Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

1982. február 27. Kelet-Magyarország 3 JUBILEUMRA »» Hívunk minden fiatalt...“ HUSZONÖT ÉVES A KISZ. Milyen egyszerű leírni a mondatot! Egy tényt jelez csupán: negyedszázad távla­tából. Üjraforgatom a doku­mentumokat, lapunk 25 évvel ezelőtti példányait. Egyike- másika kedves ismerős már, olvastuk a 10, 15, 20 éves ju­bileum idején is. Most mégis érdeklődéssel olvasom újra, hiszen új helyzet, új körül­mények között kerülnek ref­lektorfénybe a régi tényszerű híradások. Negyedszázad! Immár komoly felnőtt, 25 éves a KISZ. Lapunkban olvasom, hogy még az ifjúsági szövetség új­jászervezéséről szóló pártha­tározat megjelenése előtt — 1957. március 7-én — tanács­kozott a kisvárdai Vulkán negyven ifjúmunkása. Az if­júság jövője, annak szerveze­te'volt a téma. „Olyan ifjúsági szervezetet kell létrehoznunk, amely kö­vetkezetesen a szocializmus építésének talaján áll, s a párt vezetésével dolgozik ... Az ifjúsági szervezetnek ki kell elégíteni a fiatalság min­dennemű igényét.” így utólag olvasva általánosak ezek a mondatok. Akkor azonban az ifjúsági mozgalom történel­mének egyik fejezetét írták Kisvárdán a vasas ifik, akik példát mutattak, s akik nem napi, hanem igenis hosszú távú elképzeléseket foglaltak programjukba. S ha most hozzáveszem, hogy az utóbbi negyedszázad­ban hányszor adhattunk hírt új kezdeményezésekről a Vulkán KISZ-szervezetétől, hogy most aktív pártmunkás­ként formálják mai életünket az akkori KISZ-fiatalok — már nem is hangzik olyan ál­talánosságnak az akkori frissen fogalmazott mondat. A zászlóbontást is megelőző alakuló taggyűlés felhívása jelzi; valóban történelmi idők részesei voltak azon a gyűlésen az ott részt vevő fi­atalok. „Meggyőződésünk, hogy a szocializmus építése, életszín­vonalunk emelése csak a munkásosztály, annak élcsa­pata, a párt vezetésével tör­ténhet. Az ifjúságnak kell biztosítani a párt utánpótlá­sát, s ezért nem különülhet­nek el a párttól. A különböző rétegszervezetekben nem látjuk biztosítottnak a párt vezetését. Ezért alakítottuk meg a Kommunista Ifjúsági Szövetséget.” ölöt sapvsem teltei, s a kis­várdai vasas fiatalok felhí­vása nyomán megalakították szervezetüket a tiszavasvári Alkaloida ifjúkommunistái is. „Kérjük a pártot, engedé­lyezze a KISZ megalakítá­sát” — fogalmazták meg a megye egyik legnagyobb ipa­ri üzemének fiataljai. Hoz­zájuk Nyírbátor, Nagyhódos fiataljai csatlakoztak első­ként, de szervezték az ifjú­sági szövetséget Mátészalka fiataljai is. JÓ TALAJRA TALÁLT te­hát Szabolcs-Szatmárban a párt Központi Bizottságának határozata a KISZ létrehozá­sáról. „Cél, hogy a KISZ az ifjúság túlnyomó többségé­nek bizalmát és támogatását megnyerve, az egész magyar ifjúság egységes politikai szervezetévé válhasson.” 1957. március 16-án hozták nyilvánosságra a párt határo­zatát, két nap múlva már a nyíregyházi Gépjavító Válla­latnál (ma MEZŐGÉP), majd március 21-én, a Tanácsköz­társaság kikiáltásának 38. évfordulója alkalmából Vá- sárosnaményban, Tiszaszal- kán, Gulácson, Hetén is zász­lót bontott a KISZ. Március 30-án már a megye 400 ifjú­kommunistája gyűlt össze, hogy esküt tegyen a népre, a pártra,' a munkáshatalomra. ' A negyedszázada kiadott, immár csak archívumban, az újság sárguló lapjain, ifjúsá­gi kiadványokban olvasható felhívását nézem, „Hívunk minden fiatalt, aki segíteni akar a pártnak abban, hogy az egész magyar ifjúságot a szocialista erkölcs, az igazi hazafiság, a szülők, a felnőt­tek iránti tisztelet szellemé­ben neveljük. A KISZ tagjá­nak lenni nem jelent semmi­lyen előnyt, kiváltságot. El­lenkezőleg: áldozatvállalást, kemény munkát, felelősséget jelent.” MA IS MEGÁLLJA helyét a felhívás szép mondata. De mennyire mások ma a körül­mények! S mennyire' jó' hogy most, negyedszázad múltán újra olvoshatjuk az akkori mondatokat, ízlelget­hetjük a történelmet formáló időben, sorsfordulón leírt, s legfontosabbnak tartott kife­jezéseket; hazafiság, tisztelet, áldozatvállalás, felelősség ... Megannyi szép példát mond­hatnánk ezekre az utóbbi negyedszázad szabolcs-szat- mári KISZ-es történelméből, de ha ma kellene fogalmazni, talán újra csak ezeket a sza­vakat írhatnánk le. Nyíregyházán 25 éve rövid volt az igazi hőskor, az ala­pítás, zászlóbontás néhány napja. Május végén 215 alap­szervezetben már hatezer fi­atal tevékenykedett. A KISZ hamar megnyerte céljainak az ifjúságot. Szeptember ele­jén — a moszkvai VIT után — a megyei ifjúsági béke- fesztiválon nyolcezer fiatal vett részt. Ismerős nevek, mai vezető politikusok nevei tűn­nek fel az akkori híradások­ban — ifjúsági vezetőként, aktívaként jártak, s először hangzott fel a ma is jól is­mert mondat: „A párt veze­tésével tűzön, vizen át...” A Kelet-Magyarország be­kötött példányai most is ott állnak a szerkesztőség klub­jában. Bármikor fel lehet la­pozni azokat. Van, aki régi riportalanyait keresi, más egy építkezést, egy sport­eredményt néz meg. Én két kötetet vettem kézbe, s majd­hogynem találomra, csak emlékezet után néztem meg néhány híradást, vajon mit is lehetne megmutatni a ré­gi dokumentumokból mai fi­ataloknak. MAI KISZ-ESEKNEK, akik most, a negyedszázados év­fordulón 45 ezren vannak Szabolcs-Szatmárban. ítl. S. Az aranyosapáti Cj Elet Termelőszövetkezet a női munkaerő foglalkoztatására melléküzemágat létesített. A Budapesti Ha­risnyagyár részére férfi- és gyermekzoknit készítenek. Az üzem száznegyven főt foglalkoztat egyelőre. Ez évben még ter­veznek bővítést. Sajtos Mihályné, Balázsi Istvánná és Kázmér Judit naponta 4600 zokni orrlevarrását készíti el. (J. L.) A hét szűk esztendő utón Nagydoboson Még nem a világ közepe A Krasznába futnak a homokdombok. A dom­bok lankáin most házak dideregnek. Kemény a tél. Az egykori urasági kastély kőkerítésének tövében párát pipál a ló és behúzott nyakkal ül szekerén a férfi. Sehol semmi jele az ünnepi hangulatnak. Ünnep sincs talán. Az ar­cok semmi jelét nem mutat­ják, hogy valami történt, var lami változott. Mintha nem is örülnének. A tizenkét úttörő szépen, lelkesen énekel és szaval. Mérsékelt a taps. Az­tán az egyórás beszéd. Ezer­nyi szám és adat. Kerekedik a lényeg, a nyereség. Végre egy esztendő, amikor nem azt hallják az emberek: vesztet­tünk ... Volt egy nap... Volt egy tavaszi nap Nagy­doboson. Alig egy éve. Akkor az elnök, a főkönyvelő, a fő­mezőgazdász és aki még be­toppant a szövetkezeti irodá­ra, semmi jóval sem bizta­tott. Ellentétként a kinti égi verőfénnyel, a gond ezernyi felhője takarta el a holnapot. Üj vezetők, fiatalemberek örökségül kapták a lerobbant gazdaságot. öt év alatt közel húszmil­lió veszteség, kilúgozott föl­dek, elöregedett gyümölcs­fák, lebénult gépek, kipusz­tult lucernaültetvény. És ak­kor mit mondtak: „Van fan­tázia a termelőszövetkezet­ben. Van erő az emberekben, csak előbb az embereket kell visszaszerezni, és az emberek bizalmát kell megnyerni...” Nagydobos országos hírű települése a megyének. Ott termett mindig a legjobb sü­tőtök. Pesti kofák, gesztenyét és sütőtököt áruló nénik mon­dották a varázsigét: „Ezt kós­tolja lelkem, ez dobosi fajta. Ez parázs és mézédes.” Ez volt. Lett a legenda. De egy kétezer hektáros gazdaságot nem lehet csak sütőtökre ala­pozni. Nem is akarták. Any- nyira nem, hogy volt, ami­kor egy gramm sütőtököt sem termeltek ... Miként indul romlásnak egy jobb sorsra érdemes gaz­dasági közösség, annak hosz- szú a sora. Lehet okolni érte a Krasznát, a szél rezdülésé­re is elfutó homokot, a fagy­zugokat és az embereket, A Kraszna, a homok, az időjá­rás természete nem változik. Az emberé igen. Olykor rosz- szul. Mert rossz volt az, hogy vezetők egymásnak adták a kilincset, hogy tsz-tagok, községlakók, munkáért, meg­élhetésért a szélrózsa minden irányába útrakeltek. Tavaly ^ zili Kis Jóska vasbe­tonszerelő volt egy nagy, pesti építőipari vállalatnál, gondolható, hogy nem keresett rosszul. Amúgy zsugori embernek is tartották, nem szórta a pénzét, nem járt a kocs­mákba, ha megivott estén­ként egy üveg sört egyedül, az éppen elegendő volt neki. Munkatársai ugratták is olykor: — Tón félsz az asszony­tól, mi? Félsz, hogy nem tudsz elszámolni neki! — En, meg a félelem — dünnyögte. — Hétszer szü­lessen meg az az asszony, akitől én félnék. — Aztán még hozzátette: — Elszámolás? Kinek?. Kinek számolhatnék el ön­magámon kívül. Jó szagú isten! Amikor tehát elkövetke­zett a havi négynapos mun­kaszünet, akkurátusán ösz- szepakolt s odavetette a munkatársainak: — Disznót ölök. Rendes kis malackát, van benne már százhetven kiló. Hozok kóstolót, majd meglátjátok, annyira zsugori nem va­gyok, hogy ne hoznék. Ezt el is hitték. Amit Szili Jóska kimond, annak úgy kell lenni, ha az ég a földdel összeszalad, akkor is. ­Látták, amint még Pesten összevásárolt a disznóölés­hez mindenféle szükséges holmit: fűszereket, s hat kiló fényezett rizst! Fénye- zettet, nem pedig valamifé­Galambos Lajos: TOR le törmeléket, már előre megadja a módját, rende­sen, vélték az emberek. Nagy disznóölés lesz ott! Am amint megérkezett díszes, nagy falusi villala­kásába Szili Kis Jóska vas­betonszerelő, azonnal látta, amit látnia kellett. A disz­nók karámajtaja nyitva volt. Az udvaron csak a tyúkok kúráltak. A nagy, tarka macska nyávogva dörgölőzött a lábához, Szili félrerúgta, pedig szerette ezt az állatot. S akkor ama Márta asz- szony is szaladt eléje piros hevült orcával, hogy ölelje és csókolja őt. ö azonban egy kicsit eltolta: — A disznók hol vannak? — Eladtam őket. Igen jó pénzt kaptam értük, a há­romért tizenkétezer forin­tot, csak gondolj bele! Hisz zsírunk, szalonnánk van a múlt éviből bőven, gondol­tam, hát minek ölni, ki eszi meg? — Pénzed nem volt? — Volt, bőmben, de mért ne legyen több? Akkor Szili, aki ilyesmit soha nem tett, pofon verte az asszonyt. Csak egy po­font adott néki. De az ép­pen elég volt. — Kinek vart? itt hízója eladó? — kérdezte. — Nem, nem tudom én uram. — Járj utána. De azon­nal. Reggel ölni akarok. Százhetven kilós legyen az a disznó. Értetted? — Igen. — Indulj. Ment is az asszony, jaj, de mennyire ment! Míg a falu túlsó végén talált egy pontosan ugyanolyat, ami­lyen az övék volt. S haza is hozatta rögvest. — Lám — mondotta az ember. — Pontosan olyan, amilyen a miénk volt. Él­vezet lesz reggel kést már­tani bele. S úgy lett. Ilyenformán helyre is ál­lott a béke a hurkák s kol­bászok fejedelmi illatában. már alig több mint 100 aktív tag maradt a közösben ... Kinyűtték, megszüntették... Ekkor jött az újabb veze­tés, az újabb nekirugaszko­dás. Tőkét az akaratból és abból a hitből kovácsoltak, ami a fiatalokra legtöbbször jellemző. Azt mondták: ha kicsi is a terület, de kétezer hektárnak el kell tartani egy közösséget. Ehhez viszont nemcsak a földdel, az ésszel is gazdálkodni kell. Így csele­kedtek. Ami csak veszteséget adott, azt megszüntették. Nem sajnálták kinyűni a sző­lőt, a meggyet, az öreg alma­fákat. Mindazt, ami csak et­te a pénzt. Ültettek viszont szamócát, rövid idő alatt tető alá hoz­tak egy konfekcióüzemet, felfejlesztették a juhászatot. Milyen egyszerű és mégis cso­dálkozásra késztető. Hát így kell a nyereséget összehozni? Nagydoboson így. Miért nem tették korábban? Ki tudja. Illetve a községben nagyon sokan tudják. Amikor Selme- ci Béla, az elnök elmondta a magáét, szót kért egy asszony és azt mondta: „Olyan a nagydobosi ember, hogyha örülni kellett, tudott örülni, de volt most ez a hét szűk esztendő és csak sírni lehe­tett. Tudjuk miért. Most vi­szont ez a szerény eredmény, ez a szerény ünnepség, úgy érzem, ahhoz elég, hogy bi­zalmunk legyen.” Nem kárpótol mindenért Szóval ezért van az arco­kon a feszült" figyelem, ezért olyan tartózkodó a taps. Egy nyereséges, egy viszonylag jól sikerült gazdasági év még nem kárpótolhat mindenért. Kimondja egy felszólaló azt is a küldöttközgyűlésen: „Ez csak a kezdet, ezzel a három és fél millió nyereséggel Nagy­dobos még nem a világ köze­pe .. így teltek el az órák. Köz­ben megint ellepte a termet a számok áradata: a terv. A számok mögött az volt, hogy tovább erősítik a gazdálko­dást, megismétlik a nyeresé­ges termelést. Dél elmúlt, a figyelem nem lankadt. Végül citeraszó csendült... Délutánra már hűvös lett az idő. Tartja magát a tél, nehezen enged fel a föld fa­gya. Kint az udvaron áll né­hány ember, beszélgetnek. Mehetnének már haza, de nem teszik. Még tárgyalják az eseményt. Nagydoboson zár­számadás volt. Seres Ernő A TŰTŐL A FAGYLALTIG Áru a tanyára Ötszázhat működési enge­déllyel tevékenykedő kiske­reskedő van Szabolcs-Szat­márban, hússzal több, mint az elmúlt esztendőben. Két­harmaduk községekben, ta­nyákon él; utóbbi helyeken mintegy 30-an. Szerencsére eltűnőben van a „kereskedel­mi”. fehér folt. A múlt esz­tendőben a megye kiskeres­kedői jövedelem- és forgalmi adó címen több mint 5 mil­lió forintot fizettek — tájé­koztat dr. Petrus Istvánné, a KISOSZ megyei titkára. Bizonyos fiatalodásra vall, hogy a közelmúltban kezdett kiskereskedők többsége 30 évesnél fiatalabb. Jellemző, ezek közt is főképp a nőknek van a jogosítvány megszerzé­séhez szükséges kereskedői képesítésük vagy gyakorla­tuk. • ^ Számszerűen -legtöbb' a -pta- cozó, vásározó kiskeréskedő. Portékáik jól kiegészítik a gazdagabb választékot. De a Vásárokat járja 6 lacipecse- nye-sütő is. Ritkaságnak számító kiske­reskedői foglalatosságot űz a megyeszékhelyen egy-egy fod- rászati, illatszercikkeket áru­sító, valamint cipőkereskedő, és Kisfástányán egy magán­vendéglős. Vannak viszont olyan ve­gyesboltok, amelyekben ál­talában már közhasználatból kiment dolgoktól kezdve,: a napi szükségletekig minden megtalálható. Tű, gyűszű," szatying, ruhakapocs csakúgy kapható itt, mint kenyér, liszt, cukor (Vásárosnarríény, Kállósemjén, Búj). De is­mert olyan presszós kiskeres­kedő a megyeszékhelyen, Nyírbátorban és Űj fehértón, akiknél mindenkor minőségi fagylalt kapható. A kiskereskedők a megyei forgalomnak mintegy három százalékát teljesítik ... (ab) A nyíregyházi információ­technikai vállalat osztrák alapanyag felhasználásával februárban másfél millió te­kercs írógépszalagot csoma­gol. A képen: Onder Istvánné szalagot orsóz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents