Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
4 K eiet-Magyarország 1982.február 27. Napi külpolitikai kommentár Szófiai kezdeményezés N emzetközi figyelem övezi a török államfő mostani bulgáriai látogatását. Nem csak azért, mert Kenan Ev- ren tábornok második külföldi útja a szomszédos szocialista országba Nézetett, de jelentőséget adnak a szófiai megbeszéléseknek a tárgyalások tartalma és a nemzetközi körülmények is. Bulgária és Törökország jószomszédi kapcsolatra törekednek, s szemmel láthatóan megtalálják az együttműködés lehetőségét annak ellenére, hogy különböző katonai-politikai tömörülések tagjai. Ez a törekvés kapott kifejezést a török államfő látogatása során elhangzott beszédekben, a bolgár és a török sajtó megnyilatkozásaiban. Zsivkov és Evren egyaránt hangoztatták annak fontosságát, hogy országaik között fejlődjék az együttműködés, s hogy ez a jó viszony előnyére váljék mind a két állam polgárainak (Bulgáriában jelentős számú 'török kisebbség él), és az egész térségnek is. Ez utóbbi gondolat, tehát a Balkán félsziget országai együttműködésének fejlesztése valóban nagy jelentőségű. Már korábban is voltak ilyen kezdeményezések, s a balkáni államok különböző szintű képviselői néhány alkalommal megvitatták a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének lehetőségét. Bulgária már többször hangoztatta: szükséges a különböző társadalmi rendszerű balkáni országok együttműködésének fejlesztése az élet valamennyi területén. Nagy jelentősége lehet például a közlekedés összehangolt komplex fejlesztésének, de más közös érdekű kérdéseknek is. a^F ai(rifetáái' skófftri találkozón Todor Zsivkov javasolta: tegyék az egész Balkán félszigetet atomfegyvermentes övezetté, s felajánlotta, hogy a bolgár főváros szívesen vendégül látja a szomszéd országok államfőit egy regionális csúcstalálkozón, ahol ezt a témát is megvitathassák. Todor Zsivkov egy korábbi kedeményezését is felevenítette: kijelentette, Bulgária kész kétoldalú megállapodásokat kötni minden szomszédjával, amely tartalmazná a jószomszédi kapcsolatok kódexét, a területi követelésekről való kölcsönös lemondást. Mindez összhangban állna a helsinki záróokmánnyal. A mostani találkozó jelzi: a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben is van lehetőség a szocialista és a tőkés államok közötti együttműködésre, s nem lehetetlen a regionális kapcsolatrendszer fejlesztése sem. Miklós Gábor A madridi találkozóról jelentjük A lengyel- és szovjetellenes hisztériakeltés csak az Egyesült Államok — egyebek ''között' Nyugat-Európára' vo- -naSkezó — katonai terveinek' leplezésére szolgál — jelentette ki a madridi találkozó pénteki teljes ülésén Konsz- tantyin Mihajlov tábornok, a szovjet küldöttség katonai szakértője. A NATO-országok képviseletében ezúttal a holland küldöttség kért szót és azt bizonygatta, hogy a lengyel- országi helyzetnek „nagyon sok köze van a madridi találkozón szereplő kérdésekhez”. ■Max Kampelmari nagykövet, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője kijelen- ^ tette, küldöttségének csak az a feladata, hogy bebizonyítsa, „milyen károkat okoz a Szovjetunió a helsinki folyamatnak”. Az Egyesült Államok — folytatta — „már nem hisz az ígéreteknek, nincs szükség tehát a madridi találkozón érdemi munka folytatására”. Utalva Mihajlov tábornok felszólalására, Kampelman azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy — úgymond — „győzelemre készül egy nukleáris háborúban”. Leonyid Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes válaszában rámutatott,, az amerikai küldött eltorzítja az általa felhasznált forrásokat és a szovjet sajtóban a nukleáris háború várható követ- ikézrftényeiről megjelent írásokat úgy tünteti fel, mintha azok a Szovjetunió meghatározott szándékainak, katonai doktrínájának a kinyilvánításai lennének. Richard Müller nagykövet, a finn küldöttség vezetője megállapította, hogy a találkozó kezdete óta még nem volt ilyen éles a konfrontáció, mint az elmúlt csaknem három héten. Az a decemberben közösen kitűzött cél, hogy a találkozót egy hónapon belül érdemi és kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadásával befejezzék, a jelenlegi helyzetben elérhetetlen. A semleges és az el nem kötelezett országok csoportja mindenkor erőfeszítéseket tett, hogy a helyzet rosszabbodását megakadályozza, a konfrontációt tompítsa. Ez az eltökéltségük ma sem változott. Hozzá kell fogni a konkrét munkához. A találkozó által pénteken elfogadott munkaprogramnak megfelelően hétfőn a küldöttségvezetők nem hivatalos tanácskozást tartanak, kedden a szerkesztő csoport ülésezik és a legközelebbi teljes ülést március 3-án, szerdán tartják. 0 Magyar Szolidaritási Bizottság ülése Pénteken ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. A tanácskozást Harmati Sándor elnök nyitotta meg, majd Nagy Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese tájékoztatta a testületet a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Ezt követően a szolidaritási bizottság tavalyi munkáját .értékelték, s idei tevékenységük politikai irányelveit, a szolidaritási mozgalom feladatait vitatták meg a résztvevők. A szolidaritási bizottság számlájára a társadalmi szervek támogatása mellett számos vállalat, intézmény, szövetkezet kollektívája, szocialista brigád, úttörőcsapat és- sok áldozatkész állampolgár fizetett be jelentős összegeket. A szocialista közösségek, az egyének segítségére az eddigieknél is nagyobb szűk-' ség van — mutattak rá az ülésen. Különösen a — jórészt magyar közreműködéssel létesülő — kambodzsai gyermekváros építése igényel jelentős hozzájárulást, hiszen a tervek szerint jövőre elkészül az árván maradt gyerekek százainak otthont . adó komplexum. Az amerikai és a szovjet tárgyaló delegáció vezetőjének, Nitzének és Kvicinszkijnek (jobbra) az első kézfogása Genfben. A kézfogás azonban nem azonos szándékokat fejez ki... „Bizonyos, hogy azok, akik az USA-ban ilyen javaslatokkal állnak elő, egy pillanatig sem tételezik fel, hogy a Szovjetunió egyetérthet velük”. Mégis, Reagan elnök legutóbb is, amikor kereken visszautasította a szovjet kormánynak a közepes hatótávolságú rakéták 1985-ig, illetve 1990-ig való szakaszos csökkentésére irányuló kezdeményezését, megint csak a teljesen irreális saját „nulla megoldásával” hozakodott elő. Jogosan merülhet fel a kérdés: a Szovjetunió számára miért elfogadhatatlan ez a formula? Tények, - tények... Propa> gandatrükk Genfben Amerikai „nullamegoldás“ Napjaink egyik legéletbevágóbb közös tennivalója a földrészünkön békeidőben példátlanul magas szintű katonai szembenállás csökkentése, a rakéta-nukleáris háború kirobbantásának minden erővel való megakadályozása Európában és másutt a világon. Az utóbbi időben a nemzetközi légkör felettébb megromlott. Ennek oka kizárólag a NATO, mindenekelőtt az Egyesült Államok vezetésének kalandorpolitikájában, agresszivitásának fokozódásában keresendő. A jelenlegi mélyponthoz olyan fejlemények vezettek el, mint például a hadászati fegyvereket és fegyverrendszereket korlátozó SALT—II szerződés amerikai ratifikálásának elmaradása, a NA- TO-tanács 1979. decemberi döntése az úgynevezett euro- rakéták nyugat-európai telepítéséről, majd a Reagan- kormány minden eddiginél átfogóbb katonai fölényszér- zési programjának meghirdetése és végül, a „korlátozott” európai atomháború megvívására vonatkozó washingtoni nézetek hivatalos rangra emelése. Szovjet kezdeményezések Ennek az eseményláncolatnak szerves része mindaz, ami a SALT-folyamattal eddig nem érintett európai közepes (1000—4500 kilométer) hatótávolságú rakéta-nukleáris harceszközök tárgyában történt a szovjet—amerikai genfi tárgyalások múlt év november 30-án történt felújítása előtt és után. Csupán emlékeztetőül: a Szovjetunió már a SALT-megbeszélések időszakában felhívta a figyelmet e probléma fontosságára. Az SZKP XXVI. kongresszusán jóváhagyott békeprogram egyik pontjában ugyancsak szóba került a megoldás halaszthatatlansága. Az előterjesztett javaslat szerint „már most moratóriumot kell elrendelni a NATO-országok és a Szovjetunió új közép-hatótávolságú nukleáris rakétáinak európai telepítésére, azaz mennyiségileg és minőségileg be kell fagyasztani az ilyen eszközök meglévő szintjét, beleértve természetesen az Egyesült Államok ebben a térségben található előretolt telepítésű nukleáris eszközeit.” Amikor a múlt év őszén Brezsnyev Bonnban járt, megismételte az indítványt, sőt — a Szovjetunió őszinte megegyezési szándékának jeléül — azt a készségét is kinyilvánította, hogy a moratórium idején Moszkva hajlandó lenne akár több százzal csökkenteni közepes hatótávolságú rakétáinak számát. (A szovjet fél — jóakaratát bizonyítandó — korábban már hasonló egyoldalú lépést tett: 20 ezer katonáját és 1000 harckocsiját kivonta az NDK területéről.) Azt lehetett volna várni, hogy a nyílt és becsületes „surface-to-surface”, vagyis a földfelszín-földfelszín rendeltetésű, 1800—4500 kilométer hatótávolságú szovjet rakétaharceszközöket jelölik ezzel a rövidítéssel.) Kísérleti kilövés a nyugat-európai telepítésre szánt robotrepülőgép (szárnyasrakéta) egyik szárazföldi állomásoztatású típusával. A nyugat-európaiak nem akarnak az Egyesült Államok nukleáris túszaivá válni. Képünkön: a tavalyi, több mint 300 ezer ember részvételével lezajlott tömeg- tüntetés Bonnban. gesztust Washington figyelembe veszi majd genfi álláspontjának kialakításánál, szem előtt tartva az egyenlőség elvét, és a másik fél jogos biztonsági érdekeit. De ennek éppen az ellenkezője történt. Reagan elnök négypontos javaslattervezetének első helyén az ultimátum jellegű követelés szerepelt, hogy a Szovjetunió teljesen szerelje le valamennyi SS—20-as és a régebbi telepítésű SS—4- es, SS—5-ös rakétáját. (Az „SS” NATO kódjelzés: a Reagan-formula A másik fél rovására egyoldalú előnyökre törekvő amerikai elnök még ennél is tovább ment: szerinte a szó- banforgó rakétákat nemcsak fi a Szovjetunió nyugati körzeteiből kellene eltávolítani. Moszkvának arra is garanciákat kellene adnia, hogy az SS-eket az Urálon túli területekre sem helyezi át. Ebben az esetben az Egyesült Államok — amint ezt az óce- * ánon túl ígérik — lemondana a közel 600 darab Pershing—2 tüzérségi rakéta és robotrepülőgép (szárnyasrakéta) 1983-tól tervezett nyugat-európai elhelyezéséről. Ezt a Reagan-féle formulát — hangzatosán — „nulla megoldásnak” nevezték el. Olyan benyomást igyekeztek kelteni a nyugati közvéleményben, mintha ezzel Washington elfogadható és „észszerű” ellenjavaslatot tett volna a szovjet tárgyaló partnerének. Holott a valóságban az úgynevezett nulla megoldás amerikai változatának realitása egyenlő a nullával. Azt tételezné fel, hogy a szovjet fél önkéntes elhatározással tegye védtelenné magát, s olyan arányú egyoldalú leszerelést hajtson végre, ami szinte felérne egy háborúban legyőzött állam kapitulációjával. A nyugatnémet Der Spiegel egyik múltévi számában megjelent Brezsnyev-interjúban azt mondta a szovjet vezető: Egyszerűen azért, mert súlyosan károsítaná saját és szövetségesei elemi biztonsági érdekeit. Abból kell kiindulni, hogy a kölcsönös biztonságot továbbra is a hadászati egyensúly, vagy az egyensúly közös és azonos alacsonyabb szintje szavatolhatja. A számók: nyelvire lefordítva: 1975 végén a Szovjetuniónak és a NATO- nak 1020—1020 darab közepes hatótávolságú rakétaatomfegyvere volt Európában. Később bizonyos csökkenés következett be, s a paritás megtartásával beállt a 975:986-os számbeli arány. Ha már most a Szovjetunió hozzájárulna ahhoz, hogy az új amerikai „eurohadászati” fegyverek telepítéséről történő lemondás fejében — mintegy „ellenszolgáltatásként” — megsemmisítse minden SS-ét, s közben teljesen érintetlenek maradjanak az Egyesült Államok, illetve a két másik nukleáris hatalom, Anglia és Franciaország atomeszközkészletei, az előbb említett arány 986:461 lenne a NATO javára' Világos, hogy ezt semmiképpen sem teheti meg, hiszen az SS—4-esek, az SS— 5-ösök, majd pedig az ezeket fokozatosán leváltó korszerűbb,' három nukleáris robbanófejjel felszerelt SS— 20-asok éppen ezért kerültek a szovjet hadsereg védelmi rendszerébe, hogy kellő hatékonysággal lefoghassák a szocialista közösséget fenyegető előretolt állomásoztatású amerikai tömeg- pusztító eszközöket. Az sem mellékes körülmény, hogy amíg az amerikai kezelésben levő, európai elhelyezésű rakétákkal a Szovjetunió területei nagy mélységben elérhetők, addig az SS-ek nem érhetik .gl az Egyesült Államokat Ha pedig még azt is számításba vesszük, hogy a nyugat-európai telepítésre szánt Pershing—2-ők és szárnyasrakéták mindössze 5—6 perc alatt csaphatnának le előre kijelölt célpontjaikra (ez a repülési idő az interkontinentális rakétáknál mintegy 30 perc), a rendkívüli módon lerövidült előrejelzési időtartam miatt nem nehéz felmérni, mennyire megnövekednének a Szovjetunió biztonságát fenyegető veszélyek. Ilyen körülmények között — és ez minden józanul, reálisan gondolkodó ember számára kézenfekvő — a Genfben tárgyaló szovjet fél csak olyan nulla megoldást fogadhatna el, amely teljesen atomfegyvermentessé tenné Európát. Erre azonban sem a NATO, sem a Reagan-kor- mány nem hajlandó. Sőt, egyre inkább igazolódni látszik az a gyanú, hogy az amerikai fél — a tárgyalási alapként eleve alkalmatlan „javaslatának” beterjesztésével az időt húzza, s valójában az eurorakéták már elhatározott telepítéséhez készíti elő a politikai talajt, miközben a megállapodás meghiúsulásáért a Szovjetunióra próbálja áthárítani a felelősséget. Serfőző László
