Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-08 / 82. szám
Üjabb 73 lakásos tömbház épül Nyíregyházán az Öz utcán. (Császár Csaba felvétele) Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1982. április 7-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót, továbbá a lakásépítés, a lakásfenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveit, valamint az állami oktatásról hozott 1972. június 15-i központi bizottsági határozat végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelentést, a közoktatás továbbfejlesztésének irányelveit. Az ülésről közlemény jelenik meg. Egyházak a békéért Befejeződött a világvallások béke- konferenciájának előkészítő ülése Szerdán befejeződött a világvallások békekonferenciája nemzetközi sajtótitkársá- gának kétnapos budapesti ülése. A tanácskozáson a májusban Moszkvában — a nukleáris katasztrófa elleni küzdelem jegyében — megrendezendő világtalálkozóval kapcsolatos tájékoztatási feladatokat vitatták meg. Az ülésen négy kontinens tíz országából különböző keresztény — köztük római katolikus, ortodox és protestáns —, továbbá izraelita, mohamedán és buddhista vallási kommunikációs szervezetek képviselői vettek részt. A tanácskozás befejezését követően a sajtótitkárság tagjai a Pressinform székhá zában találkoztak a hazai és a külföldi újságírókkal. A többi között elmondották: az ülésen elemezték a jelenlegi nemzetközi helyzetet, különös tekintettel arra, hogy mit tehetnek a társadalmi békeerők, köztük az egyházi békemozgalmak, a vallásos tömegek a béke védelméért, a feszültség csökkentéséért, az enyhülés és a bizalom légkörének kialakításáért. A májusi békekonferencia előkészületeiről, az ezzel ösz- szefüggő tájékoztatási tennivalóikról Pityirim Voloka- lamszki érsek, az orosz ortodox egyház kiadó hivatalának vezetője számolt be a résztvevőknek. Pityirim érsek a sajtótitkárság más vezetőinek kíséretében látogatást tett dr. Lékai László bíboros érseknél, a magyar katolikus püspöki kar elnökénél és dr. Bartha Tibor püspöknél, a magyarországi református egyház zsinata és a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsa elnökénél. Dr. Bartha Tibor fogadást adott a tanácskozás résztvevőinek tiszteletére. Lakások, szolgáltatósor Nyírbátori fejlesztések Országos elődöntő Nyíregyházán Szakközépiskolások tanulmányi versenye Szerdán, április 7-én ért véget a Nyíregyházi Ipari Szakközépiskolában az országos szakmai tanulmányi verseny kétnapos elődöntője. Az ország ötvenhét szakközépiskolájából 112 negyedikes tanuló mérte össze elméleti és gyakorlati tudását. Április 6-án és 7-én először írásban szakmai és matematikai feladatokat oldottak meg, majd a szakmai gyakorlatok következtek. Az új típusú, szakmunkás célú szakközépiskolai osztályokból érkezett fiatalok autószerelő, autóvillamossági szerelő, Diesel mozdony szerelő, géplakatos, mezőgazdasági gépszerelő, szerekezetlakatos szakmákban versenyeztek. Tizenhat tanuló még a régebbi, középfokú képzésű szakközépiskolák színeiben indult vegyipari gépész, gépgyártás technológus és gépész szakmákban. A tegnapi eredményhirdetés után szakmánként a legjobbak továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet április végén Budapesten rendeznek meg. Brigádvezetőle tanácskozásai Takarékosság anyaggal, energiával Hogyan gazdálkodott 153 millió forinttal 1981-ben a Nyír báitori Városi Tanács? Ezt vitatta meg és értékelte szerdai ülésén Nyírbátorban a tanácsi testület. Mivel 1981. a VI. ötéves terv első esztendeje volt a gazdálkodást úgy kellett megalapozni, hogy az lehetővé tegye a tervidőszak minden feladatának megvalósítását. Emiatt kapott nagy hangsúlyt a beruházások megfelelő előkészítése, az alapellátás tárgyi és személyi feltételeinek javítása, de arra is nagy figyelmet szenteltek, hogy valamennyi területen és ágazatban arányos növekedés valósulhasson meg. A tanács költségvetése 102 millió forint volt, ebből az összegből kellett gondoskodni a tanács intézményeinek működtetéséről, a felújításokról és a belvíz okozta gondok csökkentéséről. A város fejlesztésére 53 millió forintot fordíthattak, amelynek jelentős részét az elmúlt ötéves tervről áthúzódó építkezésre, a Szabadság téren átadott 72 lakásra és az alatta kialakított szolgáltató sorra költötték. Elkészült a Fáy András úti terület beépítési terve, ugyanezen a lakótelepen út és járda épült, új szivattyú segít a belvizek csatornába emelésében, de költöttek a város fejlődésének útjában álló régi épületek kisajátítására, parkosításra és a táv- hőeilátás alapját jelentő hőközpont beruházási és beépítési tervének elkészíttetésére is. E fejlesztések révén sikerült elérni, hogy 1981. december 31-ig Nyírbátorban 545 tanácsi bérlakás volt, több mint 10 kilométer volt a burkolt tanácsi úthálózat hossza, közel 27 kilométer a járda hossza, 45 kilométert is meghaladta az ivóvízhálózat, közel 14 kilométerre nőtt a szennyvízcsatorna és majdnem 9 kilométer a zárt csapadékcsatorna hossza. A tanácsülésen értékelték a VI. ötéves tervi cselekvési program időarányos végrehajtását. Megállapíthatták, hogy ha szerény mértékben is, de Nyírbátor 1981-ben is gazdagodott, s a fejlesztések jól szolgálták a város lakóinak érdekeit és megteremtették az alapját a további fejlődésnek. ★ Kisvárdán a városi tanács végrehajtó bizottsága a tanácsülés tervezett napirendjét készítette elő, majd azt értékelte: hogyan változtak a dolgozók élet- és munkakörülményei a Söripari Vállalat kisvárdai kirendeltségénél. Irány a szántóföld A HAFE 2-es számú nyíregyházi gyárának kollektívája azt vállalta, hogy az 1982. évre elfogadott 452,2 millió forint árbevételi tervüket 10 millióval teljesítik túl úgy, hogy a 387,4 milliós exporttervüket 8 millióval túlszárnyalják. Különböző anyagokból és energiából összesen több mint 2 millió forint értéket takarítanak meg. Csökkentik a veszteségidőket és normaóra-megtakarítást érnek el. Több gondot fordítanak az idén az újítások hasz- . nosítására is, s hagyományaikhoz híven ebben az esztendőben is két kommunista műszakot tartanak, amelyen 5 ezer órát dolgoznak a HAFE munkásai. Rádi Gyula a KA—26-os helikopter tartópillérét ellenőrzi. (Császár Csaba felv.) Általában jellemző: csaknem valamennyi szocialista brigád vállalásában első helyen szerepel az anyagokkal, az energiával, a tőkés importból származó termékekkel, szerszámokkal való takarékosság, törekvés az exporttervek teljesítésére, a termékek minőségének a javítására. Az is szembetűnő, hogy az idei vállalások jobban igazodnak a vállalati tervekhez, azokra épülnek, s figyelembe veszik a piaci nehézségeket is. A Volán 5-ös számú Vállalatának szocialista brigádjai elsősorban a hatékonyság és a szervezettség javítását, a munkaidőalappal történő észszerűbb gazdálkodást jelölték meg fontos feladatnak. Elhatározták: növelik a nagy értékű gépek és berendezések kihasználását, továbbá a kapcsolt fuvarok, illetve pótfuvarok darabszámának gyarapításával fokozzák a jövedelmezőséget. Az üzemképes gépkocsipark 90 százalékát A MÉM Repülőgépes Szolgálatának nyíregyházi repülőterén sohasem szünetel a munka. Különösen tavasszal nagy a sürgésforgás a gépek körül. A jól képzett szerelők alkatrészről alkatrészre átvizsgálják a repülőgépeket és helikoptereket. A merevszárnyú AN—2-eket 200 Április elején befejeződnek Szabolcs megye üzemeiben, vállalatainál a szocialista brigádvezetők tanácskozásai. Ezek a fórumok értékelték a szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom múlt évi eredményeit és 1982-re újabb vállalásokat tettek a kollektívák megbízásából. vállalatokkal, üzemekkel kötött szerződések szerint foglalkoztatják, s növelik a rakodógépek teljesítményét is. Szombatokon és vasárnapokon is gondot fordítanak a gépjármüvek maximális kihasználására. Ezért a lakosság részére 62 000 tonna anyagszállítást végeznek. Ebben az évben két kommunista műszakot szerveznek. A műszaki karbantartó brigád a megyei nevelőintézetek tulajdonát képező iskolabuszok javítását ellenszolgáltatás nélkül végzi el. A Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár kollektívája, szocialista brigádjai vállalásaikban figyelembe vették a VI. ötéves terv céljait. Ügy határoztak, hogy az idén tovább növelik a minden piacon értékesíthető termékeik termelését, az exportterveket teljesítik. A fajlagos anyagfelhasználást csökkentik és különösen nagy figyelmet fordítanak a tőkés importból származó anyagokkal való takarékosságra. Az Alkaloida dolgozói vállalásaikkal összesen 25,9 millió forint értékű anyagot és energiát kívánnak megtakarítani 1982-ben. A tervidőszakban 6 új gyógyszert és 2 növényvédő szert gyártanak. Megszüntetik a gazdaságtalan termékek gyártását. Az oldószerek regenerálásával növelni fogják az idén az újra felhasználható anyagok mennyiségét. A gyár szocialista brigádjai mintegy 4,5 millió forint értékű tőkés importanyagot takarítanak meg. Különböző műszaki intézkedésekkel 155 MWó villamos energiát és 9000 GJ hőenergiát takarítanak meg. Emellett a vállalat dolgozói még plusz 500 ezer forint értékű energia és energiahordozó megtakarítását vállalták. Rajtra készen az AN—2-es repült óra után ellenőrzik és javítják az esetleges hibákat, míg a KA—26-os helikoptereket ezer repült óra után már aprólékosabban vizsgálják át. S ha mindent rendben találnak, akkor irány a szántóföld. XXXIX. évfolyam, 82. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1982. április 8., csütörtök ■H (f. k.)