Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. február 6. Lépést tartani Keresztes György nyírbátori fazék-" db Mivel foglalkozik a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata? VAJON, HA MEGKÉRDEZNÉK a megyében dolgozó több mint nyolc és fél ezer pedagógust — óvónőt, tanítót, általános és középiskolai tanárt, főiskolai oktatót, kollégiumi nevelőt, szakfelügyelőt, szakoktatót stb. — mit tudnak a Magyar Pedagógiai Társaságról, illetve annak megyei tagozatáról, mivel foglalkozik a Társaság, valószínű meg- oszlanának a vélemények. Jócskán lennének olyanok is, akik nemleges választ adnának, sőt a Társaság létezéséről sem igen tudnak. Nem szemrehányásnak szántuk e bevezetőt, hisz a MPT megyei tagozata nincs reflektor- - fényben, nincs népes tábora, általában csöndben — és észrevétlenül — dolgozik. Nem egyfajta pedagógus „szekta” a Társaság, amely a pedagógus szakma elitjét tömöríti és kevés kapcsolata van a gyakorló nevelők sokaságával? — kérdeztük, kicsit élezve a kérdést Csermely Tibortól, a MPT megyei tagozatának titkárától. Az is érdekelt bennünket, kik lehetnek a Társaság tagjai, milyen kötelezettséggel és milyen jogokkal jár a társulati tagság? — A Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata, az országban a megyék között elsőként, 1968-ban alakult meg Nyíregyházán. Képviseletet kaptak a Társaságban a különböző iskolatípusok — általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző intézetek, diákotthonok — a tanügyi igazgatás és a társadalmi szervek vezetői, a tanárképző főiskola oktatói. — A megyei közgyűlésen elhatároztuk, hogy három munkabizottságban fogunk tevékenykedni. Az általános iskolai munkabizottság a nevelés és oktatás elméleti kérdéseivel foglalkozik, segíti a pedagógiai továbbképzést és ismeretterjesztést, támogatja a pedagógiai publikációt és az egyéb pedagógiai fórumokat. A metodikai munkabizottság az oktatás-nevelés általános és szakmódszertani kérdéseivel, tantárgypedagógiai problémáival foglalkozik, a módszertani kultúra gyarapításán fáradozik. Az iskolaszervezeti és iskolatörténeti munkabizottság az iskolák szervezési, vezetési kérdéseivel foglalkozik, szorgalmazza és gondozza az iskola- és tantárgy- történeti kutatásokat. — A megyei tagozatnak a megalakuláskor 38 tagja volt, akiket meghívásos alapon kértünk fel a társaságbeli tagságra. Olyan nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusokat hívtunk meg sorainkba, akik hivatásuk elismert művelői és az átlagosnál nagyobb a pedagógiai közélet iránti érdeklődésük, illetve a pedagógiai elméleti vagy gyakorlati munkásságuk erre méltóvá teszi őket. Kezdettől az volt a törekvésünk, hogy a különböző rendezvényeinket többnyire a társszervekkel együttműködve — tanárképző főiskola, megyei, városi, járási művelődési osztályok, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottsága és a pedagógus továbbképző kabinet — szervezzük. — Csupán néhány témát, előadáscímet említek azokból, amelyek az évek során napirendre kerültek, s amelyekre nem csupán a társaság tagjait, hanem minden érdeklődőt hívtunk és vártunk. íme: a tanítási módszerek korszerűsítése az oktatás folyamatában, a programozott oktatás kérdései, az általános iskolai tantervek megvalósításának megyei tapasztalatai, a fontosabb pedagógiai kísérletek, eljárások eredményessége a középiskolákban, a felelősségre nevelés és a nevelői hivatástudat és még sorolhatnám hosszasan. Olyan neveléstörténeti évfordulókról is megemlékeztünk, mint az első népoktatási törvény megjelenése, a Tanácsköztársaság iskolai reformtörvénye megalkotásának 50. évfordulója, az iskolák államosításának 20. jubileuma ... — LASSAN TIZENNÉGY ÉVES MÚLTRA tekinthet vissza a megyei tagozatunk, -melynek taglétszáma azóta 81-re gyarapodott. A Társaság jellegéből eredően, nem kívánjuk népes szervezetté fejleszteni megyei tagozatunkat, mégis úgy ítéljük meg, valamelyest bővíteni kell a taglétszámot, a jelenleginél több fiatal pedagógust is hívni kell sorainkba. Napjaink iskolamegújítási törekvései, az új tantervek és dokumentumok, tankönyvek és segédeszközök fokozatos bevezetése, azok tapasztalatainak közkinccsé tétele, a kísérletek eredményeinek népszerűsítése a nevelők körében, mind arra intenek bennünket, hogy valamennyi hasznosítható nevelési-oktatási tapasztalat közreadását mi is segítsük sajátos eszközeinkkel, lehetőségeinkkel. — Minden alkotó, szellemi erőt igyekszünk felkarolni, pedagógiai felolvasásokkal, szemináriumokkal, bírálatokkal, pedagógiai témájú publikációk kiadásával, neves hazai és külföldi pedagógusok meghívásával igyekszünk megyénk pedagógiai életét frissíteni, segíteni részvételünket az országos vérkeringésben. — Mivel foglalkoztunk még az utóbbi időszakban? Általános pedagógiai munkabizottságunk a megyében élő cigánytanulók szocializációs folyamatainak nevelési tapasztalatait vitatta meg, melyben tevékeny részt vállaltak a tanárképző főiskola pedagógiai tudományos diákkörének hallgatói. A módszertani munkabizottság főleg az új tantervek bevezetésének tantárgypedagógiai kérdéskörét vizsgálta, kiemelten az alsótagozatos anyanyelvi nevelést és a környezetismeretet. Az idei programban kapott helyet az elmélet és gyakorlat kapcsolatának vizsgálata, a család és az iskola felelősségének pontosabb kimunkálása. Vizsgáljuk, elemezzük a tanári beszéd alakulását, fogyatékosságait is, amely nagyban hat a gyermek fejlődésére, kifejező erejének alakulására. Örömmel adtuk hírül, hogy a népfront megyei helyiségében klub indul, ahol megyei tagozatunk tagjait is szívesen látjuk. — S végül, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának tagja lehet bárki, aki kedvet, adottságot érez arra, hogy itt tudományos vagy gyakorlati tapasztalatait nevelőtársainak továbbadja szóban, vagy írásban. A tagok évi 100 forintos tagdíjat fizettek eddig, amely az 1981-es évben 150 forintra emelkedett. Ennek fejében, úgynevezett „illetménylapot”, a „Pedagógiai Szemlét” is megkapják. — A TAGSÁGGAL JÁRÓ KÖTELEZETTSÉG; az aktivitás, a rendezvényeken való részvétel, véleménycsere. Amikor nemrég mérleget vontunk munkánkról, úgy fogalmaztunk: jó dolog, hogy a megyei tagozat taglétszámát meghaladó hatással segíti a pedagógiai munkát, a közélet aktivitását. Támogatja rendezvényeivel, az átlagot messze túllépő kiadványaival, a pedagógiai kutatásokat és a nevelési aprómunkát. Az is hozzátartozik az összképhez, hogy a bizottságol»- ban folyó munka intenzitását javítanunk kell, még akkor is, ha igaz, hogy a tagság többségének igen sok az egyéb, hivatásbeli és más, vállalt elfoglaltsága . .. Páll Géza A XIX. század vége felé különböző kerámiaközpontok, és. az időközönként idevándorolt és megtelepedett egy- egy fazekas készítményeiből tevődött össze a nyírbátori nép .cserépedénykészlete. Az utóbbi tényező folytán kapott a nyírbátori fazekasság egy- egy új vonást és színt, mely differenciálttá tette a környező megyék, területek lakosságának cserépedénykészletétől. A nyírbátori nép háztartásának cserépedénykészletét vizsgálva, mind a készlet minőségében, mind használatában egyforma edényeket használt a zsellér és közép- paraszt. Az edényféléket hasonló módon használta. Különbség csak az edények mennyiségében volt. Nyírbátor sohasem volt népi kerámiaközpont (valószínű agyaghiány következtében), az itteni fazekastevékenység másodlagos, sőt harmadlagos kisugárzásnak tekinthető. Mégis említésre méltó Keresztes György fazekassal kapcsolatos megemlékezés, mivel . munkássága jelentős hatást gyakorolt a Nyírbátor környéki kerámiára. Egyrészt a Nyírbátorban készült edényfélék a századfordulótól kezdve a környéken erősen elterjedtek, másrészt a nyírbátori kerámiaanyag bizonyos ízlésváltozást eredményezett. Keresztes György életéről és működéséről keveset tudunk. Egy terménykereskedő és Kónya István nyírbátori gazdálkodó hívására az 1880-as évek végén költözött Nyírbátorba. A fazekas azelőtt Sárospatakon és közvetlen környékén dolgozott. Az 1920-as évek elején hagyta el Nyírbátort, állítólag Amerikába vándorolt a volt üzlettársa, Kónya István után. Keresztes György Nyírbátorban megtelepedve először az Iskola, majd a Bajcsy-Zs., később kb. 4 évig a Hunyadi utcában működött, míg a továbbiakban a Szentvér utcai portán (ma 77 szám), illetőleg a Szálláskertekben az utcák végén, míg végül az Árpád utcában építette fel műhelyét. Munkásságával, a formák és színek alkalmazásával eleinte csupán a sárospataki hagyományokat folytatta. Díszítésben csak a sárospataki ornamenseket, főleg Sárospatakra jellemző koszorúmintákat alkalmazott, formázásban pedig Sárospatak későbbi korszakában kialakított karimás ajkú edényszájakat. Keresztes György fazekas évek múltán a sárospataki virágkoszorúdíszítés mellett a pontozott díszítésű, a pontokkal telt mértani idomdíszeket (rombusz, ikerrombusz, sőt spirál stb.) használt, a már itt talált nagybányai eredetű cserépedényeken, különösen a szilkéken lévő díszítő motívumok példájára. Készítményein azonban erősen egyéni jegyek is felfedezhetők; különösen a karcolt díszítésben, virágszirom és levélformák egyediségében. Gyakori motívumai voltak: Keresztes Gy.: Szilke Keresztes Gy.: Kulacs Keresztes Gy.: Kancsó a stilizált kerti és vadvirágokból összeállított gsokor: sárga szegfű, tulipán, szívvirág, rozmaring, kerti, illetve búzavirág, bakszakáll, macskafarkú veronika, selymes boglárka, vadvirágokból ösz- szeállított ornamensek. Tehát készítményein a helyi növények stilizált formáit alkalmazta, díszítő elemekként. Ezért úgy véljük, joggal beszélhetünk egy új — Nyírbátorban kialakult — Keresztes-stílusról is. Keresztes György fazekas 1910-ben több munkaerővel dolgozott. De tudomásunk van arról, hogy a későbbiek során néhány fazekas üzlettársa, különválva tőle. az Iskola utcában, egy új fazekas- műhelyt hozott létre. Keresztes György mind ez ideig a magyar néprajzi kerámiakutatás előtt teljesen ismeretlen fazekas volt, mert még az utóbbi évtizedekben is. a kerámiai kutatás, elsősorban a díszes. — a jelentősebb művészi értéket képviselő — kerámiákat készítő központok stílusának, díszítő rendszerének, technikájának tanulmányozását tartotta fő feladatának. ban. Miért kell akkor klub? Különös a válasz: klub kell, mert másutt is van, mert hozzá tartozik a KISZ-hez ... Érdekes módon nem mondják ki, hogy azért is kell a klub, mert együtt lenni jó. Porcsalmán egy hasonló estén kiderült, hogy a találkozó minden résztvevője kulturáltabb, szebb közegben él otthon, mint amilyet a művelődési ház szerény eszközeivel biztosítani tud. Kérdezgettem: ki kivel jár össze, ki kivel barátkozik? Nem a fonókat sajnálom, de általában nem járnak egymáshoz és ha nincs szervezett találkozó, akkor legfeljebb a presszó a felületes barátságok fóruma. No és persze a munkahely, vagy az iskola, de az együttlét ott a szükséges társadalmi készenlét része. Doboson újra alakult, Porcsalmán most alakult klub. Hodászon és Nyírbélteken régen működik. A hodá- sziak például, ha segítséggel is, de maguk építették a pinceklubjukat. Érdekes hogy egy-egy találkozó tapasztalatából mennyi minden kiderül. Beszélgettünk ezeken az estéken az újságírásról, írásról, de szükségszerűen életmódról, szükségszerűen még politikáról is. A viták ott voltak jók, ahol ezek a fórumok megszokottabbak. Az együtt dolgozás vagy tanulás társadalmi készenlétét — a húszévesek mondták így — fel kell valahol lazítani. Kell egy hely, ahol nem annyira kötelezőek a viselkedés felnőtt normái, hogy azokat csak mereven betartani, vagy felrúgni lehet. A betartás a fontoskodás, a felrúgás, az öncélú vagánykodás. Ha megvallatnánk ezeknek a kluboknak programjait, összeírván hogy hány TIT- előadást, vetélkedőt, bosszantóan közhasználatú szóval „Foglalkozást” rendeztek, akkor ezek a számok helyszínek szerint lennének mutatósak vagy kevésbé azok, de a számok nem mondanák el, hogy hol jobbak a klubok. Idézek: „Azért a klubba, mert a műsor után mindig van valami. Magnózunk ...” Más: „Az embernek van egykét órája. Ha otthon leülök és felveszek egy könyvet, már rám szólnak, hogy vasaljak inkább. Itt más. Néha dumálunk egy jót, és akkor az ember napokig jól érzi magát. Ha ez nem lenne, akkor csak a kocsma van nyitva. A szülők azt se szeretik, haösz- szejárunk. Ha hozzám lejönnek néhányan, napokig hallom, hogy berondították a lakást, mintha az ember lenne a lakásért és nem fordítva éppen .. Szamosszegen az életmódról vitatkoztunk, a művelődési ház igazgatója elém tett egy diplomamunkát, időmérleget készített fiatalokról és idősebbekről is. Kiderült abból, hogy társadalmi érintkezésre, szórakozásra valóban napi egy-két óra jut csak. Dolgozni kell, időt vesz el az ingázás, és órákat vesz el az otthoni munka. Ami marad, azt jól kitölteni hihetetlenül nehéz, de nem nehezebb, mint a városban. Az otthon- maradás esélyei egyformák. Igaz, a városban több a presszó és tágasabb a járda, ahol ácsorogni lehet, de ez nem program. Vitathatatlan, hogy egy-egy falusi klub látogatói egyfajta kényszerből fanyalodnak először a művelődési házra. Az is, hogy később megszeretik. Ahogyan klubot építettek a fiatalok Hodászon, úgy építenek most pinceklubot Kocsordon is. Fantáziával, hittel, ezer ötlettel, lelkesen. És ahol így építettek, ott nem a klub felszereltsége adja az együttlétek rangját. A fonókat a munka szükségessége hozta létre, az emberi igényesség tette a közösség embert formáló műhelyeivé, már akkor, amikor a vidéki- ség valóban hátrány, kultúrából, fényből, életből kirekesztettséget jelentett. A távolságok megrövidültek, a kirekesztettség földrajzilag sem igaz. A televízió minden lakásba el tudja vinni a nagyvilágot, a kirekesztettség semmiképp sem igaz. Emberen és csak az emberen múló dolog, hogy ezekhez a lehetőségekhez megteremtődjenek a közösen való befogadás műhelyei. Ez nem a közművelődés kérdése, hanem egy- egy község életének meghatározó dolga is. És nem pénzkérdés, hanem a szándékok dolga. A mindennapok kötelező belpolitikája. Bartha Gábor Ennek folytán, a kerámiaközpontoktól függetlenül az ország területén itt-ott működő, valamelyik község vagy falu egyikében-másikában meghúzódó, és a nehéz viszonyok között élő, küszködő fazekas felkutatása terén vajmi kevés eredmény születhetett. Ezeknek a fazekasoknak a tevékenysége másodlagos, sőt harmadlagos kisugárzásnak tekinthető, így a díszítőművészetüket különböző ötvözetű stílusjegyek jellemzik. Egy- egy fazekas kiszakadt valamelyik nagyobb kerámiaközpontból (Korond, Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Karcag, Mezőcsát, Sárospatak, Tiszafüred stb.) és a korábbi működési helyéről hozott mesterségbeli tudása érvényesült teljes mértékben mindaddig, amíg bizonyos idő után egy új díszítő stíluskomplexum alakult ki. Cserépkulacs díszítése vadvirágokból összeállított csokor, mely áll fönt, egy stilizált sárga színű búzavirágból. Két oldalt pedig két sárga búzavirág, és két szegfű- minta váltakozik. Az írókával festett csokrot, két fehér, egy kék, és egy zöld macskafarkú veronika, valamint két grafi- áttós sárga levélmotívum egészíti ki. A csokrot lent, négy zöld írókás vonal fejezi be, illetve fogja össze. A díszítő elrendezést a következő bekarcolt sárga színű szöveg fogja közre: „Makray Sándor úrnak Készítete Keresztes György”, fönt: „1906” évszám, alul a két láb fölötti felületen: „Nyír-Bátor”. A kulacs hátsó oldalának díszítése megegyezik a leírt felület ornamenseivel. A négy fül közötti felületet — hat karcolt sárga hurokvonal vezetéssel, — négy irányban kiképzett levéldísz ékíti. A közökben egy fehér, egy kék, és egy zöld vonaldísz váltakozik. A kulacs hátsó felületének* díszítése, — a szövegrészen kívül — megegyezik a leírt felületével. A fül élét sárga kontúr veszi körül, a mezőkben írókás, négy nagy fehér, és három kis pontdíszítés látható. A szilke égetett cserépből készült fennálló öblös edény, egy füllel. Felülete sárga an- gób alapon sötétbarna mázú. Díszítése írókával és grafiát- tós eljárással készült. Díszítésében a mellén körbefutó kerti és vadvirágból kombinált mintázat dominál. A körbefutó középső karcolt hullámvonalból föl- és leívelő karcolt sárga színű búza- és szívvirágok váltakoznak. Közben szintén le- és fölívelő kék és fehér írókával festett macskafarkú veronika ível ki a koszorúkomplexumból. A koszorúegyüttest, a karcolt hullámvonalból kihajló gra- fiáttós megoldással kiképzett, belül yonalkázott sárga levélmotívumok teszik teltebb mintájúvá. A díszítő komplexumot, felül, a nyaknál egy körbefutó fehér hullám, és egy sima vonaldísz, alul pedig négy párhuzamosan körbe ívelő fehér csík fogja ösz- sze és szegi be. A fülhajlatot négy díszített fehér, a fül alját pedig öt fehér vonalból álló függődísz ékíti. Ennek az edénykének jellegzetes ún. vizeskancsó formája van, sima ajakkal, mely alatt két párhuzamos kis kannelura füt körül. A nyak alatt pedig egy körbefutó karcolás látható. Egy füle van. Alapszíne: sárga máz. A nyaktól lefelé pedig barna máz vonja be az edény felületét. Díszítése írókás, ecset- felszedéses és grafiáttós megoldású. A motívumok, — a nyaktól a fenékrészig, — függőleges irányban helyezkednek el: éspedig három sor rozmaringág, háromszor három párhuzamos vonaldísz, és négy felszedett sávozás. A rozmaring dísz és a vonal orna- mens grafiáttós eljárással készült, miszerint a sötétbarna mázból igen markánsan és hatásosan domborodnak ki a sárga motívumok. Az ecsetes felszedés márványszerű folthatást idéz elő. Dr. Szalontai Barnabás KM
