Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. január 30. Tisztelt Ismeretlen! Akaratomon kívül tanúja voltam annak a beszélgetésnek, amit közismert éttermünkben folytatott társaságával a minap, ebédidőben. Mint a szomszédasztalnál ülő vendég, kénytelen voltam végighallgatni emelkedett hangú élménybeszámolóját arról, hogy ön miként ejti át vállalatát egyebek között a kilométerpénzzel. Koccintás után mesélte asztaltársainak, hogy már több mint egy éve azt csinálja: hétfőn a cég kocsiján körbefuri- kázza a megyét Szálkán, Gyarmaton, Naményon át Kisvárda felé és ezzel kész a 'heti bevétel. Mert: kedden már magánkocsin „megy” Nyíregyházáról Fehérgyarmatra. Szerdán — úgyszintén a magánautón — a megyeszékhelytől Vásárosnaményig. Aztán tovább: maszekautón irány Kisvárda, Záhony, Ti- szavasvári... A nevetés akkor tört ki, amikor elárulta, hogy az utóbbi utakat csupán papíron játssza végig, hiszen hétfőn mindenütt „levizitelt” állami autóval. S amíg a papír azt mutatja, hogy erre és arra jár magánautóval, addig féltve őrzött kocsija békésen pihen a garázsban és ön a városi fürdőben masszíroztatja az izmait. Ha nem is eredeti, de rendkívül kifizetődő üzlet az öné. Egy megyeszélig vezető út oda-vissza lehet kétszáz kilométer is, s ez forintosítva elérheti a hét- százat. Könnyű kiszámolni az ezzel járó nem kevés hasznot, hiszen a kocsija nem fut, nem kell tankolnia. Hónap végén aztán a főnöke egy jól begyakorolt mozdulattal „igazolja” az útjait, s a pénztárban még sürgetheti is a havi négyezer forintos „átalányát”, amit azért illik lefedezni kilométerekkel... kisvárdai tanácselnökkel a takarékos gazdálkodásról — Az egyik oldalról igyekeztünk a népgazdaságtól kapott lehetőségeket kihasználni. Nekünk 138,2 millió forintunk- volt, ezt bocsátottuk az intézményeink rendelkezésére. Ugyanakkor igyekeztünk a saját bevételeinket is növelni. Ez sikerült: bevételeinket 108 százalékra teljesítettük. És nem tervezési hibából adódó többletről van szó. Ugrásszerűen feljavult például az adófelderítő munka, és így tudtuk megállapítani, hogy az adóbevallások nem voltak kifogástalanok. De a túlteljesítés a fejlesztéseknél is érvényesült. Azok a vállalatok, amelyek tisztességesen teljesítették termelési és nyereségtervüket, a várossal szemben vállalt kötelezettségeiket is teljesítették. A Szeszipari Vállalat például az 1982-re vállalt kötelezettségét már 1981-ben teljesítette. Mi viszont vállaltuk azt, hogy arra a célra használtuk fel a pénzt 1981-ben, amire egyébként 1982-ben terveztük. 9 Milyen feladatok voltak ezek? „Bármennyire is a pénzügyekről beszélünk, a takarékosság ennél szélesebb fogalom. Jelenti az emberrel, az ember idegeivel, idejével való takarékoskodást. Bűn például olyan értekezletet tartani, amelyiknek nincs mondanivalója“ £ Egy tanácselnök hogyan értelmezi a ta- w karékosságot? — Semmi esetre sem úgy, hogy a rendelkezésre álló pénzt nem használjuk fel. A népgazdaság bizonyos szabályozó rendszerek alapján lehetőséget ad nekünk, s ezzel a lehetőséggel élnünk kell. Végső soron mi akkor takarékoskodunk jól, hogyha a rendelkezésünkre álló pénzt gazdaságosan, takarékosan arra használjuk fel, amire terveinkben meghatároztuk. * A Hogyan tud ilyen feltételeknek a tanács w megfelelni? Miközben a társasága jót nevetett ezen a „remek ötleten”, én legszívesebben átszóltam volna a másik asztaltól, valahogy így: „Uram, ez egy közönséges csalás”. Csakhogy utolsó megjegyzésétől belém szorult a szó. Azt mondta: ön ezt a legnagyobb lelki nyugalommal teszi, mert a főnökei még azt a fáradtságot sem veszik, hogy legalább látszatot keltsenek a vidéki úttal: anélkül szedik fel az ezreseket, hogy egyáltalán kiállnának az autójukkal. Nyilvánvalóvá vált előttem, hogy az Önök munkahelyén immáron bevett szokás lett a jövedelmek ilyenfajta gyarapítása. Sejtem, hogy ön valahol a számvitel közelében dolgozhat, mert nagy jártasságot árult el, amikor felvilágosította asztaltársait arról: a kilométerpénz közönséges költség, azt nem firtatják annyira az ellenőrök sem, mint a bérszínvonalat. A boltban, a piacon pedig senkitől sem kérdik, hogy ez a százas vagy az az ötszázas miféle forrásból származik. Tudom: én nem vagyok képes rábírni önt arra, hagyjon fel ezzel a játékkal. Hiába is kérném: nem hagyja.ki a kínálkozó lehetőséget, mert munkahelyén erre semmi sem szorítja. És az is igaz, hogy nem csak a fiktív kilométerekkel lehet elherdálni a közpénzt, a társadalmi értékeket. Hány meg hány felesleges ankétot, semmit előbbre nem vivő tanácskozást rendeznek szerte e hazában, amelyek még jobban emésztik a pénzt, mint az ön papírútjai ? Ugyan hány vállalatnál, intézményben számolják össze: vajon minden kiszállásra szükség van-e? Megnézik-e, hogy milyen hasznot hoz a vállalatnak, ha egy tizedrangú eszmecserére négyen utaznak el vállalati autóval az ország másik végébe és váltanak méregdrága szobát az előkelő szállodában? Ha ilyet hallok, mindig eszembe jut annak a „smucig” főkönyvelőnek a javaslata, aki úgy véli: a napidíjnál is önállóságot kellene adni a vállalatoknak. Lehetne egy napidíj száz forint is, de a vállalat nagyon is megnézné, hogy kit küldözgessen és hová, közpénzen! Sajnos, manapság még nemigen nézik szigorú szemmel, hogy vajon feltétlenül szükséges-e mindenkinek kilométerátalányt adni vagy nyakló nélkül engedni első osztályon utazni a hivatal, a vállalat képviselőjét. Valahogy ezt mostanság nem is illik szóvá tenni, mert rögvest irigynek néznék az embert. Csakhogy a hallgatásnak — a társadalom szempontjából — nagy ára van. Elfogadott gyakorlattá válhat a közérzetet rontó élősködés, megszokottá a veszélytelen, könnyű pénzszerzés. Ezért bíztatnék mindenkit: ne engedjük! — Például egy 16 tantermes iskola építésére 1981-ben 8 millió forintot terveztünk, ám a teljesítés év végére közel 20 millió lett. Az egész kivitelezés felgyorsult, és ha felgyorsult, akkor már olcsóbbá is vált. Van sajnos olyan is, ahol a tervhez képest elmaradtunk. Például a tanácsháza építése később kezdődött, mint ahogy terveztük. Miért takarékosság az, ha az iskolában hamarabb kezdődik a tanítás? — A takarékosság elsősorban az iskola megvalósításának költségeiben jelentkezik. Ha gyorsabb a kivitelezési munka, például ebben az esetben hét hónappal rövidebb, mint ahogy eredetileg terveztük, akkor ennek kisebb a rezsije, kisebbek a rajta lévő járulékos költségek. A tény már mindenki előtt ismert: fejlesztésre kevesebb jut az idén, mint tavaly jutott, s közben a város lakóinak igényei nőttek. Fel tudják-e oldani ezeket az ellentmondásokat? — Az ellentmondások egy részét fel tudjuk oldani, a másik részét viszont nem. De ezek az ellentmondások már a tervben is benne voltak. Nagyon sok a feladatunk, ezért rangsorolni kellett és egészen biztos, hogy a 264'millió forintból, — amennyit az ötéves tervciklusra egyáltalán fejlesztést terveztünk — az összes gondunkat nem tudjuk megoldani. Nem tudunk például előre lépni a lakosság út- és járdaigényeinek kielégítésében. Ez politikailag sok gondot jelent nekünk. Ami a rangsorolást illeti, úgy érzem, a tanács reálisan döntött a fejlesztési alap elosztásában. Mindenki tudta, hogy megoldatlan a város végleges fűtése, ezért szívesen szavazták meg rá a 130 milliót. Másik fontos feladatunk: 125 tanulószobai napközis csoportot kell elhelyeznünk a városban, s hatvanhárom tantermünk van. Ez 100 százalékos délelőtti, délutáni kihasználást jelent, és nem tudom, hogy egy sor fontos pedagógiai feladatot hogyan tudnak megoldani. Ezért nyilván előre kellett rangsorolni a 16 tantermes iskola megépítését. Szép helyet kapott a sorban a tanácsháza megépítése. Most öt helyen vagyunk szétszórva és mi is érezzük, hogy nem tudjuk olyan szinten megoldani a lakosság kiszolgálását, mint amilyen szinten elméletileg erre képesek vagyunk. Erződik-e a „szűk esztendő” munkában? a testületi — Azt merném mondani: így, hogy „szűk esztendő” nem érződik. Ahol alapellátási jellegű feladatot kell teljesíteni, mint például az oktatásban, az egészségügyben, ott a lehetőségeink a korábbi mértékben, 2 százalékkal növekedtek. A költségvetés számai is jól alátámasztják a választ. A tervidőszak elején 162,3 millió forintot terveztünk 1982-re, decemberben pedig a tanácsunk 170 millió forintos költségvetést hagyott jóvá. Több a gond a fejlesztésnél. Erre az esztendőre kerek számmal 108 millió forintot terveztünk és 99 milliós tervet hagytunk jóvá. Ez a feladatok megvalósításában lassulást, de nem a feladat elmaradását jelenti. A A tanácstagok, túl azon, hogy valameny- w nyien a város fejlődéséért dolgoznak, saját választókerületük fejlesztését tartják előbbrevalónak. Hogyan ütköznek ezek az érdekek a tanácsüléseken? — Amikor a testületi ülés folyik, előtte már minden tanácstagnak volt módja beleszólni a döntések előkészítésébe. Széles körből szerzett információk, bizottsági döntések alapján állítjuk össze a számokat, és ebből következően átcsoportosításokra a testület előtt nem, vagy nagyon ritkán kerül sor. Aki nem tudta elérni azt, amit a körzete számára szeretett volna, tudja, hogy miért, s valószínű azt is tudja, hogy mikor tudjuk megoldani. A költségvetésre fordítható összeg megnyirbálása azt jelenti-e, hogy sötétek lesznek az utcák és kipusztulnak a parkokban a virágok, mert ezeket az ösz- szegeket lehet legkönnyebben kihúzni? — Amint már mondtam: 162 helyett 170 milliós a költségvetésünk és ez azt jelenti, hogy nem történt nyírbálás. Sőt pl. köztisztaságra, parkgondozásra a városi tanács 1,2 millióval többet hagyott jóvá, mint az elmúlt esztendőben. Kifejezetten azt szeretnénk, hogy a városi környezet sokkal szebb lenne. A Kisvárdán is sok a tanácsi intézmény. w Gondolkodtak-e már valamilyen racionálisabb energiagazdálkodáson? — A takarékossági elvek egyik legsarkalatosabb pontja a racionális energiagazdálkodás. Azt hiszem, hogy Kisvárdán ebben lesz a legjelentősebb előrelépés. Az új fűtőmű önmagában egy racionálisabb energia- gazdálkodást jelent. Ma ideiglenes konténerekkel fűtjük a lakótelepeket, amelyek bő- dületes mennyiségű olajat fogyasztanak. Az új fűtőmű pakurával működik és jóval gazdaságosabb lesz. Vizsgálnunk kell még néhány intézmény olajfűtésének a kiváltását is. Legnagyobb tétel ebben a Bessenyei gimnázium lenne, ám éhhez 300 méternyi vezeték kellene, de erre nincs pénz. — Más. Az iskolákban az elmúlt ötéves terv elején komoly fényméréseket végeztünk. Azt állapítottuk meg, hogy a villany- körték rontják a gyermekek szemét. Ezután egy komoly fényprogramhoz kezdtünk, amely a vége felé tart. A felmérés eredménye, hogy megfelelő világítás van általában az iskolákban. Bár a fénycsövek takarékosabbak, mint az égők, de ahhoz, hogy a gyermekek szemét ne rontsák, erősen növelnünk kell a fénycsövek számát. Ha kevesebb is a fejlesztésre fordítható pénz, minden évben gazdagabb lesz a város. Használnak-e fel például olcsóbb építési anyagot? — Egyelőre nem jelentősen kevesebb? a fejlesztésre fordítható pénz. Ez minden esetre nem jelenti azt, hogy nem igyekszünk takarékoskodni. De nem vagyok híve a takarékosság olyan formájának, ami 50 éves megoldások helyett 20 éves megoldásokat jelent minimális takarékossággal. Nem használunk az iskolánknál drága HAJDÜVÁZ technológiát, hanem az olcsóbb UNIVÁZ technológiával építjük. A tanácsházat szin- tém Vannak azonban kényszerpályák is. Például az építőipar nincs felkészülve arra, hogy téglából építse a válaszfalakat, pedig a téglának jobb a hangszigetelése, a hőszigetelése. / £ Minél nehezebbek a gazdálkodás körül- v ményei, annál nagyobb szerepet kap a társadalmi munka, önök hogyan szervezik? — Az egyik legnagyobb lehetőséget a feladatok teljesítésében, és a többletfeladatok teljesítésében a társadalmi munka adja. Nekünk eddig nem kellett szégyenkeznünk: öt évből háromszor voltunk például a megyei, versenyben dobogós helyen. Az idén szeretnénk azonban eljutni oda, hogy minden munkahelyre, minden intézményre vonatkoztatott konkrét társadalmi munkatervünk legyen, még akkor is, ha ez száz munkahelyre nagy munkát jelent. így egyszerűbbé válik a végrehajtás, a mérés és végül az összegezés is. Az elmúlt ötéves tervben 31 milliós értéket teremtett meg a társadalmi munka a városnak, s bízom abban, hogy a mostani tervidőszakunk sem lesz szegényebb. Tavaly például a kommunista szombatok bevételeiből több óvodai helyett teremtettünk, mint az elmúlt ötéves tervben összesen. A Kisvárdán évek óta szokás, hogy rend- v szeresen találkoznak a tanács vezetői a városban működő vállalatok és szövetkezetek képviselőivel, hogy jobban megismerjék egymás gondjait. — Évente egy alkalommal szervezett formában itt a tanácson találkozunk a vállalatok, szövetkezetek képviselőivel, tájékoztatjuk egymást közös gondjainkról és egy-két kivételtől eltekintve igyekeznek részt venni a város lakosságát érintő gondok megoldásában. Talán a Villamosszigetelő és Műanyaggyárat, a HUNNIACOOP-ot, a Szeszipari Vállalatot, a Vasipari Szövetkezetét kellene megemlítenem. Ezen túl azonban számos másféle kapcsolatunk is van a vállala- latokkal, szövetkezetekkel és intézményekkel. Rendszerint kijárunk az üzemekbe és olyan fórumot is teremtettünk, ahol a várossal kapcsolatos gondokat és saját gondjaikat is elmondhatták a dolgozók. Ezt a lehetőséget 1981-ben több mint négyezer embernek teremtettük meg. Azt hiszem ez az az út, ahol a legjobban kapcsolatot tudunk teremteni a lakossággal. A szigorúbb létszámgazdálkodás a tanácsokra és a tanácsi intézményekre is vonatkozik. — Nem hiszem, hogy tanácsi apparátusban lehetőségünk lenne a létszám csökkentésére. Már csak azért sem, mert. az elmúlt esztendőben, mikor a megyei tanács vizsgálta a létszámhelyzetet, úgy látta jónak, hogy Kisvárdán két létszámmal több legyen mint addig volt. Az igazgatási osztályon például a 13 ezres város gondjait ugyanazzal a létszámmal láttuk el, mint ma a 18 ezres városét. A tanácsi intézményeknél — az egészségügyi ellátásban, az oktatásban — a keretek kötöttek és itt csökkenő létszámot csak az tenne lehetővé, ha kevesebb lenne a tanuló, vagy a betegek száma. Ma azonban mind az általános, mind a középiskolákban rendkívül nagy a pedagógusok túlterhelése, s így további létszámok kellenének. Erre lehetőség is van, csak bátrabban kell az intézményeknek ilyen kérdésekben is dönteni. A feszesebb gazdálkodás minden eddiginél fontosabbá teszi az ellenőrzést, ami nyilván nem jelentheti azt, hogy minden munkaerő mellett egy revizor üljön. Hogyan oldják meg az ellenőrzés színvonalának emelését? — A városi tanácson két főhivatású revizor van, de belső ellenőrzési munkák folynak az intézményeknél is. Az 1981-re tervezett ellenőrzéseket teljesítettük, mennyiségben és minőségben jó színvonalon. Kifejezetten az ellenőrzésnek tulajdonítom, hogy elértük: az oktatási ágazatban az 1980-as közel egymilliós bérmaradvánnyal szemben 1981- ben gyakorlatilag nem volt bérmaradvány. Az ellenőrzés hatásfokáról azt mondhatnám: hiszem, hogy feltáró jellege és felelősséget is érvényesítő jellege megfelelő, de ez egy kicsit sem jelenti azt, hogy elégedettek vagyunk. Különösen az ellenőrzések minőségén van még javítani való. A önt optimista embernek ismerik. Mitől ^ lehet ilyen körülmények között derűlátó egy tanácselnök? — Miközben tele vagyok gonddal és rengeteg jogos olyan lakossági panasz jön hozzánk, amelyet nem tudunk teljesíteni, pedig kellene, aközben én azért maradtam optimista, mert a terv teljesítését megvalósíthatónak látom. Ügy látom, hogy 1981-ben és 1982- ben meg tudjuk teremteni annak a lehetőségét, hogy a VI. ötéves tervet sikeresen teljesítsük, úgy, ahogy azt a tanács feladatként meghatározta. Ettől lehet az ember optimista, még akkor is, ha rengeteg gondot nem tudunk megoldani. Az elmúlt ötéves tervben 313 millió forintot fordíthattunk fejlesztésre, ebben az ötéves tervben 364 millió lesz. Ismerjük a népgazdaság helyzetét, és ha ebből indulunk ki, akkor ez a szám tisztességes, és bizonyos kérdések végleges megoldását is lehetővé teszi. Olyanokét, amelyeket jóval korábban kellett volna megoldanunk, de sosem volt rá lehetőség. Kisvár- dán ilyen például a fűtőmű. De megépül kb. négyszáz telepszerű többszintes lakás is. A terv teljesítésének lehetőségei adottak, rajtunk múlik, hogy mit hajtunk végre belőle. £ Köszönöm az interjút. Balogh József KM Tóth László 'hétvégi k INTERJÚ.
