Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-17 / 64. szám
2 Kelet-Magyarország 1982. március 17. Közérdekű témák Fontossági sorrendben A múlt évben 129, az év elején lezajlott városkörzeti tanácskozásokon és tanácstagi beszámolókon 248 közérdekű bejelentést és panaszt tettek a nyírbátoriak. Tavaly a várossal kapcsolatos felvetések főként járda- és útépítési, vagy csatornázási gondokat jeleztek, de több bejelentés érkezett a köztisztaság javítására, az illegális szemétlerakó helyek megszüntetésére is. Akkor a bejelentések közül 45-öt anyagi fedezet hiányában nem tudott megvalósítani a tanács, sőt a VI. ötéves terv '■‘során sem látszanak megoldhatónak, a tervek készítésekor azonban figyelembe veszik, s ha mód nyílik rá, fontosságuknak megfelelő sorrendben meg is valósítják azokat. Az idei tanácstagi beszámolókon elhangzott javaslat, bejelentés és panasz közül 159-re a helyszínen megadták a választ, 89 pedig vizsgálatra szorul, s írásban érkezik majd rájuk a válasz. A közérdekű bejelentések jelentős része jogos igényeket takar, de többségük nem számol a tanács anyagi lehetőségeivel. És ez okoz mind a város lakóinak, mind a tanácsi testületeknek komoly gondokat. Gond, hogy nem tudnak időpontot mondani a megvalósításra, s így érthető, hogy a bejelentők a választ nem tartják kielégítőnek. Tudja-er ... hogy a városban 3867 lakás van, amelyből csaknem ezer az elmúlt hat évben épült? ... hogy öt év alatt ötszörösére emelkedett az állami erőből épült lakások száma és 62-ről 68 négyzetméterre az átlagos alapterület? ... hogy száz lakásra 352 lakos jut? ’... hogy a lakások 57 százalékában van ivóvíz, csatorna viszont csak 18,3 százalékukba jut? ... hogy egy orvosra 2694 lakos jut? ... hogy 100 bölcsődei helyre 82, 100 óvodai helyre viszont 115 gyerek jut? ... hogy 17,6 az élveszüls- tések száma, 11,6 a halálozási szám 1000 lakosra? ... hogy a városnak 13 470 lakója van? ... hogy ezer nyírbátori lakosból 233 dolgozik az iparban ? ... hogy 1000 lakosra 39,5 a középiskolai tanulók száma? ... hogy egy osztályteremre harminc tanuló jut? ... hogy a kollégiumban a diákok 29 százalékának jut hely? ... hogy ezer lakóból 41 szakmunkástanuló? ... hogy ezer lakpra 557 négyzetméter bolti, s csupán 181 négyzetméter vendéglátóhelyi alapterület jut? ... hogy ezer lakosra 218 televízió jut? ... hogy a belterületi utaknak csupán 48 százaléka kiépített? KIEMELT FELADATOK Alapellátás, lakásépítés, közétkeztetés Amikor a városi tanács a VI. ötéves tervet jóváhagyta, egy cselekvési programot is elfogadott, amelyben a város népességmegtartó képességének javítását, az alapellátás színvonalának emelését tűzte ki célul. A feladatok megfelelő végrehajtására a múlt évben elkészült a környezet- védelmi koncepció, a kereskedelem-, illetve a szolgáltatásfejlesztési terv, a háztáji és kisüzemi gazdálkodás fejlesztését szolgáló intézkedés, az oktatási, közművelődési és sportszakmai program. De megtették a kezdeti lépéseket a tanácsi intézményhálózat továbbfejlesztésére és egy újabb integrált szervezet létrehozására. Mit sikerült a cselekvési programból megvalósítani ? Húsz tanterem Kiemelt feladatnak tekintette a tanács a lakásellátás javítását, amit 72 tanácsi bér- és 18 szövetkezeti lakás átadása igazol. Elkezdődött 32 OTP-lakás építése is, de kivitelezői kapacitás hiánya miatt átadásukra nem került sor. Tanácsi koordinációval láttak hozzá 12 munkáslakás építéséhez, gond volt viszont, hogy pénz híján nem sikerült magánerős családi ház építésére alkalmas telket kialakítani. Az oktatás feltételeit osztálytermek, óvodai helyek és a pedagógusok számának növelésével kívánják megoldani. 1984-ben húsz tanterem épül egy ezeradagos konyhával, s ekkorra várható egy 75 személyes óvoda felépítése is, amelyet — ha mód nyílik rá — 100 személyesre szeretnének bővíteni. Báziskonyha Legtöbb gondot és a legnagyobb feladatot a kommunális fejlesztési lehetőségek hiánya okozza. A városban több területen okozott és okozhat a jövőben is gondot a belvíz-, illetve csapadékvíz-elvezető csatornák hiánya, de megépítésükre jósze- rint alig nyílik lehetőség. Valamennyi veszélyeztetett területre tervet készíttetett a tanács, így ha lesz pénz, a munkák szinte azonnal kezdhetők. Ez történt tavaly, amikor a megyei tanács segített és a kisegítő iskola, valamint a nevelőotthon környékén a belvíz-elvezetési feladatok jelentős részét gyorsan sikerült megoldani. Megkezdődött a szennyvíztelep bővítése, amelyet a tanács 4 millió forinttal támogat. A közétkeztetés feltételeinek javítására egy báziskonyha építése vált szükségessé. A létesítményt a Csepel Művek 4 millióval, a növényolajgyár 1,4 millióval támogatja. A burkolt utak felújítására 3,4 milliót költött a tanács, társadalmi munkával megépült közel háromezer négyzetméter járda, a TITÁSZ megkezdte a Szabadság téri park világításának korszerűsítését, intézkedések születtek a Váci- Hunyadi és a Fáy András utcai lakótelepek parkosítására és a nyílt víztükrök rendezésére is. összehangolni a célokat Sikerült előbbre lépni a város területén működő vállalatok, szövetkezetek és intézmények fejlesztési céljainak összehangolásában. A tanács vezetői megismerték a gazdálkodó szervezetek terveit, s megvalósításukhoz a lehetőségekhez képest támogatást is adtak. Szoros együttműködést sikerült kialakítani a munkáslakások építésében, az útfelújítások és a közvilágítás korszerűsítése terén. Szép eredmények születtek a társadalmi munka szervezésében is: a városok között az egy lakosra jutó társadalmi munkában az élen állnak. Ehhez csupán egyetlen adat: a múlt évben 7 közérdekű bejelentést sikerült megvalósítani társadalmi munkával. A 31-es körzetben KOCZKÁS JANOSNÉ kapcsolatos teendőket, az engedményes árusítások cikkeinek beárazását és még sorolhatnám. Ha belegondolok, alig egy éve még arra ügyeltem, hogy pontosan vágjam le a szövetet, most pedig a kockázati alapok felhasználásával kell foglalkoznom ... Nyírbátorban a 31-es körzet a Sport és Encsencsi utcákat foglalja magába. Kocz- kásné naponta találkozik választóival, hiszen ő is a Sport utcán lévő házak egyikében él. — Sokan keresnek fel otthon is, de van úgy, hogy az utcán értesülök a gondokról. A legnagyobb sikeremnek könyvelem el, hogy nemrég sikerült az Encsencsi utca elhanyagolt, kövezetlen útját kohósalakkal feltöltetnem, majdnem teljes hosszában. Forgalmas ez az utca, hiszen itt járnak a teherautók a Csepelhez, és sok a kismama is, akik gyakran bosszankodnak a térdig érő sárban megfe- neklő gyermekkocsik miatt. Érthető, hogy minden követ, Megválásul! társadalmi munkával Kiiiyvtár, új köntisben — TulajdonKeppen csak az elmúlt év májusában dőlt el végérvényesen, hogy a református plébániahivatal elavult épületét az átalakítások után a könyvtár kapja meg — mondja Berek Lajos, a nyírbátori városi-járási könyvtár igazgatója. — Az előzetes tervek alapján szanálásra került volna a ház a Fáy-lakótelephez vezető út • kiépítése miatt, de erre csak a későbbiekben kerül sor. Az épület megmaradt a mi örör műnkre, hiszen alig pár hónap alatt sikerült felújítani, korszerűsíteni a mi igényeink szerint. A könyvtár régi, Szabadság téri épületét a közeljövőben a művelődési központ veszi birtokába, de ott működik még — más termekben és újjávarázsolt környezetben — a gyermekkönyvtár is. 1981. november 7-re elkészültek a mintegy félmilllió forintot érő munkálatok, amit jó minőségben és határidő előtt végeztek ^ nyírbátori KIOSZ irányításával a város kisiparosai, társadalmi munkával. A könyvtár közel kétszáz négyzetméternyi alapterületét jól kihasználják. A tágas termekben katonás rendben sorakozik a negyvenezer kötetnyi könyv, s a több mint 130 folyóirat. A zenei részleg az Országos Közművelődési Tanácstól kapott 150 ezer forintos anyagi támogatás fel- használásával lesz még korszerűbb, modernebb. N. K. Üzletsor a belvárosban Amint befejeződött a Szabadság tér és Zrínyi út sarkán a lakásépítés, hozzáláttak az üzletsor elkészítéséhez is. Március 10-én megtörtént a kulcsátadás, s néhányba napok, néhányba pedig hetek múlva be is költöznek a „tulajdonosok”. A sorban elől a Zöldért nyit egy boltot, ahol nemcsak zöldséget és gyümölcsöt vásárolhatnak majd Nyírbátor lakói, hanem sok más élelmiszert is. Mellette a VAGÉP Vállalat nyitja meg óra- és ékszerjavító boltját, amelyik közös lesz az ELEÉTERFÉM szövetkezet televízió- és ház- tartásigép-javító műhelyével. A harmadik bolt az azaz kohósalakot igyekeztem megmozgatni értük. Aztán a legutóbbi ügy: az egyik lakó elpanaszolta, hogy sötétben botorkálnak esténként, mert nem ég az utcán a lámpa. Addig jártam a TITÁSZ-hoz, amíg helyre nem hozták a hibát. Az igyekezet nem egyoldalú, Anikónak jó partnerei a lakók. Az elmúlt évben a városban végzett társadalmi munka értékéből — a közel 10 millió forintból — a 31-es körzet több mint 300 ezerrel vette ki a részét. — Ez az egészségügyi dolgozók részére készített kézi- labdapálya elkészítéséből, a járdaépítésből, parkosításból jött össze. Egyre többször érzem, hogy jól tettem, amikor elvállaltam a körzet tanácstagságát. Időm is van már a tennivalók elvégzésére, hiszen új munkahelyemen biztosítottak a szabad szombatok, a társadalmi munkához szükséges üres hétvégek. Sőt, arra is időt szeretnék szakítani, hogy a tanácstagok számvizsgáló bizottsági tagságát elvállaljam, amire nemrég kértek fel. ÁFÉSZ-é lesz, amelyiket eredetileg barkácsboltnak szántak, de az utóbbi időben változtattak a terven; illatszereket árulnak majd és ide hozzák az áruházból az üveg- és porcelán árukat is. Ha ez az elképzelés valósul meg, akkor a járműbolt áruit beviszik a műszaki áruházba és a járműbolt helyén lesz a barkácsbolt. A mostani illatszerboltot a eményes bolthoz kapcsolják, s ezzel az ■ülve fogyasztás is lehetővé válik. A negyedik bolt a Patyolaté lesz, az itt létesített vegytisztító és iposószalonban gyorstisztítást is vállalnak majd. Melléjük az idegenfor- gaifpi hivatal nyírbátori ki-* rendeltsége költözik,, így az idei zenei napokra már lesz hol szállást rendelni, s lesz gazdája a turizmus szervezésének is. Az idegenforgalmi hivatal melletti helyet méretes szabóságnak szánják, a gazda azonban még ismeretlen, mert nem biztos, hogy a helyi ruházati szövetkezet megfelelő módon kielégíti Nyírbátor lakóinak igényét. A szalon mellett férfi- és női fodrászat, legszélén pedig a FÉNYSZÖV-nek nyílik egy műterme. A költözködéssel megürült boltok és az intézmények helyei sem maradnak üresen. Az OTP és az Állami Biztosító fiókjának helyén — ők már korábban elköltöztek a Szabadság tér másik új házába — bútorbemutató terem lesz, amelyet a Szatmár Bútorgyár és a Nyírbátori ÁFÉSZ közösen működtet majd. Költözik az idén a TÜZÉP telepe is, a mostani helyre a TÜZÉP és a Volán egy közös felvevő irodát, illetve mintaboltot nyit. A Minőségi Cipőgyár cipőjavító és -árusító szalont nyit, a háziipari szövetkezet üvegező és képkeretező részlege is új helyet kap. Az oldalt összeállította: BALOGH JÓZSEF fl régiek sem maradnak üresen □ televízió hasonló címmel sugároz tévéfilmet. Koczkás Jánosné, a nyírbátori 31-es választó- körzet tanácstagja nézi-e a sorozatot? — Igen, a családdal együtt. Őszintén szólva kevés szituáció illik bele az én, a mi életünkbe — mondja mosolyogva. — Nálunk például mindig van szódavíz és vacsora ... No, ez persze a férjem segítségének, megértésének is köszönhető. Koczkás Jánosné, Anikó fiatal tanácstag, nemcsak azért, mert 1980-ban választották azzá, de a kora, megjelenése is ezt tanúsítja. Az elmúlt időkben sokszor találkozhattunk mi nyírbátori vásárlók vele a pult másik oldalánál állva, ugyanis 1981 elejéig az áruház méteráru osztályán volt eladó. Tizenöt évi lelkiismeretes munkáját ott kiváló dolgozó kitüntetéssel ismerték el. Jelenleg az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán dolgozik előkalkuláto- ri beosztásban. — Szeretem ezt a munkát, érzem a felelősségét. Mi intézzük az árváltozásokkal A nyírbátori városi-járási MHSZ hibaelhárító oktatótermében. (E. E. felv.)