Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 25. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. január 30. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK A nyíregyházi csizmadia céh Nyugtalan emberek Mind gyakrabban kell belenézni a tükörbe, egyénnek, termelési közösségnek, intézménynek, kicsiny vagy nagy tár­sulatnak, hogy észrevegyük, olyanok vagyunk-e, mint ami­lyennek hisszük, ismerjük, szeretnénk magunkat. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne olyan tükörbe nézzünk, amely torzít, szebbnek, vagy csúnyábbnak mutat, mert önbecsapásaink­nak ára lehet... ’ ! gyarapítására. Igaz, mégis is­merünk gazdasági és intéz­ményi vezetőket, akiknek a szívét nem dobogtatja meg az ilyesféle ajánlat, lehető­ség. őrzik nyugodtságukat, mert úgy nem kell kockáza­tot vállalni, számolni, ele­mezni ... Szembenézni, ne­tán a kudarccal is. Nyugtalan emberek port­réi rajzolódnak ki emléke­zetemben. Róluk mondta volna el, ha szót kap a nép­front országos kongresszu­sán a nyíregyházi onkológus főorvos. „A nyugtalan em­berek nagyon komolyan vesznek mindent, az igaz ügyért kiállnak, mernek fele­lősséget vállalni, van véle­ményük, beosztásukat lehe­tőségeknek, s nem pozíció­nak tekintik, s kivirulnak, ha feladatot kapnak. Első­sorban ők töltik meg igazi tartalommal a szocialista demokratizmus kereteit.” (A HNF VII. kongresszusán írásban beadott hozzászólás: dr. Juhász Lajos) + önmaga is nyugtalan em­ber, a főorvos, akit éppúgy foglalkoztatnak az alkoho­lizmus, az öngyilkosság kér- dései, mint a szép, tiszta ma­gyar beszéd vadhajtásai, me­lyek gyomlálásáért kitartóan és kíméletlenül ostoroz min­den szó és tollforgató em­ber, újságot, rádiót, tévét, színházat... Ha külföldön, tanulmányi úton jár, nemcsak a szép tá­jak, városok látványában merül el, hanem mindennap már ott feljegyzi észrevéte­leit. Nem közömbös, jelen­téktelen mozzanatokat, ha­nem azokat, amelyek itthon hasznosíthatók lennének, amiben utol kell érni a kül­földet ... + Hasonlóan a nyugtalan emberek családjába tartozik a fehérgyarmati főorvos, aki évek óta nem unja meg, hogy minden létező fórumon szót emeljen a dohányzás el­len, segítsen elismertetni or­szág-világ előtt a nem do­hányzók jogait. Neki is kö­szönhető, hogy az országos törekvésekkel szinkronban^ megyénk mind több éttermé-' ben, kórházában, tanácskozó termében függesztették ki az aprócska táblát: „Embertár­saink érdekében mellőzzük a dohányzást...” A dohányfüst elleni küzde­lem Búsképű lovagjának is nevezték már, aki szélmalom harcot vív, és szánalomra méltó. Valójában csodálatra és elismerésre méltó az igye­kezete, mert az orvostudo­mány mind meggyőzőbben bizonyítja: csaknem olyan veszély fenyegeti a nem do­hányzó embert, mint a do­hányzót, ha környezetében állandóan pöfékelnek az elő­jogokat élvező nikotinista társak... + A napokban a buszon fu­tottam össze régi ismerősöm­mel, Kóródi Lászlóval. Li­hegve panaszolta, hogy az előző busz az orra előtt ment — Valósággal mégfiatalod­tam. Pedig túl vagyok az el­ső infarktuson. — Utána né- hány hónapig otthon marad­tam, de már az utolsó na­pokban nem bírtam. Azóta lekötöm magam, nem a be­tegségemen töprengek, ha­nem otthon is az jár a fe­jemben, amit napközben a művelődési házban csinál­tam. Ez a nyugtalanság él­tet, hálás vagyok azoknak, akik lehetővé tették, hogy bejárhatok... + Könnyebb lenne behúzódni a saját kis burokba, ami megvéd, de el is választ a többi embertől, a tennivalók­tól? Sokszor kiderül, hogy mesterségesen létesített bur­kunkban fojtogató, vagy alig van levegő. És a jótékony nyugtalanság előbb-utóbb te­ret kér magának. Ezt élhet­te át a kisvárdai műszaki ember, Hegedűs Imre is, aki vizsgálódásai közben, arra lett figyelmes, hogy a járás­ban manapság a gépkocsik számszerűleg lepipálták a szarvasmarhákat. Több a ko­csi, mint a tehén ... Derűt váltott ki adataival egy népes megyei fórumon, ahol legalább négyszáz em­ber volt jelen. Sok ember el­gondolkozhatott, vajon nem nő a fejünkre a technika, va- jón megfelelő arányban él együtt az örvendetesen gya­rapodó — de sok embert a gyaloglásról leszoktató — személygépkocsi-állomány és a finom tejhez nélkülözhe­tetlen és a kívántnál keve­sebb figyelmet kapó „boci­állomány” ... A modern „szent teheneinktől” lassan nem látjuk a saját asztalun­kat ... ' +‘ tt A jóért való nyugtalan- tágnak nem nfúndig vannakn észrevehető és látványos je-' lei. Olykor a visszafogottság, a csöndesen fogalmazott sza­vak mögött hihetetlenül erős töltés, vibrálás munkál. Ezt tapasztaltam egy friss talál­kozásnál, amikoris a terme­lési igazgatóhelyettes, Dorka Kálmán a társ állami gazda­ságokkal, tsz-ekkel való koo­peráció pénzben is kifejezhe­tő hasznáról beszélt. Érdekes látogatónk volt a napokban — újságolta. — Megkeresett bennünket egy nemrég alakult társaság, amely azzal foglalkozik, hogy felkutatják a kihasználhatat­lan kapacitásokat és össze­hozzák a partnereket. Apró­ság ugye a műanyag vödrök füle, de milyen fontos esz­köz az almaszedésnél. Erre, a fülgyártásra is kerestek partnereket... Egy gazdasági vezetőnek mi más lenne a dolga, mint észrevenni és felkarolni az újat, felismerni a kínálkozó lehetőségeket a jövedelem + Mind többen vállalják azonban az izgalmakat, mert egyedül az nyugtatja meg őket. Gyülvészi Tamás terve­zőmérnök, a NYlRTERV munkatársa is így van ezzel. , Figyelő szemmel, fáradhatat­lanul kutatja a laikusok észrevételeit, amellyel jobbá lehet tenni a megye jövőbeli településfejlesztési tervét, ö csak egy „csavar” a telepü­lésfejlesztést kidolgozó mun­kacsoportban, de mint egy megyei társadalmi bizottság tagja, ő hozza a friss észre­vételeket. — így került a figyelem középpontjába éppen a Máté­szalkán tartott ankéton, a kisebb településeken élő em­berek holnapja. Róluk sem szabad megfeledkezni, mond­ta inkább önmagának beszél­getésünk alkalmával. Még hosszú évtizedekig élni fog­nak százak és ezrek a me­gye apróbb falvaiban, köz­ségeiben. Ha kimaradnak ä távlati településfejlesztési tervből, mit kapnak ezek az emberek, mi lesz velük, ki gondoskodik az alapellátás­ról, a legfontosabb igényeik kielégítéséről... Érdemes hát egyfajta jóté­kony lázban élni és dolgoz­ni. Erről szólt találkozásunk­kor az egyik szakszervezeti titkár, akit az egyik szatmá­ri iskola nevelője keresett meg. Segítségért. Az történt, hogy jó hat-nyolc hónappal ezelőtt baleset történt az is­kola udvarán. Az óra szüne­tében az egyik túl mozgé­kony gyerek bekotort egy üveg, vagy műanyag darabot a kerítésen túlról és egy vá­ratlan pillanatban a másik gyerek felé pöccintette. A csínyből sajnos komolyabb sérülés lett. A gyermek el­veszítette látásának mintegy 40 százalékát. Per kezdődött; megállapították, hogy a pe­dagógus vétlen, ott volt, fi­gyelte a gyerekeket, de ilyen baj akár az órán is előfor­dulhat, amikor a tanár a táblára ír valamit és az egyik gyerek netán belekap a körzővel a mellette ülő sze­mébe. — A figyelmeztető eset le is zárult — mondta a szak- szervezeti tisztségviselő. — De a helyi tanács nem enge­di, hogy az iskola kifizesse a bíróság által megítélt kárté­rítési összeget, a gyermek szüleinek, a nevelővel akarja megfizettetni. Ebbe nem nyugodhatunk bele. Néhány­szor jártam a községben, re­mélem nemsokára .teljesen rendeződik a dolog... + A nyugtalan emberre mondják, találóan, hogy két végén égeti a lángot. Kór­házakban, ideggyógyintéze­tekben, a leszázalékolási bi­zottság előtt is találkozha­tunk velük. el, így néhány percet késni fog a munkahelyéről. Ez a negyvenöt év alatt .igen rit­kán fordult elő. A nyugdíjba menetel után, mint tapasztalt népművelő az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Házá­nak a munkatársa. Szervezi, patronálja a megyében lévő munkáskórusokat, de ő fog­lalkozik a bukott tanulók korrepetálásának szervezé­sével is. Ok azok, akik tudnak és mernek a tükörbe nézni és mindig elégedetlenek önmagukkal. Többet akarnak, nem ma­guknak, a köznek. De tükörbe merünk-e nézni, mi a többiek, akik naponta látjuk — vagy tán néha meg is mosolyogjuk — őket. Teszünk-e értük, hogy egészséges nyugtalanságuk ne fogyjon el, ne apadjon ki. Féltjük-e eléggé őket, észrevesz- szük-e, hogy szemünk előtt is lejátszódnak a szólásmondás képei, „mindig azt a lovat ütik, amelyik a legjobban húz...” Húzzunk együtt, arányosan, nyugtalanul, de egymásra és ön­magunkra is folyton figyelőn ... Páll Géza Ahogy a céhes élet megindulhat Ma már eléggé közismert a régi idők céheinek élete s az is köztudomású, hogy szinte mindenütt, meglehetősen ha­sonló szabályok között éltek. Néhány hónappal ezelőtt je­lent meg A céhes élet Er-, délyben c. kötet s abból pon­tosan olyan szokásokat ol­vashattunk ki, mint amilye­neket más magyarországi cé­hekről írtak. Kevesebbet . tudunk szű- kebb hazánk céhes életéről. Igaz, Kiss Lajos már ötven évvel ezelőtt megírta a nyír­egyházi szűcsöknek az I. vi­lágháború után már szűk­körben gyakorolt mestersé­gét, művészetét; a felszaba­dulás után Kiss Ernő levél- tárigazgató a nyírbátori cé­hek életéről írt egy kisebb füzetet, s e tárgykörben az utóbbi években Szalontai Barnabás cikkeit olvashattuk az Élet és tudományban vagy itt, lapunk hasábjain. ■Nyíregyházán, természete­sen, későbben alakul ki a szer­vezett céhiparosság élete, mint olyan, régebbi városok­ban, mint Debrecen vagy Nyírbátor, vagy akár a ré­gebbi megyeszékhelyen, . Nagykállóban. Így a XVIII. század végén a nyíregyházi iparosok kizárólag a nagy- kállói céhek tagjaiként mű­ködhettek és egyre erősebb harcot folytattak helyi önál­lóságukért. Nem tudni pon­tosan miért éppen 1818-ban: de ekkor, egyszerre több céh­nek is megnyílik erre a lehe­tősége. Ekkor kaptak ugyan­is privilégium levelet a nyír­egyházi mesterek, s ezek a királyi diplomák megtalálha­tók a nyíregyházi levéltár­ban. Közelebbről: a csizma­diák, a szabók, a vargák, a kötélverők, szíjártók, ácsok, molnárok, kömívesek, tímá­rok céhe 1818-beli, a gubá­sok és takácsok 1839-beli ki­rályi engedelem levelei, ne­mes bársonyborítású mappá­ban, díszes réztokban rejlő pecsétjükkel tanulmányozha­tók. / Mit is jelentett ez az önál­lóság? Tanácsi kommisszári- us (=megbízott) felügyelete alatt működő, szakmánként elkülönülő szervezeti életet: ehhez tartozott az inassze- gődtetés, a felszabadítás, a legényelhelyezés, a vándo­roltatásra küldésnek és a vándorlegények fogadásá­nak joga; csak így volt lehe­tőségük önálló pénzgazdálko­dásra, önkéntes felajánlások, taksák szedése nyomán in­gatlan vásárlásra, árusító szín építésére, rendezett és szervezett vásározási sza­bályok meghozására és be­tartatására. Csak így válhat­tak fontos gazdasági és mo­rális tényezővé, ez pedig a várossá válás, a polgároso­dás előmozdításának alapve­tő feltétele. Ez, a szoros értelemben vett céhes élet mintegy öt­ven évig tartott 1818-tól kezdve. 1872-ben az új ipar­törvény megszűntette ezt, a régebbi városokhan sok év­százados szervezeti formát. Ettől kezdve mint ipartársu­lat működik a szakmai szer­vezkedés; a törvény az össz- iparosság szövetkezését tá­mogatja; a kisipar egyébként is gyengül, a kötetlen, sza­bad ipargyakorlat, a gyári termelés felborítja a régi gyakorlatot. Most és az elkövetkező há­rom folytatásban erről az életről s ezen belül a nyír­egyházi csizmadia céh mun­kájáról, hétköznapjairól sze­C/itíidktes jC/úttyfioZé CSIZMADIA CZEHNEK Ö^oioccdtwma, Q&unHD 4H8 ■ olló' 2£a arn A csizmadia céh protokollu- A céh jegyzőkönyvének nyí­rnának címlapja tó lapja retnék beszámolni, szíves baráti segítség folytán ka­pott források alapján. + + + + Az egyik nagyalakú, fél­bőrkötéses, súlyos kötet cí­me: A Betsületes Nyíregyhá­zi Csizmadia Czéhnek Proto- colluma ab anno 1818 die 26 apr. Hogy egy ilyen kötetet, amelybe a céh életének fon­tosabb eseményeit, névsorait jegyzik fel, meg lehessen hyitni, szükség volt a kirá­lyi privilégiumra. íme az előzmények: „ré­gen óhajtott s több, mint 23 esztendőktől fogva tett fára­dozások s költségek után, Őfelsége Első Ferenc Kegyel­mes királyunktól, Böjt más havának (=márciusnak) 27. napján, 1818. esztendőben, Bétsben” kapott döntés értel­mében következhetett be „a Betsületes Nagykállói Csiz­madia Céhtől” való elválás. Miután a küldöttek, nemes nemzetes Dióssy Tamás úr és érdemes Posony György úr elhozták a döntést és Nagy­kállóban a megyének és a céhnek bemutatták, csak ak­kor vált lehetővé a „maradé­kainknak is elfelejthetetlen és örvendetes napot” kitűzni. Hogy ez, 1818. április 27- én, milyen fontos társadalmi esemény lehetett városunk­ban, azt mutatja a jegyző­könyvben felsorolt városi és egyházi tisztségviselők hosz- szú listája. Külön is meg­jegyzik, hogy „tisztelendő Schulek János, avengélikus prédikátor úr, fekvő, podag- rális állapota miatt nem le­hetett jelen”., De az is kitű­nik, hogy ez a városi polgár­ság ünnepe: a megye részé­ről vagy az akkoriban még földesúri jogaikat gyakorló birtokosok közül senki sem vett részt. Akkoriban városunkban az összes iparosok száma 250 körül mozgott: 70%-uk csiz­madia. Az alakuláskor 177 nyíregyházi csizmadia vállal­ja az új formát. Névsoruk „a rend szerént”, céhtagságuk kelte szerint kerül följegy­zésre. — Nemes, nemzetes Kováts András lett a céh kommisszáriusa, hivatalos „elölülője”, azaz olyan városi biztos, aki maga nem iparos, hanem törvényismerő, lehe­tőleg nemesember s így a céh magaválasztotta vezetőségét a törvények betartására és meggondolt döntések hozata­lára szoríthatja. Annak ér­dekében, hogy „mindenek rendben folyjanak és minden ellenkezések, versengések netalántán a számosabban összegyűlt mesterek közt el- háríttassanak, a céhben elő­fordulni szokott ügyeknek s pereknek elintézésére jó er­kölcsű tizenkét személyeket” választottak, akik afféle sze­nátorai a csizmadiák társu­lásának. És elkezdődött az élet: meglehetősen sok, szigorú szabály keretei között. Az ál­talános, az egész monarchia területére érvényes szabályo­kat (artikulusokat) maga a privilégium levél tartalmaz­ta, amelyet a király írt alá. A 49 cikkely főbb témakörei­ben intézkedik: az inasokról, a mesterlegényekről, a mes­terségről „általlyában”, a mestereknek és legényeknek kötelességeiről, a céhbeliek­nek temettetéséről, az özve­gyekről, a céhbeli gyűlések­ről, a tisztségviselők válasz­tásáról. A zárószakasz sze­rint e cikkelyekben mind­azok, „zsinórmérték gyanánt meg vannak határozva, amik a mesterségnek előmozdítá­sára és jó rend tartására cé­loznak”, hogy t. i. mindenfé­le „visszaélések és balvéleke­dések egészen eltöröltesse­nek”. A mesterré válás folyama­ta nem azonos minden szak­mában. Az inasi vágy a le­gény évek számát, a vándor­lási előírásokat, a munka tartalmát illetően lényeges különbségek adódtak, ezért a kapott általános szabályok­kal nem ellenkezve összeál­lították „a józan okosság és az isteni törvény kútfőiből kiszedegetett” tanulságokat. Ezekből lett az ifjúság, azaz a céhlegények számára az életnek regulája. Nyíregyházi csizmadia őseink 26 ilyen ar- tikulust állapítottak meg, „ahhoz szabván magunkat, a jó rendet az ifjúság között fenntartani, előmozdítani, sőt védelmezni is akarván”. De még mindig nincs vé­ge: az előzőekhez hasonlóan, ugyancsak a megalakuláskor léptették életbe azokat a sta­tútumokat, általános alap­szabályokat, amelyek konk­rétan, a nyíregyházi csizma­dia céh szervezeti kívánsá­gait, helyi szokásait és elő­írásait tartalmazzák. Ebből már csak tíz van; szintén eléggé általánosságban mo­zognak. Hogy aztán miképpen le­hetett ennyi sok előírás kö­zött dolgozni és élni, arról majd legközelebb lesz szó részletesebben. Margócsy József KM e

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents