Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-30 / 100. szám

1982. április 30. Kelet-Magyarorazág 3 r---------------------------------­Tényezők A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek az 1981-es gazda­sági évet eredményesen zárták — állapították meg a megyei tanács végrehaj­tó bizottsága legutóbbi ülésén. A termelés meny- nyisége 28 százalékkal nö­vekedett 1980-hoz viszo­nyítva. Ez az eredmény a tervekben megfogalmazot­takat is jóval meghaladta. A jelentős siker, a szép teljesítés azonban nem minden szövetkezetben volt jellemző. A 127 ter­melőszövetkezetből 22 a tervezett alatt teljesített. Közülük tizenhárom gaz­daság saját erőből oldotta meg gondjait, ahogy hiva­talosan mondják: önsza­nálással rendezte pénzügyi hiányait. Kilenc szövetke­zetben kellett elrendelni a veszteségrendezési eljárást, a szanálást. A szanálási bizottságok nemcsak a hiányokat ál­lapították meg. hanem annak okait is keresték, elemezték. A legtöbb szö­vetkezetben hatott az 1980-as kedvezőtlen idő­járás, de a hiány okai na­gyobb részt a szubjektív tényezőkben kereshetők. A dolgok összefüggése mi­att nehéz határt vonni, hogy mennyi veszteség írható az objektív, és mennyi a szubjektív okok számlájára. Amikor egy- egy bizottság jelentéséből ilyeneket olvashatunk: a jelenlegi művelési ág szerkezete nem jelel meg az adottságoknak, a pilla­natnyi helyzetet figyelem­be véve, ez objektív ok­nak is tűnhet. De nem egészen így van. A műve­lési ágakról is emberek döntöttek, ha jóval koráb­ban is. A következő megfogal­mazás — amelyet az egyik kisvárdai járásbeli tsz-re tettek — a vezetés, szer­vezés és anyagi érdekelt­ség hiányossága hozzájá­rult a tartós gazdaságta­lan működéshez és az 1981. évi veszteség kiala­kulásához. Vagy ez: a költségek nem állnak arányban a hozamokkal. Az ilyen summázások már szinte 100 százalékban az emberi tényezőkre vezet­hetők vissza. Sorolhat­nánk a példákat. A fe­hérgyarmati járás egyik szövetkezetében ezt álla­pították meg: a vezetés színvonala, a szervezett­ség nem tette lehetővé az egységes irányítás kiala­kítását. Bizony ezek a megállapítások félreért­hetetlenül a szubjektív okokra vonatkoznak. A bérezés hiányosságai­ra, a szakmai vezetés fe­lelősségére vallanak a kö­vetkezők. A növényter­mesztés költségráfordítá­sa, az agrotechnikai hiá­nyosságok miatt nem ér­vényesült hatékonyan. Az anyagi érdekeltség hiánya és a szervezeti rendszer korszerűtlensége alapve­tően hozzájárult a vesz­teség kialakulásához. Le­hetne még hasonlókat idézni a bizottságok jegy­zőkönyveiből. A száznál több nyereséges terme­lőszövetkezet pél­dája is bizonyítja, a fő ok nem az időjárás és egyéb külső akadályok voltak a veszteséges gaz­dálkodásban, hanem több­ségükben az emberi té­nyezők határozták meg a gazdálkodás milyenségét. Ezek a megállapítások elsősorban figyelmeztető- ek a kilenc szanált ter­melőszövetkezet számára, de tanulságul szolgálhat­nak még igen sok gazda­ságban is. Cs. B. V __________________J Ma még Lipcsei János szakoktató magyarázza a marógép beállítását Moldoványi Gábor és Nagy József első éves tanulóknak a 107-es számú szakmunkásképző intézet tanműhelyé­ben, hogy három év múlva ifjú szakmunkásként megállják a helyüket valamelyik üzem­ben. (Elek Emil felvétele) Koordinálja a városi tanács Gázvezeték — összefogással Tizenöt gazdálkodó (szer­ződésbe foglalt) megállapo­dásával, összefogásával gáz­vezeték épül Nyíregyházán. A munkákat a városi tanács koordinálja. , Petrus István, a Nyíregy­házi Városi Tanács általános elnökhelyettese: — Annak idején úgy volt, hogy a Tünde utcán, a SZÁ- ÉV és a KEMÉV központi te­lepe közötti területen az Üvegipari Művek egy üzemet létesít, melynek működésé­hez nagy mennyiségű föld­gázra lett volna szükség. S már akkor felvetődött a gon­dolat : olyan gázvezetéket kellene építeni, amely nem­csak az üvegüzem, hanem a többi (környékbeli) vállalat, sőt a város azon térségében lakók földgázigényeit is év­tizedekig képes kielégíteni. Az üvegüzem megépítésének lehetősége, tervé füstbe ment, viszont a gázvezeték- építési elképzelések megma­radtak, illetve azóta immár konkrét tervekké fejlődtek. Markovics Gyula, a VA­GÉP igazgatója: — összefogással nagyot léphetünk előre. A gázveze­tékét a TIGÁZ tervei nyo­mán két ütemben építtetjük meg. Az elsőben (1982. szep­tember 1-ig) a Ságvári-lakó- telep és a Ságvári Termelő- szövetkezet központi major­jáig épül meg a vezeték, s később, a második ütemben pedig (1983. július 30-ig) a déli ipartelepen keresztül Borbányára, s a város más részére is eljuthat a vezeté­kes gáz. Hegyi Jenő, a VAGÉP üzemfenntartási vezetője: Munkásszülik közelről ELMONDJÁK A GYERMEKEK a kisgyerek csuk azt látja, hogy apuka, anyuka elmegy a munkahelyre, ,jt dolgozóba”, este esetleg fáradt, türel­metlen. Ahogy értelme nyi­ladozik, kezdi megismerni szülei munkáját, annak fon­tosságát is. Vajon felnőtt korban milyen emléket őriz az ember a szüleiről, ha azok kétkezi munkásként nevelték gyerekeiket? A zsebpénz Tar József né óvónő: Kilencgyerekes nagycsalád­ban, ötödik testvérként is­merkedett meg a nagyvilág­gal. Néhány éves gyerekként azt tudta, hogy melyik nővé­re megy haza az iskolából őt megetetni. Édesanyja — hu­szonöt évig telefonközpont­kezelő volt a postán — há­rom műszakba járt, de rend­szerint éjszakai szolgálatot vállalt, hogy nappal főzzön, mosson a családra. Édesap­ja szintén postás, kézbesítő volt a borbányai körzetben. — Akkor beszélgettünk legtöbbet apuval, amikor se­gítettem neki vasárnapon­ként az újságokat kihordani. Később az öcsém vette át tőlem a kézbesítés „jogát". Anyu pedig pluszpénzért el­vállalt a postán egy-egy ta­karítást, s felajánlotta ne­künk, ha megcsináljuk, ide­adja az érte járó pénzt. „Megszálltuk” a postát, de­hogyis mondtunk volna le az égből pottyant zsebpénzről. Ma már tizenhét unoka veszi körül a jó középkorú házaspárt. Szinte lehetetlen egyszerre összegyűlni a há­rom és fél szobás bérházi lakásban. Valamennyi test­vér érettségizett és szakmát is szerzett. Központifűtés- szerelő, műszerész, autóvil­lamossági szerelő, kereskedő, idegenforgalmi alkalmazott van köztük, egyikük posta- forgalmi technikumot vég­zett. — Nekem két fiam van és minden percünket' lefoglal­ják. Csodálom, hogy volt anyuéknak erejük, energiá­juk és türelmük hozzá. Ma sem felejtem el, két nagy kupával hordtuk a tejet a pi­acról és olyankor anyu öt li­ter madártejet főzött... Egy baleset Hronyán Éva élelmiszer- ipari eladó: — Két nővérem is keres­kedő, Nyírszőlősön lakunk. Anyu a háztartást vezeti, apu a Volánnál raktáros, a kisállomásnál van a raktá­ruk. Lényegében akkor fi­gyeltem fel a munkájára, amikor baleset érte. Egy konténert rátoltak a lábára, szétcsattantak a lábujjai, le­vették róluk a körmöt is. Hosszú ideig táppénzt kap­tunk a fizetés helyett. Négy unoka látogatja az örökké fáradhatatlan nagy­szülőket. A gyümölcsösben februártól késő őszig mindig talál tennivalót a nagyapa. S közben jut ideje arra, hogy kerti játékokat barkácsoljon az unokáknak, ne unatkozza­nak, ha náluk vannak. S ha valami elromlik, soha nem kell a városba vinni a javí­tanivalót: az ügyes kezű nagyapa nemcsak a raktáro­záshoz, a kocsikíséréshez ért, hanem otthon is ezermester. Amikor három éve arany­gyűrűvel köszönte meg a Vo­lán a negyedszázados hűsé­get, Éva akkor gondolt bele először, mit jelenthet apjá­nak a tizenkettő—huszonné- gyes műszak már huszonöt éve . . . Esti mese Polacsek György autósze­relő: — Az anyu munkáját ha­mar megismertük. A guszevi óvodában dolgozott és napon­ta átjártunk segíteni neki. Felraktuk a homokot a ho­mokozóban, összesepertük az udvart, kitakarítottunk, té­len hamarabb elsepertük az óvodánál a havat, mint a há­zunk előtt. Apu a faipari vál­lalatnál betanított festőként keresett kenyeret. Csigolya­csúszást kapott, leszázalékol­ták. — Kilencen voltunk test­vérek, tizennyolc év a kü­lönbség köztünk. Arra a vég­telen türelemre emlékszem a legjobban, ami jellemezte a szüléimét. Nem volt egy sza­bad percük, de este sose fe­küdtünk le mese nélkül. Pe­dig elevenek voltunk — ele­inte csak fiúk jöttek — s most felnőttként tudtam meg, mennyi fáradságot, izgalmat jelent gyereket nevelni. Sze­retjük a hagyományt, két bá­tyám lakatos, kettő esztergá­lyos lett, két húgom kereske­dő. Ha kitüntetést kapunk, összehasonlítjuk az apuéval, melyik olyan, mint a Faipar Kiváló Dolgozója, a Vállalat Kiváló Dolgozója, vagy a munkásőr-elismerés. A diploma Bajáik Andrásné, a Nyír­ségi Patyolat műszaki igaz­gatóhelyettese: — Apám is, anyám is me­zőgazdasági munkásként dol­gozott. Heten voltunk testvé­rek. A negyvenes évekre már csak hárman maradtunk. Né­gyen meghaltak olyan beteg­ségekben, melyeket akkor még nem tudtak gyógyítani. Az ötvenes évek elején néhány hold földet kaptak apámék, majd hamarosan beléptek a tsz-be. — Tíz—tizenkét éves ko­romtól már én is bekapcso­lódtam a munkába. Én főz­tem, hordtam a szüleimnek az ebédet a földekre. Házi­munkák, az aprójószágok gondozása volt a vakációm. Nem is csoda, hogy augusz­tus végén már alig vártam az iskolakezdést. — A bátyámnak le kellett mondania a tanulásról. Ne­kem szerencsém volt: anyá- mék lehetővé tették számom­ra, hogy gimnáziumba, majd egyetemre járjak. Szebb ajándékot, mint a diplomát nem is kaphattam volna tő­lük. Ez lett a stafirungom. — Férjhezmentem, gyere­keim születtek. Nekik már nincsenek olyan gondjaik, feladataik, mint. nekem vol­tak. Ennek örülök. Viszont annak már nem, hogy a mai gyerekek — köztük az enyé­mek is — nem értik, nem ér­zik, miért fontos az, hogy ta­nuljanak. Kerülő úton Széles László MÁV-ve- zénylőtiszt: — Nekem már csak emlé­keim vannak az édesapám­ról. Vasutas volt, akárcsak én, s nagyon fiatalon meg­halt. Épp tizenhárom éves voltam akkor. Borzasztó nagy tragédiát jelentett családunk­nak az apám elvesztése. An­nál is inkább, mert egyedül ő keresett. Édesanyám hirte­len magára maradt négy gye­rekkel — Mondják, hogy az idő megszépíti a rossz emlékeket is. Az én apám életében nem volt semmi, amit az idővel íg János ereklyeként őrzi a nikkelezett kala­pácsot, mesterségének címerét és a finommívű he­rendi étkészletet, szerettei, a kollektíva és a brigád ajándékait. Hatvanadik szü­letésnapján érte az a kelle­mes meglepetés, éppen ak­kor, amikor több mint négy évtizedes munkájára tettek koronát fehér asztalnál mun­katársai, tanítványai. Bú­csúztatták a kőműves brigád­vezetőt. Nyugdíjba ment a mester. Kiszámolta, 43 évet és 123 napot állt munkában. Pre- cízségéről ismerték a jeles kőművest. Nagyon meglepte a díszes kőműveskalapács és bár elbúcsúzott, azért most is három garnitúra kőműves­szerszám várja. Egy az egyik lányáéknál, a másik Olasz- liszkán a másiknál és a har­madik az építésvezetőségen a SZÁÉV-nél. Gazdag életút rajzolódik ki elbeszélése nyomán. Víg János 1936-ban szegődött el inasnak. Először egy kaolin- mű építkezésén adott kezébe mestere kőműves kalapácsot. Segédlevelét 1940-<ben állí­tották ki. Űj esztendőre for­dulva búcsúzott el az aktív kőművességtől. Két munkahelye volt. Mi­lyen mester, milyen brigád­vezető volt Víg János? Olyan, aki szerette a rendet, kellett volna „gyógyíttatni". Igazi munkásszellemű em­bernek ismertem. Nem is­merte a késést, a rendetlen­séget, a fegyelmezetlenséget. Számára a szolgálat volt az első. Már a második világhá­ború előtt részt vett a mun­kásmozgalomban, fiatalon be­lépett a pártba. Széles László — a példakép apa nyomdokain járva — vasutas lett. Igaz, kerülő úton jutott el idáig. — Az általános iskola be fejezése után Miskolcra ke­rültem, a bányához. Nem volt más választásom. Anyám nem tudott taníttatni. Miskolcon pedig egy fillérbe sem ke­rült a kollégium, meg a ta­nulás. Vájár lettem. Csak 1960-ban jöttem haza a me­gyébe. Akkorra szétszéledtek a testvérek, édesanyám egye­dül maradt. Szívesen jöt­tem, hiszen a vasút még min­dig csábított. A fiatalember vonatfékező­ként kezdett Nyíregyházán. A tisztképző befejezése után vezénylőtiszt lett. Pártalap- szervezeti titkár. A vasutas foglalkozásnak — úgy tűnik — meg lesz a folytatása a családban. Szélesék 13 éves fia, László — apja, nagyapja nyomdokain haladva — a vasútnál szeretne dolgozni. a fegyelmet. Ha ferdén rakta valamelyik kőművese a fa­lat, leborította. Olykor lécet is emelt. Ha szükség hozta, kiállt az emberekért. Magas követelményeket állított em­Hz ereklye hereinek. Nem nagyon tola­kodtak emiatt nála a kőmű­vesek. Aki az ő brigádjában gyökeret vert, jól járt. Szé­pen keresett, és olyan ember védőszárnya alá került, aki kiállt érte, ha igaza volt. Víg János elsőként alakí­tott szocialista brigádot a Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál. Hajtott érte embereivel becsülettel. Első volt a „falon” és utol­sónak szállt le az állásról. Négy évtizedig, ö valóban tudja: a legnehezebb a durva vakolás. Ha valaki mellette tanult meg vakolni, azt or­szágszerte elismerték. Víg János brigádjával be­járta az országot. Kínai fa­lat lehetne rakni annyi tég­lából, amennyi keze munká­ja nyomán nőtt várossá. Sok­száz alkotás közül a sárospa­taki történelmi nevezetességű tanítóképző újjávarázsolásá­— A közületek a földgáz- igényüknek megfelelő arány­ban járulnak hozzá a költsé­gekhez. így, van aki 200 ezer forintot, de van aki több milliót fizet. Az üzemelte­tői feladatokat természetesen a TIGÁZ fogja ellátni. A gázvezeték-építésbe a nyíregyházi Ságvári Terme­lőszövetkezet is társult. Er­ről Mészáros Mihály terme­lési főmérnök beszél. — Örömmel veszünk részt benne, hiszen évente 851 ton­na fűtőolajat használunk el, ami igen költséges. Ha a gázt bevezetjük, a Bábolna-iker- szárítót, valamint az évente 8 ezer sertést hizlaló telepet, illetve a 140 ezer jércét ne­velő létesítményeinket azzal fűthetjük. Ezzel, a korábbi­akhoz képest évente 3 millió forintot takaríthatunk meg. De ennek elengedhetetlen feltétele: a KEMÉV a gázve­zeték első ütemét 1982. szep­tember 1-ig építse meg. — Ahhoz, hogy az „akció­ba” társulhassunk, pályáza­tot kellett készítenünk, me­lyet az Állami Fejlesztési Bank (a terv kidolgozásában is rengeteget segített) elfoga­dott. Jónak találta az abban szereplő hatékonysági muta­tókat. s érdemesnek látja e beruházásra pénzt áldozni, így a részünkről felmerülő, mintegy 14,5 millió forint költség 30 százalékát vissza nem térítendő támogatásként kapjuk, a hiányzó összeget meg a Magyar Nemzeti Bánik beruházási hitelként adja. A vezetékes gáz telepünkre va­ló bevezetésének már vala­mennyi kelléke rendelkezés­re áll. ta a legbüszkébb. Műemlék­remekmű munkát végeztek, Restaurátorok is elismerték. És még két házra büszke, két lányának, négy unokájá­nak építette. Szép sikerek kovácsa volt a kőműves brigádvezető. Nyert ez a brigád ezüst és arany fokozatot. Kongresszu­si oklevelet őriznek munka- verseny-sikereikért. Kétszer érdemelték ki a vállalat ki­váló brigádja kitüntetést. Elnyerték az építőipar kivá­ló brigádja címet is, mely az ágazat legmagasabb kitünte­tése. Négy évtized alatt kő­műves generációik, műveze­tők, technikusok kerültek ki az általa vezetett brigádból. Az eredmény, 1970—1980 kö­zött társadalmi megbízatás­ként látta el közmegelége­désre a műhelybizottsági tit­kári teendőket. Ma is emle­getik. Munkáját a SZOT Szakszervezeti Munkáért arany fokozat kitüntetésével ismerte el. De mellére került kiváló szakszervezeti és brigádvezetői munkájáért a Munka Érdemrend ezüst fo­kozata is. így búcsúzott a brigádtól, a vállalattól Víg János. Egy emberöltőn át szolgált Mint kőműves, mint brigádvezető, mint műhelytitkár, mint e mesterség pedagógusa. Farkas (házi — tóth) (cselényt) □

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents