Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-11 / 290. szám
1981. december 11. Kelet-Magyaro rsxág 5 magyarország r^i KEREK------ <1 Mikulás után Az édességbolt kirakata előtt apró gyerek áll I földbe gyökerezve. Anyukája húzná tovább, de : nem megy. — Anyuka — mutat a I kirakatban látható Mikulás-figurákra —, ők mikor jönnek meg? ií — Már megjöttek, elIÍ múlt a Mikulás, kisfiam — így az anya. A gyerek csak erőskö- dik, sehogy sem érti, ha már oda az ünnep, akkor mit keresnek a figurák ‘ az üveg mögött? Aki végighallgatta a i villanásnyi párbeszédet, s abban felötlik: tényleg, ‘ mit keresnek ott a figu- ■ rák? összetörve, tör me- ? lék csokoládéként elad- ! ható lenne. De míg a ki- ' rakatban piroslanak, ■ csak a gyerekszíveket tö- \ * rik össze. s. z. I _______________I ★ Szociális célokra 188 ezer forintot költött idén a jánk- majtisi Dózsa Tsz. Az ösz- szegből jutott az öregek napközijének éppúgy, mint a továbbtanulóknak. Ennek is köszönhető, hogy 1981-ben öt fiatal vállalta a gépészeti továbbtanulást, többen pedig gimnáziumba jelentkeztek, természetesen munka mellett. ÜJRA JELENTKEZIK Mátészalkán a „Márka pódium”. Az irodalombarátók december 14-én a Márka presszóban Juhász Ferenc, Nagy L-ászló és Simon István verseit hallgathatják meg a Móricz Zsigmond Színház művészeinek, Hartmann Tetéznek és Vitai Andrásnak tolmácsolásában. BEMUTATÓ ES VÁSÁR. Játé- kok, ajándéktárgyak, fazekas, bőrműves, gyöngy- és makraméékszerek, előnyomtatott térítők, kendők. Ezek készítéséről rendez bemutatót és vásárt Nyíregyházán a megyei és városi művelődési közDont a Szabadság tér 9. szám alatti szabadidős termében, december 14-től 19-ig. A díszítőművészeti stúdió bemutatóját és vásárát mindennap 14 órától 19 óráig látogathatják majd az érdeklődők. it Üzemi konyha épül az ÉRDÉRT tuzséri gyárában. Az új létesítmény még az idén elkészül. 9BK liÉjH PH Kitüntetések A mezőgazdasági szövetkezetek IV. kongresszusa alkalmából több Szabolcs-Szatmár megyei szövetkezeti dolgozó részesült kormány-, illetve miniszteri kitüntetésben, valamint a TOT által adományozott elismerésben. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapta Bán Györgyné a tiszadobi Táncsics Termelőszövetkezet fő- állajtenyésztője. A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült Sten- czel Fruzsina, a kemecse-kó- taji Egyesült Erő Termelő- szövetkezet közgazdasági csoportvezetője, a TOT ifjúsági bizottságának elnöke. Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért TOT-kitüntetésben részesült: Bajka Zoltán, a tyukodi Kossuth Termelőszövetkezet elnöke, Szabó István, a balká- nyi Szabolcs Termelőszövetkezet elnöke, Nagy Gyula, a csengeri Lenin Termelőszövetkezet gépkocsivezetője, Balogh Katalin, a nagyszeke- resi Egyesült Erő Termelő- szövetkezet növényvédő szakmérnöke, Görög Istvánná, a nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet párttitkára. Csonka Zoltán, a TESZÖV titkárhelyettese, Hadászi Fe- rencné, a nyírlugosi Szabadság Termelőszövetkezet könyvelője. A kitüntetéseket Budapesten a Parlamentben, illetve a TOT tükörtermében, december 10-én adták át. Miniszteri kitüntetésben részesült Vágner György, a TESZÖV gépkocsivezetője. Exportblézer Ma indul útnak 12 ezer darab blézer a Nyírség Ruházati Szövetkezetből a svéd Normans-cég megrendelésére. Az NSZK-ba, Ausztriába, Svájcba és Svédországba irá- nyúló nyíregyházi ruhaexport utolsó idei tételei pedig, december 18-ig hagyják el a szövetkezet raktárait. Reklám a tűzfalon. (J. L.) it A karácsonyi ajándékkészítéshez és a bevásárlásokhoz kapnak ötleteket ma, december 11-én a vásárosnamé- nyi nyugdíjasklub tagjai. Hl ■ Hl Hl Hl Teknősrezervátum Francia-Guyanának 320 km hosszú a tengerpartja, amely az itt élő teknősök egyik fő tojáslerakó helye. A hatalmas méretű kérgesteknős súlya elérheti az 500 kg- | ot, átmérője a 2,5 métert. A hüllők nagy világvándora; jelzett példányokkal bizonyították, hogy 5000—6000 km-es távolságot is megtesz az óceánban. Otromba lábaival kitűnően evez, és így ügyesen úszik. Ennek a fajnak mintegy 15 000 nősténye rakja évente párzás után a guyanai tengerpart homokjába teniszlabda nagyságú tojásait. Még négy faj jár ide hasonló célból, többek között a levesteknős is, az ínyenckonyhák csemegéje. Az utóbbi évtizedben végzett felmérések szerint azonban igen sok tojás pusztul el. Sok természetes ellensége mellett legveszélyesebb irtója az ember. Francia kezdeményezésre a guyanai hatóságok úgy döntöttek, hogy 22 000 hektáros területen három teknősrezervátumot hoznak létre, ahol szigorúan tilos a tojásgyűjtés. Hagyománya van a fehérgyarmati Móricz Zsigmond Kollégiumban az elsősök avatásának. Az arany oklevéllel négyszer kitüntetett kiváló kollégium új lakói december 6- án a limbóléc alatt áthaladva fogadták meg a műsort is adó negyedikeseknek, hogy méltók lesznek a kollégium híréhez. (Molnár Károly felvétele) * \ ____________________________________ •» Orvosmeteorológiai előrejelzés Az elkövetkező egyhetes időszakban több bullámban különböző nedvességtartalmú és hőmérsékletű légtömegek érkeznek Közép-Európa, így hazánk térségébe. Ennek megfelelően egymásfél napos periódusokban erő- sen, illetve gyengén felhős időszakok váltogatják majd egymást. Ezt a változékonyságot minden bizonnyal a hideg-, Illet- ve melegfrontra érzékenyek egyaránt észreveszik, a hegyekben megmarad a hó, a hét végén ér-< demes kirándulni a hegyekbe, síelni, szánkózni. Az időjárás szokatlan változékonyságának kellemetlen hatásait így célszerű mérsékelni. Jó tanács azoknak, akiknek nincs lehetőségük kirándulásra: a tartós, kiadós séta is kellemes, frissítő hatású, a gyakori gyógyszerfogyasztás nem indokolt, zsíros, nehéz ételektől mentes étrend, színes hétvégi program a szabadlevegőn, köny- nyít a frontérzékenység egészségügyi gondjain. Sertéstenyésztési bemutató Sertés tenyésztés-technikai tanácskozást és bemutatót tartott tegnap Napkoron az ISV. Az Iparszerű Hústermelést Szervező Közös Vállalat szakemberei ismertették a termelőszövetkezeti ágazatvezetőkkel a vágóérték javításának genetikai lehetőségeit, valamint a legújabb tenyésztési eljárásokat. Ezután a Kossuth Termelőszövetkezet sertéstelepén bemutatták a tenyésztésben legújabban használatos készülékeket és gépeket. BEFEJEZŐDÖTT a Bizománvi .Áruház Vállalat 56. művészeti képaukciója és második ékszerárverése. A 289 festményből 240 talált gazdára. A legnagyobb érdeklődés Deák Ebner Lajos, Egri József, Lotz Károly, Mednyánsz- ky László, Mészöly Géza, Molnár József, Paál László, Rippl-Rónai József, K. Spányi Béla és Vasza- ry János festményei iránt volt. A festmények kikiáltási ára 4 millió 500 ezer forintról Indult, a végeredmény 5 millió 600 ezer forint volt. Az ékszerek kikiáltási ára 500 ezer forint volt, végül is 900 ezer forint értékben találtak gazdára. 4(1 Gyakorlókért. Nem csupán ismereteket szereztek a penyigei általános iskolások gyakorlókertjük művelésével, hanem jó munkájuk révén, ötezer forint többletbevételhez is jutottak a zöldségtermesztésből. Az összeg egy részéből kertjüket fejlesztik, de marad belőle zsebpénz is. FŐVÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI GYERMEKOTTHON, 3—18 éves gondozottak mellé, felvételre keres szakképzett, vagy szakképzetlen gondozónőket, vagy ápolónőket. Jelentkezhet minden 8 általános iskolát végzett, 17. életévét betöltött fiatal. Szakképesítés megszerzése, munka melletti képzéssel lehetséges. Korszerű, jól felszerelt nővérszállót biztosítunk. Jelentkezés levélben, vagy személyesen, az intézet vezető főnővérnél. Cím: Budapest, XII. Rege u. I—4. Telefon: 166-584, 366-333. (Bp. 320) ■jAr Újabb villamos biztonságtechnikai tanfolyamokat szervez Nyíregyházán a Magyar Elektrotechnikai Egye- sülét és az Állami Energetikai és Energia-biztonságtechnikai Felügyelet. Az Érintésvédelem ellenőrzése tanfolyam kezdési időpontja 1982. január 29. A Villamos fogyasztói berendezések felülvizsgálata tanfolyam pedig 1982. október 8-án kezdődik. A szervezéssel kapcsolatos kérdésékben az egyesület nyíregyházi csoportja ad felvilágosítást. A MESEKERT BÁBSZÍNHÁZ vasárnap délelőtt' 10 órakor mutatja be az MVMK kamaratermében Debreceni László és Somlai Pál bábjátékát, a Hüvejk Matyi kalandjait. Az autós megáll a me- i redek lejtőn, és megkér- t di az arra menő paraszt- 1 § tói: — Igaz-e, hogy ez a I lejtő nagyon veszélyes? A paraszt gondolkodik egy sort, aztán megeső- : válja a fejét: — Dehogyis, monsieur, nem igaz. Mind csak odalent töri össze ma- , gát! A milliárdos fia szü- , leinek akarata ellenére szegény lányt vett fele- ' ségül, és a barátját küldi i el, hogy értesítse őket az ;■ f eseményről. * | —Csak el ne áruld magad — figyelmezteti a barátját. — Elő kell készíteni az öregeket a hírre. Előbb mondd azt, hogy meghaltam! Teljes bevétel a rokkantaké Egész estét betöltő műsort tart az SZMT Móricz Zsigmond lyiűvelődési Háza, az MVMK-val közösen, december 14-én hétfőn, 18 órakor Nyíregyházán, az új művelődési központban. Műsort a Szabolcs-Volán néptáncegyüttes, a Városmajori citeraze- nekar és a Vajda-bokori pávakor ad. A rendezők kérik az üzemi és munkahelyi szakszervezeti bizottságokat, szervezőket, hogy jegyigényüket a 10-462-es telefonszámon jelezzék. A műsor teljes bevételét a mozgássérültek segítésére fordítják. ir Higanygőzlámpák Porosaimén. A Toldi utcában elkészült a kisfeszültségű villanyhálózat 250 méteres bővítése, ami lehetővé tette a közvilágítás korszerű, higanygőzlámpákkal való megoldását is. Hangszórók és hangoatelefonolc Kisvárdáról. Az idén 50 ezer darab hangszórót szállítanak a Szovjetunióba a BEAG kisvárdai elektroakusztikai gyárából. A vállalatnál, hivatalokban használatos hangostelefonok gyártása ugyancsak jó ütemben halad. A 24 állomásosból százat, a 12 vonalasból háromszázat, a 4 vonalasból félezret szereltek össze az idén. ★ Huszonöt lakást épített saját dolgozóinak a KEMÉV — OTP-beruházásban —. A boldog tulajdonosok a karácsonyt már az új otthonban tölthetik. VILLÁMLÁS HÓESÉSBEN. Különös természeti jelenséget tapasztaltak szerdán kora délután Pécsett. Nagy dörgés és villám- lás közeoette hullt a hó, s a villámok fénye a hófüggöny mögül is jól látszott. A ritka jelenség oka. hogv az észak felől nagy sebességgel érkező hidegáramlat összecsapott a Mecsek felett lé- vő melegebb légtömeggel. * ★ Hidegkonyhai bemutatók Tiszadobon. Hétfőnként délután 6 órai kezdettel hideg- konyhai bemutatót tartanak a tiszadobi étteremben. A kóstolóval egybekötött bemutató célja: a korszerűbb étkezési szokások elterjesztése. PB-GÁZFOGY ASZTOK! Felhívjuk a tisztelt fogyasztóink figyelmét, hogy az ünnepi csúcs- forgalom elkerülése érdekében tartalék palackjaik cseréjét már most szíveskedjenek elvégezni. TIGÁZ PB Gáztöltő Üzemegység. ic Dísznövény-kiállítás várja e hét végén az érdeklődőket Nyíregyházán az új megyei művelődési központban. Szombat délelőtt nyitják meg a szobánövényekből és vágott virágokból álló kiállítást, amit szakkönyvek árusítása egészít ki. A vásárral, tanácsadással egybekötött kiállítást a művelődési központ és a közterület-fenntartó vállalat rendezi. ★ A Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottsága 1982. október 9—10-re összehívja a Magyar Vörös- kereszt VI. kongresszusát. A kongresszust megelőző vezetőség- és küldöttválasztó taggyűléseket, illetve küldött- értekezleteket február 1. és szeptember 12. között tartják. Nagy teljesítményű rönkfaosztályozó és manipuláló berendezés kezdte meg működését Lentiben, a ZEFAG 18. számú fafeldolgozó üzemében. A korszerű, automata vezérlésű berendezés — a nehéz fizikai munkát helyettesítve — évi 80 ezer köbméter rönkfa 40 féle osztályozását teszi lehetővé az igényeknek megfelelően. (MTI-fotó — Kiss Ferenc felvétele — KS) npppmhpr UCt#CIIIUCl 11., péntek KRÓNIKA ÁRPÁD NAPJA A Nap kél 7 óra 22 perckor, nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kél 16 óra 20 perckor, nyugszik 7 óra 02 perckor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. december 11-én született, és 62 éves korában, 1918-ban halt meg Georglj Plehanov orosz forradalmár és gondolkodó, az oroszországi szociáldemokrata mozgalom megalapítója, az orosz és a nemzetközi szocialista mozgalom kiemelkedő egyénisége. Fiatal diákként kapcsolódott be a forradalmi narod- nyik mozgalomba, s csakhamar az egyik forradalmi szervezet vezetője lett. 1880- ban Svájcba emigrált. A nyolcvanas évek elején szakított a narodnyik mozgalommal, és 1883-ban A munka felszabadítása néven megalapította az első orosz marxista csoportot. Tagjai lefordították orosz nyelvre Marx és Engels legjelentősebb műveit; ők voltak a marxista irodalom elsőx terjesztői Oroszországban. Ple- hanov munkásságában kiemelkedik a materialista történetfelfogás egyes kérdéseinek (például az egyén történelmi szerepének, a vallásnak stb.) marxista feldolgozása. Lenin rámutatott arra, hogy Plehanov e munkásságában — nagy érdemei mellett .— súlyos tévedéseket is elkövetett; ilyen például a dialektika és az is- meretelmélet kettészakítása. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt létrehozásában, s a II. Inter- nacionálé vezető szerveinek munkájában egyaránt részt vett, de több fontos kérdésben lényeges véleménykülönbség alakult ki közte és Lenin között. Plehanov az első világháborúban szó- ciálsoviniszta álláspontra helyezkedett, s ugyancsak szembefordult - az Októberi Szocialista Forradalommal; azonban a mensevizmus más követőivel ellentétben, ő nem vett részt a szovjethatalom elleni aktív harcban. , Időjárás Várható időjárás ma estig: ? több ízben erősen megválni; tozó felhőzet. Többfelé előforduló havazás, havas eső, | eső. Hajnalban helyenként köd. Főként a Dunántúlon időnként megerősödő dél- - nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok p között. Távolabbi kilátások szombattól — keddig: az időszak f elején és végén erősen felír hős idő. elsősorban esőkkel, közben változóan felhős idő, hózáoorokkal. | Legalacsonyabb hőmérsék- £ let az időszak legelején és ^ legvégén: mínusz 1—plusz 4. ; az időszak közeoén mínusz 6—mínusz 1 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején és végén plusz 3—plusz 8, az időszak közepén 0—plusz , 5 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. A KISVÁRDAI SZESZIPARI VÁLLALAT DEMECSERI KEMÄ- NYITÖGYARA felsőfokú végzettségű gépész szakembert keres termelőüzem-vezetői beosztásba. Szükség esetén kétszobás szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet: a demecseri keményítő- gyár személyzeti előadójánál. (1918) Hírügyeletes: SPEIDL ZOLTÁN Telefon: 11-1TT