Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
lH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. február 27. O Az Állami-díj átvételekor Nagy Sándor, akit almakirálynak is neveztek mondta: „Az alma mégiscsak Szabolcs aranya.” Teich- mann Vilmos csendes ellentmondással kinyilvánította: Az lehet, de az alma luxus, nem lehet vele jóllakni. Mi lenne krumpli nélkül a szegény emberrel”? A dohánynak akkor ott, azon a beszélgetésen nem volt patrónusa. Ha jelen van Palóczi Horváth Péter Nyírbogéiról, aki 1820-ban kéziratos könyvében a dohány harminchat fajtáját említi, úgy minden bizonnyal, a dohány mellett voksol. Ne törjünk pálcát semmilyen igazság felett, nem lenne valós. Szépen díszük itt minden, ezen a nyíri repülőhomokon, ezen a lápos Szatmáron, ezen a vendégmarasztaló, agyagos beregi talajon. Különben is nem a' növénynek, az emberi teremtő erőnek, és az akaratiak van a legnagyobb hasz- ^3ßfta. Mert igaz; vadságában l^dag lehetett ez a táj, utalnak rá az őserdők, őslápok, és ligetek, e fenséget termővé azonban az emberi kéz tette. Az ember szelídítette, formálta maga arculatára az országnak ezt a szeszélyes, kegyetlenül makrancos szögletét. Például a burj jnya. Amikor Amerikáb ' átszármazott hozzánk. Európa csupán a virágáért tartotta, kedvelte. Királyi üvegházak ékessége volt, a fehér, a lila, a rózsaszín burgonyavirág. Ma is szép ha száz és száz hektáron virágszőnyeg borítja be valahol a földet. De ki gyönyörködik a színek pompájában? A szántóvető, a gazda mindég a föld alá néz; Mi van ott, mi terem; kutatja. Teichmann Vilmos megyénk nagy tudósa is ezt tette. A bőtermő nagyhozamú fajtákat kutatta, nemesítette. Két tucatnál több burgonya, rozs, csillagfürt, szöszösbükköny, homoki lucerna, és napraforgó nemesítése fűződik nevéhez. Legragyogóbb műve a Gül- baba volt. Ez a burgonya 1929-től van forgalomban, köztermesztésben, fél " évszázadon át volt uralkodó fajta, ma néhány helyen, Ezerarcú Szabolcs-Szatmár Álmaország hírvivői mint kuriózumot termesztik. Egy biztos, burgonyának hasonló becsülete és karrierje, mint a Gülbabá- nak soha nem volt még a világon. A burgonya valójában nagy kincse volt ennek a tájnak. A rossz földben mindig termett annyi, hogy a földművelő és családja jóllakhassék. A krumpli népélelmezési cikk. 1934— 1938 között az egy lakosra jutó évi átlagos fogyasztás 130 kilogramm volt. Kenyeret sem ettek többet, húsból viszont csak 33 kilogramm jutott az asztalukra. Napjainkban burgonyából személyenként alig fél mázsa fogy, igaz csökkent a kenyérfogyasztás is, ezzel szemben a húsfélék fogyasztása több mint kétszeresére, a zöldség-gyümölcs fogyasztás a duplájára növekedett. Silányan táplálkozott a szabolcsi paraszt, a napszámos, a zsellér, a cseléd, hiszen többet, mint a krumplira valót alig kereste meg. Szabolcs-Szatmárban mindig nagy területen, 20—30 ezer holdon termesztették a burgonyát. A kisparaszti gazdaságban kellett az önellátáshoz. Az uradalmak adták az áru, és az ipari burgonya nagy részét. Szeszgyárak épültek a burgonyára, és a század elején már működött a Demecseri Bur- gonyakeményítő-gyár. De miért lett Szabolcs-Szatmár a burgonya hazája? Nem azért termesztették és termesztik ma is, mert a szabolcsi burgonya a legjobb a világon. Igaz, a Gülbaba, a Kisvárdai Rózsa kitűnt a fajták közül kiváló étkezési értékével, de ezt a tulajdonságát minden termőtájon megtartotta. Szabolcsban kényszerből foglalkoztak a burgonyatermesztéssel. A gyenge termőképességű föld ebből adta a legtöbbet, ezért lett a burgonya az egyik főtermék. Szerencse, hogy voltak jeles tudósok, szorgalmas parasztok, akik a burgonyatermesztést a tökéletességre vitték. Ma a burgonyát magas színvonalon, nagyüzemben száz százalékos gépesítéssel termesztik. Uralkodó fajta a holland Desiere, és a Kleopátra lett. A hektáronkénti átlagtermés igen magas, nem egy gazdaság 300 mázsát takarít be, de gondjuk, hogy a burgonyának nincs elég becsülete, nincs megfelelő ára. Indokolatlan, hogy étkezésünkben, egyre kevesebb a helye a krumplinak. Az sem valós, hogy az állattenyésztésben, az ipari feldolgozásban ne lenne többre szükség. Miként kapta meg az aranyalmát Aphrodite, azt egy görög regéből tudjuk. Miként lett Szabolcs aranya a téli alma, arról sokan, sokféleképpen vélekednek. A történet hosszú. Szakkönyvek, tanulmányok sokasága foglalkozik ezzel, érthető, hiszen az egyik legértékesebb, legnagyobb mértékben fogyasztott gyümölcs a földön. A szabolcs-szatmári gyümölcskultúra első írásos emlékei a középkorból származnak, utalva a Ti- sza-Szamos menti árterületek dzsungel gyümölcsösére. Az idősebbeknek még ismertek a nevek; Sóvári, Kenézi Piros, Zöldkormos, Török Bálint, Sárgakormos. Az ősalmások dióval, szilvával keverve sajátos növénytársulást alkottak, és kísérték végig a megye_ nagy folyóit. A dzsungel te1'* rületére ember csak szüretelni járt. Az árvizek járta lankák talajába jobbára a madarak és a víz hordta a magot, egészen addig, amíg 1868-ban egy törvény alapján a gyümölcstermesztést a népiskolákban oktatni kellett, a gazdákat viszont arra ösztönözték, hogy a gyümölccsel, mint kultúrnövénnyel bánjanak. 1881- ben Tiszavasváriban a faiskolában már háromezer faoltványt neveltek. A mai Szabolcs-Szatmár területén 1895-ben 168 ezer almafát számláltak, 1935- ben ez a szám 634 807-re növekedett, akkor már ott volt a „király” az almafa- fajták között. Amerikában Hosbrouck Jonathán felfedezte azt a téli fajtát, amely szerte a világon Jonathán néven lett ismertté. Bereczki Máté, a magyar tudományos pomológia megalapítója 1876-ban kapta az első Jonathán oltóvesszőket, s a tovább szaporított termőfák száma azóta milliókra rúg. Jonathánból Szabolcs-Szatmárban van a legtöbb. Országos adat, hogy évi egymillió tonna almát termelünk, ennek több mint a fele, öt-hat- százezer tonna itt terem, s a téli alma jó része jonatán. Miért lett Szabolcs kincse, büszkesége a jonatán? Nagy Sándor, aki évtizedekig a megye főkertésze volt, szorgalmazója a telepítésnek, és tudósa a metszésnek, erre a kérdésre azt mondta: „A silány homokon • csak négy-öt mázsa rozs terem. Mit ér az? Almából egy hold homokon 100 mázsa is terem. A rozsnak tízszeres értékét adja.” Az alma tehát értéket és mun-, kát adott, sok tízezer embernek,- egész évben. Ma már könnyebb az almatermesztés, mint volt. Amit lehetett gépesítettek. És ami fő, hogy a szabolcsi paraszt megtanult kertészkedni, a lehető legjobb módon hasznosította földjének értékét. De miért híres a szabolcsi téli alma? Tudósok, ve-* gyészek kimutatták, hogy az alma az egyik legegészségesebb gyümölcs, orvosság is. És ha ilyen általában az alma, akkor a szabolcsi még inkább az, mert az itteni éghajlat, a hosszú meleg őszök, a kellemesen szép vénasszonyok nyara segíti a vitaminok képződését, fokozza a cukortartalmat. A jonatán pirossá- gát a hajnali gyenge ködök, a bőséges harmatok adják. A szabolcs-szatmári almának tehát különleges íze és zamata van, s ennek értékét növeli, hogy jó képességű kertészeink a gyümölcsöt minőségben termesztik. Csak ne lenne soha gondunk, és bajunk az almával. Szabolcs-Szatmár kincse az alma nem mindig úgy értékesül, ahogy a£ kívánatos lenne. Az alma nagy érték, de néha úgy tűnik, hogy a termelőkön kívül a megye gazdáin kívül ezt sokan nem veszik figyelembe. Nincs annál nagyobb gyönyörűség, hogyha már termeltünk elég burgonyát, leszüreteltük az almát, akkor a megfáradt földművelő pipára gyújt. A szabol-' esi pipadohány jellemzőit a nyírbogáti Palóczi Horváth Péter 1820-ban nagyra értékelte. Tíz pontban határozta meg, hogy miért is jó a pipadohány. Ebből idézünk: „Nem rendkívül erős-é? Nem száraztja-é a nyelvcsapot? ... Kellemetes sza- gú-é? Minémű orvosló erővel bír? .. .” A kukásnak, a szabolcsi dohánykertésznek, nem volt pipatoriuma. Ha rápipált is, nem azon elmélkedett milyen a dohány íze, zamata, hanem az foglalkoztatta, miként él meg ő, és családja a dohánytermesztésből. A dohánytermelőnek, dohányosnak rangja volt a cselédek között. Bár az egész éves kemény munka a dohányosokat nem tette gazdaggá, dohányos dinasztiák Szabolcs-Szatmárban az 1500-as évektől léteznek. Szinte attól az időtől, hogy Kolumbusz matrózai 1492- ben hazahozták Amerikából a dohány magvait. A magok Nikotin János francia követ közreműködésével Európa-szerte elterjedtek. A dohánytermesztés, a dohányzás a kezdeti időben a gyötrelmes foglalkozások és élvezetek közé tartozott. A dohányzókat az 1600-as években egyes országokbán halálbüntetéssel, vagy orrlevágással sújtották. Magyarországra a dohányt Bornemissza Pál erdélyi püspök hozta, és az 1697-es országgyűlés a magyar pipázókat is szigorúan büntette. A tiltás és büntetés oka volt, hogy a dohány káros az egészségre, másrészt a dohányzók felelőtlenségéből tüzet okoztak, városok égtek le. A dohányzást, a dohány- termesztést azonban nem lehetett gátak közé szorítani, megszüntetni. Szabolcs- Szatmárnak a dohány élte- ^ tő eleme lett. Már az 1700- 'as években is sok ezer embernek adott kenyeret, ad kenyeret ma is. A dohány, mint növény, hasonlóan a burgonyához és almához, jól tűrte, kedvelte ezt a tájat, szerette ezt a klímát. Talán ez is oka annak, hogy ma az ország dohánytermésének 60—70 százaléka Szabolcs- Szatmárban terem. ★ A riíegyét járó ember rácsodálkozik erre a tájra különösen akkor, ha úgy téved ide, hogy előzőleg sok rosszat hallott a megyéről. Csodálatának tárgya a kertészeti kultúra magas színvonala. Ez látszik a virágzó burgonya táblákon, a gyümölcsöt érlelő almafákon, a kétméteresre is megnövő dohánykórókon. A kertészkedés, a kertkultúra valóban szép, tiszteletreméltó. Egy a baj. Amíg ezek a növények gazdagítják a tájat, addig más tényezők," r Mint " például a közgazdasági adottságok szegénységünket növelik. Van viszont olyan törekvés, hogy minden előnyünkre változzon. Akkor, évek múlva ami itt terem, ami kincsnek számít, az valóban kinccsé lesz. Seres Ernő Elek Emil felvétele
