő ismeretek hiánya. Ezért támogattam örömmel az üzemi szakkörök szervezését. A Igen szerteágazó, sokrétű a munkája, er. w ről meggyőzött. Mi ad ehhez erőt, divatosabban fogalmazva: mitől újulhat meg az üzemi népművelő? — A sikerélményektől. Áruikor néhiány évvel ezelőtt a sátoraljaújhelyi munkásszállónkon a legizgalmasabb krimi sem érdekelte a dolgozókat, mert együtt énekelhettek a citeraegyüttessel, éreztem: sikeres rendezvény volt. Sok-sok jó ismerősöm van a munkások között, akik gondjaikkal gyakran megkeresnek. De örömmel újságolják a gyermek, az unoka születését vagy azt, hogy eredményesen tettek vizsgát valamilyen képesítést nyújtó szakmai tanfolyamon. Erőt ad az is, hogy jó munkahelyi légkörben dolgozom, értelmes javaslatokkal még sohasem találtam zárt ajtókra. Vállalatunk vezetői elfogadnak, partnernek tekintenek, munkámat elismerik. Mégis a legnagyobb jutalom az emberek bizalma, tisztelete, megbecsülése, amit nap mint nap tapasztalhatok. gg Köszönöm az interjút. Reszler Gábor t KM HÉTVÉGI melléklet
