Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-25 / 71. szám

8 Kelet-Magyarország 1982. március 25, RÖPLABDA MNK Továbbjutott az NYVSSC Kínos vereség a 125.-en Játék csak csere otán Ausztria—Magyarország 3:2 (1:0) sabban játszott az osztrák gárda, egyértelműen jobb volt a ma­gyar csapatnál és megtartotta ve­zetését. Szünetben cseréltek az osztrá­kok, Prohaska helyett Gasselich jött ki a pályára. A 48. percben Koncilia kifutva, vetődve mentett Fazekas elől. Egy perc múlva Schachner a 16-osról védhetetlen gólt lőtt, a labda a bal felső sa­roknál a kapufáról került a há­lóba, 2:0. Az 52. percben jött a harmadik gól: Hattenberger 28 méterről talált a bal alsó sarok­ba, 3:0. Cserélt a magyar együttes. Fa­zekast Modonyi, Müllert Póczik, Pölöskeit pedig Váradi váltotta fel. Rákapcsoltak a mieink és a 61. percben Váradi szabadrúgás­ból szépített, 3:1. A gól után Tóth J. helyett Kiss László foly­tatta a játékot. A 69. percben Bodonyi átadását Nyilasi hat mé­terről vágta a hálóba, 3:2. Meg­jött a közönség hangja, lelkesen buzdították a magyar válogatot­tat. Ennek ellenére a vendégek előtt adódott két helyzet, szeren­csére mindkettő kimaradt. A 81. percben Dihanich kézzel fogta meg, majd elrúgta a labdát sípszó után. Sárga lapos figyel­meztetést kapott. Nem sokkal utána Nyilasi kapkodott el egyenlítési alkalmat. A másik ol­dalon Schachner, majd Jara lö­vése pattant ki a védőkről. A 86. percben Gasselich helyett Pichler jött be a megengedettnél hamarabb, s ezért sárga lapott kapott. A 89. percben újabb osztrák csere következett, Krankl-t Hagmeyer váltotta fel. majd Sostarics véget vetett a küzdelemnek. Ausztria válogatottja a jubile­umi találkozón leckét adott a korszerű játékból. A vendégek jól fogtak embert, teljesen ki­kapcsolták a magyarok kulcsem­bereit. A megszerzett labdákkal pedig gyors, egy-két húzásra Négy gól Szerdán az NYVSSC NB I-es labdarúgócsapata — amely szom­baton délután 15,00 órától a lista­vezető Videotont fogadja a nyír­egyházi stadionban — előkészü­leti mérkőzést játszott. A piros­kékek 2:0-án félidő után 4:2-re verték a területi bajnokságban szereplő Hajdúböszörményt. A négy gólon Szikszai, Pethő, Ba­bus és Borbély osztozott. A talál­kozót a lelátóról nézte végig Cze- czeli Károly, az NYVSSC kitűnő­sége: SORO épülő, gólveszélyes ellenakciókat vezettek. Bátran lőttek távolról is kapura, így született második és harmadik góljuk. Mészöly Kál­mán 0:3 után a cserékkel meg­erősítette a mieink támadósorát, ez megzavarta néhány percre az osztrákokat és jött is a két szé­pítő gól. A néhány perces rö­vidzárlatot követően rendezte so­rait a szomszédos ország váloga­tottja és a hátralévő percekben megőrizte egy gólos előnyét. A minden csapat részében jobb vendégegyüttes megérdemelten nyerte a 125. magyar—osztrák ta­lálkozót. A mieink csak 0:3 után nyújtottak elfogadható teljesít­ményt. A jubileumi találkozó két­ségtelenül kínos veresége egyben mutatja: a június 13-án kezdődő világbajnokságig sokat kell még javulnia válogatottunknak. A győztes Ausztria erősségei közé tartozott elsősorban a védő­sor nagy egyénisége, Pezzey, aki klasszikus teljesítményt mutatott be, annyit mindig, amennyi ép­pen kellett a helyzet megoldásá­hoz. Prohaska méltó társa volt egy sorral előbb a középpályán, valamint melléjük sorakozott fel Krankl és Schachner. A nagy meglepetést a magyar szurkolók számára a jobbhátvéd Dihanich jelentette, aki kiváló védőjátékot mutatott be és teljesítményét ta­lán a nyugatnémet Kaltzéhoz le­het hasonlítani. A magyar válogatottban Rabot lehet egyértelműen dicsérni, a magyar csapat legjobbja volt. A többi teljesítmény nagyon válta­kozott. Mészárosnak is voltak megingásai, gólok is estek ebből. Bálint jól kezdett, a többieknél felváltva adódtak nagyon gyönge és javuló időszakok. Lapzártáig nem kaptuk meg a Bulgária—Magyarország után­pótlás-válogatottak labdarúgó- mérkőzésének végeredményét. A magyar együttesben egyébként a nyíregyházi Moldván Miklós és Fecsku István is pályára lépett. — Sajnos, még több héten át leszek a sérültek listáján — mondta. — A Vasas elleni talál­kozó elején egy esésnél nagy fájdalmakat éreztem a térdem­ben. Az orvosok egyelőre nem mondtak végleges diagnózist, de én úgy gondolom, porcom van ... Remélem, csal az érzetem és a nagyon fontos tavaszi hajrában már újra játszani tudok. Három hét múlva talán kiderül... RÁDIÓ FILM 1932. március 25. csütörtök KOSSUTH RADIO Szabolcsi karatesiker Bódi István Európa-bajnoki bronzérmes Hazaérkezett a magyar ka­rate-válogatott a londoni Eu- rópa-bajnokságról. Hazánk színeit a négy súlycsoportban négy sportoló képviselte, köz­tük Bódi István, a Szabolcsi Építők SE (Nyíregyháza) kö­zépsúlyú versenyzője. A Wembley Sportcsarnokban tartott kontinensviadalon a szabolcs-szatmári fiú kitűnő­en helyt állt és Európa-baj­noki bronzérmes lett. Bódi a 76 kilogrammos súlycsoportban egy angol fiú­val állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A súlycso­port győztese egyébként a dán Jensen lett. A magyarok közül Bódi István volt a leg­jobb, hiszen a többiek már az első fordulóban búcsút mondtak a küzdelemsorozat­nak. Szerdán a röplabda Magyar/ Népköztársaság Kupa legjobb IS csapata közé jutásért rendeztek mérkőzéseket. Nyíregyházán az NB Il-es NYVSSC az élvonalbeli MALÉV SC együttesével szemben harcolta ki a továbbjutást. A nyírbátori női együttes viszont búcsúzott a kupától, az NB I-es BÁCSÉP ejtette ki. Eredmények: NYVSSC—Bp. MALÉV SC 3:2 (15:6, 15:10, 3:15, 13:15, 15:12) Fér­fimérkőzés Nyíregyházán. A ha­zaiak 46 perc alatt elhúztak 2:0-ra, de aztán kiengedtek, így a fővá­rosiak egyenlítettek. A döntő Vasárnap .hármas mezei futó­versenyt rendeztek Borbányán. A Tanácsköztársaság! emlékvia­dalon, a DSK, valamint az úttö­rő-bajnokságon nyolc futamban indultak a résztvevők és közülük hét híján 1400-an értek célba. Az úttörőknél 798 a diáksportkörök versenyén pedig 595 futó fejezte be a távot. A győztesek: Ottörőbajnokság, lányok, in. korcsoport, egyéniben: Fodorán Erzsébet (Nyírbátori 2-es iskola). Csapatban: Nyh. 9-es iskola. IV. korcsoport, egyéniben: Oláh Ka­talin (Nyh. 7-es iskola). Csapat­ban: Tiszalök. Fiúk, III. korcso­port, egyéniben: Katona László (Tiszalök). Csapatban: Nyh. 4-es iskola. IV. korcsoport. egyéni­ben: Jakab József (Nyh. 5-ös is­kola). Csapatban: Ujfehértói 1-es iskola. DSK-bajnokság, lányok, I. kor­csoport, egyéniben: Nagy Mária (Nyh. Vasvári Gimnázium). Csa­patban: Fehérgyarmati Közgaz­dasági Szakközép. II. korcsoport, egyéniben: Habos Mária (Nyh. Vasvári Gimnázium). Csapatban: Nyh. Vasvári Gimnázium. Fiúk, 1. korcsoport, egyéniben: Gaál Ottó (Nyh. Krúdy Gimnázium). Csapatban: Nyh. Vasvári Gim­Szerdán este a Népstadionban 40 ezer néző előtt került sor a 125. Magyarország-Ausztria nem­zetek közötti válagatott labdarú­gó-mérkőzésre. A kezdőrúgást Hidegkúti Nándor, az egykori magyar Aranycsapat tagja, 68- szoros válogatott végezte el. A jugoszláv Sostarics játékvezető sípjelére az alábbi összeállításban kezdtek a nemzeti válogatottak: Magyarország: Mészáros — Martos, Bálint, Rab, Tóth — Müller, Nyilasi, Sallai — Faze­kas, Törőcsik, Pölöskei. Szövet­ségi kapitány: Mészöly Kálmán. Ausztria: Koncilia — Degeorgi, Pezzey, Obermayer, Dihanich — Hintermaier, Jara, Hattenberger. Prohaska — Krankl, Schachner. Szövetségi kapitány: Georg Schmidt. A magyar csapat kezdett aktí­vabban és a 7. percben kapufát ért el. Pölöskei bal oldalról jól adott be, Törőcsik érkezett, de öt méterről leadott fejese a felső lécről pattant a mezőnybe. A 14. percben Tóth J. hibája után Krankl egy beadást 17 méterről lőtt — szerencsére kapu mellé. Aztán újra az osztrákok kitűnő csatára következett, megforgatta a 16-oson belül Bálintot, majd az oldalhálóba továbbította a lab­dát. Kiegyenlítettebb lett a já­ték. A 23. percben Nyilasi tört a 16-oson belülre, lövését Koncilia kiütötte, újabb lövés következett, a labda azonban toronymagasan a kapu fölött hagyta el a játék­teret. Nem sokkal később a gól­helyzetbe került Fazekas elől Pezzey vágta ki a labdát. A má­sik oldalon Krankl iramodott meg, sorra cselezte ki a védő­ket, a 16-oson belül azonban Martos szép becsúszó szereléssel hárítani tudott. A 31. percben Jara kapott re­mek labdát a bal oldalon, elfutás után pontosan ívelt középre, ahol a szabadon hagyott Krankl az ötösről fejelt a hálóba, 1:0. Négy perc múlva Schachner egyedül tört kapura, óriási hely­zetben volt, de a vetődő Mészá­rost találta telibe. A félidő haj­rájában tudatosabban, taktiku­játszmában 8:2-re, majd 10:4-re elhúztak a nyírségiek, aztán új­ra nehézzé tették önmaguk szá­mára a sikert, a továbbjutást. BACSÉP SC—Nyírbátori BSC 3:0 (15:4, 15:4, 15:9) Női mérkő­zés Nyírbátorban. Érvényesült az NB I-es gárda nagyobb tudása, de a hazaiakat mindenképpen di­cséret illeti azért, hogy eddig el­jutottak a kupában. A Kazincbarcika—Nyh. Mező­gazdasági Főiskola férfi MNK- mérkőzés eredményét lapzártáig nem kaptuk meg. názium. II. korcsoport, egyéni­ben: Lénárt György (Nyh. Vas­vári Gimnázium). Csaptban: Vasvári Gimnázium. Tanácsköztársasági emlékver­seny, úttörők, lányok, III. kor­csoport, egyéniben: Váradi Ag­nes (Nyh. 8-as iskola). Csapat­ban: Nyh. 9-es iskola. IV. kor­csoport, egyéniben: Oláh Katalin (Nyh. 7-es iskola). Csapatban: Nyh. 7-es iskola. Fiúk, III. kor­csoport, egyéniben: Garai Tibor (Nyh. 1-es gyakorló). Csapatban: Nyh. 4-es iskola. IV. korcsoport, egyéniben: Jakab József (Nyh. 5-ös iskola). Csapatban: Nyh. 5- ös iskola. Középiskolások, lá­nyok, I. korcsoport, egyéniben: Nagy Mária (Nyh. Vasvári Gim­názium). Csapatban: Nyh. Vasvá­ri Gimnázium. II. korcsoport, egyéniben: Habos Mária (Nyh. Vasvári Gimnázium). Csoport­ban: Nyh. Vasvári Gimnázium. Fiúk, I. korcsoport, egyéni­ben: Gaál Ottó (Nyh. Krú­dy Gimnázium). Csapatban: Nyh. Vasvári Gimnázium. II. korcso­port, egyéniben: Lénárt György (Vasvári Gimnázium). Csapat­ban: Nyh. Vasvári Gimnázium. GYŐZTES AZ IPARI A Nyíregyházi Ipari Szakkö­zépiskola Kossuth raja nyerte az ifjúgárdisták rajlövész verse­nyét. A győztesek, légpuska csa­patverseny: Ipari Szakközépisko­la Kossuth raja 427 körrel. Lég­pisztoly: ÉVISZ Vásárhelyi raja 131 körrel. Egyéni* légpuska, lá­nyok: Merena Katalin (Vásárhe­lyi raj) és Baranyi Éva (Mező­gép Vállalat Lékai raja) 58—58 körrel. Fiúk: Dani István (HAFE Steinmetz raja) 79 körrel. Lég­pisztoly, lányok: Éles Zsuzsa (Krúdy Gimnázium Krúdy raja) 57 körei. Fiúk: Görögh László (Mg. Szakközép. Szamuely raja) 63 körrel. RÖPLABDA ZALKA KUPA Kilencedik alkalommal rendez­ték meg Nyíregyházán a Zalka Kupa serdülő röplabdatornát. A helyosztó mérkőzések eredmé­nyei, lányok, 1. helyért: Berety- ty óúj falu I.—MVSC I. 2:0. A 3. helyért Berettyóújfalu II.— NYVSSC I. 2:0. Az 5. helyért: NYVSCC II.—MVSC II. 2:0. A 7. helyért: NYVSSC III.—Nyh. Ta­nárképző Főiskola 2:0. Fiúk, az 1. helyért: NYVSSC I.—Nyh. 15-ös iskola 2:1. A 3. helyért: Nyh. Vasvári Gimnázium—Mátészalkai Gépészeti Szakközép. 2:1. Az 5. I helyért: Debreceni Sportiskola— Rozsály 2:1. KB AN EGYRE JOBB FORMÁBAN Az ökölvívó kiemelt csapat- bajnokság legutóbbi fordulójá­ban a Néphadsereg-válogatott 20:4-re verte a Vasutas-váloga­tottat. Az utóbbiban a nyíregy­házi Váradi János öklözött a leg­jobban, az olimpiai bronzérmes pontozással verte ellenfelét, Rá- vayt. Váradi egyre jobb formá­ban öklöz leszerelése óta. ismét vargAné Ismét Vargáné Cserni Éva szer­zett dicsőséget az NYVSSC tollas­labda-szakosztályának. A Buda­pesten élő versenyző első lett * Tanácsköztársaság 63. évforduló­ja tiszteletére rendezett viadalon. Párosban Petrovits Mártával (szintén NYVSSC) ezüstérmet szerzett, míg vegyespárosban Ra- konczayval (Zrínyi SE) harmadik lett. Vegyespárosban Petrovits Kissel (Zsombói SK) szintén harmadik helyen végzett. HELYTÁLLTAK A BIRKÓZÓK Jtfemzetközi birkózóversenyfe rendeztek Ibrányban: a helyi Tsz SE legjobbjai a Kassai Lokomo- tívval mérték össze tudásukat. A vendég csehszlovákok, akik az ország junior-válogatottjának 61 százalékát adják, 7:5-re verték az ibrányiakat. A helytálló házigaz­dák győzelmeit a junior Schvanb- ner Péter, az ifjúsági Fábián László és a serdülő Imre Ferenc. Dóka Zoltán, Kulcsár Zoltán sze­rezte. 8,27: Balettzene. — 9,20: Nép­zene Görögországból. — 9,44: Zenevár. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Cigánydalok. — 10,56: A francia történelem dalai. — 11,20: A Válaszolunk hallgató­inknak különkiadása. — 11,40: Tatárpuszta. Dino Buzzati regé­nye folytatásokban. XX 16. rész. — 12,35: Bevallom magá­nak. — 12,50: Zeneműzeum. — 14,04: Szabadpolc. — 14,34: Grieg: c-moll szonáta. -- 15,05: Bárdos Lajos kórusmüveiből. — 15,30: Csiribiri. — 16,05: Gelléri Andor Endre válogatott mű­vei. Koczkás Sándor könyv­szemléje. — 16,15: Népzeneked­velőknek. — 16,45: Hófehérke és a hét törpe. Részletek Chur­chill filmzenéjéből. — 17,07: Mi közünk hozzá!? — 17,32: Köny- nyűzene gitárra. — 17,44: Rá­diószínház. — 18,30: Esti maga­zin. — 19,30: Verbunkosok, nó­ták. — 20,00: Közéleti közelké­pek. — 20,30: Szvjatoszlav Richter két zongoraversenyt játszik. — 21,40: A Dunánál. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Magyar fúvósok. -- 23,30: Ravel: F-dúr vonósnégyes. — 0,10: Három Marenzio-madrigál Petrarca verseire. A Svájci Olasz Rádió énekkara énekel, vez. Edwin Loehrer. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Nóták. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,33: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12,55: Kapcsoljuk a győri kör­zeti stúdiót. — 13,30: Muzsiká­ló természet. — 13,35: Lendvay Kamilló gyermekmuzsikájából. — 14,00: Színe-java. — 16,00: Látogatóban. — 16,35: Időseb­bek hullámhosszán. — 17,30: Húszas stúdió. — 18,33: Hétvé­gi panoráma. — 19,55: Sláger­lista. — 20,33: Szociológiai fi­gyelő. — 21,08: Kabarécsütör­tök. — 22,08: Vincze Ottó szer­zeményeiből. — 22,38: Népda­lok. — 23,20: Sztár született. Részletek Streisand—Williams —Holmes zenés játékából. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Hangraforgó. (A tartalomból: Fűtsünk gaz­daságosan) (Rózsavölgyi Erzsé­bet) — Irodalmi kávéházban (Kolláth Adrienne) — Ingázók (Várkonyi Zsuzsa) — Tehetsé­gek, hova lettetek? (Antal laT- ván) — filed a határ (Váczi Szabó Márta) — Egy panelház élete (Haskó József). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Népszerű nótaénekesek műsorából. — 18,25—18,30: Hír­összefoglaló. Müsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Haskó Jó­zsef). MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé. — 14,15: Ma­gyar nyelv (ism., sz.) — 14,35: Környezetismeret (ism., sz.) — 14,45: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) (ism.) — 15,10: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) (ism.) — 15,40: Világ­nézet (ism.) — 16,25: Hírek. — 16,30: A British Múzeum kin­csei. Angol filmsorozat. 13'8. rész: Véletlen túlélők (ism., sz.) — 17,00: Hipp-hopp — óvo­dások műsora (sz.) — 17,30: Tévébörze. — 17,40: Pedagógu­sok fóruma. Fehér hollók. — 18,20: Az Országházból jelent­jük (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti Á legjobb A labdarúgó országos Középis­kolai Kupában megyénk színeit két csapat, a Nyíregyházi Vasvá­ri Pál és a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium képviselte. Közülük a Vasvári jutott a leg­jobb 16 közé, miután mindkét­szer legyőzte ellenfelét és össze­sítésben 5:0-lal bizonyult jobb­nak. A nyíregyháziak a Nagykőrö­si Arany János Gimnázium együttesét az idegenbeli első mérkőzésen 3:0-ra verték. A mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20,00: Kisfilmek a nagy­világból: Vízipocok. Angol rö­vidfilm (sz.) — 20,25: Palermo. NSZK rövidfilm (sz.) — 20,55: Yamaga lámpásai. Japán rövid­film (sz.) — 21,25: Fiatalok másfél órája. Beszélgetés 1848— 49-ről, 1919-ről és 1944—45-ről. — 22,55: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 18,2Q: Iskolatévé. — 18,35: Oroszul beszélünk. Családi ün­nep (sz.) — 18,55: Kamera. A film jelrendszere. — 19,30: Tv- híradó (sz.) — 20,00: Telesport. — 20,25: Kosárlabda BEK-dön- tő. — A Maccabi Tel Aviv— Sfuibb Cantul férfimérkőzés közvetítése és összefoglaló a Daugava Riga—Minor Pernik női mérkőzésről. Közvetítés Kölnből (sz.) — Kb. 21,10: Tv- híradó 2. (sz.) SZLOVÁK TV 8,33: Hírek. — 8,40: Iskolaté­vé. (ism.) — 9,25: A pártkong­resszusok határozatairól '10. rész (ism.) — 9,45: Currok Ji­menez: A fogoly (ism.) — 10,45: Vagy-vagy. Szórakoztató mű­sor. — 11,25: Hírek. — 15,05: A nyugat-szlovákiai gyerekek szünidei műsora. — 15,40: Hí­rek. — 15,45: Iskolatévé. — 16,20: Francia nyelvtanfolyam 29. lecke (ism). 16,50: Egy kö­vetésre méltó kladnói példa. — 17,10: Alattomos ellenség. — 18,00: Sportrevű. — 18,30: Tv­fórum. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idöjárásjelentés és mű­sorismertetés. — 19,30: Tv-hir- adó. — 20,00: Játék az iskola. — 21,20: Séta a világűrben. 5. rész. — 21,45: Ez történt 24 óra alatt. — 22,00: Ezzel törődni kell. — 22,40: Hírek. ROMÁN TV 16,10: Kulturális híradó. — 17,00: Fiatalok stúdiója. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Egy nap a mezőgazdaságban. — 20,30: Közismereti vetélkedő. — 22,10: Dalok. — 22,15: Tv-hír­adó. SZOVJET TV 17,00: Együttműködés (Tv-fo- lyóirat). — 17,25: Tv-film. — 19,00: Hírek. — 19,35: Hangver­seny. — 20,55: A világ esemé­nyei. — 21,10: Kárpátontúli hí­rek. — 21,25: A barátság hang­versenyterem. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: TEG­NAPELŐTT (m.) Nyíregyháza Béke: ROCKY (.14 év!, am.) Mátészalka: MESÉL A BÉ­CSI ERDŐ (16 év!, osztrák— NSZK) Fehérgyarmat: A TANÜ (m.) Nyírbátor: AZ ÉLET SZÉP (sz.—ol.. 14 év!) Vásárosnamény: REQUVIEM (14 év!, m.) 25., csütörtök, 15,00: AMP­HITRYON. Váci Mihály ifjúsá­gi bérlet. 19.00: AMPHITRION. Kós—Csortos-bérlet. 16 között visszavágón 2:0-ra nyert a Vas­vári, Tamás és Karasz góljaivaL így legközelebb a legjobb 8 közé jutásért játszanak a megyeszék­helyiek. március 25-én. csütör­tökön. 14.00 órakor a nyíregyházi stadionban fogadják a Debreceni 109-es Szakmunkásképző Intézet csapatát. A klsvárdaiak a hazai 0:0 után Budapesten 1:0 arányú vereséget szenvedtek a Kossuth szakközép- iskolától és kiestek. A továbbju­tást eldöntő gól ll-esbol esett... ....... ............... ...............1 y ttoiet­Bányai István —Iá WIMWW——— ———III■IWIII III II I III I ■ I 11II ■■ ■ !■■ ■— — »■■■■!■■■■ —WIW—————a——— Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, 11-435, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-093, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN «133-205« A Vasvári—Nagykoréi mérkőzésen a magasra felugró Karasz Fe renc a nyíregyháziak második gólját lőtte. Igazi atlétikai tömegverseny 1400 futó a célban 5:0 összesítésben

Next

/
Thumbnails
Contents