Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
K elet-Magyarország 1982. május 15 Több vonat, rövidebb menetidő Tallózás a május 23-tál érvényes áj menetrendben Megszoktuk már, hogy május végén évente ismerkedhetünk az új menetrenddel. Igaz, most januárban is változott, hogy jobban alkalmazkodjon az ötnapos munkahét miatt megváltoztatott munkaidőhöz. A készülődés, a módosítás kialakítása tulajdonképpen azóta tart, hiszen a menetrend kidolgozóinak össze kellett hangolni az üzemekben, szövetkezetekben és intézményekben dolgozók, az iskolákban tanulók, vagy csak a bevásárlás miatt a városokba utazók igényeit saját lehetőségeikkel és arra is tekintettel kellett lenniük, hogy azok is minél hamarabb haza, vagy munkahelyeikre érjenek, akik útjuk egy részét autóbusszal teszik meg. Mi az új a május 23-tól érvényes vasúti menetrendben? Talán a legjelentősebb, hogy mind a Szabolcs, mind a Haj- jdú és Tokaj expresszek menetidejét 25—27 perccel lerövidíthették, mert az utóbbi években végzett korszerűsítések miatt lehetővé vált a vonatok sebességének növelése. Változás, hogy a Szabolcs expressz 15,30 helyett 17,20-kor indul Nyíregyházáról, s változott a Nyíregyházára érkezés ideje is: eddig 10,20-kor, május 23-tól pedig ■9,45-kor érkezik a megyeszékhelyre. A Hajdú expressz 20,28 helyett 19,54-kor érkezik Nyíregyházára, s lényeges változás, hogy reggel 40 perccel később, 5,45 helyett 6,25-kor indul. Nem jelent ez gondot azoknak sem, akik korábban akarnak a fővárosba jutni, hiszen a Záhonyból érkező, s most a Hajdúval csaknem egyszerre induló gyorsvonat megmarad, de a menetidő csökkenése miatt a Hajdú expressz is csak csupán 13 perccel ér később a fővárosba, mint most. Uj gyorsvonatpár is közlekedik Budapestig május 23- tól. A vonat 14,40-kor indul Nyíregyházáról, 18,15-kor érkezik a Nyugati pályaudvarra, visszafelé pedig 19 órakor intjul, s 22,22-kor érkezik Nyíregyházára. Indulás és érkezés Ebben az évben is megkönnyíti a MÁV azoknak a közlekedését, akik a Balatonnál töltik szabadságukat, mert június 5-től augusztus 28-ig naponta közlekedik a Fonyó- di gyors. Nyíregyházáról 4,50- kor indul el a vonat és 11,20- kor érkezik Fonyódra, visszafelé pedig 17 órától 23,27-ig tart a menetidő. Változik a déli gyors indulási ideje is, a most 12,50-kor induló gyors az új menetrendben 12,35-kor indul. Módosították a Nyugati pályaudvarról 18,15-kor érkező gyors indulási idejét is, ez a vonat 15,16 perckor érkezik majd Nyíregyházára. A most 16,45-kor érkező gyors az új menetrend szerint 17,22-kor érkezik majd a Nyugatiból Nyíregyházára, és új az is, Sasztrofol és Máltaserleg Nyárra készül a vendéglátás Habár a megyei vendéglátó vállalat munkája korántsem mondható szezonális jellegűnek, évszakhoz kötött tennivalóik mégis vannak. Strandidény, idegenforgalom, az, hogy az emberek több időt töltenek az utcán, mint télen, mind-mind munkát ad a vendéglátás szakembereinek. A strand például — noha tömegek nem lubickolnak még a vízben —, már megnyitotta kapuit, s az evő-, ivóhelyek is várják a meleg jöttével szaporodó vendégsereget. Változást jelent — talán a szolgáltatás színvonalában is —, hogy három egységet vállalkozók üzemeltetnek. Rendbe hozták a sóstói pavilonokat s növelik a mozgóárusok számát. Javítani akarják a választékot: a strandon ismét megpróbálkoznak a korábban nem sok sikert aratott gasztrofol ételek árusításával. Bíznak abban, hogy a szállítók azt adják majd a vendéglátóknak, amit rendelnek, mert a választékosság csakis így biztosítható. Megnyíltak már a város teraszai is. Változás a múlthoz képest, hogy a „Jereván” teraszát is szerződéses formában működtetik. Mint mindig, idén is jelentős anyagi befektetést igényelt a „nyáriasí- tás”: a vállalat 300 ezer forintot fordított a kerti berendezések festésére, rendbe tételére. TÄVHÖKÖZPONT Épül, kisvArdAn. az ÉPSZER és a CSŐSZER Vállalat kivitelezésében 120 millió forintos beruházásból új hőközpont épül Kisvárdán. Innen látják el gőzzel és meleg vízzel az új városrészt, a városközpont lakásait, valamint az öntödei vállalatot. Képünk: az építők a hőközpont épületén dolgoznak. (E. E.) Növelni szándékoznak a fagylaltok és az üdítő italok forgalmát, választékát. Fagylaltból például 15 százalékkal akarnak többet eladni mint tavaly, s nem csak a mennyiséget, de a minőséget is javítják. Az Omniában, a Sza- bolcs-szálló presszójában fagylaltkülönlegességeket árusítanak, melyek zengzetes nevekre, Málta-serleg, Jakab- serleg hallgatnak. Az üdítő italok forgalmát pedig feltehetően jobbítják azok a megállapodások, melyeket a „Márka” céggel, s a Traubit előállító Debreceni Állami Gazdasággal kötöttek. Nem elhanyagolható szempont a fel-, illetve kiszolgálás milyensége sem. Nyárra több emberre lenne szükségük, mint amennyi jelenleg van, de remélhetően a szünidős diákok munkába állítása majd segít, de saját dolgozóik is vállalhatnak másodállást, természetesen nem abban az üzletben, ahol egyébként dolgoznak. Ami pedig az idegenforgalmi prognózist illeti: az év első negyedében a szokottnál mérsékeltebb volt az idegen- forgalom, de az év többi részében — az előrendelések alapján — már nem lesz hiány a hozzánk messziről látogatókban. hogy nem közlekedik tovább. Az eddig 21,45-kor Nyíregyházára érkező gyorsvonat május 23 után 19,19-kor érkezik és 19,21-kor indul tovább. Változások lesznek a személyvonatok egy részének indulási és érkezési idejében is. Megszűnik a Budapest Nyugatiból 20,23-kor érkező személyvonat, amely eddig Záhonyig közlekedett, s helyette Püspökladányból érkezik majd 20,25-kor személyvonat, amelynek csatlakozása lesz Záhony felé. A hajnali 2,55- kor Záhonyból a Budapest Nyugati pályaudvarig közlekedő személyvonat az új menetrendben csak Nyíregyházától közlekedik, az indulási ideje 4 óra 10 perc lesz. Korábban, 15,55 helyett 15,23-kor indul majd Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarig közlekedő személyvonat, s ez nem helyi, hanem Miskolcról érkező vonat lesz. Új személyvonatpár Akik Miskolc felé utaznak, vagy a Keleti pályaudvarra akarnak érkezni, azoknak is át kell tanulmányozni az új menetrendet, bár a Keleti pályaudvarról közvetlen Nyíregyházára közlekedő személy- vonat csak hét végén, az úgynevezett pénteki munkásvonat lesz. Változás viszont, hogy a Tokaj expressz végállomása Debrecen lesz, Nyíregyházára 10 óra 6 perckor érkezik az expressz, s 10,09- kor indul is tovább, visszafelé 16-kor érkezik Debrecenből, s 5 perc múlva indul tovább a Keleti pályaudvar felé. Megszűnik a hétfői napokon eddig 7,20-kor a Keleti pályaudvarra induló munkásvonat, helyette viszont 4 órakor indul egy munkásvonat, a másik munkásvonat — ugyancsak hétfőn közlekedik 5,56- kor-indul Nyíregyházáról % Keleti pályaudvarra. Uj személyvonatpár közlekedik május 23-tól Szerencsig. Nyíregyházáról 6 órakor indul a vonat, s 10,29-kor érkezik vissza. Ez a vonat vasárnap nem közlekedik. Műszakváltáshoz igazodva Nyírbátorba szintén új vonatpár közlekedik majd szombat és vasárnap kivételével. A vonat 7,34-kor indul Nyíregyházáról, s 9,47-kor érkezik vissza. Az új vonatpár bevezetése miatt az eddig 8,22-kor induló, s Mátészalkáig közlekedő személyvonat 8,47-kor indul. Megszűnik az új menetrendben a most pénteki napokon 21,50-kor Vásárosna- mény felé közlekedő vonat, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy alig-alig van utas. A 22 órás műszakváltáshoz igazodva Görögszállásról 23,25-kor indul viszont majd egy vonat Polgár felé. A hivatalos menetrendkönyv 60 forintért, a nemzetközi összeköttetések menetrendje, valamint a Debreceni Vasútigazgatóság zsebmenetrendje egyaránt 10 forintért vásárolható meg a MÁV menetjegyirodában és a személypénztáraknál. (B. J.) Pillanatkép a mátészalkai hírlapolvasóban. (E.) Falszöveg Olyannyira faliújság, hogy egyszerűen a falra vésik a mondandót. Nyíregyházán, a görög templommal szemben: buszmegállónál található. Csatatér ez, a beat rajongóinak, az együttesek megszállottainak küzdőtere. Felvonul itt vésve, karcolva az LGT tői a HBB-ig mindenki, aki él és muzsikál. Lelkes betűk méltatják Földest és Deákot, kicsit bátortalanabbul Koncz Zsuzsa is helyet kapott, konzervatívok a Boney M-et írták fel. A divat és az ízlés változását mutatja viszont, hogy a pécsi balett is a falra került, s ha így megy, még azt is megérjük, hogy valaki azt vési majd fel: Hajrá Karajan ! Senki ne higgye, hogy az ötlet eredetiségét szeretném zengeni, vagy eppen a rajon gók odaadását méltatom. Mi több, kiegészítem ezt Bethlen utcai faliújságot felháborodásom más okával is: azokkal az otromba, fekete soha le nem mosható festékkel mázolt Doors feliratokkal, melyek drága pénzen helyrehozott köz- és magánépületeken virítanak. Egyszerűen felfoghatatlan az a közöny, mely közepette büntetlenül lehet falakat vésniL karcolni, mázolni, firkálni. Nem tudok jobbat ajánlani: az elcsípett falrongálókí fizettessék ki shelyreállít; költségeit. Ha az nepj meg, akkor rendezzenek • néhány koncertet a kiírtak részvételével. Végtére is a falszöveg reklám. A reklámért viszont fizetni illik. Mi több: kell. (bürget) Szén, olcsóbban Amíg a készlet tart... Honi viszonyaink között Szabolcs-Szatmár megye a nagy szénfogyasztók közé tartozik. Az országos átlagnál több, mintegy 50 ezer tonna szenet vásárol a megye lakossága és a kisebb közületek egy esztendő alatt. A tüzelőanyag nagyobbik részét az állami telepek, kisebbik hányadát pedig az ÁFÉSZ-ek hozzák forgalomba. A szén vásárlása szerencsére arányosan történik, körülbelül hasonló meny- nyiség, 4—4 ezer 200 vagon szén talál gazdára áprilisban és decemberben is. Mindez azt jelenti, hogy a TÜZÉP-telepek nincsenek sem kampánymunkára, sem erőn felüli tárolási feladatokra kényszerítve. A szén árának április közepén történt változtatása ellenére a TÜZÉP — a hagyományokhoz híven —, idén is tart engedményes tüzelőanyag-vásárlási akciót, Április 1-től körülbelül 150—160‘e?Sf f,onna sze- net árusítanak árengedménnyel, — amíg a készlet tart. A szokásos, mázsánkénti 11 forintos árleszállítást idén az áremelések mértékével kiegészítik, így a vásárlók a tavalyi engedményes akcióhoz hasonló áron juthatnak a szénhez. Például a beren- tei dió, melynek 100 kilogrammja április közepétől 80 fillérrel emelkedett, 31,20 Ft- ról 32 Ft-ra, most 11 forint plusz 80 filléres engedménynyel vásárolható meg, azokon a TÜZÉP-telepeken, melyek iparvágánnyal rendelkeznek, vagyis Nyíregyházán kívül Kisvárdán, Vá- sárosnaményban, Fehérgyarmaton és 'Mátészalkán. A többi településen, mivel belterületi telepről árusítanak, 100 kilogrammonként 6 forint fuvarköltséggel magasabb a szén és egyéb tüzelőanyag ára. A berentei dióhoz hasonlóan kedvezményt adnak a farkaslyuki dió, a sajómercsei durva, az iszap, a rostált dara és a háztartási szénfajtákra is. (Ez utóbbi felerészben darabos kocka, felerészben pedig dió szénből áll.) Az akció eddig eltelt öt hete alatt a megyében a tavalyi év hasonló időszakához képest 3 ezer tonnával több kelt el. Kevesen tudják, hogy a tüzelővásárlási hitelakcióhoz a vállalatok, intézmények korlátlan mennyiségben rendelhetnek dolgozóik számár 600 Ft és 900 Ft értékű tüzelőanyag-utalványokat. Ahol esetleg a megrendelt mennyiség már elfogyott, újabb rendelésre is van lehetőség, a TÜZÉP szeptember 30-ig árusítja ezeket az utalványokat. Érdemes a közületeknek is időben beszerezni a téli ,-j- fűtéshez szükséges tüzelőanyagot, mert ők szeptember 30-tól csak magasabb áron vásárolhatják meg a szenet az őszi hónapokban. Május közepéig a kedvezményes tüzelőanyag-vásárlásba bevont szén mennyiségének körülbelül 60 százaléka lelt gazdára, s a TÜZÉP szakemberei szerint a készletek még egy-másfél hónapra elegendőek, így előreláthatóan június közepe táján zárul az akció. (cs) Késsel „kóregetett“ obn_ au >r. Áv Í9Y89M Rablás a büfékocsiban Rablás miatt ítélte el a Nyíregyházi Járásbíróság dr. Drégelyvári Imre tanácsa Lakatos Nándor 19 éves dombrádi lakost. A fiatalkorúként szintén rablásért, később járműlopásért elítélt Lakatos február 12-én egy délutáni vonattal jött Budapestről Nyíregyházára. Ezen a vonaton utazott B. István paszabi lakos is két munkatársával. Mivel a szerelvényen már nem volt hely, B. Istvánék a büfékocsiba mentek, vettek maguknak három kólát és az ajtó közelében leültek. Amint a vonat elhagyta Debrecent, Lakatos Nándor odament a három férfihez, elővett a zsebéből néhány forintot, majd rászólt B. Istvánra, hogy pótolja ki a pénzét, mert sört akar inni. Mivel B. István nem akart kellemetlenséget, a zsebében talált aprópénzt átadta Lakatosnak, aki — mivel csak 12 forint volt — kevésnek találta. Rászólt B. Istvánra, hogy tegyen még hozzá, s hiába mondta, hogy nincs pénze, Lakatos elővett egy zsebkést, B. István arcához nyomta, s közben azt ismételgette: kése olyan éles, akár borotválkozni is lehetne vele, Tulajdonképpen Lakatos eddig finom volt, mert amiért a simogatásra sem kapott pénzt, kését B. István mellének szegezte, s ridegen közölte vele, hogy az ötszázasokat és a százasokat is rakja ki, mert ha nem, ösz- szeszúrkálja. B. István egyik társa megpróbálta Lakatost jobb belátásra bírni, felajánlotta, hogy ő majd ad neki pénzt, de Lakatosnak csak B. István pénze kellett. Az első pofon után B. István egy ötvenforintost tett az asztalra, s úgy tűnt: ezzel sikerült elcsendesíteni Lakatost. A pénzt zsebrevágta, odament a kimérőasztalhoz, de nemsokára rendőrök vették vissza tőle B. István ötven forintját. Közben ugyanis történt valami: a megijesztett sértett, és két munkatársa átmentek egy másik kocsiba, ám akik a büfékocsiban látták Lakatos pénzszerzését, ha beavatkozni nem is mertek, de értesítették a vonaton szolgálatot teljesítő rendőröket. Lakatos Nándort két és fél évi börtönre ítélték, három évre eltiltották a közügyektől, elrendelték, hogy az alkoholisták kényszergyógyításának vesse alá magát, s le kell töltenie a legutóbbi jár- műlapásért kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztést is. Az ítélet jogerős. 2