Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. április 24. Báthori András „...szórakozás, ami gondolkodtat..." Madonnája Az 1400-as évek második felében Nyírbátorban igen élénk és nagyszabású építkezések indulnak meg. Ebben az időben épült a két, szinte monumentális méretű remekszép nyírbátori templom, a hazai későgótika kiemelkedő alkotása, melyek egyszersmind a századforduló magyar építészetének egyik legjellegzetesebb és legértékesebb fejezetét nyitják meg. Ez időre tehető a Báthori-vár keletkezése, ill. bővítése is. Ez utóbbi ugyan csak töredékesen maradt ránk, de a maradványokból is következtethetünk a templomokkal egykori eredetére. A Báthori- templom építése során a gótika e csodálatos utolsó lobo- gásában tűnik fel az új világosság: a reneszánsz. A Bá- thoriak gyönyörű sárkányos címerfaragványai világosan bizonyítják, hogy az itáliai kezdeményezés már Báthori István erdélyi vajda idején, a későgótika virágzásának teljében eljutott Nyírbátorba. Ezenkívül még a nemesveretű déli kettős kapu, a századforduló legszebb reneszánsz példái közé tartozik. Még két reneszánsz ajtó készült el ugyanez időben, valamint a szentély rész déli falába illesztett hármas papi falifülke és a vele szemben elhelyezett szentségtartó fülke. Mindkettő a firenzei quattrocento finom rajzossággal faragott formáit és nemes arányait mutatja. De a helyi művészek közreműködéséről ad hírt a vidékiesebb jellegű, törpeoszlopos oratórium és a gyé- mántmetszéses díszű toronyajtó. Világos, hogy a nyírbátori reneszánsz művészet forrása ugyancsak a királyi udvar lehetett. Ahogy a nyírbátori reneszánsz hátaspadpár a reneszánsz fafaragás terjedésének új gyújtópontja lett, ugyanúgy válhatott Nyírbátor a XVI. század első negyedében a reneszánsz kőfaragás (a vár balluszterei stb) helyi elindítójává. Az itt látható jeles vörösmárvány dombormű megrendelője a nagy művészetpártoló főrangú családnak a tagja, Báthori András (1490— 1534) országos főkapitány volt. A Báthori-Madonna egykor a nyírbátori Szt. György — a mai református — templomot díszítette. Hogy onnan elkerült, az a reformáció oda. terjedésével hozható kapcsolatba. Nyírbátorban a reformációt valószínűleg 1550 után az ott élő ecsedi Báthori György terjesztette el azután, hogy feleségül vette Drágffy Báthori András Madonnája. Gáspárnak, illetőleg Drugeth Antalnak, az első hazai reformátoroknak az özvegyét, Somlyói Báthori Annát, Báthori István erdélyi fejedelemnek, majd lengyel királynak a nőtestvérét, ki — ügybuzgó reformátor lévén — harmadik férjét áttérítette az új kálvini hitre. E házasságból született a nagy hírű kálvinista Báthori István országbíró, zsoltáríró, a Károli-bib- lia kiadásának támogatója. Az ő idejében szűnt meg Nyírbátorban a katolikus egyház, és távolították el mindkét templomból a katolikus szertartások felszerelési és berendezési tárgyait. Alighanem eközben, a XVI. század vége felé került Báthori András Madonnájának domborműve — megőrzésre — a katolikus vallásának maradt Somlyói Báthori családhoz, illetőleg közvetlenül Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemnek a tulajdonába. A dombormű Althann Mihály Károly váci püspök Mária nevű testvére révén jutott Vácra. ö 1727-ben Prágában Sickingen táborszernagyhoz ment nőül. A Báthori-Madonna valószínűleg az 1613-ban Prágában elhunyt Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem hagyatékából került a Sickingen család tulajdonába. 1812-ben Kamánházy László váci püspök ajándékozta azt a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Onnan került 1936—1939 között a Szépművészeti Múzeumba, végül a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. A magyar szobrászatban, az olasz művészet kisugárzása nyomán, az itt foglalkoztatott itáliai mesterek hatására a magyar művészek fokozatosan eltanulták a reneszánsz stílus jegyeit. Az 1526-ban faragott Báthori-Madonna az itáliai művészetben fogant, de zamatos magyar ízűvé formálódott hazai reneszánsz szobrászatnak legszínvonalasabb, legdíszesebb, legsajátosabb domborműve. Ezen a domborművön a kis Jézus alakja csaknem azonos a nyírbátori szentségtartó fülke angyalkájáéval. Egyébként a mű magyar alkotója, szobrásza olasz műhelyből került ki, mert az effajta Madonnaábrázolás a XV. század végén a firenzei domborművekben fedezhető föl. A félalakos Mária s a jobb karjával átölelt és előtte a dombormű alsó szegélyén álló, ruhátlan kis Jézus kedves alakja, a Mária feje fölött a koronát tartó két angyalka bája, a dombormű három szélén gyöngysorból, zsinórból és rojtból álló díszítés finom egyszerűsége jól jellemzi a magyarországi reneszánsz szobrászatnak a kitűnő alkotását. De ezt a domborművet kiforrott és higgadt, harmonikus kompozíciója és reneszánsz szépségei ellenére is a hasonló olasz Madonna-ábrázolásoktól elvéthetetlenül elválasztja a kőfelületnek és az alakoknak a megformálása és a megmunkálás kemény kifejezésmódja. Az itáliaiak lágyabb, bensőséges érzelmekkel áthatottabb hangvételével ellentétben a Báthori-Madon- náé hűvösen tartózkodó és realisztikusabb. Dr. Szalontai Barnabás BOLGÁR BALLADÁK VILÁGA Huszár István kiállítása Huszár István egyike a legtöbbet dolgozó megyei képzőművészeinknek, s aki művészete barátainak a legtöbb meglepetést okozza. Aki vissza tud emlékezni, eszébe juthatnak régi tárlatai, amikor grafikáival, mcmotípi- áival, aranyfóliás képeivel, illusztrációival, aktjaival mindig ismeretlen ismerősként új oldaláról mutatkozott be. Igazi Proteusz-alkatú művész, aki állandóan újjá születik. Ez alkalommal kiállítási anyagának egy része kb. hároméves előzményekre visszanyúló sorozatához kapcsolódik, míg egy másik része „az emberiség története”, tudatának egy régebbi rétegébe ágyazódik, a legfrissebb anyaga talán egy évre nyúlik vissza, mikor Nagy László fordításában megismerkedett a bolgár balladák világával. Űjabb aktjai kiforrottabbak, érettebbek, a háttérrel jobban összeállnak. Olykor már szinte klasszikusoknak is beillenek, mint a „Virágos akt”-ja lehajtó piros szegfűjével, ábrándvilágával, vagy az egyik „Üldögélő” aktja tele színes reflexszel, mely mintha a hangoskodó háttér színeiből szűrődne a szép formákra. „Az emberiség története” ciklus más témakör, komoly elgondolkoztató témák, ugyanakkor érdekesen behízelgő tónusú és álomszerűén lágy színvilág. Felmerülhet a kérdés, vajon összhangban van-e a téma gondolati komolysága az alkalmazott eszközök modorával. Elvileg semmiképp, gyakorlatilag azonban, amikor szemben vagyunk a képekkel, nem olyan egyszerű a válasz, mert a képek megvesztegetnek, lebilincselnek. Bizonyos sorskérdésekről nemcsak mennydörögni lelhet, de nyugodtan, majdnemhogy kedvesen is el lehet azokat ítélni és elutasítani. Igen poétikusak ennek a sorozatnak a darabjai. A Premier előtti beszélgetés Jancsó Miklóssal „Volt egy koncepciózus színház, amelyben szívesen vettem részt barátaimmal együtt, a 25. Színház, majd folytatója, az első Népszínház, de sajnos, a koncepció kiteljesedésének lehetőségét félbeszakították. Azóta egyik helyről a másikra vándorolunk.” O önt idéztük, a Népszabadságban néhány hete megjelent interjúból. Így, ezekkel a szavakkal fejeződött be az a cikk, amelyet akár folytathatunk is itt, hiszen „vándorúján” Nyíregyházára érkezett. Jancsó Miklós, Kossuth- díjas, Kiváló művész, az első vendégrendező a Móricz Zsigmond Színházban . . . — ... Nekem úgy rémlik, mintha már lett volna itt valaki előttem. Nem volt? O Nem, ön az első... — No, ez akkor annál érdekesebb, hiszen végül is azért fogadtam el a meghívást, azért jöttem el a direktor felkérésére, mert itt egy új színházról van szó. Annak idején ilyen volt a 25. Színház, ott vállaltam hasonló feladatot. O Néhány hete már ön is nyíregyházinak „számít”. Hogy érzi magát a színházban, milyennek ismerte meg a társulatot? — Hadd mondjam el, hogy nagyon-nagyon szívesen jöttem Nyíregyházára és jól érzem itt magam. Most, amikor már viszonylag hosszabb ideje ismerjük egymást, s a társulat képességeit meg tudom ítélni, egyáltalán nem érzékelem, hogy első évados, most alakult együttesről van szó. Mindenkivel nagyon jó együtt dolgozni, röviden: jónak tartom a társulatot. Úgy tűnik, eddig minden rendben van ... O Ezek szerint elégedett? — No, ez túlzás, elégedett sohasem vagyok ... O ön a közelmúltban azt nyilatkozta: a közönségcentrikus népszínház az eszményképe. Vajon, a népszerűségükből sokat veszített színházakra, és a mi, viszonylag érintetlen szabolcsi közönségünkre gondolva, a nyíregyházi színház hogyan tölthetné be a legjobb értelemben ezt a szerepet? — Új társulatot létrehozni mindig érdekes, mert abból akár a legjobb színházat is meg lehet csinálni. Nem tudom, volt Nyíregyházának korábban önálló társulata? O Nem, csak színházépületünk volt. — Annál inkább. Így meg különösen izgalmas. Mert valószínűleg, a magyar színháznak arra volna szüksége, hogy ne egy profilt alakítson ki, ne egyes darabokban, vagy egyes rendezői produkciókban gondolkodjék, hanem hosszú távon számoljon a közönségével. Persze, nem hanyagolható el az a szempont, hogy akármilyen koncepció mellett is sok függ a színészek teljesítményétől, képességeiktől. O ön eddig tizenhét játékfilmet rendezett. Ezekből a közönség „megtanulta” a Jancsó-stílust. Az utóbbi években viszont olyan színházi produkciókat készített, melyek enyhén szólva sok ellenérzést váltottak ki. Például a legutóbbi, a Drakula, a szuperblődli... — Ja a blődli... Az Asz- tória-bár volt az első, aztán a színpadon azóta annak a válfajai következtek. Például a gyulai előadás, vagy a budai várszínházi, sőt, a miskolci Csárdáskirálynő is idetartozik, csak ott jobban kötött a zene. O Tehát afféle blődli lesz ez a nyíregyházi produkció is, a Hernádi-drámából? Miben különbözik a néhány évvel ezelőtti ősbemutatótól? — Én a gyulai előadást nem láttam. Ügy tudom, hogy ott a szerepek elosztása is másképp kezdődött mint itt. Nálunk például három fontos figurát egy színész játszik — mert végül is ez így kézenfekvő. De egyébként a differencia az eredeti műhöz képest annyiban érdekes, hogy én kész anyagból ritkán dolgozom, inkább csak úgynevezett kanavász alapján. Itt, most egy kész műhöz fogtunk, amin menet közben számos változtatást végeztünk el. Hernádi eredeti művét még inkább a groteszk felé visszük, már szinte majdnem a cirkuszi bohóctréfa szintjére. O Nem tart-e attól, hogy színházhoz nem szokott közönségünk nem fogja megérteni, miről van szó ezen a színpadon? Egyáltalán, érfelületek plasztikus megalapozása, a fémes csillogások álomszerűvé, szinte ábrándossá teszi ezeket, már-már mintha egy-egy sóhajtás volna valamennyi. A „Bolgár balladák” sorozat Huszár eddigi alkotó te-' vékenységében új fordulópont. Mintha ezeket a képeket más kéz festette volna, más szem látta volna, más fej gondolta volna ki. Szomorú, tragikus és barbár eseményeket állítanak elénk a balladák. Vadak, szenvedélyesek a színek. Tömören megfogalmazva kerül elénk egy-egy jelenet, egy kedves vonzó női arc világít felénk, mindegy, hogy Janónak, Boának, Radkának hívják, embertelen indulatok özöne tornyosul fölöttük, megsemmisülésre ítélve. A képek közül néhány szenvedélyes vonásokkal feldobott monokrón barna kép, legtöbbjük azonban harsány disszonáns színeivel szívet szorító. Huszár kiállításai mindig is eseménynek számítottak. Ez a mostani tárlata pontosan tíz éve megrendezett kiállításának évfordulójára nyílik meg, s nem kell különösebb előrelátás, hogy ennek is legalább olyan sikere lesz, mint az előzőnek. A kiállítás a Képcsarnok nyíregyházi Benczúr-termé- ben április 15-én nyílt és május elejéig tekinthető meg. Koroknay Gyula dekli önt, hogyan fogadja művét a közönség? — Nagy kérdési a közönség. Fogalmam nincs, hogyan fogadják majd, s természetesen kíváncsian várom, mi lesz a vélemény. Persze, az, hogy a nézők hogyan fogadnak egy darabot, azt valójában, igazából nagyon nehéz eldönteni. Egyrészt a közönség nem homogén. Aztán csak vegyük azt, hogy nem olyan nagy számú közönségről van szó itt, mintha ez a darab a tévében menne. Ha ötvenszer adjuk, akkor is legfeljebb 20 ezer ember látja. O Egy adott színháznak viszont éppen az a húszezer a fontos. Milyen segítséget kap a néző ahhoz, hogy a darab valóban elérje a célját? — Két „kapaszkodót” is adunk. Az egyik: maga a történet érthető. A másik: rengeteg olyan humoros szituáció van az előadásban, ami jó hangulatot teremt. Mindezekkel együtt ez ä produkció eltérő lesz az úgynevezett beszélgető színházak modorától. Olyan szórakozás lesz, ami közben, vagy után gondolkodni is kell. O Lehet, hogy kellemetlen a kérdés, de a közönséget érdekli: miért halasztották el a bemutatót? — Nem kellemetlen, mert bárhol előfordulhat. Egyik szereplőnk megbetegedett, s mivel elég nagy fizikai teljesítményt kíván a szerep, szükségünk volt még erre az egy hétre. O Végül, hallhatnánk-e valamit további terveiről? — Előre jobb nem beszélni, meg aztán babonaságból — nem is érdemes. Talán annyit: egyelőre egy-két film terve foglalkoztat... Baraksó Erzsébet Weöres Sándor : A hegyek álma Miről álmodnak a szántatlan-vetetlen hegyek fenyvesekkel övezetien fehér turbánjuk alatt? A leszökdelő erekről s a bányák érc-lakta mélyeiről s a sokféle tarka vigalomról lent a völgyben. Talán egy tanítóról aki lépesmézet perget és vigyáz a méhrajokra hogy nász idején el ne gomolyogjanak. Talán egy gazdaszonyról aki a csibéket őrzi a nagy hegyi rabló madaraktól. De az is lehet hogy az ő álmuk magasabb és idegenebb: az égi felhők hordjákviszik és a mennybolt üressége. KM
