Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. május 22. A szovjet művész egyik itt készült kisplasztikája Georgij Franguljan (Moszkva) szobájába a vendéget, hogy megosztva, sokszorozódjék az alkotás öröme. Szinte az egész helyiséget uralják az érmek, kisplasztikák, rajzok, kész alkotások, vagy tervek. S a művésztelep valamennyi lakójának közérzetéről bizto­síték a mester széles moso­lya, kifogyhatatlan jókedve, bölcsességgel fűszerezett hu­mora. Legutóbbi nyíregyházi, múzeumi kiállítását követően a közönség bizonyára öröm­mel fedezi majd fel az ér­meken a szabolcsi ihletésű té­mákat. Csak a küszöbig jön a ven­dég elé Georgij Franguljan, a Moszkvában élő szobrász. Mint mondja, népe szokásá­nak hódol ezzel a fogadással, s szívélyes vendégszeretete mindvégig biztonságot, jó hangulatot kölcsönöz annak is, aki az orosz nyelvvel eset­leg nehezen boldogul. Tbili­sziben és Moszkvában tanult, otthon monumentalistaként tartják számon, ami azt je­lenti, hogy például 60 alakos szoborkompozíciója is áll a Szovjetunióban, legközelebb pedig Novoszibirszkbe készít hat méter magas figurákból álló együttest, melyek az ős­elemeket, a földet, a vizet és a levegőt szimbolizálják. A Sóstó számos új alkotásra ih­lette, főképp kisplasztikákat készített — mintegy pihenés­ként a hatalmas méretű szob­rok után. A szófiai Ivanka Mincseva munkáin elsőként a népmű­vészeti ihletés és a női kéz finom munkája szembetűnő. Otthon ő is ritkábban foglal­kozik éremmel, kedveli a ter­mészetábrázolást, a virágo­kat, a portrét, gyakori eszkö­ze a terakotta. Csehszlovákiát idén Jan Hoffstädter képvi­seli, aki megérkezésekor, an­nak ellenére, hogy Pozsony­ban lakik, egy árva szót sem tudott magyarul. De itt a munka jó eszköz a nyelvta­nulásra is, hol oroszul, hol németül, hol magyarul kiál­tanak: Vigyázz, vedd fel a kesztyűt, készülj az öntéshez, stb. A cseh fiatal cseh mű­vész különösen sporttémájú alkotásaival hívta fel a fi­gyelmet. Az NDK küldötte furcsa módon magyarul mu­tatkozott be, ám ez csak egy pillanatig volt feltűnő, Varga Tamás ugyanis elmagyarázta, hogy 12 évvel ezelőtt került ki Drezdába, azóta ott él, ott tanít, s most, amikor lehető­sége volt hivatalosan, képző­művészként hazajönni, boldo­gan vállalta ezt a küldetést S most vajon hány hazája van? — kérdezte valaki. Há­rom — mondta — Magyaror­szág, az NDK és a nagyvilág. Jellemzőek szavai az alkotá­sokra is, melyek az emberisé­get, az egyetemességet, az egész világot kifejezik. És még mennyi örömteli munka. Ligeti Erikáé, aki a tavalyi művésztelepnek is si­keres alkotója volt. Szabolcs Péteré, aki Zalaegerszegről jött el, s akit úgy ismernek, mint a ravennai Dante-bien- nálé egyik aranyérmesét. La­pis Andrásé, számos sikeres vert érem készítőjéé, aki Sza­bó Iván-tanítvány volt, csak­úgy, mint a tavaly végzett Návai Sándor, a művésztelep egyik legifjabb alkotója, aki a segédmunkákból is alapo­san kivette a részét. És Sebestyén Sándor örö­me, aki az. öntések veze­tőjeként nemes alázattal segí­tette mások munkájának ki­bontakozását, s Tóth Sándor és Czinder Antal öröme is, akik művészeti szaktanács- adóként működtek közre. S az örömök most összeadód­nak. Mert formát öltött az 1300 fokon olvadó bronz, s gz izzó tűzfolyamból megszüle­tett az alkotó gondolat halha­tatlan mása. Kiváló alkotások és talán kevésbé sikeres kí­sérletek. Egyikkel a művész elégedett, a másik meglehet a közönségnek tetszik jobban. Mindenesetre május 28-tól, a kiállításon megtudhatjuk, mi­ként ihlette alkotásra a ven­dégművészeket a sóstói mú­zsa. Baraksó Erzsébet Fotók: Elek Emil Sóstói múzsa KM Vigyázz! Most! — Az azbeszt védőöltözetben, védőszemüvegben Návai Sándor és Sebestyén Sándor. — mondja a tábor egyik la­kója. S miközben csend honol a sóstói fák között, vagy éppen langyos szél fodrozza a víz színét, útnak indul a múzsa, hogy ajkával gyengéd csókot leheljen, ihletőt, alkotásra serkentőt, örömet adót. Víg az élet a sóstói nem­zetközi éremművészeti alko­tótelepen. Az idén április 19. —május 30. között jól előké­szített műhelyekben fogadta vendégeit a város, s olyan körülményeket kínált a mű­vészeknek, melyekkel, mint mondják, maximálisan elé­gedettek. A nyaranta napkö­zis tábornak használt épület­ben most külföldi és hazai szobrászművészek dolgoznak együtt, összekötve kellemest a hasznossal, azaz pihennek és alkotnak. Szabó Iván, a művészeti vezető szíves-örömest fogad­ja az alkalmi látogatókat, s azzal az örömmel tessékeli — Igaz, hogy Nyíregyháza mellett, a Sóstón nemzetközi művésztelep működik? — kér­dezi kollégám, egyik neves hetilapunk munkatársa. Igaz, mondom, s közben azon gondolkodom, hogy oly sok évvel az első nemzetközi tábor után miért nem eléggé ismert még a sóstói az or­szágban, még az úgynevezett jólértesült körökben sem. — Talán azért, mert köz­ben profilváltás történt, előbb festőket fogadtunk, s csak most, néhány éve szakosodott a telep, hogy az éremművé­szeknek adjon otthont — vé­lekedik a tanácsi szakalkal­mazott. > — Talán azért, mert itt minden rendben van. nem történik semmi botrány, nincs „szaga” a tábornak — gondolkodik hangosan szob­rászművész ismerősöm. — Talán azért, mert nem hivalkodunk a munkáinkkal, egyszerűen csak dolgozunk Ivanka Mincseva (Szófia) Szabó Iván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents