Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. március 27, Kommentár „Az igazság pillanata“ N em meglepő, sőt természetes, hogy az Arab Liga, az iszlám konferencia, a kuvaiti vagy éppen a szaúd-arábiai sajtó élesen tiltakozik az izraeli megszállók ciszjordániai és gazai tettei miatt. Az azonban már meglepő, hogy hivatalos washingtoni források a térségben történtekkel kapcsolatban „az Egyesült Államok kormányának mélységes aggodalmáról” beszélnek. Mi történt? A State De- partmentben úgy látszik, ráébredtek, hogy a halálos áldozatokat és sebesülteket követelő véres összecsapások Ciszjordániában és Gazában egy Amerika szempontjából rendkívül kényes időszakban hívják fel ismét a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, amit a szocialista országok már régen hangoztatnak: a palesztin probléma megoldása nélkül nincs, nem lehet semmiféle igazi rendezés az olajfák alatt. Maga a tény, hogy az izraeliek számára nem maradt más eszköz, mint a brutális erőszak, s a lakosság követeléseinek hangot adó polgármesterek elmozdítása, újabb bizonyság arra, hogy Camp David semmit nem oldott — mert nem is oldhatott — meg. Az amerikaiak idegességét így is mondhatnék: a kellemetlen igazság kínos pillanata. „Sajnálatos — írja egy szaúd-arábiai lap, amelyet a Reuter idéz —, hogy az Egyesült Államok és Nyugat- Európa nem emelte fel szavát az embertelen izraeli módszerek ellen, miközben óriási hűhót csapnak a lengyelországi események körül.” Á lap lényeges összefüggésre utal. Reagannak most számolt be áz a Buckley állam- titikár, akit tJy.ugat-Európába küldött újabb Szovjet- és len- gyeléllenes szankciók szorgalmazására. Weinberger hadügyminiszter hasonló okból érkezett Tokióba. Ezek láttán a glóbusz mind több pontján teszik fel a kérdést, hogy a ciszjordániai és gazai sortü- zekről Washingtonnak vajon miért nincs egy rossz szava? A kérdés jogos. A lényeget érinti, de az „igazság pillanatában” annál is több derülhet ki. A washingtoni diplomácia felkészült arra, hogy nagy sikerként, „a Camp Da- vid-i békefolyamat fontos állomásaként” arassa le az izraeli csapatok áprilisban esedékes kivonulását a Sínai- félszigetről. Csakhogy Camp David másik pillére az úgynevezett palesztin autonómia volt, a palesztin nép pedig az első pillanattól kezdve világossá tette, hogy nem éri be a megszállás alatti látszat- autonómiával. Ennek adja most elemi erővel tanújelét Ciszjordánia és Gaza lakossága. Mivel Izraelben nagy erők ellenzik a Sínai-félsziget kiürítését, nem lehetetlen, hogy az itteni eseményekre hivatkozva újabb nyomást gyakorolnak a bukástól a minap éppen hogy csak megmenekült Beginre, a kiürítés megtorpedózása érdekében. LIBAHON Biztonsági alakulat diplomaták védelmére A libanoni kormány 420 főből álló különleges biztonsági alakulatot állított fel a Beirutban működő diplomáciai képviseletek védelmére. A pénteken szolgálatba lépett rendőri szervezet nemcsak a veszélyeztetett követségi épületek védelméről gondoskodik, hanem esetemként fegyveres kísérettel is szavatolja a fővárosban közlekedő diplomaták biztonságát. Az Izrael által megszállt Ciszjordániában változatlanul feszült a helyzet. Képünkön: izraeli páncélozott járművek Nablusz városában. (Kelet-Magyarország telefotó) A mezőgazdasággal kapcsolatos törvényeket hozott a szejm Az utolsó háborús tavasz 1944. Nyikolaj Zabelkin és V. Bokov 1944. Figyelőállásban. Pénteken a lengyel szejm elfogadta a mezőgazdasággal kapcsolatos törvénytervezeteket. A törvényerőre emelt tervezetek közül az egyik a mezőgazdasági földterületek és az erdők védelméről szól, kimondva, hogy különféle létesítmények, például ipari üzemek építéséhez csakis a leggyengébb minőségű földterületeket szabad igénybe venni. Egy további törvény a földterületek tagosításával kapcsolatban arról intézkedik, hogy ezt a nyilvánosság teljes bevonásával kell végezni, eleve kizárva ezzel a különféle helyi konfliktusok lehetőségét. Az enyhülési politika felújításáért szállt síkra csütörtökön Alessandro Pertini olasz köztársasági elnök. A washingtoni látogatáson tartózkodó Pertini a Ronald Reagan által tiszteletére adott vacsorán hangoztatta: a nemzetközi helyzet jelenlegi nehéz, s egyre veszélyesebbé váló időszakában az enyhülés felújítása az egyetlen kivezető út. Feltétlenül szükség van a nemzetközi párbeszéd fenntartására — mutatott rá az olasz államfő. Bárány Tamás: A fészek melege 10. — Nincs rá keret! — rázza fejét erélyesen Réz Ernő. Bagyula, az anyagmozgatók csoportvezetője felpattan. — Igazgató úr, tessék már rászólni a Réz szaktársra! Én hat éve vagyok góré a kecs- csölőknél, de a Réz szaktárstól én itten még mást eddig soha nem hallottam! Szász Bálint megértő pillantást vet Bagyulára, majd Réz Ernőt simogatja végig atyai tekintete, és nyájasan ibólint. — A kérdést alaposan meg- hányjuk-vetjük, elvtársak! Bagyula a szája szélét rágja. — Megmondom az őszinteséget úgy, ahogy van: elmennek az emberek! Ha legalább tíz elektromos targoncát nem kapunk, leáll az A Polgári Törvénykönyv módosításával kimondták, hogy a lengyel társadalmi— gazdasági rendszer tartós elemét képezik az egyéni gazdaságok, s ezek sérthetetlenségét a szocialista állam szavatolja. A polgári perrendtartásból törölték azokat az előírásokat, amelyek alapján eddig nem egyenrangúan bírálták el az egyéni, a szövetkezeti, illetve az állami gazdaságokat. A megművelt földterületek 75 százaléka magánkézben van, a mezőgazdasági munkát végzők 80 százaléka egyéni gazdaságokban dolgozik, s ezek a gazdaságok adják az élelmiszerek, a termények jelentős részét. A fehér házi vacsorával fejeződött be az olasz elnök washingtoni látogatásának első napja. Pertini és Reagan megbeszélésükön egyebek között megvitatták a közel-keleti helyzetet, és szóba került Lengyelország, valamint Afganisztán is. Pertini Lengyel- országot illetően megismételte az olasz kormánynak a lengyelországi szükségállapotot elítélő, a Szovjetunióval szemben vádaskodó álláspontját. anyagmozgatás! . , — Tíz targ'Óncát'?1 — Rí^’ á térdét ‘Veri,’ úgy mulat. — A mai takarékosság mellett? Sírjak vagy röhögjek, Bagyula kartárs? Kis csönd van, a tűnődés csöndje. — A műhelyben hogyan látják ezt a problémát, Kovács bácsi? — fordul oda Fülöp főmérnök a művezetőhöz. Amaz sóhajt. — Nehéznek, Fülöp elvtárs. Régi gondunk ez nekünk is, hiszen mióta törjük már a fejünket a műhelyvezető kollégákkal! Most leginkább az a vélemény, hogy talán még a konténerezés lenne a legjobb megoldás... — Nincs rá keret! — kiáltja Réz Ernő teli torokból. Megint csak csönd. — Tiborkám, neked mi a véleményed? — kérdi Fülöp most a helyettesétől. — Néhány elektromos targonca talán csakugyan nem ártana . Kvázi státusszimbóluma is lehetne a vállalatnak... A konkurrencia beleőrülne! — Űristen! — kap a fejéhez Réz Ernő. — Ezt komolyan gondolod, Gézám? — Kancsó víz áll előtte, tölt magának, és mohón kortyol. — Mennyibe kerül egy olyan tragacs? Bagyula fölpattan, odalép hozzá, lehajol. — Akármennyibe, még mindig olcsóbb, mintha leáll a szállítás! Ide figyeljen, Réz szaktárs! Ma is mi történt! 1945 márciusában parancsot kaptunk, hogy a Velencei-tó és a Balaton között foglaljuk el állásainkat. „Ka- tyusa” ütegünk még úton volt, amikor két rádióssal és Viktor Duskin küldönccel fi- gyel'őállást foglaltam el annak a gyalogos ezrednek a körzetében, amelyet támogatnunk kellett. Az egyetlen út a nádas szélén húzódott. A partmenti bokrokban két Ferdinánd-tí- pusú önjáró löveg tartotta tűz alatt az utat. Katonáink a földre feküdtek. A gyalogság támogatására rendelt szovjet harckocsik nem tudták leküzdeni ezt az útszakaszt. Három harckocsink sűrű füsttel égett. Néhány száz méterre az égő harckocsiktól a lövegkezelők felállítottak egy löveget. Megfigyelőpontomról jól láttam, hogy néhány “perc múlva megkezdődik a párbaj a szovjet tüzérek és a Ferdi- nándok között. Elhangzott az első lövés. Kék villanás, és a páncéltörő lövedék fényes, vörös csíkot hasított a hajnali levegőbe ... Ellenkező irányból hirtelen négy lövedék nyomvonalát láttam. A szovjet löveg mögött négy becsapódás nyoma. Újabb lövés, majd a németek újabb négy válaszlövése következett. Jól láttuk, hogy a németek egyik lövedéke talált. A fekete tölcsér, amelyet a találat vágott a földbe, még füstölgőit, amikor a szovjet tüzérek újabb löveget helyeztek tűzkész állapotba. Ez is ugyanarra a sorsra jutott, mint az előző. Két lövés után a németek megsemmisítették. Ekkor a figyelőponton megjelent a hadosztályparancsnok. Sápadt arcán feszültség. A helyzet kritikussá vált. A két fasiszta Ferdinánd meghiúsította a hadosztály egész támadási tervét. A tábornok felém fordult. — Ide figyelj, főhadnagy. Te-is tüzér vagy. A domb mögött még maradt egy 76 milliméteres lövegűnk. Nem tudnád vele kilőni ezeket az átkozott Ferdinándokat? — Megpróbálom, tábornok elvtárs — feleltem. — No, hát akkor rajta — mondta a tábornok és megveregette a hátam. A földtölcsérek mellett elhaladva megálltam egy fa mögött. Rosszul éreztem magam. Kellemetlen érzésem támadt, hogy esetleg néhány pillanat múlva lövegemmel együtt én is olyan céltábla leszek, mint az előző tüzérek. — De miért semmisítették Oda|pj) jjgzzám a sógorkám, én hóztapi be két éve az üzembe, odajön és azt mondja: Te Gyula, én leszámolok! Szász igazgató ránéz. — Még a sógora is?! — kérdi megbotránkozva. Bagyula int. — Számolsz ám, mondom, azon a kopasz fejeden számolod a szőrt! Majd én lekeverek neked egypárat, ha nem férsz a bőrödbe! Ezért hoztalak én be ide téged, hát ezért adom én neked a legjobb melót, ezért viszel te egy ládát két normában, hogy elibém merj pofátlan'kodni ezzel a pimaszsággal?! Na, erre aztán rimánkodott, hogy jaj, édes Gyulám, jaj, drága Gyulám... Hogy én milyen hálás vagyok neked!... — És marad? — néz rá Fülöp Géza. Az anyagmozgató fejét rázza. — Sajnos, nem. Mert rehabilitálták. Visszamegy a régi helyére. — Mit csinált azelőtt? — kérdi Tibor. — Könyvelő volt nálunk, otthon a téeszben. De mellék- büntetésként a közügyektől is eltiltották, az csak most járt le. — És hol sikerült elhelyezkednie? — kérdi Szász Bálint. — Hát otthon, a téeszünk- ben. — Mint éjjeliőr? — firtatja részvéttel Réz Ernő. meg őket ilyen hamar? — ez a gondolat nem hagyott nyugodni. A megoldástól függ az életünk és bizonyos mértékig a hadosztály támadásának sikere is. És ekkor villámként hasított belém a felismerés. Szinte láttam az első lövés kék füstjét. A füst alapján irányozták be őket, ezért lőttek olyan pontosan. Megkönnyebbültem. A fasisztákat be kell csapni. Elküldtem társam a lövegért, én pedig az égő harckocsik felé kúsztam. Elhatároztam, hogy a sűrű füst Nyikolaj Zabelkin, a Szov jetunió hőse —ma. — Ugyan! — Bagyula indul vissza a helyére. — Mint főkönyvelő! Réz szeme az égnek, úgy sóhajtja, mélyről: — Van még remény! A műszaki igazgató összeveri a tenyerét. — Kartársak, ne folytassunk magánbeszélgetést! Szász körülnéz. — Bizony! A kérdést alaposan meg kell hánynunk- vetnünk, elvtársak! A szállítók főnöke legyint. — Hát úgy, ahogy van, megmondom az őszinteséget: ne hívjanak Bagyula Gyulának, ha ebből így lesz rendes anyagmozgatás! Szász igazgató fölemeli a kezét. — Csak semmi idegesség, elvtársak! A kérdést alaposan meghányjuk-vetjük! Azért vagyunk itt! Az asztalon most újból fölcseng a telefon. — Halló, Fülöp-titkárság — szól bele Gitta. — Á, te vagy az, Katikám? Igen, még itt van. Sőt: itt vagyunk! Máris adom! — Nyújtja a kagylót Tibor felé. — Magát kérik! A férfi kelletlenül átveszi a hallgatót. — Tessék, én vagyok. — Beszéltél már apáddal? — De szívem, hát még itt ülök az értekezleten! — Csak ne húzd sokáig az időt! — koppan keményen Kata hangja. (Folytatjuk) védelme alatt állítjuk fel a löveget. Duskin negyedóra múlva ért vissza. Óvatosan kúszott felém. — Látja? — kérdezte suttogva, mintha valaki is hallhatna bennünket. — Teljesen tisztán látom őket. — Elszemtelenedtek. No, nem baj, majd megtanítjuk őket! — Vagy ők minket, — gondoltam, de mást mondtam, — Itt állítsák fel a löveget. Az út szélén lövészteknőt kell ásni. De ne az útra merőlegesen, hanem azzal párhuzamosan. Értettem? Amíg a löveget felállították és a lövészteknőt vájták,, íávcsövön figyeltem meg a Ferdinándok legsebezhetőbb pontját. Amikor minden kész volt, a löveget megtöltöttük és a lövegkezelők elrejtőztek, megcéloztam a Ferdinánd szürke homlokát. Tervem egyszerű volt: célzok, lövök, majd beugrók a lövészteknő- be. így is tettem. A lövedék, vörös csíkot húzva az út fölött, a bokrok felé tartott. Ügy éreztem, hogy megderme-| dek. A lövés után azonnal el akartam rejtőzni, de aztán önkéntelenül figyelni kezdtem a becsapódást. Sikerült! Eltaláltam! Hirtelen öröm tört rám. Majd a löveg mellvédjén keresztül a lövésztek- nőbe vetettem magam. Épp idejében. Fejünk felett vijjogva szállt el két ellenséges lövedék és felrobbant az előbbi ütegek helyén. Még három alkalommal robbant két-két lövedék mögöttünk, nagymennyiségű földet emelve a magasba. — Ott keresnek bennünket, pedig mi itt vagyunk — kiáltott örömmel Viktor Duskin. A nagy izgalomban nem is vettük azonnal észre, hogy csak egy önjáró löveg tüzel. A másik felől sűrű füst go- molygott. Ismét a célzókészülékhez hajoltam. A lövés után megint a lövészteknőbe ugrottunk Duskinnal. Aztán az egészet megismételtem. A válaszlövések egyre ritkultak. Újra és újra ismétlem az egészet. Egyszercsak azon kapom magam, hogy már nem is ugrok a lövészteknőbe, de nemcsak én, más sem. A fasiszták nem válaszolnak tüzűnkre. A célzókészüléken keresztül jól látom, hogy mindkét önjáró löveg lángokban áll. Ekkor láttuk meg, hogy a figyelőpontról a hadosztály- parancsnok jön felénk a gyalogezred parancsnokával és néhány tiszttel. Mindannyiunkat megölelt, majd egy lépést hátralépve végigmért bennünket és az egyik törzstiszthez fordulva így szólt: „Tüntessék ki mindegyiküket’” N. Zabelkin, a Szovjetunió hőse Amerikai tárgyalásain Az enyhülésért szállt síkra Pertini
