Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-12 / 291. szám

2 Kelet-Magyarország 1981. december 12. Először Nyíregyházán Fotósok három megyéből Váci-nap Tiszaszalkán Immár hetedszer emlékez­nek Váci Mihályra Tiszaszal­kán december 12-én, szom­baton. A költőhöz méltó szín­vonalú rendezvényen Csorba Sándor főiskolai docens mond emlékbeszédet, Váci Mihály verseit pedig Timár Zoltán színművész idézi. A költő emléktáblájának megkoszo­rúzása után a községi párt­házban nyílik meg Gink Ká­roly érdemes fotóművész Bartók című kiállítása. A rendezvényen sor kerül a a Kölcsey nyelvezetéről szóló előadásra, melyet Csorba Sándor tart; Margócsy Jó­zsef pedig, Váci Mihály köz- életiségéről beszél. Megren­dezik a Váci Mihály vers- és prózamondó verseny döntő­jét, délután fél hatkor pe­dig, Hartmann Teréz és Vitai András, a Móricz Zsigmond Színház művészei tartják előadóestjüket. Három megye fotósainak közös bemutatóját nyitották meg a héten Nyíregyházán a. megyei és városi művelődési központ Lenin téri kiállító- termében. Az első észak-al­földi fotókiállításon tizenkét Hajdú-Bihar, kilenc-kilenc Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyei résztvevő több mint hetven fekete-fehér papírké­pe látható. Az alkotások változatos té­maválasztásról tanúskodnak. A felvételi területek közül számbelileg a legerősebb a Színháznaptár Jegyelővétel, tájolás Szinte nincs olyan hét, hogy lapunkban hírt ne adnánk a Móricz Zsigmond Színház alkotó és szervező munkájá­ról. Szerkesztőségünk és a színházi' szervező iroda ta­pasztalatai szerint a közönség érdeklődése bemutatóról be­mutatóra nő. Egyre többen személyfényképezés. Gyer­mekportrétól parasztportrén át közismert egyéniség arc­képfelvételéig terjed a ská­la. De láthatók mozgalmas és kevésbé lüktetéssel teli táj­részletek, a hétköznapok el­kapott pillanatai. Kiemelked­nek azok a látványélményt adó darabok, melyeken leg­élesebb a fény és árnyék já- -téka. Például a kiállítás ele­jén elhelyezett Csend világa sorozat vagy esztergomi rész­letek. A különböző nagyítási fo­gásokra, a papírkép „meg­dolgozására” is találunk né­hány példát, mint ahogy fel­fedezhetők mélyebb monda­nivalóra tett kísérletek is (Történelem mindennap, Memento). Az érdekes, sok színű bemutatót ajánljuk a fotóm#veszettel, a fényképe­zéssel rokonszenvező érdek­lődőknek. A több mint het­ven képet jövő januárban a szolnoki megyei művelődési és ifjúsági központban, feb­ruárban a debreceni művelő­dési központban is kiállítják majd. Irodalmi matiné A megyei írócsoport és a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Vál­lalat újabb programmal szí­nesíti a Szabolcs-szálló presszójában korábban már megszokott vasárnapi mati­nésorozatot. December 13-án délelőtt 10-kor Horváth Ist­ván színművésszel találkoz­hat a közönség a nemrég el­hunyt költőre, Pilinszky Já­nosra emlékező műsorban. A versösszeállítás előtt a 60 éve született szerző munkás­ságát Katona Béla irodalom- történész ismerteti. / Bábszínház a kórházban jelentkeznek azzal, hogy fél­reértették a bérletezés mód­ját és szeretnék látni a Cson­gor és Tündét. Mások az újabb bemutatók iránt ér­deklődnek. A kérdéseket Fe­kete Alajos szervező titkár­hoz továbbítottuk. — Valóban egyre többén kíváncsiak a soron következő előadásokra. Az Űri muriból decemberben, januárban, s még februárban is lesznek bérletes előadások, közben teljes bérletszünettel műso­ron marad a Csongor és Tün­de, illetve a gyermekeknek szóló Búbos vitéz. Akik még nem látták, de szeretnék megnézni a Csongor és Tün­dét, legközelebb január 16- án és 22-én láthatják dél­után 3-kor. A karácsonyt vá­ró gyerekeknek pedig a Bú­bos vitézből december 21-én 3-kor, 22-én délelőtt 10-kor, majd az új évben január 6- án háromkor, illetve 14-én 10-kor és 3-kor tartunk elő­adást. — Megkezdődnek a me­gyében a Csongor és Tünde tájelőadásai. December 15-én Vásárosnamény közönségét keressük fel először egy if­júsági és egy felnőtt előadás­sal, utána Kisvárda és Nagy- kálló következik. — Mivel több visszajelzé­sünk van arról, hogy a bérle­tezés nem eléggé tisztázott a közönség körében, ezúton is tájékoztatjuk az érdeklődő­ket: a bérletes előadásokra csak a helyek ötven százalé­kát adtuk ki előre. Ugyan­olyan mennyiségben és minő­ségben szabadjegyek is kap­hatók a bérletes előadások­ra, általában 250 helyre. A színház pénztárában naponta 14—19 óra között 6 napos elővétellel árusítjuk a sza­badjegyeket. Jubiláló csoport Gyarmaton Tíz éve alakult meg a fe­hérgyarmati bábcsoport, melynek tagjai a kórház asz- szisztensei, adminisztrátorai, raktárosai. Az egészségügyi intézmény vezetősége és a szakszervezeti bizottság sok­oldalú támogatása révén, va­lamint a város óvónőinek ja­vaslata alapján megtartott műsoraikkal ismertek lettek a környéken. A nemzetközi gyermekév alkalmából el­nyerték a megyei tanács em­lékplakettjét. A jubileumra kellemes meglepetést kapott a csoport, ugyanis az OKT támogatá­sából, az országos közműve­lődési alapból 15 ezer forin­tos támogatásban részesültek. Ezt az összeget a jelmezek, díszletek és a bábfigurák megszépítésére fordítják. Felvételünkön Mester Gézá­ne, a csoport egyetlen alapí­tó tagja játszik a gyermekek­nek. Szülők figyelmébe Kirakós festmények Már a legifjabb korosztály is jól ismeri a mozaikos, vagy elemes kirakójátékot, mely­nek eredménye egy-egy is­mert képzőművészeti alkotás. Az elmúlt időben a boltokba került több olyan alkotás — például Ferenczy Noémi, vagy Breughel darabokra szedett műve, — melynek összera­kásával a gyermekek ízlése, műveltsége, esztétikai ljütáa- | módja fejleszthető. Ezt a sort folytatja a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata a kará­csonyi ünnepek előtt megje­lenő mozaik művekkel. Ezek közül kettőt emelünk ki: a Szépművészeti Múze­um kincsei című kvartettet, mely világhírű művészek 4— 4 alkotásával ismerteti meg a legkisebbeket. A XIX. szá­zad magyar festészete című kvartett pedig a kor legki­emelkedőbb művészeinek : munkáit'mutatja be. MEGKEDVELTÉK AZ EXPÓT Friss áru naponta Karácsonyi csúcsforgalom az Expóban (J. L.) Olcsóbban az Expóban! — hirdeti a reklámszöveg, s en­nek ékes bizonyítéka a Kelet- Expó október és november havi forgalma. Ugyanis az ok­tóber elsején nyílt raktár- áruház húszmillió forintos árukészlettel várja a vásárló­kat, és a két hónap alatt „el­fogyott” a készlet. Az Expóban minden áru — kivéve a cigaretta és az ége­tett szeszes ital — három szá­zalékkal olcsóbban kapható. Vásárolható itt élelmiszer, al­só- és felsőruházat, műszaki és Tüzép-áruk. A fogyasztói árat csökkentő három száza­lék mellett gyakoriak a húsz és ötven százalék közötti ár­engedmények. Népszerűek az egyes névnapi akciók a férfi­női és gyermekkabát,- vala­mint a férfiingvásár. A já­tékvásár olyan jól sikerült, hogy a játék szinte teljesen kifogyott az Expóból. Az 1300 négyzetméter alap- területű áruházban folyama­tos az ellátás. Raktár nincs, csak átvevőhelyiség, így az áru azonnal az eladótérbe kerül. S éppen a kínálat csá­bítja a vásárlókat: mindent egy helyen. Még arra is van lehetőség, ha nem lehet kap­ni a keresett árut, a raktár- áruház vezetői megrendelik és pár napon belül értesítik a vevőt. „Csörög a szerencse!” né­vén új akció indul a hét ele­jén. Ha fizetéskor csörög a pénztárnál elhelyezett óra, az éppen fizető egy üveg pezs­gőt kap. Karácsonyig * még több engedményes vásárt tar­tanak, ami segít ai. ajándé­kozásban. Megtalálhatók az Expóban a határ menti forga­lomban behozott áruk is. Természetesen ezüst- és aranyvasárnap is nyitva tar­tanak a raktáráruházban. Az Expo sikerét jelzi, hogy jártak már az áruházban szovjet, cseh és NDK-beli szövetkezeti szakemberek, akiket megnyert az új árusí­tási forma, s ők is gondolkoz­nak hasonló létrehozásán. A több mint két hónap során pedig megszerették a hazai fogyasztók is az Expót. (s. b.) Az állatkórház kórtermében termetes holstein-friz tehén pihen. Bús szemeiben az ott­honi megszokott környezet utáni vágyódás. — Császármetszése sáéperi gyógyul, pár nap múlva haza­mehet — mondja dr. Baksa Gyula az ■ állatkórház vezető főállatorvosa. A holstein-friz szomszédjá­nak ízületi gyulladása van, egy másik tőgyét kutyahara­pás betegítette meg. A sarok­ban egy ló próbálgatja sérült lábát. De szenvednek itt be­teg juhok, kutyák, sertések is. — Általában 9—11 nap alatt gyógyítjuk meg az idekerült állatokat — közli a főállator­vos —. A tevékenységünk sokrétű: a szaktanácsadás­tól a beteg állatok kezelésén át a speciális módszerekkel végzett beavatkozásig, műté­tig sok mindenre kiterjed. Évente körülbelül 3 ezer be­teg állatot gyógyítunk. A ha­szonállatokat többnyire a gaz­Most kell tervezni a növényvédelmet Időt, pénzt és fáradságot nem kímélve sokszor egy­mást licitálják túl a kiskert- tulajdonosok a gyakori vegy­szeres permetezéssel — álla­pítja meg a MÉM Növény- védelmi és Agrokémiai Köz­pontja. Ezzel mérgezik a nö­vényt, a környezetet és a fo­gyasztót egyaránt. Kevesen tudják, hogy a permetezés még az olcsóbb és kevésbé hatékony növényvédő szerrel is eredményes, ha a károsító szervezeteket a legérzéke­nyebb időpontban támadják meg. Magyarán szólva: csak ott, akkor és annyiszor kell permetezni a szigorúan előirt töménységben, amikor azt a fertőzés foka indokolja. A szakemberek javasolják, hogy a kiskerttulajdonosok a téli időszakot használják fel a növényvédelemmel kapcso­latos szakkönyvek tanulmá­nyozására, s a szerzett isme­retek alapján már most ál­lítsák össze — figyelembe véve kertjük növényi kultú­ráját — a jövő évi növény- védelmi naptárt: mikor, mi­vel, milyen növényvédelmi munkát kell majd elvégezni­ük. Ezzel nemcsak időt és fáradságot takarítanak meg, de kertjüknek, környezetük­nek is jelentős hasznot haj­tanak. daságok hozzák, de a lakosság is számos, úgynevezett hobbi­állatot hoz rendeléseinkre. Ügyeleti szolgálatot is tar­tunk. Munkánkat négy men­tőautó segíti. A vitrinekben fényes ollók, fogók, csipeszek, s rengeteg más eszköz sorakozik. Egy külön helyiség pedig a „cso­daszerek” birodalma. — Vannak speciális állat­gyógyászati készítmények, de sok gyógyszer azonos az em­ber gyógyításában alkalma­zottakkal. Még röntgengé­pünk, sőt külön a kis-és külön a nagyállatok műtésére alkal­mas, jól felszerelt helyisége­ink vannak. Nemrégen vol­tam egy nemzetközi szintű állatorvos-kongresszuson, ahol nagyon szépen kirajzolódott: ha nem is olyan fejlett, szu­permodern műszerezettség­gel meg hókuszpókusszal, mint a nyugatiak, de tulaj­donképpen mindent meg tu: dunk csinálni, ami a korunk­ban elvárható. N — Vannak-e olyan kórok, melyek kialakulásában a gaz­dák is ludasok? — Legszembetűnőbbek a helytelen takarmányozásból eredő emésztőszervi betegsé­gek. Előfordul, hogy nem azt az eledelt etetik az állattal, amelyik a tápcsatornája, en­zimrendszere sajátosságainak megfelel. Megtörtént: sertés­tápot adtak szarvasmarhának, baromfitápot választási ma­lacnak ..., aminek gyakori következménye a gyomor- és bélgyulladás, ödémás megbe­tegedések, májelfajulás stb. Ezek kezelése, gyógyítása, költséges és hosszú ideig tart Megemlítem még az őszi „szezonális betegségnek”, vagy inkább balesetnek te­kinthető — nyelőcső-eltömő- dést, ami legtöbbször úgy ke­letkezik, hogy az állat hirte­len felkap egy almát, vagy burgonyát, megijesztik, eset­leg egyéb ok miatt, nem tud­ja lenyelni, a nyelőcsövében reked. De olykor az állatgon­dozók munkafegyelme is ki­fogásolható. Sérülést pedig általában a gondatlan, rende­zetlen istálló- és más környe­zeti viszonyok okoznak. Az állatkórház munkájával évente mintegy 13,5 millió fo­rint értéket mentenek meg. A gyógykezelésekből 1981-ben 1,2 millió forint bevételre számítanak. (cselényi) Rajtakapták a lókötőt Éjszaka ment a pejkóért Lovagolási szenvedélye miatt csukták börtönbe Balogn János 32 éves tiszavasvári csavargót. A többszörösen büntetett előéletű Baloghnak még .szerencséje sem volt, meet hiába indult el három éjszaka is szenvedélyének kielé­gítése miatt, mielőtt elvihette volna a tiszavasvári tsz egyik lo­vát, az éjjeliőr mindig rajtakap­ta. Az első alkalom ez" év márciu­sának valamelyik éjjelén volt, amikor Balogh a tiszavasvári Vasvári Pál Tsz lóistállójának ablakán bemászott, kivezetett egy ötéves pejt, felszerszámozta, s be is fogta egy szekérbe, de a tsz éjjeliőre tettenérte a tolvajt, és Balogh kénytelen volt elmene­külni. Körülbelül két hét telt el az eset után, amikor az éjjeliőe újból mozgást hallott az Istálló felöl. Megkereste társát, s együtt mentek be az IstáUóba, ahol Ba­logh épp kioldotta egy világos pej kötőfékjét. A tolvaj megijedt, s el is mondta nekik, hogy csak azért akarta elvinni a lovat, mert nagyon szeret lovagolni, de ha már tettenérték, akár agyon Is üthetik. Néhány nap múlva Balogh új­ból próbálkozott a lólopással: besurrant az istállóba, pechére azonban az egyik éjjeliőr a lovak között dolgozott. Amikor Balogh rájött, hogy a lólopásnak befel­legzett, az éjjeliőr rádióját csen­te el az istáüó ablakából. Július , 14-én délben Balogh élettársával, Tóth Eajosné 27 éves tiszavasvári lakossal ment be a helyi ÁFÉSZ ABC-áruházába, Míg Járkáltak a gondolák között, Tothne egy iiveg gyümölcspálin­kát. két konzervet, egy csomag rágógumit és egy Nívea naptejet dugott a ruhája alá, s a 141 fo­rint értékű áruval távoztak. Mi­után a lopás jól sikerült, Balogh rászedte élettársát, hogy menjen vissza a boltba és lopjon még egy üveg pálinkát. Töthné visz- szament, el is lopta a pálinkát, az áruház egyik dolgozója azon­ban észrevette, de Balogh segít­ségével elmenekültek. Alig mentek egy kilométernyi­re az áruháztól, amikor egy ud- varon egy tíz év körüli gyereket láttak játszani. Bementek hozzá, és kértek tőle egy franciakul­csot, hogy kerékpárjukat megja­víthassák. Amíg a gyerek a kulcs keresésével volt elfoglalva. Ba- loghék bementek a lakásba, és elloptak egy 650 forint értékű műbőr kabátot. Innen kerékpá­ron folytatták útjukat Rázom- puszta felé. A tlszalöki Szabad­ság Tsz kertészénél még végre­hajtottak egy lopási akciót, de meglátták őket, s hamarosan a rendőr vehette nyilvántartásba a lopott holmikat. A bíróság Bálogh Jánost, mint többszörös visszaesőt 1 év sza­badságvesztésre Ítélte, és egy év­re eltiltotta a közügyektől. Tóth Eajosnéra a bíróság négy hónap szabadságvesztést szabott ki. A büntetés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztette, A bíróság kötelezte Baloghékat az okozott kár megtérítésére is. Az* ítélet1 jogerős, (b. J.) 1 Holstein-friz „császárral“ Nincs hókuszpókusz az állatkórházban Részlet a fotókiállításból. (J. L. felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents