Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-10 / 8. szám
1982. január 10. Kelet-Magyarország 3 Nyíregyházán lassan hozzá kell szokni ahhoz, hogy igazi belvárosi kép fo- '»liy- gad. Az új lakások a Zrínyi Ilona utca és a leendő belső körút sarkán, a megszépült régi házakkal együtt nagyvárosi hatást keltenek. (Elek Emil felvétele) BÁTORSÁGOT KÍVÁNÓ SZAKMÁK Szerelő szkafanderben Űrhajósnak nézné az ember. Fehér szkafanderben, hermetikusan záró kesztyűben, maszkban vág neki a 76 méteres magasságnak. Heidinger Péter távvezeték-szerelő, de asztronautához méltó bátor elhatározással lát neki munkájának. Egyetlen percre sem kapcsolják ki az irdatlan erejű áramot — 750 kilovolt halad át a vezetéken. Ügy pótolja a sasszeget, csavarokat, hogy alatta a mélység, a fejénél zakatol az energia. Hihetetlen vállalkozás. Heti bosszúságaink Pultok □ olt akit már az felbosszantott, hogy a hét nem hétfőn, hanem vasárnap, egyeseknek pedig szombaton kezdődött, volt akit csak az, hogy a sok ünnep után egyáltalán dolgozni kellett. Hétfőn kezdhettük elölről a bosszankodást; Nyíregyháza 195 élelmiszerboltja közül 48 január 1-től hétfőn zárva tart, mert a kereskedelemben is bevezették az ötnapos munkahetet. A zárt ajtók miatti csalódás után sok embert újabb bosszúság ért, mert nem kapott kenyeret és tejet, s hiába keresték sokan a töltelékárukat, ezek a hűtőpultok is üresek voltak. Bosszankodtunk mi vásárlók, mert tudtuk, hogy a tehenek szilveszterkor is adtak tejet, a pékek az első munkanapot megelőző éjszaka is sütötték a kenyeret. Most, utólag már azt is tudjuk, hogy a hétfői napokon szokásos 170 mázsa helyett csak 70 mázsa töltelékárut kért a húsipartól a kereskedelem. De bosszankodtak a kereskedők is, hiszen egyik boltban nem tudták, hogy leltár miatt zárva tart közelükben a másik, talán azt sem, hogy melyik közeli bolt tart hétfőn „szabad szombatot”, s nekik kellett hallgatni a kenyér, a tej, a felvágott híján üres szatyorral távozásra kényszerített vásárlók „imáját” is. Bosszankodhattunk azon is, hogy hiábavalónak bizonyult a hosszú készülődés az ötnapos munkahétre a közlekedésben, s hiába próbálták újból kidolgozni a lépcsőzetes munkakezdést is, a megnövekedett munkaidő miatt reggel is, este is épp olyan zsúfoltak a buszok, mint korábban voltak, de a megváltoztatott menetrend bosszúságot okoz például a 12-es járat sofőréinek is, mert a megadott idő nem elég az út megtételéhez. A héten új évet kezdtünk, de — mint a mellékelt ábra mutatja — bosz- szúságaink éppen olyanok, mint tavaly voltak. Csak azt kellene még valahogy kitalálni, miképpen lehet- ~ne ötnaposra csökkenteni a bosszantó okokat is, vagyis bevezetni a kétnapos bosszúság nélküli hetet. Egyedülálló vállalkozás — Pedig nem az. Igaz, először féltem, vajon meg lehet-e valósítani a lehetetlent. Először szédítőnek tűnt az oszlop is. Nem is tudtam felmenni csak húsz méterre, ott ültem a kosárban egy órát, másfelet és lejöttem. Másnap már 30—35 métert hódítottam meg, végül a 76 métert. Nem azzal foglalkoztam, hogy mi van alattam, hanem hogy nekem ezt a feladatot végre kell hajtani. Az Országos Villamostávvezeték Vállalat nyíregyházi kirendeltsége erősáramú vezetékkel foglalkozik. A megyén halad keresztül az ország energiaimportjának több mint ä fele, de juttatnak ezek a távvezetékek villamos áramot Jugoszláviába, Csehszlovákiába is. Nemrégiben pedig a világon egyedülálló vállalkozásról ismerhette meg országcvilág az OVIT. nevét: Csikós^Béla műszaki rvezér- igazgató kifejlesztette a feszültség alatti szerelés módszerét. Millió elméleti számítás után, nyugatnémet szakemberek közreműködésével gyártottak le néhányat abból a szkafanderből, amely megvédi a szerelőt a biztos haláltól. A fémszálas ruha teljesen beburkolja a viselőjét. Kívülről ez az öltözék vezeti az áramot, a belső szigetelése viszont tökéletes. Még elgondolni is rossz, hogy az ember áramjárta ruhában dolgozzon. A mérnök nemcsak elméletben kísérletezett, elsőnek öltötte magára a találmányát és vágott neki a távnak. Hitetlenkedve, csodálattal és óriási aggódással kísérték minden mozdulatát. Az elméletet igazolta a gyakorlat, a szerelők is hozzáláttak a tanuláshoz. Nyíregyházán már hárman vállalkoznak rá, de később a vállalat valamennyi szerelője elsajátítja a módszert. Francia, osztrák, nyugatnémet, szovjet szakemberek jöttek tanulmányozni a magyar találmányt. Vészhelyzet a levegőben Minden kisfiú felsóhajt valamikor: szeretnék pilóta lenni... Az álom csak keveseknek sikerül. Még kevesebb embernek adatik meg, hogy a leendő pilótákat tanítsa. Bat- ta István még nincs 25 éves és repülőgép-vezetőket oktat a nyíregyházi reptéren, ő maga is nemrég még mezőgazdasági főiskolás hallgatóként ült az első gépbe. — Egészen más a hallgatókkal foglalkozni, mint vezetni. Akkor csak magamra és a műszerekre kell figyelnem, így viszont egy életre meg kell tanítanom a biztonságos repülésre a hallgatót A kiképzés éppen most fejeződött be az egyik csoportnak, februárban várom az újabb hallgatókat. Az ezerötszáz méteres magasságban az oktatónak is nagyon résen kell lennie. Batta István is hajtott már végre kényszerleszállást, a tavasz- szal. Zörgött a motor, rázkódott a gép. A reptértől 4—5 kilométerre lehetett, Nyírszőlős környékén. A ZN—42-es gépen felmérte: a szél jelentéktelen, sikerülhet bekormányoznia a gépet a repülőtérre. Mindent felidézett magában, mire tanította őt az oktatója, mit kell tenni vészhelyzetben. Ezentúl ő is kettőzött figyelemmel sujkolta ezt a tanítványaiba... — A légi katasztrófák megrázóak, ennek ellenére a légi közlekedést biztonságosnak tartom. A Zsigulimmal sokszor olyan helyzetbe kerülök, ami soha nem fordulhatna elő a levegőben ... Kilenc év esetei A tűzoltót úgy képzeli az ember, hogy azbesztruhában vízifecskendővel permetezi a lángokat. Még azt is tudja mindenki, hogy a tűzoltó kötelessége kimenteni az égő házból a bajba jutottakat. Azt viszont kevesen gondolják, hogy akkor is a tűzoltókat riasztják, ha kútba ugrott valaki, vagy az emeletről akarja levetni magát. Tóth Mihály főtörzsőrmester emlékezetében 9 év sok-sok esete, jól- rosszul végződött ügye elevenedik meg. — Legelőször egy gázrobbanáshoz mentem. A Jókai téri lakásban vezetékes gáz van, könnyű fajsúlya révén azért felfelé emelkedik, így laposkúszásban közelítettük meg a lakást és úgy húztuk ki a sérültet. Ritkán tárul olyan látvány tűzoltó szeme elé, mint néhány éve, amikor a Jósavá- rosban egy meztelen nő akart leugrani a negyedikről. Nem tudták hogy közelítsék meg, hogy ne kerüljön sor a végzetes lépésre, de megoldották a feladatot. Azután nem akármilyen művelet leereszkedni a szűk gyűrűben, derékig csuromvizesen a szerencsétlent „felküldeni”, majd a tűzoltónak is feljönnie. Tóth Mihály tiszti iskolára készül, s minden erejével hivatását akarja szolgálni. Tóth Kornélia B. J. — Ki az? — Én vagyok. — Gyere be. * — Mit csinálsz? — írok. — Kritikát? — Nem, most nem kritikát írok. Verset. — írjál nekem is egyet. — Nicsak, ez nem is rossz gondolat. És miről írjak? — Valamiről. — Micsoda? ... Egyébként igazad van. S nem is tudod, mennyire keményen. Valamiről még úgysem írtam soha. Mindig csak másról.. ■ mindig csak másról. X O X — Ki az? — Én vagyok. — Gyere be. — Találtam egy sípot. Fújhatom? — Miért pont itt, s amikor dolgozom? — Mert máshol nem hallja senki. Akkor pedig minek fújjam? — Nagy igazság. Magam is így lennék vele. — Hátha dolgozni is jobban tudsz majd tőle. — Ettől nemigen, de fújjad, hallgatom. — Szép? — Hát, olyan-amilyen. Közönséges A- síp. Ehhez mérik a hegedű hangolását. — A csellóét is? — Azt is. — Ágiét is? — Igen, ha ugyan méri egyáltalán valamihez az a mihaszna. Hol találtad? — A kissublót alatt. — Ugye mondtam. — Amit te dolgozol, azt nem kell mérni semmihez? — Kéne, de nem Á-síphoz. Valami máshoz. De azt meg alighanem, én hánytam el valahol. — Megnézzem a kissublót alatt? — Hol? ... Különben miért ne? Hátha ott van. Mért éppen ott ne lehetne? — Akkor menjünk és keressük meg. — Menjünk. Ennél fontosabbat úgysem tehetünk. X O X — Ki az? — Én vagyok. — Gyere be. — Mért kérded mindig, hogy ki az? — Megszokásból. Az ember sohasem tudhatja, hogy ki kopogtat. — Például most ki kopoghatott volna? — Hajaj, de nehéz. Van, ami bármelyik percben kopogtathat. — Miért mondod, hogy ami? Aki kopogtat, az nem ami. — Mert az az egy, az sajnos: ami. — És kopogtat? Mint a fakopáncs? — Igen. Talán éppen úgy, mint a fakopáncs. — Piros a feje? — Hogy piros-e? Nem tudom. — Sose láttad? — Még eddig — hálisten — csak mesz- sziről. — Ha piros a feje, akkor biztos, hogy fakopáncs, és akkor ami. De ha aki, akkor az én vagyok. És most én kopogtam. — Legyen hála annak, aki a kopogtatásoknak is ura. Mester Attila: Kopogtatások A minisztertanács ülése után Az idegenforgalom és megyénk TANULSÁGOS JELENTÉST terjesztett a Gazdasági Bizottság a kormány elé. Az idegenforgalom múlt évi eredményeit foglalta össze, hozzáfűzve azokat a javaslatokat, melyek a jobb munkát segítik elő. Kiderül ebből, hogy hazánkat a múlt évben 12,5 millióan keresték fel, a turizmusból származó jövedelmek 20 százalékkal nőttek. Hangsúlyt kapott, hogy a jó eredmények mögött ott található a jobb szervezés, a reális árpolitika, a rugalmas árfolyampolitika, az egészséges kon- kurrencia. Kiderült a jelentésből, hogy a legfelkapottabb helyek túlzsúfoltak, s felvillant annak lehetősége, hogy a kevésbé ismert, de sok szépséget kínáló területek a jövőben nagyobb szerephez jussanak. És itt, úgy gondolom, érdemes nekünk megállni. A korábban idegenforgalmi szempontból alig számba jövő Szabolcs-Szatmár az elmúlt években frontot tört át. Bizonyítja ezt az is, hogy 1981-ben több mint félmillió ember — tehát a megye lakosságát kitevő tömeg — járt itt. Voltak köztük átutazók, hosszabb-rövidebb időt eltöltők, céltudatosan ideutazó érdeklődők, hazaiak, külföldiek egyaránt. Becslések szerint legalább 30 ezer szállóvendéget fogadtunk. Ebben a számban nincs benne a megyén belüli turizmus. Vagyis az országos tendencia hatása itt is érvényesült, mégpedig minden eddigi évet felülmúlóan. Különösen a szocialista országokból ide irányuló és a belföldi utazások voltak jelentősek. Ez erősiti azt a meggyőződést: a jövő években még nagyobb lehetőségek kínálkoznak. Szerencsére Nyíregyházán, Kisvárdán, Szatmárcsekén, Fehérgyarmaton, a Tisza menti kempingekben egyre több kedvező, olcsó szálláshelyünk van. Jó, hogy vidéken — s ezt hangsúlyoznám! — tehát a községekben, kisvárosokban megfelelő éttermi ellátás is szerveződött. Jó utazási és idegenforgalmi irodáink, tucatnyi speciális szolgáltatás teszi vonzóvá a megyét. Talán nem véletlen, de az Idegenforgalmi Kiadó és Propaganda Vállalat éppen az idén jelenteti meg angol, orosz és francia prospektusát Szabolcs-Szatmárról. A LEHETŐSÉGEK ÉS AZ ADOTTSÁGOK tehát közelítenek egymáshoz, de korántsem mondhatjuk el, hogy minden rendben van. Jobb propaganda, kulturáltabb ellátás, információ, szolgáltatás, bátrabb önbemutatás kell még ahhoz, hogy az eddiginél is nagyobb mértékben részesüljünk e dinamikus, gyorsan hasznot hozó, kis beruházást igénylő üzletágból. A kormány ülése bátoríthat. Különösen most, amikor a megnőtt szabad idő bizonyára még többeket indít el vándorlásra. Legyünk jó vendégfogadók! Hobbyja: a társadalmi munka Eddig csak kézfogást kapott... Majtényit kézről kézre adják — Mit tervezett eddig Majtényi Ferenc? — Megközelítően harminc középületet. Van közte óvoda, orvosi lakás, felszabadulási emlékoszlop, postahivatal, vágóhíd, védőnői lakás, autóbuszforduló, emeletes lakóház, tanácsháza, ifjúsági klub. Ennyi jut eszembe kapásból. Az összes általam tervezett épület értéke megközelíti a harmincmillió forintot. — És a tervezés értéke? — Az is lassan eléri a hárommilliót. Ha hozzáveszem, hogy kezdeményeztem vízműépítést, most ravatalozókat tervezek, s jó néhány más középület felújítását, akkor talán már több is. — Miért csinálja? — Az ötvenes években jártam egyetemre. Nem volt könnyű, apám özvegyember volt, megküzdöttem a diplomáért. Tudom, akkor félmillióba kerültem az államnak. Akkor elhatároztam, ha módom lesz, mindent megteszek, hogy törlesszek ebből ... — ön építészmérnök. Hol dolgozik? — A vízügyi igazgatóságnál. Ott különböző létesítményeket, házakat tervezek. Nem mondom, hogy túl változatos. Talán ez is késztetett, hogy másfelé, más feladatok felé is kacsintgassak. — Más ebből vagyont keres. — Ez sosem izgatott. Autóm is úgy lett, hogy egy újításom befutott. Van szép családom, nyugodt, békés álmom, s sok örömöm. Pócs- petribe való vagyok. Ott kezdődött minden. Láttam, a faluban nincs ez, az. Hát nem természetes, hogy igyekeztem segíteni? Ma minden ottani középületet én terveztem. Természetesen társadalmi munkában. — Tudok arról, hogy Me- zőladányban, Beregsurány- ban, Tiszaszalkán, Gávavencsellőn, Nyíregyházán, Bal- kányban, Tiszakerecsenyen is otthagyta a névjegyét... — Igen. Mindig megtaláltak, adtak kézről kézre. Nem tudtam soha nemet mondani. Hiszen megértem én azt, hogy mit számít valahol, ha legalább a terv nem kerül pénzbe. Most Napkoron vagyok érdekelve. A családom nemegyszer neheztelt is rám. Sok a költségem, papír, tus, műszaki felszerelések, gyakorta az útiköltségek, no meg az idő. Volt, hogy karácsony estétől vízkeresztig csináltam meg egy tervet, hogy el ne ússzon az egyik falu tanácsának a pénze. — Milyen elismerésben részesült? — A legtöbb helyre még az átadásra sem hívtak meg. Csak a balkányi tanács tisztelt meg egy szép oklevéllel. Mást nem kaptam, legfeljebb egy kézfogást, amikor leszállítottam a terveket. Majtényi mosolyog. Elnézést kér, de siet. A napkori vízműépítés indításával kapcsolatban van dolga. Munkaidő után. Társadalmi munkában. Bürget Lajos
