Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-24 / 46. szám
1982. február 24. Kelet-Magyarország 3 Városkörzeti tanácskozások Közügyek nyílt fórumon INDULATOSAN FOGALMAZOTT a felszólaló. Miért kell Nyíregyházán aluljárót építeni a Kossuth utca—Kelet Áruház térségében, amikor a Tokaji úton kilométeresre duzzad a kocsisor a lezárt sorompó előtt? Elkésik a gyári munkás, feleslegesen vesztegeti az idejét a kiránduló. Jobban át kellene gondolni a fejlesztéseket, s a fontosaknak zöld utat adni. A városkörzeti tanácskozásokon soha nem látott aktivitást tapasztalhattak a résztvevők. A 21 rendezvényen több mint kétezren jelentek meg, közülük háromszázan mondták el véleményüket, döntő többségében a nagyobb közösséget érintő kérdésben. Közérdekű bejelentést és javaslatot összesen százhatvanat fogalmaztak meg. A múlt évi statisztikát lapozva kiderül: legalább kétszer annyian voltak kíváncsiak lakóterületük ügyeire, mint tavaly. Vajon mi készteti a lakosságot arra, hogy ezeken a fórumokon hangoztassa véleményét? Rendszerint olyan problémákat sorolnak, amelyek már a tanácstagi beszámolókon is elhangzottak. A városkörzeti tanácskozás viszont olyan nyíltabb fórum, ahol a tanácstagon kívül jelen volt a városi tanács felelős vezetője — gyakran több is —, képviseltette magát a közterület-fenntartó vállalat és az IKSZV, a körzeti orvos, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat. így aztán a felszólalók első kézből kaphattak választ a közérdekű bejelentésekre. Nyírszőlősön — bár közigazgatásilag évek óta Nyíregyházához tartozik — most mégis feltették a kérdést: meddig terjed a város határa? A GELKA ugyanis nem megy ki, mint a belterületen, a betegeket ide-oda küldözgetik a rendelőben. Nem tudják eldönteni; a vidéki vagy a városi szakrendelésekre tartoznak-e a nyírszőlősiek. SE VÉGE, SE HOSSZA a műszaki jellegű gondoknak. Hiszen nincs a városnak olyan körzete, ahol ne lenne sok földút vagy a burkolt úttest megrepedezett. Minden egyes tanácskozáson elhangzott: járdát szeretnének, ahol nincs. A Guszev-lakótelepi gyűlésen a Muskátli utca lakói felajánlották, ha kapnának járdalapot, társadalmi munkában szívesen leraknák. A Guszevben a házak előtt áll a víz és amíg a szennyvízhálózat rekonstrukciójára sor kerül, továbbra is lesz hasonló gond. A csapadékvíz elvezetése az Árpád és a Kiss Ernő utcák térségében is várat magára, csakúgy, mint a Herman Ottó út „úttalansága”. Igaz, városkörzeti tanácskozás mindenütt az elnevezés, mégis, szinte területenként más és más probléma miatt kértek szót az emberek. Míg a rendkívül jól ellátott, modern városrészben, a Jósában azt kifogásolták, hogy kifejezetten ruházati áruház nincs, vagy a közvilágítás hiányos, addig Rozsrétbokorban azért panaszkodnak, mert az alacsony feszültség miatt nem tudják zavartalanul üzemeltetni a háztartási gépeket. Sóstóhegy szépen gyarapszik, többen érdeklődtek az építési engedélyekről. Az ott élők javasolták: a boltok szakaszosan tartsanak nyitva, mert sokszor egyszerre zárnak és nem lehet hol bevásárolni. Vajda-bokorban is az ellátás került napirendre. HOSSZAN LEHETNE MÉG SOROLNI a jogos igényeket. A közügyekben felszólalók olyan megoldásokat sürgettek, amelyek régóta váratnak magukra. Igaz, a városi tanács anyagi lehetőségei végesek, ezzel tisztában van a lakosság is. A tanácsi fejlesztési tervekben szereplő és most felvetett kérdéseket napirendre tűzik. S ami nem szerepel ezekben? Azokra is sor kerül, mert nem minden pénz kérdése. Amit szervezéssel, belső átcsoportosítással meg lehet oldani — ilyen a GELKA, az orvosi ellátás —, azt szorgalmazni fogják a tanácson. Ami viszont valamennyi városkörzeti tanácskozáson elhangzott: a lakosság nemcsak kér, hanem a felszólalók a többiek nevében is felajánlották, társadalmi munkában szívesen részt vesznek a megvalósításban. Ez az, amire a tanácskozások eredményeként építeni lehet... Tóth Kornélia A VOSZK tiszavasvári üzemében végzik három megye hűtőgépeinek és hűtőpultjainak javítását. Szlomoniczki István műszerrel ellenőrzi a gázszivárgást. (Jávor) EGÉSZ TÉLEN FEDÉL NÉLKÜL „Komfort“ helyett kockázat — Tartottam tőle magam is — emlékezik vissza az állatok egészségének őre. — Az természetes, hogy a Hortobágyon a muzeális magyarszür- ke-állomány sohasem lát istállót, de a mi magyartarka- állományunk az évek során mégiscsak komforthoz szokott. „Doktor úr! Hát maga engedi ezt?” — kérdezték az állatgondozók dr. Becski Györgyöt, a mérki Kossuth Tsz állatorvosát 1980 őszén. Nem volt véletlen a megütközés, mert tényleg nyaktörőnek tűnő vállalkozásba kezdtek. Kétszáz üszőt istálló nélkül, a szabad ég alatt készültek átteleltetni. Az aggodalom mindenkor a megfontolás része, de ők mégis belevágtak. A kockázat persze nem volt a megengedhetőnél nagyobb, amit a siker igazolt is, de az új módszer ismeretlensége mindig riaszt. A Taurina szarvasmarhatartási rendszer ajánlotta a technológiát mégpedig a kül-, és belföldi tapasztalatok alapos tanulmányozása után. — Én nagyon örültem az ajánlatnak — mondta Aradi István főkönyvelő —. Kétezer-ötszáz forintból létesül így az állatférőhely, amit össze sem lehet hasonlítani a régebbi koncepciók szerint épült, kötött tartásra berendezett „paloták” sok tízezer forintjaival. Teljesen „helyére tette” az állattenyésztés jövedelmezőségét tavaly tavasszal, amikor eladtunk harmincöt üszőt majdnem ki- lencszázezerért a kint telelt állományból. Kiterjesztjük a módszert a hízóállományra is, amit a Taurinán keresztül a minisztérium is támogat 350 ezer forinttal, mert kísérletnek szánják, tájegységi próbának. A siker titkáról ismét az állatorvos beszél: — A szarvasmarháról tudni kell, hogy nehezebben szenvedi a meleget, mint a hideget. Korábban is teleltettünk már szükségből egy régi épületben, és láthattuk, szívesebben tartózkodnak kint, mint bent. Három fon- • tos dolog van, ami nélkül nem megy az ügy. Feltétlenül kell a temperált vizű itató, gondos takarmányozás, és száraz almú pihenőhely. Jobb mint az istálló Ezt tényleg szigorúan betartják, erről a hathektáros bekerített „ólban” bárki meggyőződhet. Kalauzunk Berecki Andor állatgondozó annak idején az ellenzők táborába tartozott. — Én sose hittem volna, hogy lesz ebből valami — mosolyog a cserzett arcú ember. — A szívem szakadt meg, amikor mínusz huszonöt fokos éjszaka után reggel deres volt az összebújt, egymást melegítő üszők háta. Mégis nyugodtan aludhattak, mert az állatnak ha valami baja van, kitör a karámból. Azóta rájöttem, csak jó dolog ez. Alig van velük munka. A hatalmas dimbes-dombos karám egyik szélén kazal van, a szélárnyékban a pihenőhely. Ott most egy állat sincs, előttünk vonultak el az egyik magaslatra. Délidő van, etetés. Egészséges, szép állomány sorol a vályúk két oldalán. Ami szokatlan, a vastag, gyapjas bunda. — Látja így alkalmazkodnak a hideghez — világosít fel az állatorvos. — Megszokták az új életmódot. Megvan a napi 600 gramm súlygyarapodásuk, ami üszőknél teljesen elfogadható. Egy kicsit több takarmányból, ami érthető, hiszen kell a testük fűtéséhez, de ez nem számottevő. A biológiai ritmusuk is teljesen normális. Már érzik a tavaszt, sok köztük az ivarzó, és nagyszerűen térin ékenyülnek. Fejlesztését tervezik 1975 óta a termelőszövetkezetben 500-ról 1200-ra emelkedett a szarvasmarhalétszám, és további fejlesztését tervezik. Nem egyedül a ridegtartás tette lehetővé az ágazat fejlesztését, de figyelemre méltó az ésszerű kockázatvállalás. A hitetlenek „hallottak” esetekről, hogy belefagyott a tehén farka a sárba, és reggel leszakadt. A mérki szakemberek abban • bíztak, ha a technológiában ez nincs benne, akkor csak rajtuk múlik, hogy velük ne forduljon elő ilyesmi. Ésjk Sándor r $7 avr v -.isosu sjb aau Díjbeszedés Sok tucat lakos nevében panaszolták az Ószőlő utcából épp úgy, mint a város másik fertályán lévő Toldi utcából, hogy a TITÁSZ díjbeszedői délután úgy fél négy táján jelennek meg beszedni a villanyszámlát, s érthető okok miatt, a legtöbb helyen senkit nem találnak otthon. Pénz nincs, helyette van a cédula: az ügyfél szíveskedjék befáradni a TITÁSZ- hoz, és fizetni is ... Másnap, harmadnap aztán megindulnak az ügyfelek, utazgatnak munka előtt, vagy után, és rendezik, amit rendezni kell. Bárhogyan is nézzük, ez így nincs egészen rendjén. Mit mond erről az áramszolgáltató? Papp Gábor igazgató: — Valahogy rendezni kell a villanyszámlát. A mi dolgozóink is dolgozók, a nyolc óra, nekik is nyolc óra. A felzúdulásnak az is az oka, hogy mi, aki nem fizet, annak kikapcsoltatjuk a villanyát. Egyébként pedig: akinek ez nem jó, az nyithat OTP átutalási folyószámlát, vagy ha ez sem felel meg, akkor reggel 7-től, este 7-ig eljöhet hozzánk. Eddig a nyilatkozat lényege, ami aligha fogadható el. Bár igaz, hogy akadnak notórius nem fizetők, az állampolgárok túlnyomó többsége azonban nem adósa a szolgáltatónak. Méltányolandó lehetne a nyolcórás munkaidőre vonatkozó megjegyzés is, ha nem néhány díjbeszedő — pontosabban a szolgáltatóvállalat — állana szemben az előfizetők ezreivel. Ami a folyószámlát illeti: kinek kinek magánügye, hogy nyit-e ilyet, vagy sem. Az igazgató tőlünk kért megoldást, mondván, ők ennél jobbat nem tudnak. Még az sem lehetséges, hogy a havonta két hétig dolgozó díjbeszedők egész hónapban dolgozzanak mondjuk fele munkaidőben a késő délutáni, kora esti órákban. Egy biztos: a meleg vízért, a gázért, a televízió- és rádióelőfizetési díjért estefelé csöngetnek be. A gondok viszont ezeknél a cégeknél sem kisebb. — Ám a jelek szerint —, megoldást azért találtak. Végül pedig: találtam már olyan kiírást a kapu alatt, amiben a „gázos” közli, hogy mely nap melyik órájában teszi tiszteletét. Az időpont pedig olyan, hogy az előfizetők munkaidejéhez alkalmazkodik. (speidl) _____MJí*______ A farsang, a vígságok idején eszembe jut néhány báli élmény. Például az, hogy milyen szép sikert arattunk mi valamikor Űjfehértó régi művelődési házában. Történt pedig, hogy a felsőbb éves diákok a „kefében”, — a közgazdasági techni. kumban — tele voltak nagyszerű szalagavatós tervekkel, csak éppen az erszényük volt üres hozzá. Nosza, ezen könnyen lehet segíteni, — határozták el a jég hátán is megélő korabeli diákok. Ezért engedélyt szereztek valamiféle megyei hivatalnál, hogy majd ők megoldják a kultúra terjesztését falun. Kaptak rá engedélyt s nyomban betanultak könnyűvérű, jól, nevettető kabaréműsort és azzal elindultak falujárásra, ilyenkor farsang elején. Fogta a hasát nagyon sok falu népe a „garabonciás diákok” vidám mulattatásán, s közben a tucatnyi városi srác telegyömöszölte az erszényét jóféle forinttal. Magam is tagja voltam egy ilyen öntevékeny művészeti vagy inkább költségtől mentesítő diákbrigádnak. Valamiféle kabaréban alakítottam egy nevetséges figurát, amiért az Báli emlék idősebb, a maturandus diákok jutalomképpen meghívtak szalagavatójukra. Más. Ilyenkor, farsang idején — ahogy mondani szokás — sok mindent szabad. Ehhez kötődik diákkorom farsangjának egyik, majdnem jóvátehetetlen vétségével záruló epizódja. íme: iskolánknak kitűnő tornászcsapata volt évtizedeken át. A nyírségi fiúk beleszóltak még az országos helyezésekbe is! Nagy-nagy dicsőségként könyveltem el, hogy en- gemet is besorolt a kitűnő tornatanár a versenyző fiai közé. A teljes igazság megkívánja, hogy elmondjam: valójában én a bátyámék nyomába sem léphettem, mivel nagyon gyáva voltam és még akkor jobban izgatták a fantáziámat a művészet másfajta területei. Tornászságom idején gyakorta megfordultam a fővárosban és odaszármazott falubeli jó pajtásaim egy időben rendszeresen kibérelték a Sportcsarnok legelső sorát, hogy onnan figyelhessék a- nyírségi csapat szereplését. Sokszor nagyszerű élményben volt részük, megesett viszont, hogy be kellett húzniuk a nyakukat, mert sorra lepotyogtunk a nyújtóról, a gyűrűről... Ez csak egyik része volt a fővárosi programnak. Gyakorta megesett, hogy a tanár hozzájárult, hogy fent dolgozó barátainkkal elmehessünk színházba, moziba. így kerültem én két fa- lubelim segítségével a Vidám Színpadra, ahol akkoribban a felejthetetlen Latabár Kálmán játszott. Szerettem a könnyű- műfajt, szívtam magamba a nevettetést, a felüdülés sok remek ötletét. Titokban jegyzeteltem a jobbnál jobb, a meredekebb- nél meredekebb poénokat. Különös fogékonysá-' got mutattam a ledér viccek iránt, melyek dupla derültséget eredményeztek a közönség körében. Amikor hazaértünk, alig szusszantottuk ki magunkat, máris jött a farsangi bál! Músört kellett csinálnunk. Én, mint konferanszié, sorra másra elsütögettem a fővárosban lejegyzett poénokat. Nagy siker volt, rengeteg tapsot kaptam. Csakhogy másnap hivattak az igazgatóiba, ahol közölték velem: illetlen konferanszié szövegem miatt igazgatói megrovásban részesítenek. Tekintettel arra, hogy abban az időben én voltam az iskolai ifjúsági szervezet titkára, olyan szimpatikussá vált egy csapásra a DISZ a fiatalok körében, hogy talán azóta sem tapasztalni hasonlót... Az eset azért a farsanghoz illő happy enddel zárult. E gy nappal az iskolarádión közölt fegyelmim után a tanári kar nagyobbik fele bizalmasan megkért: írjam le a bálon elmondott poénokat, mert szeretné a feleségét jól megnevettetni... A. S. „örültem az ajánlatnak"
