Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. január 23. G öndörkés, fekete hajú, szép szál legény volt Répási Gábor, a katonaidő letelte után tanfolyamra küldték a szövetkezet tehenészetéből, így lett aztán ott brigádvezető-helyettes. Fenn hordta az orrát, édesanyja, míg élt, szépen járatta a derék fiút, hanem aztán a múlt ősz elején maga maradt az apjával. Az apja, aki szintén az állattenyésztésben dolgozott, felesége halála után azonban hirtelen olyan öreg ember lett, hogy aki csak hébe-hóba látta, alig ismert rá. Megőszült, meggörnyedt, nyugdíjba vonult, s már a ház körüli teendőket is csak ímmel-ámmal látta el, ha egyáltalán rá lehetett még bízni valamit. — Nősülj meg — mondogatta a fiának —, mi lesz itt velünk asszony nélkül, megesznek a tetvek. Legalább egy unokát is szeretnék még látni, eldédelgetném, tán visz- szajönne az erőm is egy unoka láttán. Nősülj már meg. édes fiam. Természetesen megnézegette ő a lányokat eddig is. nemcsak az ittenieket, a szomszéd faluban lakókat tán még jobban, gyakran járt arra, hiszen a két falu egyazon szövetkezetbe tömörült. Itthon inkább csak a fiatal özvegyeket mustrálta. Kettőhöz titokban, igen nagy óvatossággal el is járt a hajnali etetések előtt, finoman ko- cogtatván meg az ablaküveget és suttogva duruzsolta be: — Ilonkám, adj már egy findzsa forralt bort, majd megvesz idekint az isten hidege. A másiknál pedig, máskor: — Terka, az ég áldjon meg. hallottam, milyen tyúklevest főztél. Tudod, mennyire szeretem. De csak a levét. Hidegen. GALAMBOS LAJOS: Jó reggelt, Gabikám! Hát ellent mondottak volna a szép legénynek? Tán még arra is gondoltak: majd csak megragad. Be lehet a férfit törni, bármilyen vad, éppúgy mint a csikót, majd aztán engedelmesen viseli már a zablát, meg a nyerget. Csak szép lassacskán törjön. Törjön be szépen. Nyíregyházi utcák névadái Tárpái Márton Szépülő, épülő megyeszékhelyünkön, Nyíregyházán sok új utca, tér, köz született az elmúlt években. Az utcatáblákon olvasható nevekről azonban gyakran nem tudjuk, kiket takarnak, mivel érdemelték ki az utókor háláját. Néhány írásunkban ezért az utcák névadóira emlékezünk. Nyíregyháza központjától délkeletre, a Nagykálló felé vezető útból nyílik a Tarpai Márton utca. Közelében nyújtózkodik északidéi irányban -a Budai Nagy Antal utca. Nem véletlen ez.--A .két névadót ugyanannak az évnek,-1437-nek az eseményei emelték a halhatatlanságba. Zsigmond király uralkodása alatt, a XV. század elején romlott a magyarországi jobbágyság helyzete. Megnövekedtek a földesúri, egyházi és állami pénzterhek. Állandóan aprózódtak a telkek, a jobbágyok jelentős rétege elszegényedett. A kizsákmányolás fokozódása, az osztályharc kiéleződése miatt Magyarországon is jó talajra találtak a huszitizmus tanai. A huszitizmus hatalmas erejű egyházellenes és anti- feudális mozgalom ideológiája volt, amelynek terjedése először Csehországban vezetett fegyveres felkeléshez. A magyarországi eretnekek is szembefordultak a katolikus egyház szertartásaival, szervezetével, papjaival. Az emberek teljes egyenlőségét vallották, le akarták dönteni az egyházi és világi személyek közötti válaszfalakat. A huszita mozgalom ellen véres kézzel léptek fel a feudalizmus védelmezői. Marchiai Jakab ferenc rendi szerzetes inkvizítorként vidékünkön is megfordult. Még a halottakat is kiásatta és megégette, amennyiben kiderítette róluk, hogy életükben a katolikus egyház ellenfelei voltak. A megnövekedett terhek miatti elégedetlenség, az inkvizíció, az erőszakos térítés végül 1437 tavaszán Erdélyben, majd nem sokkal később a Nyírségben is felkeléshez vezetett. Budai Nagy Antal felhívására Tiszántúl északi felének, főleg Szabolcs és Szatmár megyék parasztságának nagy tömegei csatlakoztak a mozgalomhoz. A nyírségi paraszt- seregek élére Tarpai Márton állt. Keveset tudunk személyéről. A források csak keresztnevén említik. A későbbi krónikák szerint parasztbíró volt, más történelmi feldolgozásban Bereg megyei nemesként szerepel. A köztudat Tarpai Mártonként őrizte meg emlékét. Magáról a felkelésről így tudósít Thuróczy János latin nyelvű művében, a Magyarok krónikájá-ban: 1437-ben „Magyarországon két parasztháború dühöngött, két parasztve- zérrel az élen, az egyiket Antalnak (Budai Nagy Antalnak — a szerk.), a másikat Mártonnak hívták. Ezek közül az egyik, Antal az erdélyi részeken, Márton pedig a nyíri földeken és Szamosközben gyűjtött nagy paraszti hadat össze, és parasztkirály nevet bitorolván kibontott zászlókkal, mint valamiféle áradat, iszonyú erővel kitörve, az országot leigáz- ni szándékozva ide-oda jártak ...” Jelentősnek tűnik tehát a felkelés, mégis korlátozott volt, mert semmi nyoma annak, hogy az egy időben tartó erdélyi mozgalommal közvetlen kapcsolata lett volna. A parasztfelkelés részleteit homály fedi. Annyi bizonyos, hogy a mozgalom még 1437 nyarán is fenyegette a nemeseket. Június második felében elhalasztották a Szatmár és Ugocsa megyei nemesek perét a „parasztok háborúja” miatt. Végül ősszel a paraszti hadak a „főurak számos hadjárata által ielmorzsolódtak és leverettek”. Következett a megtorlás. A vezetőket, így Tarpai Mártont „kegyetlen halállal” kivégezték, „némelyeket megvakítottak, másoknak orrukat és ajkukat, legtöbbnek pedig a kezét vágták le.” A nyírségi parasztfelkelés Tarpai Márton vezetésével tehát a nagyobb kiterjedésű erdélyihez hasonlóan elbukott. A döntő ok az volt, hogy a XV. század elején még nem értek meg a feudalizmus megdöntésének feltételei. A megmozdulás azonban öntudatosabbá tette a jobbágyokat. Sohasem felejtették el, hogy a nemességet is le lehet győzni a harcmezőn. Reszler Gábor Sárból gyúrt világ A megyében egyedülálló képzőművészeti szakkört vezet a nyíregyházi Dorogi házaspár, Alma utcai lakásában. Dorogi Józseftől és feleségétől gyermekek és felnőttek lesik el a korongozás mesterségét. A szakkör gyermektagjai azt mutatják be felvételünkön, hogyan tekeredik „kígyóvá” az agyag. Csupán az a lány, a másik faluban, az nem akart betörni. Pedig ha nevetett, olyan szép gödröcskék keletkeztek a két orcáján, hogy attól tán engedelmesen iázni kezdett volna az isten legmakacsabb szamara is. Immáron tehát bárhogyan is csűrte-csavarta a dolgot Répási Gábor, függetlenül az édesapja vágyától, arra a végkövetkeztetésre kellett jutnia, hogy eme szép, Gizella nevezetű ünőt csak úgy kötheti magához, ha előbb a tanácsházán kötözik össze őket. , Az elhatározást gyors tett követte. S a két falu fehérnépe alig ocsúdott, Répási Gabi hirtelen színeváltozásán, ő már vihette is haza a szép ház tisztaszobájába, míg az édesapja jókedvében és édes álmában szeretett istenével pa- rolázott: — Köszönöm, uram, hogy ezt a boldogságot még megadtad nekem. Mondhatták volna ugyanezt a fiatalok is a fejedelmien elkészített nászágy előtt, hanem akkor halkan kopogtak az ablakon. — Jaj, vajon ki az? — re- begte az ifjú asszony, aki még nem volt tulajdonképpen asszony. — Megnézem — vélte a férj. Kapott magára valami cu- lát, mezítláb sietett megnyitni a pitvarajtót, s akkor csak hallotta az Ilonka hangját: — Nem néztél be hozzám, Gabikám, drága, hát nem fázol? Vagy valami más bajod van? Nézzed csak, elhoztam néked a forralt borocskádat. Bemehetek? — Te átok — mondta az ifjú férj, és becsapta az ajtót. — Ki volt az? — kérdezte az ifjú asszony, aki még nem volt asszony. — Nem érdekes, bújjunk már az ágyba. Az ifjú asszony, aki még nem volt asszony, már be is bújt, és helyezkedett a jó, drágán simogató paplan alatt, és már melléje is fészkelte magát vacogva ama férfiú is, amikor újra kopogtak. — Nahát, ezt már én nézem meg — ugrott ki az ágyból a fiatalasszony —, ki mer zavarni bennünket? S úgy. ahogy volt, szaladt és valósággal felszakította az ajtót. — Ki az? — Ó, csak én vagyok, a Terka. Hát az én mindensé- gem nem nézett be hozzám, és én jól tudom, hogy az én hideg tyúklevesem nélkül az én Gáborom nem tud elIlyenkor télen korán ránk száll az este, így aztán alig, alig tudunk ráakadni az Alma utcára, pedig itthon vagyunk Nyíregyházán, a Déli ipartelepen, a Tünde utcán túl. S nem elég, hogy több soron is végigdagasztjuk a sarat, még egy közigazgatási huncutság is vár ránk. Az Alma utcát ugyanis mindkét oldalán egyesével számozzák. Nincs más hátra, mindkét kilences számú házat szemügyre vesszük. Természetesen csak másodjára bukkantunk rá a magas lábazatú, hosszú kéményű épületre, ahol az alagsor két nagy ablakának fénye már a műhelyről árulkodik. Iránytű nekünk ez a hosszú kémény, hogy hol laknak Dorogiék. — Jöjjenek csak bátran, kerüljünk hátra, ott van a bejárat. Itt vannak a gyerekek is, a szakköri tagok. Majd a feleségem mesél, ő ezt jobban tudja, magyarázza Dorogi József. A polcok között, a kemenceszobán keresztül vezet az út, éppen csak egy pillantást vethetünk a kész darabokra. Az asztal mellett apró gyerekek gyúrják-gyömöszölik az anyagot, s mellettük már rakja is egymásra egy kislány a vékony agyag „hurkákat”, készül az edény ... • Dorogi József né pedig már kezdi is a családregényt. — A mieink, mármint a férjem családja, mióta csak tudjuk, mindig ezzel a mesterséggel foglalkozott. Pedig inkább termett homokot ez a vidék mint agyagot. Ma is két helyről hozzuk, és abból keverjük ki a megfelelőt, a korongozáshoz valót. Aztán, ahogy összekerültünk, belecsöppentem ebbe a mesterségbe, és nagyon megszeretnem^ A férjem az építőiparban 'dolgozik, úgyhogy az ipar az én nevemen van. Kályhások és fazekasok voltak az ősök, de mi már csak ezeket az edényeket csináljuk. Amikor összeismerkedtünk a művelődési központból Puskásné Oláh Julikéval azóta aztán már itt van ez a szakkör is. Idejárnak a gyerekek, meg az idősebbek is szerdánként. Gyúrnak, felraknak, koron- goznak, van aki még mintázással is megpróbálkozik. Itt van például a Sándor Laci, emberfejeket mintáz. Sándor László hivatásos katona. Derekán surccal, nyakig agyagosán egy hatalmas tömbbel birkózik. — Ez elég lesz nekem egy hétre. Otthon nincs korongom, de én csak „építkezem”, rakosgatom egymásra az anyagot, vagy éppen szedem le. jük. Kikerül belőle a gyökér, meg a csigák, meg egyéb him- mi-hummi. Aztán ledaráljuk. Régebben ezt lábbal tapostuk egy nagy gödörben, borzasztó munka volt. Két kemencénk van, egy elektromos, és egy boglyakemence az udvaron. Megmondom őszintén, én a régit jobban szeretem. A füst gyönyörű színt ad a cserépnek. Amikor az agyagot ledaráltuk, meggyúrtuk, akkor szakítunk belőle egy kis rögöt és ezt csapjuk a korongra. Beszéd közben gyorsan jár a keze, már kész is a maroknyi agyag, indul a gép, áram hajtja ezt is, nem kell a nagy fakorongot rugdosni. Csattan a kis fémlapon az agyag, s ahogy körforma alakul, már emelkedik az edény fala. S, mintha magától tenné, már ott pörög a korong fémtenyerén a forma. Az ősi forma mai ezredévek óta egyforma, csak az ujjak redői, nyomai mindig mások. Közben a másik sarokban ketten gyürkőznek az agyagnak. Vareha Mónika a 107- es számú szakmunkásképzőben fodrásznak tanul. Keze alól, most göndör haj helyett agyagfodrok sodródnak ki. A régi Miska-kancsók mintájára leányalakot formáz az edényre. Gyesen lévő kismama Dan- kó Andrásné, aki mellette ügyködik. — A férjemnek is megvan a maga hobbija, így ezen az egy napon ő vigyáz a kicsire, máskor én. Egyébként a KÉMÉ V-nél dolgozom, és csak az új művelődési központ megnyitása előtt tudtam meg, hogy van ilyen lehetőség a díszítőművészeti stúdió keretében. Közben terülj-terülj asztalkám születik a műhely szabad sarkában. Leveses- készlet, szilkék, fazekak, kancsók, bokályok ... kerülnek az asztalra. — Ez a szakkör felüdülés nekem — tüsténkedik az asszony. — Szeretem átadni amit tudok. Ügy hallottam, hogy csak mi csináljuk a mesterséget a megyében. Ott is vagyunk minden vásáron. De inkább megyehatáron túl veszik a portékánkat. Elmegyünk Pécsre, Szentendrére, meg a hídi vásárra is. A nagyszülők edényeit most visszavisszük a mai lakásba. Lehet ezeket használni, és szépek is. És ez a szépség a mi kincsünk. Már a kisfiam is tudja csinálni. Antal István aludni. Az ifjú asszony, aki még nem volt asszony, becsapta az ajtót és visszament a házba. Felöltözött, nem szólt egy szót se, csak hazament. Haza a szüleihez. Azói^ így van ez. Csak az öreg várja rendületlen hittel az unokát: vajon mikor érkezik meg? Az ember korongot formáz, és az apró hurkákat rakja körbe, körbe. Egy titka van csak, ne maradjon közöttük csomó, vagy levegő, mert különben felrobban az égetésnél ... — Nem ördöngös dolgok ezek — veszi át a szót Doro- giné — csak oda kell figyelni. Nem szabad kapkodni, mert egy rossz mozdulat és kezdődhet minden elölről. A műhely lelke a korong és a kemence. Mikor megérkezik az agyag, ülepítjük, szűrKöcsögök, kancsók, tálak. (J. L.) Hótömeg R eggelre friss szarvasnyom vezetett át az erdőből, át a kerteken, egészen az ablakunk alá, meg vissza ... Mutatom a szomszédnak; áthív, nála még több a nyom, s talán még frissebb is. — Hajnalban kijövök, hát itt áll két szarvasünő! Este a Ficó a kályha mellett nyugtalanul morog. Kieresztem, majd Mátyás szomszéddal utána megyünk. Egész szarvascsorda áll a cseresznyefa alatt, s nézik a világos ablakokat. A kutya is csak éppen visszafordulásra képes nógatni a hívatlan vendégeket, s csak a zseblámpák fényére indulnak vissza kényszeredetten az erdőbe . .. A tőszomszédok, kik a hátsó dűlőben építkeztek, mondják: — A nyulak már most árkot ástak a kerítés alatt. — Özek csapatostól jönnek! — Vaddisznók túrják fel az erdőszéli irtást... Pedig mennyi még a makk! — És a cinkék? A feketerigók? A harkályok? Jönnek befelé... A hozzáértők egyöntetűen állapítják meg a jelekből: közel a tél. — És nem is akármilyen tél jön! Nagy havunk lesz! Pedig a napokban még kilószám szedtük a tölcsérgombát, terítve van vele a nemrég ritkított juharos. De nem is fontos bemenni az erdőbe, csupán az út túloldalán kell nézelődni, már megvan az aznapi ebéd, vacsora. A nap süt, a szél kellemes meleget hoz a kies völgyecs- kébe; ide, ahová — Mátyás szomszéd szerint — egyenesen az Alpokból jönnek a hideg szelek! S igaza van, magam is tapasztaltam, hogy az északnyugati szél kellemetlenül hideg, s ha netán délről kapjuk a felhőzetet, számíthatunk a langyos esőre, hóra. KM E
