Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-07 / 81. szám

1982. április 7. Kelet-Magyarország 3 NEM FÉNYŰZŐ. LÁT­VÁNYOS, hetedhét urszág- ra szóló programokra van szükség a nyíregyházi mű­vészeti heteken. A nagy kulturális hagyományokkal büszkélkedő városok ha­sonló rendezvényeivel ver­senyezni is hiba volna. Sze­rencsére, ezeket a véglete­ket sikeresen elkerülték a márciusi közművelődési ese­ménysorozat szervezői, ezért is írhatja le most könnyű szívvel a kritikus: igen, va­lahogy így képzeltük el, tervezésben és végrehajtás­ban is ezt vártuk a művé­szeti hetek gazdáitól. Megyeszékhelyünk kultu­rális programjairól a ta­valy nyáron létrejött integ­ráció óta immár egyesített erővel gondoskodnak a volt városi és megyei művelődé­si központok dolgozói. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nem méregdrága pro­dukciók „importálására” van szükség, elegendő mű­fajonként egy-két kiemel­kedő színvonalú rendez­vény, s ha emellett felvo­nultatjuk a megyeszékhely művészeti életének jelentős képviselőit, máris együtt van mértéktartás és minő- ség. -v,, Vannak pefszc, akik,, fa- , nyatógv^jil.úkfczhak ,ggak i enrtyi, Ösaft pPy^’ttvánfVafcr " akik hírneves művészek meghívását hiányolják, s vannak szkeptikusok, akik megkérdőjelezik az egész program szükségességét. Valóban a legszínvonala­sabbat, a legjobbat kell akarnunk, de nem felejt­hetjük el, hogy száz és száz­milliókat fordítottunk épp az elmúlt években színhá­zunk megszépítésére és az új művelődési központ fel­építésére. Ilyen beruházá­sok mellett sem volt sze­gény a művészeti hetek programja, esetleg szeré­nyebb, amiért viszont kár­pótolt a hely, a környezet, hogy végre méltó hajléko­kat kapott a kultúra Nyír­egyházán. MEGNYITÓ ÜNNEPSÉ­GEKRŐL kevés szó esik, legfeljebb protokoll volta miatt. Hadd térjünk ki te­hát itt arra, milyen öröm volt hallani a legmaga­sabb minősítéssel rendelke­ző hangversenykórusainkat a művészeti hetek megnyi­tóján. S maradjunk még a komoly zenénél: Fischer Annie zongoraművész kon­certjére legalább tízszer annyi jegy fogyott volna el, mint amennyihez a szeren­csések hozzájutottak. Érde­mes lenne megfontolni: rpáskor, hasonló hangver­senyt a művészeti hetek idején jó-e a filharmóniai bérletben szervezni, nem kellene-e inkább bérleten kívül meghirdetni? Gink Károly fotóművész kiállítása mellett a nyíregy­házi díszítőművészeti stúdió bemutatkozása kínált lát­ványos élményt, s ezeken kívül még négy kisebb tár­lat szólt a legkülönfélébb érdeklődésű közönségnek. Színházunk a nagy érdek­lődésre való tekintettel az Űri muri bérletszünetes előadásaival vette ki részét a művészeti hetekből, to­vábbá vendégül látták a debreceni és a pécsi társu­latot. Filmszínházaink prog­ramjából a Tegnapelőtt cí­mű film bemutató utáni vitáját, illetve — filmmel kapcsolatban — a művelő­dési központ premier mati­néját emeljük ki — ezeket érdemes folytatni. Öröm- mel üdvözölhetjük a BBS- klub megalakulását is, re­mélhetően jó fóruma lesz a korunk társadalmi problé­máira érzékeny művészek és közönségük találkozásá­nak, a vélemények megvi­tatásának. Nálunk járt a Jászsági Népi Együttes, majd szovjet turnéja után hazai közönségnek mutat­kozott be a KSZDSZ Sza- bolcs-Volán táncegyüttese, mindkettő magas színvona­lú műsorral. A kerületi, la­kóterületi művelődési há­zak is.Csail)ikpztak a,betek ;Sj^eréh%. *,*' % 4iiS»t £mi a fofoG­RAMBÓL HIÁNYZOTT? Nem volt igazán jó, közpon ti helyen rendezett képző- művészeti kiállítás, pedig szívesen néztük volna meg, mi foglalkoztatja megyénk­ben élő festőinket, szobrá­szainkat. Lengyel István Bolyai-monodrámáját kivé­ve nem készültek föl a ren­dezők arra, hogy színművé­szeink kamaraműsorait kö­zönség elé vigyék — pedig vannak ilyen produkciók, s a nézők is igénylik ezeket. Nem számoltak elég súly- lyal amatőr művészeti együtteseinkkel, példa rerre azok sikere, akik bemutat­kozhattak : a Mesekert báb­színház, az amatőrfilmes klub és színjátszók. Kima­radtak a jó kórusok, a szimfonikus zenekar, a fú­vósötös, s az ifjúságnak ze­nélő együttesek. Bár a mú­zeum csatlakozott a rende­zőkhöz, kár kihagyni olyan bázisokat, mint két főisko­lánk, s más közművelődési intézmények. Nem vagyunk még olyan „nagyváros”, hogy ilyen kiemelt prog­ramsorozat idején ne len­ne szükség az együttműkö­désre. Mindezekkel együtt is a tizennegyedik művészeti he­tek az új művelődési ház kollektívájának kísérlete­ző szándékát dicsérve jól sikerült. Reméljük, a len­dületből marad az egyszerű hétköznapokra is! Baraksó Erzsébet A KISVÁROS INGÁZÓI (1.) Meddő órák Hajnalban emberek lepik el az utcákat. Aztán kis szü­netekkel így tart ez reggelig, hogy megismétlődjék kora. majd késő délután, és eltart­son kora estig. A város, akárha idegen testet tűrne, elviseli az ingá­zóit. A bennlakó mozgá­sukhoz igazítja a vásárlásait, tűri, hogy elveszti néhány órára önmagát, a csak rá jel­lemző hangulatot. A boltos sóhajtva mondja, hogy jönnek a „vidékiek”, kommersz árut terít, és törzs­vendégeinek még vissza is tartja a jobbat. A pincér szá- montartja a fizetésnapokat, és készül az ötperces ven­dégeire. Fél óra alatt árul annyit, mint egész délelőtt, de az idősebbje nosztalgiá­val emlegéti, hogy milyen ■Volt á vendéglátás, amíg’ jók völtak á vendégek is. ' Hétköznap hétköznapot kö­vet, hét hetet, és mindig min. den kezdődik elölről. Nem té­vedés: nincs olyan kis vagy nagyváros, amely szeretné a naponta ingázóit. Eltűri. Ki miként él? A naponta utazó vallomása más. Neki a város kényért ad, Neki a város életforma, az ingázás pedig a formátla­nodó élet. Az ingázó nem élne meg a yá.ros nélkül, va^y legalábbis í-osszabhiif élné-, ífzt ’ tudjg. Róla viszont tudják, hogy általában jobban él, mint a városban élő társai legtöbb­je, de nem tudják, hogy a vá­ros nem élne meg nélkülük. Országos gond ez, nem egy városé, és nem leginkább a kisvárosoké. Pest, vagy Bu­da éppenúgy ellenkezésssel fogadja a százezres nagyság- rendű ingázó hadsereget, mint a nagyvárosok a tízez­reket, vagy mint esetünkben a mátészalkai őslakos az ez­reket. Mekkora gond ez? Na­gyobb, mint hinnénk. A dol­gozó ember munkahelyen töltött órái pontosan feltér­képezhetnek. Kevésbé pon­tosak, de feltérképezhetőek az otthon töltött órák is. Nincs és nem lehet számadás a meddő órákról; amelyek még a legoptimálisabb közlekedé­si körülmények között is el­Bejötl a busz... (Both Pál Ambrus felvétele) kerülhetetlenek, és egy réteg­ről elhitetik, hogy az nem tud magával mit kezdeni. Lumpen híre lesz. Társadalmi pozíciója a na­ponta ingázónak sohasem lesz olyan erős, mint a helyben lakó társainak, A munkahe­lyén, ha túlórázik, az ő ideje az emberileg drágább. de mert korlátozottabb, értékte­lenebb is. Otthon viszont las­san, érintkezési pontok, felü­letek hijján elidegenedik at­tól 1 a közegtől, amelyben él. Mekkora nagyságrendű gond ez? Mátészalkán, 1981- és‘adatok szerint, hatezer­mindennapos ingázójuk van az üzemeknek, vállalatoknak. A város „hivatalos” vonzás­köre 29 község, a valós von­záskör, 1981 októberi felmé­rés szerint, több mint hatvan település. Naponta hatezren utaznak tehát Mátészalkára 10—20—50 kilométer sugarú körből. M i vonzza őket? Mi vonz a városba? Az utóbbi évtized gyors iparfej­lődése, és ezen belül a sze­rencsés módon sokrétű, sok szakmát vonzó ipar. Míg a hatvanas években a város mérsékelt növekedése mel­lett a járás lakossága csök­kent, a hetvenes években, a város felgyorsult növekedé­se mellett a falvak elnépte­lenedési folyamata megállt, és immár eljutunk a lassú növekedésig. Született a magyar tájban egy város, de ennek a megszü­letésnek a feltétele az ipar volt. Az intenzív iparfejlesztés kezdetekor a város, és a köz­vetlen környéken lévő néhány település, Öpályi, Nyírmegv­MKül I degenvezetőkel és földrajztanárokat megszégyenítő pon­tossággal ismeri a megye minden kanyarulatát Er­dei János. A KPM Közúti Igazgatóság rakodógép­kezelője télen-nyáron Sza- bolcs-Szatmár útjait járja. Ö irányítja a megyében egyedüli Mulag árokásógé­pet, amely emberi kéz érintése nélkül tünteti el az árokásás nyomait. Ta­vasztól őszig a közúti igazgatóság emberei rend- beteszik az utakat, újabb kilométernyi szakaszokat látnak el szilárd burko­lattal. A meglévők kar­bantartása legalább any- nyira fontos, mivel - a tél, a Csapadék tízmilliós ká­rokat okoz az aszfalton. Télen pedig a hóügye­let este kezdődik, s amíg mások az igazak álmát alusszák. Erdei János az éjszaka kellős közepén in­dul a hókotróval és a haj­nali forgalomkezdésig tisz­tára sepri, járhatóvá teszi az utat. Neki -a nagyfor­galmú 38-as fő közlekedési ■■■MM Készenlétben út jutott: a tokaji Tisza- hídtól a nyíregyházi Jó­kai téri autóbusz-pályaud­varig tart az ő szakasza. Háromszor fordult a sóval megrakott járművel, s ha havazott. este kezdhette elölről. — Már megszoktam a készenléteket — hallottuk a gépkezelőtől — Évekig a közúti építő vállalatnál dolgoztam, munkásszállá­son laktam, alig láttam a családomat. Egy merész elhatározással jelentkez­tem a másik emeleten — a közúti építők és a köz­úti igazgatóság egy épü­letben van —, s a látszó­lag nyugalmasabb útépí­tést a készenléti szolgálat­ra cseréltem. Igaz, télen nehéz a hóügyelet, mert gyakran még a hórácso­kat is mi rakjuk ki, s egész műszak alatt úton vagyunk — minden év­szakban. Díszes brigádnaplót mu­tat, amely krónikája is le­hetne Szabolcs-Szatmár útépítési történetének. Gondos tanulmányozás, forgalomszámlálás után döntenek, melyik útvona­lon milyen burkolatot ön­tenek. Tavasztól építők szorgoskodnak a kétezer kilométeres úthálózatnál. Ahol lehet, kiigazítják a veszélyes kanyarokat, megjavítják a burkolathi­báit. S minden évben több kilométeres útszakasz kap szilárd burkolatot. Nincs az az autós, aki nyáron ne találkozott vol­na már a fél úttesten bitu­ment öntő építőkkel. Az útépítés marad, de a tech­nológia változik. Erdei Já­nos ezt az építést cserélte fel a közúti igazgatóság szerteágazó feladataival. Hiszen az útra becsüngő ágak lemetszése, az út­test alatt üregeket vájó, s ezáltal balesetveszélyt okozó hörcsögök irtása ugyanúgy a munkálataik közé tartozik, mint az út- esztétika kialakítása. Hiszen nem mindegy, hogy egy ilyen nagy me­gyében, ahol országhatá­rokról érkezik a személy- és teherforgalom, milyen pontosan tájékoztatják a járművezetőket. Éjjel és nappal vezetni csak biz­tonságos, közlekedési táb­lákkal jól felszerelt, eszté­tikailag is kifogástalan úton öröm. S ez jó részt a közúti igazgatóság embe­rein múlik. Erdei János azt vallja: ha már az utak­hoz kötötte a sorsa, igyek­szik széppé, kényelmessé tenni a járművezetők uta­zását. ö maga gyalog jár. Egyébként kiváló dolgo­zó, négy éve pedig há­romszobás munkáslakást kapott az- Árok utcán. T. K. gyes, Kocsord, Jármi bizto­sított elegendő munkaerőt. Nem véletlen: ez a folyamat egybeesett azzal, hogy az or­szág távolabbi részeire (he­ti) ingázók száma lassan csök­keni kezdett. A kezdetben sző­kébbre tervezett vonzáskör nőtt, és mert az iparfejlesztés­sel égj*1 ütemben,a for­rásait is felhasználva, a lát­ványos városfejlesztésre is lehetőség nyílt, kialakult egy félig városlakó réteg. Ma úgy számoljuk, hogy hatezer em­ber, akiknek a város kenyeret ad, de akik változatlanul má­sutt élnek, és véglegesítenek egy kezdetben átmenetnek te­kintett életformát. Ezeknek az embereknek a meddő órái egyformán várospolitikai és politikai gondok. Hasonlato­san egy kicsit azokhoz a ko­hászati üzemekhez, vagy bá­nyákhoz, amelyeket lassan körbezárnak a meddőhá­nyók, de amelyekben meddő nélkül a termelés is lehetet­len. Az ipar nem nélkülözheti Egyszerűbben: a város az iparából él, fejlődésének biz­tosítéka is az ipar. A város ipara nem lenne meg az in­gázók hada nélkül, nem len­ne meg a közvetlen és tá­volabbi környéke nélkül. A várospolitika közvetlen ér­dekszférája tehát, hogy mi történik ma Győrteleken, Sza- mosszegen, Hodászon, ^érés- almán, és hatvan községet’ kel­lenne sorolni még. (Következik: Periféria és valóság.) Bartha Gábor Mester­szakmunkás A modern, minden igényt kielégítő szakkö­zépiskola, ahol a mester- szakmunkásképzés tanfo­lyamát tartják, Nyíregy­háza új városrészében, Jósa városban van. Ez az oktatási forma négy év­vel ezelőtt kísérleti jelleg­gel indult, s ebbe a megye 13 vállalatát is bevonták. A cél az, hogy az autósze­relők ilyen tanfolyamon frissíthessék fel elméleti tudásukat, és a gyakorta c- ban megismerkedhessenek az új diagnosztikai gépek­kel. Ez azért szükséges, mert sok szakmunkás 20—25 éve szerzett vég­zettséget, és nem minden­ki tudott lépést tartani a szakmája fejlődésével. A Volánnál eddig 42-en sze­reztek e tanfolyam elvég­zéséről oklevelet. A fiatal tanfolyamveze­tő tanár, Horváth Sándor mondta: — Nem szerelni akarjuk megtanítani a résztvevőket, hiszen abban jártasabbak, mint mi. A jó képességű, 14 tagú tanári gárda a korszerű diagnosz­tikái műszerek kezelésére: alkalmazására kívánja rriegtanítani őket. Berecz György autósze­relő: — ösztönzött ben­nünket a szakmai büszke­ség is, szinte versenyre keltünk abban, ki tudja jobban átvenni, alkalmaz­ni a tanultakat. Olyan közlekedési vállalatnál, mint a miénk is, a minő­ség a legfőbb követelmény, mert emberek élete függ a mi munkánktól. Az el­mondottakon kívül anya­gilag is megéri. A tanfo­lyam elvégzése után 1,30 forinttal emelkedett az órabér. Rippel Gyula autóvilla­mossági szerelő 1968-tól volános. Szakérettségi után ^került a vállalathoz: — Ez a szakma annyit fejlődött az utóbbi évek­ben, hogy megköveteli az állandó képzést. Tranzisz­torokat alkalmaznak az autóvillamosságban. Ne­kem a kitűnő bizonyít­vány 800 forint jutalmat, és 1,50 forintos órabér­emelést jelentett. Pusztai Mihály: — 1969- töl dolgozom a vállalatnál, karosszérialakatos vagyok. Mint oktató, a szakmun­kástanulókkal foglalko­zom. Többször megesett, hogy a tanulók olyan új munkamódszerekről be­széltek, amelyeket az isko­lában tanultak, s amelyek előttem még ismeretlenek voltak. Bár az idén érett- ségizéWJ! mégi% tkgrtem. hogy részt vehessek a mesterszakmunkás-képző tanfolyamon. Erre szük­ség van, ha lépést akarok tartani. Zsurakovszki Mihály Korszerűbb zsákgyár A nagyhalászi zsákgyárban ez évben 140 millió forintos be­ruházással korszerűsítik a gépparkot. A HD—4-cs körszövő gépeket átalakítják, mely 26 százalékos termelésnövekedést eredményez. (Jávor L.) Mértéktartás és minőség

Next

/
Thumbnails
Contents