Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. április 10. Tcm kötelezettség MA, HA VALAHOL AZ ISKOLÁRÓL ESIK SZŐ, a beszélgetés szála rövid úton vezet el a már egyeseknek szemében bűvösnek tűnő, sokak által már közhelyként idézgetett tankötelezettségi törvény végrehajtásának valamiféle megítéléséhez. Kétségtelen, hogy az iskolák teljesítményének a legizgalmasabb mutatója nagyon is az érdeklődés középpontjába kerül. A vele való szűnni nem akaró gondok egyaránt sok fejtörést okoznak a művelődésirányítóknak, iskolavezetőknek, tanítóknak és szaktanároknak. Nincs az iskolai életnek ma egy olyan rendezvénye, ahol a tankötelezettség szóba ne kerülne és aligha van olyan pedagógus, akinek az év végi jegyek lezárásánál ne okozna konflikÍ gt, hogy hogyan egyeztesse szfe si^aük'Ő|yeteLményszin■t- í TöeiÄi'sz:ernben a társa- iloi^^Mpasyon Is akcep-'1 tált mutató minél kedvezőbb százalékos megjelenését. E fogalmat sok helyen viták, feszültségek, türelmetlenségből származó konfliktusok, bizonytalanságok veszik körül, sokak szemében úgy tűnik, mintha korunk általános iskolája e fogalom összes gondjait fókuszként gyűjtené és sugározná, közvetítené a társadalom felé. Miről is van tulajdonképpen sző: a tankötelezettségi törvény lényegében az iskoláztatási kötelezettség életkori határait jelöli ki, vagyis pontosan meghatározza, hogy a tanulóifjúság hány éves korig köteles iskolába járni. Mondanom sem kell, hogy a kötelező iskoláztatás időtartamát döntően a társadalom termelő erőinek fejlettsége és a társadalom berendezkedése, politikai rendszere határozza meg, Ismeretes, hogy hazánkban az első tankötelezettségi törvény (az Eötvös- féle XXXVIII. népoktatási törvény 1868-ban született és 6—8 osztályos iskoláztatást ír elő.) Ez a törvény lényegében soha nem került végrehajtásra. A mai 14, illetve 16 éves tankötelezettségünk az iskolák államosításával, az általános iskolák létrehozásával egyidős. Törvényünk előírja, hogy az általános iskola nyolc osztályát, lehetőleg minél több tanulónak 14 éves életévében be kell fejeznie, de akiknek valamilyen oknál fogva ez nem sikerül, 16 éves korig köteles általános iskolai ta- nulmánj^t^fWfBBBK"^* mo§a A két életkorhoz kötött ha-iiijg, tár, két fontos iskolai mutatót szült, az egyik azt mutatja, hogy az I. osztályba beiratkozottaknak hány %-a végzi el 8 év alatt az általános iskolát, a másik azt is jelzi, hogy 2 évi többlet munkával a teljesítőképesség milyen mértékben javul. Ma, amikor tankötelezettségről mondunk ítéletet, mind a két adat alakulását számba vesz- szük. A nagyközönség általában a 14 éves tankötelezettségre az érzékeny, a hivatalos statisztika döntően a 16 évessel dolgozik. tént meg, sőt további enyhe lemaradás érzékelhető. 4 Témánkkal kapcsolatban azonban ez csak az egyik nehéz igazság, a másik, ami nagyon is ehhez kapcsolódik az, hogy az utóbbi években csökkent a tanulmányi munka eredményessége, romlott a tanévvesztők aránya. Pl. 1977/78-as tanévben évet vesztett az általános iskolai tanulók 2,8%-a (országos 2,6%), 1980/81-es tanévben 4,1% (országos 3,3%). Ebben a nagyon kedvezőtlen tendenciában csak enyhe kapaszkodó lehet, de korántsem megnyugtató érv, hogy országosan is romlott a helyzet. Erre annál kevésbé apellálhatunk, mivel az arányok kedvezőtlenebb alakulása (megyei visszaesés 1,3%- os, országos 0,7%) előrevetíti annak nyugtalanító képét, hogy relatív leszakadásunk |qvább nq.JU AZ ORSZÁGOS ÁTLAGTÓL TÖRTÉNT LEMARADÁSAINKAT ugyanis sok elfogadható tényezővel tudjuk magyarázni. Ügy ítélhetjük meg, hogy a döntő ok a megye sajátos történelmi múltjában, társadalmunk műveltségi és szociális viszonyaiban gyökerező. Más a helyzet az utóbbi években feltűnt kedvezőtlen jelenségekkel, a tanévvesztők romló tendenciáival. Okaik összetettebb, magyarázatuk bonyolultabb, sokan úgy vélik, hogy a gyors társadalmi változásokat, a társadalmi mozgásokat a tudati fejlődés nem tudta megfelelő mértékben nyomon követni. A lakosság bizonyos — számszerűen is jelentős — rétegeiben a tanuláshoz, a művelődéshez való viszony lassabban, nehézkesen változik. Megyénk lakosságának jelentős részét, a termelésben, a munkamegosztásban elfoglalt helye sem ösztönzi megfelelő mértékben, a tanulás és tudás felismerésének szükségességére. A cigánylakosság és az ingázók döntően segédmunkás tömegei, a jelentős külterületi népesség és a mezőgazdaságban foglalkoztatott szakképzetlen munkaerő nagy része ugyanis vitathatatlanul nehezebben jut el annak felismerésére, hogy saját maga és utódai tanulása és taníttatása mennyire egyéni és mily mértékben össztársadalmi érdek is. MEGYÉNKBEN A TANKÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSE az ország más területeitől eltérően érzékenyebbek vagyunk. E mutatószámaink ugyanis évtizedeken át az országostól alacsonyabb szinten alakultak, helyünk a megyék rangsorában tartósan az utolsók közötti. Megyénkben ma a 14 éves korig a tankötelezettség teljesítése az országos 86%-kal szemben mindössze 80,7%-os, amely 16 éves korig kto. 90%-os (orszár gos 95,2%-os)-ra emelkedik. A lemaradásunk durván mindkét kategóriában 5%-os. Az önmagunk adataihoz viszonyított előrehaladásunk bár figyelemre méltó, pl. 1978-tól 3%, illetve 5%-os a törvény végrehajtásában az előrelépésünk, felzárkózásunk, az országos átlag megközelítése azonban nem törAz iskolák hívó szava, kémén*f agitatív munkája, de eSétbén art^rtáéSi 'kíiervek ? inisztratfV . intézkedései, ezeknél a rétegeknél1 éppén tudati gátak miatt többségében eredménytelenek. Gyerekeik iskoláztatásának megszervezését — e mögött még saját életvitelük is meggátolja. Egy részük gyerekeiket rendszertelenül, vagy egyáltalán nem járatják az iskolába, más részük pedig a tanuláshoz szükséges feltételek minimumát sem képes biztosítani. Másik oldalról iskoláinkban végbemenő változások: tartalmi és metodikai korszerűsítések, az új tantervek dokumentumainak belépése, a követelményszintek ismételt megfogalmazása, az iskolai és a tanári, tanítói egyéni követelményszintek emelkedését is ösztönzik. Az iskolában a mennyiségi követelmények is nőttek — az 5 napos munkahét bevezetésével pedig csökken a tanításra fordítható idő, ami a szülői h|z és az iskolai munkamegosztás átrendeződését kell hogy hozza. Egyszóval az iskolában nőtt a gyerek egyéni terhelése — amit a nagy osztálylétszámok mellett az iskola kevésbé tud mérsékelni. A nélkülözhetetlen egyéni segítségnyújtás lehetőségeinek növelése, a tanár részéről iskoláink jelentős részében napjainkra szinte így objektíve lehetetlenné vált. Vagyis iskoláinkban nő azoknak a gyerekeknek a száma, akikkel szemben az iskola teljesíthetetlennek tűnő feladatokat állít, de ezek jelentős részének a szülői ház semmilyen segítséget nem tud, nem kíván és nem is akar nyújtani. E családok egy részének az iskolai munkával szemben nincs követelménye, így szemükben annak különösebb értéke sem. HOGY A HELYZETEN VÁLTOZTATNI TUDJUNK, kétségtelenül halaszthatatlan feladata van a társadalomnak is és az iskolának is. E feladatokat tekintette át a közelmúltban a megyei tanács végrehajtó bizottsága, és ezek ismeretében hozott fontos döntéseket a helyzet javítására. A tankötelezettség eredményesebb teljesítése az óvodai nevelés hatékonyabb kiszélesítésével szorosan ösz- szefügg — ezért is tovább kívánjuk javítani az óvodai ellátás színvonalát, növelni az óvodába járók arányát. Ott, ahol az óvodát nem tudjuk megszervezni — a teljes körű iskolaelőkészítéssel kell az első osztályba lépő gyerekek felkészítését biztosítani. Iskolákban a feltételek to- vábbjavításával pedig differenciált beiskolázást, a korrekciós lehetőségek kiszélesítését, az osztálylétszámok csökkentését, a további csoportbontásokat kell elősegíteni. Gondoskodni kell továbbá a felzárkóztató foglalkoztatások, korrepetálás, egyéni foglalkoztatások lehetőségeiről* a pedagógusok jobb felkészítéséről stb. E feltételekben történő javulás az iskolákat kétségtelenül jobb helyzetbe hozzák — de ezekkel párosulni kell az iskola belső tevékenysége, rendje, fegyelme és egész oktató-nevelő munkája hatékonysága növekedésével is —, mert tartós előrelépés csak az iskola egész színvonalának növelésétől várható. Korszerűbben kell közeledni az iskolához a társadalmi segítségnyújtásnak is. Napjainkban egyik nagy társadalmi-politikai feladatunk a tanulás, művelődés szükségességének szélesebb körű felismertetése, az elmaradottabb rétegek kulturális igényszintjének emelése, a családok felelősségtudatának növelése stb. Iskoláinkra eddig is sok színű társadalmi segítség irányult. Ezek vitathatatlanul felbecsülhetetlen segítséget adtak az iskoláknak tárgyi, dologi feltételeik javításában. Ezt iskoláink a jövőben is igénylik,,emellett azonban iskoláinknak a társadalom különböző intézményeivel új szövetségeket kell kötni, döntően tartalmi orientáltsággal. A jövőben pl. a szocialista brigádtól, a művezetőtől, a tsz elnökétől stb. elsősorban azt kell kérnünk, hogy az általa irányított egységben dolgozók törődjenek — a gyerekeikkel, azokat rendesen járassák iskolába, biztosítsák az otthoni tanulás feltételeit, vállaljanak át bizonyos feladatokat az iskolán kívüli közösségi rendezvényekből, szabad idős kollektív tanulói kezdeményezésekből stb. E lépéseket az iskolának is és az iskolát körülvevő, abban élő, azért is dolgozó társadalomnak is meg kell tenni. Természetesen e munkában a fő szerepet, a kezdeményezés számtalan formáit, az iskolának kell újból és újból elindítani. Itt kell összerendezni a környezeti hatásokat, okosan szervezni, irányítani, koordinálni azt a sok-sok jó szándékú segítségnyújtást, amelyek nélkül a tankötelezettségi törvény teljesítésének — nehézségeiben is folyton megújuló — nagy munkáját eredményesen végrehajtani nem lehet. Kuknyó János a megyei tanács vb. osztályvezetője Mintagazda volt Jemenben A burgonya kórokozóinak, kártevőinek kutatásával, a védekezés útjának, módjának keresésével telnek a hétköznapjai dr. Gáspár Istvánnak, a mezőgazdasági tudományok kandidátusának a nagy múltú nyíregyházi intézményben, a Vetőmag Vállalat Kutató Központjában. Akkurátusán kitűzött parcellák, tágas üvegházak, csendes, alkotó légkörű munkaszobák az új eredmények szülőhelyei. Az üvegházi klíma volt az egyetlen, ami megmaradt az életében 1980. szeptember 18-án, amikor Dél-Jemenbe érkezett. Attól kezdve egy mintagazdaság vezetője volt a távoli országban. Hogyan keveredett az ottani agrárreform kellős közepébe? így emlékezik: — A két ország között már korábban egyezmény született a magyar segítségről, és már előttem is jártak kint tőlünk szakemberek. Nem az úttörők közé kerültem tehát, amikor a VIZITERV felkért egy éppen hogy a megvalósulás kezdetén lévő mintagazdaság vezetésére, örömmel fogadtam a meghívást, hisz a kutató embernek El- dorádó egy olyan hely, ahol minden faktor lényegesen más, ismeretlen, sok újjal kecsegtető. — Nem félt a trópusi klímától? Mégsem kirándulásról, hanem egy tizenhárom hónapos szerződésről volt szó. — Voltak fogalmaim arról, hogy mi vár rám, de azért értek meglepetések. Éjfélkor szálltunk fel Kuvait- ból, repülés közben időnként bemondták az adeni hőmérsékletet. Meg voltam rőkö- nyödve, hogy az a koromsötét éjszakában ís emelkedik. A trópus újoncát a repülőgép ajtaján kilépve érte aztán a meglepetés: harminc fok fölötti párás meleg. Ahol később dolgozott, Adentől 400 kilométerre Szamaiéban, csak a levegő nedvessége volt elviselhetőbb, lévén távol a tengerparttól. Ennyit az időjárásról. Vajon a fogadtatás is hasonló hőfokú volt? — Az agrárreform minisztériumának képviselői vártak bennünket, és szemmel láthatólag szívesen látott vendégek voltunk. Hogy miért, az rövidesen kiderült. A Dél-Jemenben kormányon lévő szocialista irányzatú párt 1980-ban tartott kongresszusán a szocializmus alapjainak lerakása mellett határozott, és ennek döntő tényezőjeként az agrárreformot jelölték meg. Ez persze egészen más, mint amire az európai először gondol. Itt nem a tulajdon- és termelési viszonyok átalakításáról, hanem egyáltalán a megteremtéséről volt szó, bármilyen furcsán hangzik is. Tényleg szokatlanul hangzik, de szó sincs teljes elmaradottságról. Az arab kultúra a legrégebbiek egyike, de az atomkorban enyhén szólva időszerűtlen a nomá3 pásztorkodás. Ezt ismerte fel a dél-jemeni vezetés, és napjainkban folyik a helyi megoldások keresése. Letelepítik a beduinok büszke népét, szántani, vetni tanítják őket. és ami a legnehezebb, megért- tetik, megszerettetik az új életformát. — Meglepően türelmesek a beduinok, már azok után, amit régebben harciasságukról olvastam — folytatja dr. Gáspár István. — Idillikus kis hely volt a nemrég született mintagazdaság. Nyugodt emberek, békés élet, egyedül a farm nem volt (egyáltalán) „minta”. Az előttünk kint lévők tulajdonképpen csak a terület-előkészítéssel végeztek, a gazdálkodást félbe sem hagyhatták, hiszen alig-alig kezdődött el. Négyen érkeztünk. Egy kultúrmérnök, két szerelő és jómagam. Néhány napon belül én három posztot töltöttem be. Hol agronómus voltam, hol brigádvezető, vagy éppen mezőőr. Megvoltak tehát a hőn várt, és „hőn” kapott egészen szokatlan körülmények, amelyek megkívánták az ilyen sokoldalú embert. A kint töltött több mint egy év alatt összesen öt milliméter esőt •kaptak, amit nálunk egy kiadós harmat is megad. Áprilistól októberig éjjel-nappal 45—48 fokos a hőség, és csak ezután jön a „hűvös" harminc-egynéhány fok. A föld? Mint az a sivatagban szokásos: szinte teljesen terméketlen. Ami igénytelen kóró kibújik a homokból, azt maximum a kecskék és a tevék étlapjára lehet felírni. Ezekkel vándoroltak az itt lakók, amíg helyben maradásra nem biztatták őket. Hatalmi szóval nemigen ment volna. A homokdűnék között a szél az úr. — Az ember el se hinné, mi tartotta őket vissza — lapozgat jegyzeteiben a kutató. — A kultúrnövény között, amivel próbálkoztunk, nőtt a gyom is, hiszen állandóan öntöztünk. Jöttek az asszonyok, szedték a kecskének, nem kellett gyomirtó. Olyan növényeket vetettünk, ami emberi táplálkozásra, és takarmányozásra egyaránt alkalmas. Kölest, lóbabot, cirkot. Volt gyapot is. Az állandó melegben folyton nőtt, hozta a virágait — és nőtt közte a gyom. Örömömre. Igen, azért szedték a gyapotot. Mielőtt még bárki elírásra gyanakodna, érdemes közelebbről megismerkedni a mintagazdasághoz tartozó település lakóinak az életről vallott felfogásáról. Időtlen az ő idejük, nem tagolják év* szakok, nem tekintenek váratlan események elé. Egybefolynak az évek. Mint az ösz- szefonott ujjak, érnek egymásba a nemzedékek, ettől válva folyamatos jelenné. A múlt harcos hagyományait visszaidézve az asszony feladata a ház (nemrég még sátor) környékének ellátása. Férfiember, de még kisfiú sem, ott a kecskéhez nem nyúl. Hogyan boldogult tehát velük a mintagazdaság akkori vezetője? — Örökké játszottak. Nagyon tetszett nekik a munkájuk eredménye, és szemmel' láthatólag nem vágytak útra kelni. De valahogy semmi sem noszogatta őket. Ez nagyon bosszantott az elején. Aztán rájöttem, mi az oka. Nálunk ha kipendül az idő, a gazda alig várja, hogy induljon a vetőgép. Az én munkásaim? Azt mondták „bokra”, holnap. És tényleg: Jemenben az év minden napján lehet tengerit vetni. Ók jobban csodálkoztak sietségemen, mint én rajtuk. Aztán belelendült a gazdaság. Ment a három Massel Ferguson traktor, dolgoztak a szivattyúk, itta a szomjas homok a vizet, és bár az elején nem nagyon lehetett ‘bízni benne, arattak is. Dr. Gáspár István tovább bővítette azt az ötven hektárt, amit elődei már elragadtak a sivatagtól. Harmincöt mázsa kukoricát adott a megzabolázott föld, de ez volt számára a legkevésbé meglepő. A száraz termény úgyszólván ismeretlen volt a helybeliek között. Csak éretlenül fogyasztották. Végre állandó takarmány volt az állataiknak. 200 kilométerre volt a legközelebbi tengeridaráló, a környéken soha sem hallottak ilyesmiről. A hónapok teltével szemmel láthatóan gazdagodtak, gyarapodtak az újdonsült település lakói. Vendégmenedzserük is közéjük szokott, dehát mennyi az az egy év? — Az én tudományos munkám után úgy éreztem, mint a szaunázó, amikor forró gőz után' a hideg- vízbe ugrik. Egy nagy görcs, légszomj, és talán egy kicsi pánik is. Hiába hoztam a mexikói kukoricahibridjeimet. Az itt egyáltalán nem keltett feltűnést. Hiába láttam, hogy az itteni talaj nem él, hanem ásványtani kuriózum. Hiába támadtak agyamban megoldások, magam is láttam, azok nem ide valók. Láttam, hogy itt a földszerető gazda kell nogy elöbújjon belőlem. Mert hát termett az a föld végül is. De a haszna az volt, hogy erről a jemeniek nem egy tankönyvből szereztek tudomást. Érdeklődést keltettünk. Megszűnt a nomád vándorlás, nem nézegették, méregették a távolt a falu szélén a férfiak, hanem írás- tudatlanul bár, de megtanultak traktort vezetni, az asz- szonyok pontosan jelentkeztek reggelente munkára. És amikor eljöttünk végleg, visszapillantva sokkal zöldebb volt az oázis, mint ide- érkezésünkkor. Ez úgy érzem azt bizonyította: ők gazdagabbak lettek azzal a gyakorlati tudással, amit magamban eddig szunnyadni véltem. Esik Sándor KM Fák tél után (Császár Csaba felvétele)
