Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

1982, március 20. Kelet-Magyarország 3 Szellemi tartalékaink S zerencsénkre sok olyan ember van, mint Sza­kács Mihály technoló­gus, aki a Vágner-féle festék­szóróhoz csak úgy, kedvte­lésből egy membránt ötlött ki, amely kiválóan helyettesíti a tőkés importból származót. Mikor megkérdeztem tőle, mi­ért csinálta, ezt válaszolta: „őszinte legyek? Nem a pénz érdekelt, hanem a si­ker.” Remélhető, hogy ha­marosan már a Szakács-féle membránt használják majd a Mezőgép mátészalkai gyárá­ban és a többiben is, s re­méljük, az iparághoz tartozó többi vállalatnál is. Zsíros Józsefet az „élteti”, ha olyan feladattal bízzák meg, ami precízséget, igazi alkotást igé­nyel tőle. Így készített a Zöldértnek egy gépet, mely hatékonyabb, mint a gyári! Örömmel mutatta az almatá­roló raktárában a masinát. Ismerek tervezőt, aki szin- naponta megszemléli, hol ik az építők jcz általa jnoder•vonalú -*/ a város lesz, ha elké- áltam a vasle- lűvészien összeil- .pari tanulóknak ő eszközként szol- ■lekműveket, a rene- a barokk kort idéző omborításokat, amelye- a mester saját maga ké- dtett. Amikor Kovács Já- íost, a 110-es Ipari Szak­munkásképző Intézet köztisz­teletnek örvendő oktatóját megkérdeztem: mondja, mi­re a legbüszkébb, ezt vála­szolta: „Arra, hogy tanítha­tok. Belebetegednék, ha mást kellene csinálnom. Pedig egy­szer csak abba kell hagyni, kiöregszem.” Negyvenkét esz­tendeje lakatos. Évtizedek óta vasas ifik tucatjait neve- li-tanítja a mesterségre, em­berségre, szakmaszeretetre. Mérnököket, technikusokat nevelt. B. J.-ről azt mondják, aranykezű, biztos szemű for­gácsoló. Spéci a szakmában, aki századmilliméterekben gondolkodik és cselekszik. Egyszer beteg lett. Üzemve­zetője otthon kereste fel, s arra kérte, ha egy mód van rá, keljen fel, menjen be a gyárba, legalább egy órács­kára, mert egy különlegesen precíz tengelyt kell eszter­gálni, s nem meri másra bíz­ni. Hiszik-e, hogy örömmel kelt ki az ágyból? Megkér­deztem B. J.-t: kapott-e érte pénzt, elismerést? Értetlenül nézett rám: „Soha nem vá­rom, hogy ilyesmiért külön jutalmazzanak. Különben sem ez volt az első eset.” Illik-e, kell-e, egyáltalán jó-e, ha tudja egy vezető, hogy milyen képességekkel rendelkeznek beosztottjai, a dolgozók? Szükséges-e tud­nia a jó vezetőnek, milyen munkával, feladattal lehet kedvére beosztottjának. Ba- gatell, elhanyagolható dolog­nak tűnik. Az iménti példák azt sugallják, hogy nem is olyan mellékesek. Napjaink­ban sokszor elhangzik: nö­vekszik az emberi tényezők szerepe a társadalmi-gazda­sági életben. Vajon mit kell ezen értenünk? Követel­mény a vezetéssel szemben, hogy jól ismerje azt a mun­kásgárdát, kollektívát: vasa­sokat, ácsokat, kőműveseket, tervezőket, mérnököket, akik­kel dolgozik, képességeiket, tudásukat, felkészültségüket, egyáltalán, azt a szellemi energiát, amely szükség ese­tén az üzem, a vállalat, az intézmény, a tsz rendelkezé­sére állhat és mozgósítható. Miért szükséges ez? Elsősorban azért, hogy tudják: kire hol, miben lehet számítani. Becsülni kell a tudást, a rátermettséget, a hozzáértést, a rugalmasságra való képes­séget, az új iránti érzéket és sok minden mást, ami az al­kotó, gondolkodó ember jel­lemzője. Ha ez az értékrend érvényesül a vezetésben, ak­kor értelmes munkát, felada-\ tot adnak beosztottjaiknak, így találkozhat egyéni és kö­zösségi érdek a kedvvel vég­zett munka révén. Újdonság ma az emberi té­nyezők fontosságáról beszélni. Pártunk kongresszusainak határozataiban már korábban is megfogalmazódott: töre­kedni kell arra, hogy minden ember a képességeinek meg­felelő helyen dolgozzék. Nem véletlen, hogy rriostanában pártszervezeteinknél, de kü­lönösen a pártcsoportoknál több helyen vitatéma az em­beri tényezők elemzése, a káderpolitikai elvek követke­zetes alkalmazása. Lényegében ezt alkalmazta sikeresen H. G., az egyik tsz új elnöke. Ismerte a környe­zetében élő-dolgozó fiatal szakemberek képességeit. Va­lamennyit olyan posztra állí­totta, ahol a legtöbbet tud­ják produkálni. Ismerek vi­szont vezetőt, aki súlyos ez­reket költött átszervezésre, eredménytelenül. Hogy mi volt kudarcának oka? Az, hogy nem volt kíváncsi kör­nyezete véleményére. Szót sem váltott azokkal, akiket egyik beosztásból a másikba helyezett. H. G. nem a gé­pekkel, vetésszerkezet átala­kításával kezdett a munká­hoz, hanem először igyekezett szót érteni az emberekkel. Erről így vallott: „Vissza kel­lett szerezni a megtépázott bizalmat.” B s ez az oka, hogy most a tsz-ben azok is jól ér­zik magukat, akiket „leváltottak”, alacsonyabb, de képességeiknek megfelelő munkakörbe helyezték. Ahol a légkör jó, jelzi azt is, tö­rődnek az emberekkel. Em­beri tényezők: gond, öröm, képesség, adottság, légkör stb. Valamennyit a közjó szolgálatába kell állítani, Dicsértem az épülő szép ház tervezőjét. Építészmérnök is­merősöm bosszúsan megje­gyezte: „Ha tudnád, mennyit kell korrigálni, a rajzon, a valóságban, míg elkészül!” Ami a tervezőnek ez eset­ben sikerélmény, az építőnek bosszúság. Ezek is emberi té­nyezők. Farkas Kálmán Hűvös márciusi szombat. Még csend van a földeken. A szikrázó napsütés sem tud perelni az északi széllel. Ököritófülpös határában ma­gányos ember küszködik az árokpart gallyaival. Ahogy megállunk ő is ab­bahagyja a munkát. Segít fényképezni. Felszítja a ked­vünkért az elcsendesedett tüzet. — Tavaszi takarítás? — Olyasmi. Tudják, én nyugdíjas vagyok. Tizennyolc éVem volt a hajó és daru­gyárban. Betanított munkás­ként jöttem el... — A falukban is alig lát­Barna Kálmán nyugdíjas ége­ti a gazt... (Both Pál felv.) Őrönf A TYUKODI KOSSUTH Termelőszövetkezetben 1980 októberében a női munkaerő foglal­koztatására varrodát létesítettek. A betanulás utáa a debreceni Ruhagyár részére bér­munkában készítik a női és lányka ruhákat exportra. (Jávor László felvétele) „ÖSSZETARTÁS, DE HÍVEN" Kőbe vésett üzenet Kobe vesett üzenet az utókornak a Béni öreg falán: „összetartás, de híven”. Mandel Ede, a gyáralapító ékes és örök érvényű mondatokat vésett a kőtáblára azzal, hogy halála után a tábla falon hirdesse üzenetét, ha úgy tetszik, intelmeit. A nemrég tölgyfa keretbe foglalt tábláról azért választottuk idézni a fenti mondatot, mert az utóbbi fél év­század alatt dinasztiák sokasága szolgálta híven a gyárat — összetartó közösségben. Az olajütő, gyertyaöntő mester­ség apáról, fiúra szállt, ma is élnek itt dinasztiák, érzel­mileg is kötődve a jó hírű üzemhez. A gyári múzeum létreho­zását például az idősebb dol­gozók szorgalmazták, de a fiatalok is segítették. A szép mívű, de-már rég kiérdeme­sült olaj ütők mellett látható egy modern olajprés kicsinyí­tett mása. Ez utóbbi remek­mű részben ifj. Strzalka Jó­zsef keze munkája. A fiatal­ember apja nyugdíjasként napi 3—4 órát ma is a gyár­ban dolgozik. Apa után a fiú A személyzeti osztály veze­tője, egyben a törzsgárda bi­zottság elnöke Kováts Zol­tán. Ö említ néhány „csillo­gó” nevet. Mint mondja, a felszabadulás utáni első mun­kásigazgató, Szabó Sándor meghalt, de azonos nevű fia diszpécserként ma is a gyár­ban dolgozik. A szintén el­hunyt Kerezsi István térmes- terv volt. Emléke, sőt neve to­vább él, hiszen ifjabb Kere­zsi'István itt lakatos. Kómó- csi László nyugdíjas fűtőnek 3 lánya dolgozik a gyárban. Orosz Miklós igazgató nem­rég ment nyugdíjba, de fiai, Miklós és László ma is elis­mert szakemberek az olaj­iparban. A felsorolás teljes­ségének igénye nélkül a gyár­ban található még a két Győr- fi Antal és a két Strzalka József. Győrfi Antal 66 éves korá­ban főművezetőként ment nyugdíjba. De nem tudna el­szakadni a gyártól, már csak azért sem, mert a szolgálati lakása itt van a gyárudvaron. A sok kis olajütő megszün­tetése után amikor idejött, egyből főművezetőként al­Szocialista exportra készít divatos lábbeliket a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet. Képünk a cipőalja szalagról készült. (Császár Csaba felvétele) tunk embert. Magának hogy nincs szabad szombatja? Valamennyi gőg is van a válaszban: — Van nekem nyugdíjam, majd háromezer. Meg jószá­gom. Ezt se magamnak csi­nálom. __ ? — A vejemnek. Ha most nem szedem össze a gallyat, hiába lenne szép a fű. Nem tudná levágni, úgy benőtte a bodza. így meg olyan fű lesz itt nyáron, hogy ... — Jószágnak? — Három fejős tehénnek, borjúnak ... Boldogulni kell valamiképpen nekik is. Ők dolgoznak egész héten. Én meg ha kisüt a nap, már nem bírok magammal. így Van ez minden tavaszkor, mert hiá­ba volt tizennyolc évig a gyár, az emberben megma­radt az ösztön. Minden élő­vel így van ez. Aztán milyen öröm lesz majd a fű. — Négy falut jöttünk, és csak magát találtuk. Hogy van ez? — Elég baj az. Valamikor faluk haragudtak volna egy­másra néhány boglya szé­náért. Most meg ... Tavaly is annyi maradt kint az árok­partokon, hogy egy gazdaság megélt volna belőle. Legszí­vesebben végigmennék az egész parton, még azt se nézném, hogy ki kaszál majd. Nekem már megvan benne az öröm ... Köszönünk. Megyünk. Hű­vös a szél, de a szikrázó fényben óráról órára nő a ta­vasz. Még néptelenek voltak a földek. Mátészalka és Csen- ger között csak Barna Kál­mán 62 éves nyugdíjast lát­tuk a végtelen hosszúságú gallyakkal másutt is benőtt árokpartokon. B. G. kalmazták és lakást kapott. A technikusi oklevelét már a Bóni segítségével szerezte. Emlékezete szerint 25 évvel ezelőtt csupán egy technikus dolgozott a gyárban és egy mérnök a központban. Most — ha jól számol — tíz egye­temet és hét főiskolát végzett dolgozója van a Növényolaj- ipari és Mosószergyártó Vál­lalat itteni üzemének. Nyírbátorból Kubába A Győrfi név akkor vált országos hírűvé a szakmában, amikor 1964-ben magyar szakembergárdát verbuvál­tak a kubai olajipar kiépíté­séhez. A főművezető bő egy évet töltött a távoli ország­ban. Névé várhatóan még so­káig ismert lesz, hiszen Antal fia itt technikus, felesége pe­dig számviteli nyilvántartó. A másik fiú, István villany- szerelő a gyárban. A fiúk itt nőttek fel a gyárudvaron. Tó­ni bácsi mostanában az uno­káival játszik a Bóni kelle­mes környezetében. Győrfi István villanyszere­lő külsőre szakasztott olyan, mint az apja. Itt tanulta a szakmát, a gyártól 30 ezer forint kamatmentes kölcsönt kapott az otthon teremtésé­hez. Van egy fia, mint mond­ja, nem kizárt, hogy ő is ide jön dolgozni. Strzalka József hegesztő­ként és gyertyaöntőként kereken 40 esztendőt dolgo­zott ezen a helyen. 1960-ban a gyertyaöntők művezetőjévé nevezték ki. Üjítgatott, ész- szerűsített, hogy fellendüljön az üzemrész. Az 1970-es ár­víz idején az üzemrészben naponta 200 fáklyát gyártot­tak. Az áram nélkül maradt szatmári területen a mentés­hez, újjáépítéshez kellett a világítóeszköz. Némi szerve­zés és lelkesítés után napi hatezer fáklyát gyártottak. Ki gondolná, hogy a jó öreg Bó­ni ban is tenni lehetett az ár­vízkárosultakért?! A műveze­tő még is kapta jutalmát, a Munka Érdemrend bronzfo­kozatát. Á hűség jutalma Ifjabb Strzalka József esz­tergályos szintén nagyon ha­sonlít az apjához. Nemcsak külsőleg, a hűségével is. E hűséget a gyár azzal is viszo­nozta, hogy a kétgyermekes fiatalembert munkáslakáshoz juttatta. A derék esztergályos azt -mondja: a feleségével a gyárban ismerkedett meg. Aztán így fejezi be a beszél­getést: „Lehet, hogy gyerme­keink is a gyárba jönnek dolgozni. Ha így lesz, én nem beszélem le őket.” Minek is beszélné, hiszen a dinasztiák érdeme nemcsak a hűség, hanem a jó munka is. , Nábrádi Lajos A lakosság ellátását javítják Hús a szak­csoporttól Nyolcmillió-hétszázezer Ft értékű közös alappal kezdték el az új évet az idén a Sza- bolcs-Szatmár megyei ÁFÉSZ-ek keretében műkö­dő szakcsoportok. A lakos­ság ellátása, a foglalkozta­tottság fokozása, a jövede­lemkiegészítés szerteágazó tevékenysége ma már egyre inkább tért hódít, s eredmé­nyei népgazdasági szinten is számottevők. S bár a szak­csoportok által tenyésztett és átadott 2760 tonna sertés hú­sa a megyei ellátást javította, a többi szakág — a mézter­melés, a liba, galamb, nyúl és gyógynövény — nagy több­ségében, tőkésexport-forga- lomban, devizát jelent az or­szágnak. A szakcsoportok az elmúlt évben több, mint 175 millió forint értékű árut értékesí­tették. Ebben az évben — a szakcsoportok által készített tervek alapján, mintegy tíz százalék növekedéssel szá- ‘ molva már megcélozták a 200 millió forintot. Nagyobb hangsúlyt kapnak az idén a helyenként már eredménye­sen működő, fiatal gyógy­növénytermelő szakcsoportok is. Valami elindul az Érből... Szennyezett vizek A részletes közegészségügyi felmérés figyelemre méltó in­formációkat adott Nyíregy­háza felszíni vizeiről. Az er­ről szóló beszámoló megjegy­zi: az Igrice kis vízhozamú, elhanyagolt, szemetes partú vízfolyása a megyeszékhely­nek. A tejipari vállalat előtt a víz minősége még jó, a leg­szennyezettebb szakasz a kórházi. Főleg a fekáliára utaló mikroorganizmusok dominálnak az Igricében. A patakocska öntisztulása cse­kély, de még a sóstói szaka­szon sem mondható jónak a vize. Az Ér patak a város feletti szakaszától fokozatosan szennyeződik, a Szarvasszi­getnél IV. kategóriájúvá vá­lik a vize. Ebben elsősorban azok a vállalatok a hibásak, melyek ipari szennyüket tisztítatlanul engedik az Ér­be. Pedig itt nem egyszerűen csak az Ér patakról van szó, hanem a Lónyai-csatornáról is, melybe az Ér erősen szennyezetten érkezik. Van azonban két örvende­tes hír is. Az egyik szerint a Sóstó vize erőteljesen javult, a másik: hasonlóan jó és fürdésre is alkalmas lesz a császárszállási tó vize is. A vizsgálatot végző KÖJÁL oda kíván hatni, hogy a szennye­zett vizek mielőbb javulja­nak, s a ma ismert szennye­zők a büntetés fizetésén kí­vül megelőző lépéseket is te­gyenek. ___________ A kölesei Kossuth Tsz a pi- lismarótiakkal kötött szerző­dés értelmében női és gyer­mek esőkabátokat készít. Je­lenleg egy 3 ezer darabos megrendelés összehegesztésén dolgoznak, a volt kölesei is­kolában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents