Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-30 / 75. szám
2 Kelet-Magyarország 1982. március 30. ÍI7ITflHANG Levél, pénzesutalvány, kulcs KI tud többet a Szavjetiniiról? Szabolcsi siker a területi döntőn Ez alkalommal több, a közelmúltban írott cikkünkre érkezett reflexiót adunk kpzre. Elsőként a Debreceni Posta- igazgatóság két válaszából idézünk. Az első írásunk a pénzfeladás körüli nehézségeket, a másik a boríték leragasztásá- nak ügyét tárgyalta. íme, a válaszokból: „A napi munka során szerzett tapasztalat igazolja, hogy mind a befizető, mind a posta számára jó, ha a jegyzéken szerepel a befizető neve és címe. Helyes, mert az ellenőrző összeadás ellenére is előfordul, hogy a befizető többet vagy kevesebbet fizet be a ténylegesen szükségesnél, ami csak később, a felvevő esti elszámoltatása során derül ki. Ilyenkor a címadatok alapján a többletet visszautalják, illetve a hiányt utólag beszedik.” (A szerk. megjegyzése: Miután a korszerű, kis számológépeket már kitalálták, ezekkel is dolgozhatna a posta, hiszen ha már szolgáltat, ebbe a fogalomba a hibátlan munka is beletartozna.) A másik levél a borítékokról: „A munka gépesítése az utóbbi évtizedben a Magyar Postánál is beindult. így az egyik legigényesebb folyamatot, a levélküldemények feldolgozását is gépesítettük, a legmodernebb technikával. Ezek a gépek pedig csak meghatározott nagyságú és vastagságú, leragasztott borítékok feldolgozását fogadják, amelyik nem ilyen, megsérül. (A zárpecsét — „kerek ragasztó” — könnyen felenged, és ha kiálló rész van, a gép ezt is eltépi, a küldemény megsérül.) Ezért szükséges a szabványosítás, melyet a lakosság és közületek nagy tömege megértőén elfogadott (irányítószám bevezetése, Toshiba beszerzése stb.) Lehetséges viszont ettől a szabványtól eltérő levélküldemény feladása is, ennek azonban a postai díja drágább (a cikkben észrevételezett küldemény esetében 4,— forint). Ez érthető is, hisz’ a szabványnak nem megfelelő küldemények nem kerülnek gépi feldolgozás (a levél lebélyegzése és irányítása) folyamatába. Külön emberi munkaerő végzi azt a gép helyett, amelynek önköltsége így jóval nagyobb.” (A szerk. megjegyzése: Jó hogy tudjuk: mi vagyunk a szabványért! A bibi még az is: a megyében nincsen Toshiba, itt még mindent kézzel pecsételnek. Különben is: a posta egyre többször hárítja a lakosságra saját belügyeit. Ha meg is értjük, elfogadni nehéz.) A következő levelezőlapot Pintér Árpád Nyírmadáról küldte, és szóvá teszi, hogy a hét végi túrajavaslatokban hibák voltak. Pontosítja a baktai mártíremlékmű helyét, amely a Nyírjákó felé vezető úttól jobbra, a lorántházi határban van. A másik kiigazítás a tákosi templom kulcsára vonatkozik, amely sajnos, a lapon írtaknak megfelelően mostanság nehézen található. Az észrevételeket köszönjük. A tiszaszalkai „Búzakalász” Tsz Bag-tanyai telepén évente több, mint 100 ezer darab csirkét nevelnek a HUNNIA- COOP kisvárdai baromfifeldolgozó üzeme részére. Rigán Sándorné és Csatári Józsefné gondozónők a Delta-típusú önitató működését ellenőrzik. (Császár Csaba felv.) A tárgyalóteremből Kifosztotta élettársát Az idült alkoholista Tűrik István 40 éves kisvárdai lakost pár éve a bíróság lopás miatt szabadságvesztésre ítélte, s ezután elvált a feleségétől és kiköltözött szüleihez Ajakra. Korábbi kisvárdai lakásukat a férjnek és feleségnek közösen utalta ki a tanács. Tűrik 1980-ban többször megjelent a közös lakásban és lényegében volt feleségével az életközösséget helyreállították. Tűrik 1981. március 30-án munkából hazafelé menet betért az étterembe, s .az élettársától kapott 30 forintból italozott. Ez természetesen nem volt túlságosan sokra elég, ő azonban még tovább is inni akart, ezért hazament, s kért az élettársától még pénzt. Turikné ezt megtagadta, mondván, kevés 'van, s ezen vitatkoztak, közben az asszony táskája — benne a pénztárcával és 250 forinttal, — ott volt közöttük az asztalon. Tűrik kivette a pénztárcát, az asszony azonban vissza akarta szerezni. Dulakodás alakult ki közöttük, s Tűrik — hogy ennek véget vessen, — egy kemény fából készült karszékkel fejbevágta élettársát. Az asszony fején a bőr felrepedt, vérezni kezdett, s ő megijedt, kiszaladt a folyosóra, s beszólt a szomszéd lakásba, hívjanak mentőt, majd összeesett. Két gyermeke is ment az anyjával, segítségért kiabáltak, igyePillanatkép a vetélkedőről. Páratlan sikert hozod a 1 szabolcs-szatmári versenyzőknek a vasárnap Nyíregyházán megrendezett Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedő sorozat területi döntője. Megyénk mindkét csapata bejutott az országos döntőbe. Az érdekes, izgalmas versenyen a zsűri elnöke Sztevanovity Milutin, a Lapkiadó Vállalat munkatársa volt. A játékvezető tisztét a tévéből is jól ismert Déry János töltötte be. A területi döntőn öt megye: Szabolcs-Szatmár, Haj- dú-Bihar, Békés, Szolnok és Borsod középiskolásai mérték össze tudásukat. Minden megyét két-két csapat képviselt. Megyénk „színeiben” a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és a Nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium diákjai versenyeztek. A versenyzőknek gazdasági, politikai, földrajzi, történelmi és művészeti témájú kérdésekre kellett válaszolni. A nehéz feladatok közé tartozott az operarészletek felismerése, orosz és szovjet zongoraművészek megnevezése. Érdekes volt a televíziós mintára rendezett Fele sem igaz című játékos vetélkedő. Az egyik kérdés így hangzott: Mit találtak a régészek Turkisztáfiftáft? *Ä’'ff68frat(5s^ Válaszok így hangzottak; mam- mutcsontvázat, majomcsontvázat, sziklarajzokat. Az utóbbi választ kellett elfogadni. Egy másik kérdés arra keresett választ: Mi az őszi mara- ton? Egy film címe, egy emlékfutás neve, a németek Moszkva alatti futása? Itt az első válasz volt helyes. Őszi maraton az egyik film címe. A verseny végeredménye furcsán alakult. A két szabolcsi csapatnak és a debreceni csapatnak egyformán 82 pontja volt. Hármas holtverseny! A pótkérdések között ilyenek voltak: Hány km az albertirsai távvezeték? Melyik szovjet városban van a Kék palota? A debreceniek az egyik pótkérdésnél meg- akadtakr így a két szabolcsi csapat jutott tovább. A nagykállóiak immár ötödször mennek országos döntőre. A csapat tagjai: Domokos Gabriella, Katona Julianna, Szabó László és Vass Anikó. Felkészítő tanáruk Janics Ti- borné. A kisvárdai csapat: Bárdi Terézia, Lövey Aranka, Maticsák Sándor és Sipos Csilla. A kisvárdaiakat három tanár készítette fel a sikeres versenyre: dr. Bartha Lászlóné, Kovács László és Reschner István. Kinek a kára? A szétfagyott vízóra-qsá Jeni er jj; ' A nyíregyházi meteorológiai állomás munkatársa szá- montartja; hasonló kemény, és hosszan tartó tél mint a mostani, legutóbb 1956-ban, éppen negyed százada volt. Sokak a fagyos napokra leginkább anyagiak miatt emlékeznek. Több szénre, gázra, fűtőolajra volt szükség és ezt megsínylették a pénztárcák. De okozott zsebbe vágó gondot a fagykár is. A meteorológusnak a vízórája fagyott szét. Az újat neki kell megfizetni. De miért? A SZAVICSAV, amely a megyében vízhálózatok, vízkeztek gyors orvosi kezelést szerezni. Tűrik egyedül maradt a lakásban. Magához vette a lánya pénztárcáját 230 forinttal, a karóráját, sőt az élettársa karóráját is. Turlknét mentők szállították kórházba: a fején 15 centis zúzott sérülést és agyrázkódást szenvedett: A Nyíregyházi Megyei Bíróság Turikot aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, lopás és kifosztás miatt — mint különös visszaesőt — húsz hónap börtönre büntette és két évre eltiltotta a közügyektől. Elrendelte a vádlott alkoholizmusa miatt a kényszergyógyltását. Az ítélet jogerős. (k) órák és nem utolsósorban a vízszolgáltatás gazdája, több mint 40 ezer vízbekötést tart számon. Ennyi a vízóra is. Amire még nem volt példa, ezen a télen mintegy 800 vízóra fagyott szét. A fagy áldozata lett rengeteg ejek- toros közkút, tömegével mentek tönkre a tűzcsapok. A rongálódás legtipikusabb példája, hogy a jeges föld megemelkedett és a közkutakat leszakította a csatlakozó csőről. Ezeket a hibákat naponta hárították. A vízóráknál a fagy a borító üveglapot robbantotta szét és megrongálta az érzékeny fogaskerekeket. Egy-egy vízóra értéke 1300 forint, a javítási költség 800 forint. Könnyű kiszámítani 800 vízóra esetében a kárt, ha csak a javítási költséget vesszük, akkor is 640 ezer forint. Ez a vízóra használóit terheli. Magyarázat, a vízórákat a SZAVICSAV a fogyasztóknak tartós használatba adta, ami azt is jelenti, hogy kötelesek a műszert megőrizni, minden kártételtől óvni. A fagykár elhárítására is lett volna mód, ha a vízaknákat szalmával, ronggyal téliesí- tik, az órákat védik. De hát ki gondolta, hogy ennyire kemény lesz a tél. Erre tehát úgy is, így is ráfáztunk. (s. e.) Jóleső meglepetéssel kezdődött számomra az elmúlt műsorhét, a Kemény sorsok c. NSZK tévéfilm láttán. Meglepődésem oka az volt, hogy a 2. műsorban nemigen szoktak minket ilyen jó filmmel elkényeztetni. A komoran realista alkotás a harmincas évek reménytelen német kisparaszti világának, hősei egzisztenciális bizonytalanságának, a szó szoros értelmében vett görcsös földhözragadottságának művészi ábrázolásával általánosabb érvénnyel is szolgált: A kor kínlódó szegényparasztjainak nem egyszer kegyetlenül egymás ellen fordulása (a földért, az egyetlen, utolsónak vélt mentsvárért !) nyilván nemcsak Bajorországban volt olyannyira jellemző. A feszesre vont történet, a nősülni nem akaró, „vademberré” vált Sepp és a mindenáron gaz- dané sorba kívánkozó Véré- nice, valamint a tanyát birtokló öreg gazdáné (Sepp anyja) hús-vér figurái mellett a többi rendkívül karakterisztikus szereplő mindvégig ébren tartotta az érdeklődést, a késői sugárzás ellenére is. (Sajnos, semmi jót sem tudok írni egy másik késői filmről, a pénteki amerikai Mr. Majestyk-ről, olyannyira képtelennek éreztem a túlságosan egyenlőtlen küzdelemben végül is felülkerekedő — bár meg kell hagyni rendkívül férfias — farmer, Charles Bronson dinnyeföldjén történteket...) De hogy a jóknál maradjak. Két műsort emelnék még ki a múlt hétről. Az egyik a Vitray Tamásé volt, az Utóhatás — 1982. Az ő beszélgető-kommentáló stílusát dicsérni immár közhely. Én inkább arra utalnék, hogy nem mindennapi valóságérzékével érdemesnek tartotta visszatérni az emlékezetes Siker c. sorozata hőseire. Mint kiderült, sok tanulsággal — és igazán sikeresen. A másik Berend T. Iván professzor bevezető előadása volt a Gólyavári esték újabb sorozatában, A szocialista átalakítás „utasí- tásos” rendszere 1948—1956. címmel. A szenvedélyektől mentes, higgadt főképp gazdaságpolitikai elemzés ilyen, a szó legjobb értelme szerinti elegáns előadásban mindnyájunkat segít közelmúltunk jobb, elfogultságoktól mentes megismerésében. Van valami varázslatos abban, hogy az ELTE nagyelőadója országos befogadó- képességűvé tágult a tévé csodája jóvoltából... A hallgatók tapsághoz gondolatban mi is csatlakozhattunk. Századunk magyar drámairodalmának irodalom- történetileg mindmáig némileg lekezelt képviselői közé tartozott Lengyel Menyhért, többek között a világsikert elért Tájfun, s a Bartók-táncjáték, a Csodálatos mandarin szövegkönyvének szerzője. Életműve ma is hálásan kiaknázható részét az utóbbi időben kezdi felfedezni a televízió. A nemrég bemutatott Róza néni után, most A Waterlooi csata c. vígjátékénak átdolgozását (Tahi László jótékony közreműködésével) mutatták be, Lengyel György rendezésében, kiváló szereposztással. Csak annyit: a kommersz ízű színpadi mestermunkát a mai igényeinknek megfelelően szatírizáló remek színészi alakítások nagyon élvezhető komédiává tették. Jól szórakozhattunk. Merkovszky Pál A Szociológiai Figyelő a múlt héten Az öregség szociológiai problémáival foglalkozott. Mint a műsorból is kiderült: szembe kell néznie a magyar társadalomnak is azzal a ténnyel, hogy növekszik az öreg- korúak aránya, s az ezredfordulón húsz százalék fölött lesz. S ezt nem szabad valami fenyegető veszélyként, vészként felfognunk, mert szocialista társadalmunkban a legtermészetesebbnek kell (kellene) lennie mindenki számára, hogy mind a családok, mind a társadalom illően gondoskodik az öregekről: az egykori fiatalokról, akik mindig megalapozói, továbbfejlesztői egy-egy korábbi szakaszban egy-egy későbbi gazdasági, társadalmi korszaknak, időszaknak. Szalai Sándor akadémikus és Huszár Tibor egyetemi tanár beszélgetéséből annak tudata is megerősödhetett a hallgatóban, hogy nagyon nehéz azok helyett a régi keretek helyett, amelyekben az öregek mint természetes közegben éltek, megfelelő újat teremteni. Az is igaz viszont, hogy ezek a régi életkeretek az idő múltával olykor ideálisabbnak tűnnek most, mint voltak valójában. (Gondoljunk a nyári konyhába vagy az istállóba kiszorított öregekre!) A megfelelő új keretek természetesen nem fognak csupán határozatokra megteremtődni. A gazdaság, a társadalom fejlődése, kí- sebb-nagyobb egységeinek mozgása, változása mellett a célszerű egyéni cselekvések sora is szükséges hozzá. A családmodell megváltozásától a laikástervezésen és a nagyobb lakások építésén át annak a felfogásnak a megváltozásáig, hogy milyen szerepet tölthetnek és töltsenek be a társadalomban, a családban az öregek. — Érdemes lenne ezt a műsort egy másik időpontban (napszakban) megismételni. Nemes szenvedély a könyvek gyűjtése. Talán nem is látszik olyan korszerűnek (a televíziózás, a magnószalagok és a hanglemezek gyűjtésének idején), mint régente. A komolyan vett gyűjtő tevékenység elmélyíti az irodalomban való jártasságot, körültekintést, szívósságot, sok lemondást egyéb dolgokról és egyre több pénzt igényel, nem utolsósorban pedig helyet. S ebből van erre a célra a legkevesebb a házgyári elemekből készült lakásokban. Rokonszenves idős mérnököt mutatott be Akit magokhoz öleltek a könyvek című riportjában Bakonyi Péter. A házigazda a magyar szépírók első kiadásainak gyűjtésével bizonyára nincs egyedül, mégis bámulatot keltő az a szakismeret, amelyre mint könyv- szerető mérnök, a gyakorlat szakembere, az irodalom- történetből, könyvismeretből és egyéb humán tárgyakból szert tett. Bár lennének sokan olyanok is, a humán alapozású műveltsé- gűek közül, akik szükségesnek tartanák a korszerű természettudományos ismeretek körében való tájékozottságot is! A műveltség nem lehet egyoldalú. Egyre inkább nem! Seregi István 3KÉPERNYŐ «ml ACHTE MELLETT
