Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-22 / 118. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982 május 22. Amos Imre rajzai A mos Imre 1939 és 1944 között készült rajzaiból a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás. A fasizmus kibontakozása és véres tom- bolása határozta meg Ámns Imre rövid, de nélkülözésekkel és szenvedéssel teli alkotópályáját. Együtt lélegzett korával, önmagán érezte az antiszemitizmus egyre marko- lóbb szellemi, majd testi fojtását. Megrázó élményeit mélylélektani önlát- tatással tárta fel művein, Chagallhoz hasonlóan. „Szerintem ma már nem lehet másképpen újat adni, csak úgy, ha az embér legőszintébben adja vissza a maga lelki képeit” — vallotta. A II. világháború idején Amos művészetében egyre inkább előtérbe került a gyorsreflexiókra alkalmas rajz, az ecsettel felvitt, feszesen hajló tusvonal. Tusfestményei a létproblémákra reagáló agy és a belső látástól is vezérelt kéz asszociatív expresszionista víziói. Az élet kontinuitására utal motívumai közül a létra, az óra, a ház; a pusztulásra a kígyó, a kés, a láng; a minden rosszon túli emberi megbékélésre a zöld ág, a hold és az angyal. S a legtöbb rajzon ott az ember, a művész maga, illetve a művészS __________ házaspár, a halállal szembenéző földi l'észeklakók. Idén. Amos Imre születésének 75. évfordulóján a kiállított csaknem félszáz rajz á német haláltáborban elveszett művész üzenete fenyegetett korunknak az emberféltő humánum aktualitásáról. R. Bajkay Éva ■ ■ Ü ltem a padban. előttem üres papírlap, kezemben toll, de nem moccantam, légy szállt a papírra, összedörzsölte a lábait, zizgett, rám nézett, elröpült, én még mindig nem moccantam, csak iszonyú melegem volt. Éreztem, hogy elborít az izzadtság, nem szabad mozdulnom, mert csöpögni kezd a homlokom, a cseppek kop- panni fognak a papíron, s majd mindenki idenéz. Köröskörül sercegtek a tollak. A tanító, szürke árnyalak, csak nagy vörös üstöké csil- lámlott, kezét morzsolgatva dünnyögte: jól gondoljátok meg, gyerekek, jól gondoljátok meg. Lesni kezdtem a többieket. Mellettem az állami bizottság elnökhelyettese sebesen rótta az üres lapra: az én munkám felelősség- teljes és fontos munka, mely által a dolgozók egyaránt .. . Becsuktam a szemem, mert nem szeretem ez a szót: egyaránt, olyan, mint az, hogy őrlemény, fűrészpor ízű. Jobbra néztem, ahol a zöldséges küzdött a betűkkel: az én munkám fontos a dolgozók ellátása szempontjából, és a vitaminfogyasztás színvonalának emelése következtében is, én megtaláltam a számításomat benne ... Becsuktam a szemem, mert nem szeretem azt a kifejezést, hogy megtaláltam a számításomat, ennek nincs magyarázata, csak egyszerűen nem szeretem. Előre néztem, ott ültek a híresek, nevesek, okosak, elégedettek mind, és a padra hajolva szorgalmasan dolgoztak. Még jobban izzadni kezdtem, az ablakon begördült a nap, de nem fénylett, csak melegített, ahogy megállta terem közepén, ontotta a meleget, akár egy túlfűtött kályha. Aztán begurult még egy nap és még egy. Már három nap ült a teremben, elviselhetetlenül meleg volt. nem bírtam tovább, az első verejtékcsepp hatalmas kop- panással lezuhant az előt- .tem fekvő üres papírra. A szorgalmasak hátrafordultak, de csak egy pillanatra, aztán visszáhájoltak a dolgozatuk fölé. A tanító áttetsző. szürke alakja közelebb jött. odasúgta: ne sírj, hanem igyekezz. Azt hitte, a könnyeim koppantak a papíron. Fennhangon pedig elismételte: igyekezzünk, kérem, nincs sok idő. Nincs sok. ezt tudtam. Párolgó verítékpáncélomban, amely úgy tapadt rám, mint a mélytengeri búvárok gumiruhája, csak ültem mégis tovább, és kínomban rágtam a toliam végét. Sietni kellene. Szavakat kezdtem gyűjtögetni: céltudatosság, igazság, idő. De a szavak nem álltak össze mondatokká. Akkor becsuktam a szemem megint, hogy elűzzem a szavakat, amelyek körülállták, mint a festett utcalányok, és üveges tekintettel néztek rám. Megmozdulnék, de nem merek, egy vörös üstökű ellenőr jár a padok között, jó lenne láthatatlanná válni. Dolgozatot kellene írnom, igazoló jelentést. Ha az idő héját lebontogatom, én magam maradok, aki egyszer, régen, ott álltam egy műtőasztal előtt, beszívtam a vér édeskés szagát, fölemeltem egy szikét, fülemben megsokszorozódva dübörgött a szövetek recsegése, egy szempár tapadt rám. halálos rémülettel, mondtam valamit. a szempár elváltozott, a fuldoklók hite sugárzott rám. Mindez igaz. bár mindig elgyengülök a felém tartó tű láttán, ha a hegyén az az apró szökőkút serken. Mégis igaz. mert voltam már dohánygyári munkásnő is, pedig nem is akartam az lenni. — ott álltam a gép mellett, orromban hűvös, telt, komoly illat. puhán hullott le az őrölt dohány, s mint hó a kerítésre. úgy ült rá a peremekre. meg kellett nyalnom a szájam szélét, mielőtt a fogantyúkhoz nyúltam volna. Voltam már kőműves is. és titokban elmentem a házak élőtt, amelyeket én építettem, elbámulva a sorson, ami nekem adatott, és az egyik világos ablak mögött — az én ablakom mögött! — láttam egy összeboruló párt. És voltam bányász is,< éreztem magamon a föld roppant tömegét, és elámul- tam a merészségen, hogy nyikorgó köteleken leereszkedtem ide, és most járatokat vájok magam előtt. És mérnök is voltam, gyárat építettem, amely mint egy óriási élőlény vackolódott el a tájban, és fülsiketítő szívdobogása betöltötte a környéket. aztán szedtem a sátorfámat. és elmentem más vidékre, szelíd függönyök mögött gépeket rajzoltam, majd beálltam mögéjük, figyeltem a fémforgács kígyózását, egy konyhában nagy fedőket emelgettem, majd kilestem a terembe, és együtt nyeltem azokkal, akik a főztömet ették, és persze föltaláltam a kereket. a telefont és a szocializmust, fölfedeztem Amerikát. a Saturnus gyűrűit és a relativitáselméletet, megtaláltam az északnyugati átjárót és a Kék Madarat, lefestettem Saskiát. megírtam levelemet Anyeginnek, kuruc vitézeimmel átkeltem egy mocsáron. Kufsteinben patkányokkal tárHallama Erzsébet: I Á dolgozat I HETVEN ÉVE TÖRTÉNT A „vérvörös csütörtök44 híre Holnap, május 23-án lesz hetven éve, hogy tüntető munkások ezrei özönlötték el Budapest utcáit. Az elnyomott magyar proletariátus dualizmus kori legnagyobb megmozdulása „vérvörös csütörtök” néven vonult be a hazai történelembe. ★ Világháborús készülődés jellemezte az 1910-es választásokon többségre jutott Munkapárt politikáját. Az országház elé kerülő törvényjavaslatok egyike — a véderőjavaslat — az ország katonai felkészítését szolgálta. A kormánypárttal szemben az ellenzék hangja megerősödött: meg akarták akadályozni a véderötörvény megszületését, s általános, egyenlő és titkos választójogot követeltek. Május 21-én Tisza Istvánt választották meg a képviselőház elnökének. Ez arra utalt, hogy a kormányzópárt kíméletlenül letöri majd az ellenzéket, elfogadtatja a haderő létszámemelését. A következő napon a szociáldemokrata párt vezetősége május 23-ra általános tömegsztrájkot és békés tüntetést hirdetett, hogy meghiúsítsa a véderőjavaslat parlamenti tárgyalását. 1912. május 23-án százezer fővárosi és környékbeli munkás nem vette fel a munkát, hanem az utcára özönlött. „Éljen az általános, titkos választójogi”, „Vesszen a Ti- sza-bandal”, „Éljen a népparlament!” kiabálta az utsalogtam, és nyirkos erdők mélyén partizántüzek mellett melegedtem. De voltam nyolcvanéves aggastyán is, lelkemben elcsitultak a viharok, és amikor nyolcvanegyedik évembe léptem, elkezdtem végre japánul tanulni, amire egész életemben vágyakoztam. Nincs sok idő, mondta a vörös üstökű tanító a padok között járva, de én tudtam, hogy az a kevés is elég lehet valamire. Lehetek még minden, utcaseprő, aki egy percre lehunyt szemmel élvezi a napot, magányos hajós az óceánon, tudós, aki csodát lát a mikroszkópban, s persze tanú is, az utolsók egyike, aki látja még a világot homokvárként összeomolni. Holnap talán rájövök, hogy a cukrászmesterség a legszebb, mert egy marcipántortában benne lehet a világegyetem. Holnapután esőcsepp lehetek, amelyet egy szempillantás alatt fölszippant egy szomjas fűszál, de azt gondolja mégis, hogy ő az Eső, ami mérföl- des területet ment meg a szárazságtól. Z izegtek a teleírt papírlapok, a tanító sorra beszedte őket. Most éreztem meg, hogy hűvös van a teremben, mindhárom nap eltűnt, de még nem sötétedett. A nyitott ablakon ázott falevelek sodródtak be, és olyanok lettek, mint a széthullt, megvénült erdei gombák, amelyek rothadásnak indultak a nedves avarban. Tele lett velük a terem, a padok, már minden nedves volt és rothadó, nemcsak én magam. A tanító árnyalakja hozzám lépett, rám nézett — most láttam, hogy égkék, szomorú szeme van — fölemelte üres és érintetlen papírosomat. s lassan, reménytelenül eleresztette. A papír szálldosni kezdett, előbb tanácstalanul kerengett az avarral borított padok fölött. aztán föllebbent. s mint a kiterjesztett szárnyú sirály, kiszállt az ablakon. Szabolcsban cán hömpölygő tömeg. A békés tüntetés hamarosan véres összecsapásokba torkollt. Hogyan jutott el a pesti események híre Szabolcsba? Az akkori helyi napilap, a „Szabolcsvármegye” május 24-i számának első oldalán távirati és telefonj elentések alapján részletesen beszámolt az áttekinthetetlennek tűnő tömegmegmozdulásról. „A fővárosban patakokban ömlik a vér, golyók süvítenek, kövek repülnek és a lovak patkója alatt szikrázik az aszfalt. Fékevesztett kiáltozás, a sebesültek jajgatása, irtózatos halálordítás adja a kíséretet a törvényhozás tanácskozásához.” A tudósító mondatai egybecsengnek Babits Mihály tömör, érzékletes soraival: „Pest utcái között rohanó nép, puskalövések, / rendőr, tört üvegek, népszava, forradalom.” A Népszava május 25-i számában foglalta össze a „vérvörös csütörtök” krónikáját. összevetve az egy nappal korábban megjelent szabolcsi tudósítással, megállapítható: a főbb eseményekről hűen számolt be olvasóinak a „Szabolcsvármegye”. „A munkások kisebb csoportokban, mellékutcákon tódultak a parlament elé, de a rendőrség már a Podma- niczky utcánál és a Váci kőrútnál útját állta a munkásoknak. Ennek dacára sikerült a munkásoknak a Szabadság téren áttörni a kordont. Kövekkel támadtak a rendőrökre, akiknek ekkor a katonaság segítségére sietett és a tömeget vissza is szorította. ... A Rákóczi úton és az Üllői úton a nép barikádokat emelt és a mögül lövöldözött a rendőrökre ... A Báthory utcában Richter József rendőrt agyonlőtték. A körutakon föltépték a kábeleket, megdobálták a villamosokat... Déli tizenkét órakor a Váci körúton attakot vezényeltek a tömeg ellen, de a huszárok nem voltak hajlandók teljesíteni a parancsot. Közben a város minden részében folyt a harc és tömegesen hulltak az emberek. A mentők emberfeletti munkát fejtettek ki. Negyven orvos dolgozik folyvást lázas gyorsasággal és alig győzik a munkát. . ." A tüntetésnek végül hat halottja és több száz sebesültje lett. A rendőrségi jelentés a kárt 260 ezer koronára becsülte. Az utcai összecsapások még tartottak, amikor a délutáni órákban a szociáldemokrata párt vezetősége a sztrájk és a tüntetés beszüntetését határozta el. Erre a lépésre azért szánták magukat, mert a kormány a szociáldemokrata vezetők letartóztatását, statárium kihirdetését helyezte kilátásba. Másrészt az akció irányítása a tömeg spontán megnyilvánulásai miatt egyre inkább kicsúszott a pártvezetőség kezéből. A lefújó határozat ellenére május 24-én is folytak utcai harcok a munkások és a rendőrök között, mert a Gyáriparosok Országos Szövetsége és az építőmesterek szövetsége megtorlásul kizárta a munkásokat a gyárakból. A május 23-i sztrájkot és tüntetést nem szánták országosnak, így a munka vidéken rendben megindult. Csak a budapesti hírekre szüntették be a termelést a nagyobb vidéki városokban. Nyíregyházán nem volt megmozdulás. Május 26-án a „Szabolcsvármegye” Nyíregyháza és a munkásharcok címmel arról számolt be, hogy a fővárosi zavargások elfojtására, a rend helyreállítására szabolcsi csendőröket vezényeltek a budapesti rendőrség megerősítésére. „De a nyíregyházi munkásság is részt kíván magának u nagy mozgalomból és az ünnep másodnapján (vagyis püskösdkor, május 27-én — a szerk.) délután három órakor a Búza téren népgyűlést tart, amelyen az általános választói jog mellett tüntetnek és foglalkoznak a politikai helyzettel, valamint a legutóbbi napok véres eseményeivel” — írta ugyanott a korabeli újság. A gyűlést megtartották. Három szónok meghallgatása után a közönség rendben szétoszlott. A „vérvörös csütörtök” több egy hatalmas tömegtüntetésnél: a magyar haladó erők első nagy közös akciója volt. A harcias fellángolás után ugyan a konzervatív erők felülkerekedtek, mégis május 23-a a hazai forradalmi erők szerveződésének örök emlékezetű állomása marad. Reszier Gábor Herceg Árpád: Három, napig... Három napig kenyeret ettem és aludttejet; istállószag, borjúbőgés lebegett a pincezugban, s nem volt az orrfintorogtató, istenemre nem! migrént se kaptam, mint az autótülköléstől. Férfimunka volt, igen! A koponyakertből végül minden ajtónállót kisöpörtem! Összetörtem ezt a gyémántkemény üveglapot homlokom mögött, s zsebeimből a dédelgetett hajtincseket is kiszórtam. Három napig kis se léptem a szobából, süket voltam ajtócsengőre, utcazajra, a szemközti házban pucéran futkosó nőnek három napig nem integettem, az őrült-város is gazda nélkül maradt. Olyan volt ez az álom, mint egy hétvégi nagy hajókirándulás a Mississippin; lassú szél borzolgatta az emlékeket, pókok, pillangók, vadgalambok úsztak el nem messze szívemtől, s én csak ültem és könyököltem és néztem utánuk nem gondoltam hálóra, puskára, késre.
