Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-10 / 289. szám
1981. december 10. Kelet-Magyarország 3 Iránytű a döntéshez H ogyan, merre tovább? Melyiket válasszam? A kérdések egyre gyakrabban hangzanak el a pályaválasztás előtt állók szájából. A szorongás szülte álmok sem ritkák a jelentkezési lapok kitöltése előtti hetekben. Valóban kilátástalanul nehéz a továbbtanulók helyzete? A tét kétségtelenül nagy: a döntés egész életre kihathat, az elhibázott választás a későbbiekben csak nehezen korrigálható. A szakmák, pályák labirintusához is van azonban megbízható iránytű. Boltokban ugyan nem vásárolható, „alkatrészeire” sem könnyű szert tenni. Mert csak az önismeret, a pályaismeret és a lehetőségek ismerete igazíthatja el biztonsággal a döntés előtt állókat, s megóvják a véletlenek olykor fájdalmas összjátékától. Ha ez a bűvös hármas együtt is van, természetesen akkor sem nélkülözhető ebben a nagy „vállalkozásban”, a pályaválasztásban a szülők és a pedagógusok segítsége. Az önismeret legmegbízhatóbb forrása cselekedeteink megfigyelése és elfogulatlan értékelése. A tantárgyi érdeklődésen túl a fizikai képességeket is mérlegre kell tenni a döntéskor. A továbbtanulók akkor járnak el helyesen, ha azokat a szakmákat és foglalkozásokat helyezik előtérbe, amelyek a testi, szellemi és jellembeli tulajdonságaiknak a legjobban megfelelnek. Az „iránytű” másik „alkatrésze” a kiválasztott pálya ismerete. Szervezetten egyre több alkalom adódik, hogy egy-egy szakmát részleteiben is megismerhessenek a tanulók. A pályaválasztási hetek rendezvényei között évek óta visszatérnek a nyílt napok, amikor tanulócsoportok üzemekben, gyárakban tájékozódnak a szakmák szépségeiről, nehézségeiről. Arról, hogy a választott pálya milyen munkakörülményt, élet- feltételeket, életmódot kínál. Kevesebb csalódás éri azt, aki nem egyetlen foglalkozást képzel el magának, hanem a rokon szakmákat is számba veszi. Ez elvezet a harmadik irányt mutató összetevőhöz, a lehetőségek ismeretéhez. Vannak „sláger” szakmák, ahol a bekerülésért „ökölharcot vívnak”. Megfelelő tájékozódással kiszámíthatók a felvételi esélyek. Megtalálhatók azok a kevésbé kedvelt rokon szakmák, melyek népgazdasá- gilag is egyre nélkülözhetetlenebbek lesznek, elvégzésük után nem jelent gondót az elhelyezkedés. H ogy reális volt-e a fiatalok elképzelése, eredményes-e a pályaválasztást előkészítő munka? Ez sajnos csak utólag, a továbbtanulási lehetőségek és igények számszerű összevetésével mutatható ki. A körültekintő mérlegelésre figyelmeztetnek az elmúlt tanévek rossz tapasztalatai. A bölcs tanácsok tucatjai helyett most csak annyit: a jelentkezési lap kitöltése, az „útirány” kiválasztása előtt tekintsünk az imént részeire szedett „iránytűre”. R. G. Presztízs és érdekeltség SSÍ" Tíz emelet szorgalom lakóház Lakásból otthon Ma még olyan, mint a nem törvényesített gyermek. Nincs rajta utcanév, nincsen pontos sz áma sem. Csupán jel, a XXVIII- as különbözteti meg a többitől. Pedig tíz emelet magasan tornyosul, a benne lévő 87 lakás lassan kész. Található: a Makarenko utca végén, a Szamuely-lakótelep peremén, Nyíregyháza új városrészében. Hitemre mondom, nem tudtam haragudni dr. Kovács Istvánnéra, a Szabolcsi Állami Építőipari Vállalat 3. főépítés-vezetőségének vezetőjére akkor, amikor kedves szóval elnézést kért, és el- viharzott dolgai után. Ilyenkor, év végén, egy hatalmas munka első számú irányítója bizonyára szívesebben lát egy érkező panelszállítmányt, mint egy hírlapírót. Legalábbis ezt vettem ki szavaiból, melyek után átadott Biró László építésvezetőnek. — Sűrű napok ezek, kétségtelen — mondja Biró László — hiszen vállalt határidők szorítanak. A 230 fős gárdát, mely itt dolgozik a lakótelepen, ugyancsak pontosan kell irányítani ahhoz, hogy év végn átadjuk a XXVIII-ast, s időarányosan készen legyünk a többi épülettel is. Ebben az esztendőben elkészítettünk 435 lakást, ez a mostani 87 jelenti a finist. Hibák nélkül Elindulunk az építkezésre. Vigasztalan sár, hó latyak. A hozzá nem értő nem is hiszi, hogy egyszer itt rend lesz. Ha közben Papp János, a közműveket és utat építők művezetője nem győzködne, Szívküldi BÍRÓ LÁSZLÓ ÉPÍTÉSVEZETŐ magam is hitetlen maradnék. — Olyan előzetes szervezés van itt, hogy akár mínusz 15 fokos hidegig is tudunk utat építeni, terepet rendezni. Harsányiék, a kubikosok, Zsignárék, az ácsok nem fognak elmaradni egy méterrel sem — magyarázza, s látni, szereti a rábízottakat. Végre elérjük a házat. Bent jó meleg, itt már fűtenek, s a jelek szerint ez a berendezés jó. Biró László kalauzol a lépcsőházban, ahol a. mész és festék máshoz nem hasonlítható illata terjed. Fütty, a festők csalhatatlan hadiriadója jelzi: népes az épület. Lengyel László, a festők brigadérosa szívesen magyaráz: — December 17-re ezzel a házzal készen kell lenni. Ezt vállaltuk, erre megy ki a verseny, ezt honorálják prémiummal is. Arra is mód nyílt, hogy munka utáni önkéntes vállalkozással gyorsítsuk a tempót. Így aztán jó a kereset, nem érdemes fusizni sem, a múlt hónapban is megkerestük a 11 ezret. — Presztízs és anyagi érdekeltség — fejtegeti Baráth Sándor művezető — nagy hajtóerő együtt. A vállalat a hibamentes átadásra külön prémiumot tűzött ki, ami a Lengyei-urigád esetében 5500 forint. Szervezés— mindenekelőtt — Azt a célt tűztük ki — veszi át a szót az építésvezető —, hogy olyan átadások legyenek, ahol az átvevő, jelen esetben az OTP, a NYÍR- BER, nem talál hibát, a lakó teljesen ép, jó lakást kap. Ezt premizáljuk, hiszen ez költségkímélő, határidőt biztosító. És ami nem mellékes, becsületbeli ügy is. — Az arcunkról leégne a bőr — mondja Lengyel —, ha utánunk valamit javítani kellene. Ez egy háromszoros szocialista brigád, itt csak az marad meg, aki vállalja ezt a minőségi munkát! Említem Biró Lászlónak: voltak itt a telepi házaknál, lakásoknál kifogások. Penészedés és más. Nem tagadja, nem tiltakozik. Amit mond, az sem kifogás, csupán egy magyar sajátosság rögzítése: — Egyszerűen nem lehet eljutni oda, hogy kiderüljön, ki a felelős. Lehet, hogy a házgyár. Ehhez az kellene, hogy az épületeket megröntgenezzék. Ez horribilis pénz. Hogy kijavítani olcsóbb?... — Egy biztos: hogy amit csinálunk, azért felelünk — zárja ezt a témát Lengyel. — Brigádjainkkal öröm dolgozni — folytatja a gondolatot Biró László —, hiszen a legtöbben régi házgyári építők. Komplexbrigádok, építettünk annyi házat, hogy a számát sem tudom. Az biztos, hogy az ilyen munkán nem is annyira a műszaki fel- készültség, mint inkább a szervezés a döntő. Ez biztosítja azt, hogy most is határidő előtt tudunk átadni épületet. Űzzük egymást!11 — Ez úgy fest a valóságban — folytatja a témát Vitális Sándor a hatodik emeleten —, hogy mi asztalosok tempózunk, mert utánunk jönnek a festők, de előttünk hajtottak az aljzatkészítők, mert mi jöttünk utánuk. ŰzII LENGYEL LÁSZLÓ FESTÓ BRIGADÉROS zük egymást, s ennek a tempója a lényeg. Az asztalosok brigádvezetője a lényeget mondta. Az egymásra épülő, folyamatos technológia, a részfeladatok pontos ütemezése: ez a titok nyitja. — A helyzet az, hogy a pontos és folyamatos munka fel is borulhat — magyaráz Biró László —, de ezt is ki' kell tudni védeni. Ha mondjuk a debreceni panel késik valamilyen okból, akkor is van olyan félkész épület, ahová át tudunk csoportosítani. Én azt hiszem, hogy a legtöbb itt dolgozó számára becsületbeli ügy, hogy lakás ne*késseri. Szül azért az élet groteszk dolgot is. Előfordult, hogy az építők júliusban kész házat adtak át, de aztán jött a bürokrácia ördöge, s lakó csak októberben érkezett. Hogy ez letöri az építőket? Érthetően, hiszen ők minek hajtják magukat, ha aztán üres a fészek? Kooperáció— önmagukkal — Ügy hiszem — fejtegeti az építésvezető —, igen sikeres volt a SZÁÉV-nak az a törekvése, hogy minden munkát saját erővel oldjon meg. Lényegében a liftet beszerelő Ganzon kívül más partner itt nincsen, önmagunkkal koo- perálunk, s ez a szervezést nagymértékben megkönnyíti. Igaz, kifogás így nincsen, hogy hát kérem, a kooperálok ... Ez viszont jó is. A kényszert magunknak terem- tettük, s láthatóan sikerrel. A következő évben több mint 230 lakást építenek még ezen a területen. De előfutáraik már ott serénykednek a Bujtoson, az Újvárosban. Oda költözik majd a hármas főépítés-vezetőség, jó tizenöt évre való munkát vállalva. — Mindenki szeme előtt dolgozunk, s szeretnénk, ha munkánkat dicsérnék — mondja Biró. — Talán az, amit mi teremtünk, nem tűnik alkotásnak, hiszen többnyire szerelés. De nekünk kedves. Talán azért, mert otthon lesz abból, ami ma csak lakás, lakóház lesz abból, ami ma csak jellel jelölt épület. Dömper hordja a földet a közműalagút rézsűjéhez. A kubikos kis szállítóeszközzel furikázik. A magasból lehal- latszik a festő füttye, az asztalos kopácsolása. A tervből kipipálják: kész egy ház. Csak ennyi lenne? Bürget Lajos Látra Rakamazról Háztartási létra gyártását kezdték meg a Rakamazi Fa- és Fémipari Szövetkezetben. Az idén ötszázat, jövőre 2 ezer darabot gyártanak a termékből. ★ Háziasszonyok a megmondhatói, hogy mennyi köoy- nyebbséget jelent az apróbb- nagyobb otthoni munkáknál — mint a függönyfelrakás, vagy az ablaktisztítás — ha kéznél van egy könnyű, s kicsire összecsukható háztartási létra. Hosszú időn keresztül hiába kerestük a terméket a boltokban: sok más áruhoz hasonlóan ez is felkerült a hiánycikklistára. Sokak örömére a Rakamazi Fgr é? Fémipari Szövetkezet segített a gondon úgy, hogy ebben az évben megkezdte könnyű acélcsőből a létra gyártását. Az 500 darabos nullszéria elkészült, s ezekben a hetekben már a legszigorúbb kritikusok: a vásárlók előtt vizsgázik a gyártmány. A rakamazi ak kezdeményezésével mindenki jól jár. Egyrészt örülnek a vevők, hiszen végre hozzájuthatnak a keresett háztartási létrához. Boldogul a szövetkezet is: mivel biztos piaca van a termékének. A hiánycikklista igaz egy áru nevével rövidebb lett, de még mindig nagyon hosszú. Jó lenne, ha mások is követnék a rakamazi példát. 0» K apaszkodunk fel a lépcsőkön. Szintenként ámulatba ejt az emberi elme és a kézügyesség, a leleményesség megany- nyi szépsége. Ridegen MVMK a neve ennek a templomi ünnepélyességet árasztó szép építménynek, itt a nyíregyházi Szabadság téren, az egykori zöldségpiac közelében, ott, ahol nem is olyan régen még a Selyem utca eleje volt: A megyei és várpsi .tpűvelődési kpzpont nem csupán azért vonzza mágnesként bennszülöttet és az idegent, rríert az Erzsébet-híd- ra emlékeztető ívben hajlik csupa réz teteje, hanem azért is, mert tetőtől talpig az újdonság erejével hat és az ember régtől fogva kíváncsian vonzódik mindahhoz, ami más, mint a többi. Illetéktelen volnék persze e létesítmény építészeti szépségeinek dicséretére-bírálatára, valójában nincs is effajta szándékom. Csupán a megnyitást követő első látogatásom alkalmával kinéztem á második emeleti ablakon és tekintetem megakadt egy közeli földszintes L-alakú házon, melynek a külső oldalát az új kulturális hajlék avatásának tiszteletére frissen ki vakoltak. Több, mint gyanúm: mindez csupán azért történt, hogy az a kis földön kuporgó belvárosi ház ne rontsa a beton és vasköltemény által keltett hatást. A Véső utcai fiúkollégiumot pillantottam meg. Tudom, nagyon sok embernek semmit sem mond ez: Véső utca. Nekem azonban, aki emberesedésem hajnalán ebben a földszintes L-alakú épületben éltem át négy gyönyörű esztendőt, a kis szégyenlősen meghúzódó épület puszta látványa felpezsdítette egész lényemet. Itt, a megcsodált új művelődési központ színháztermében éppen ünnepi bemutatót tart a Volán-táncegyüttes és ipari televízió közvetíti a műsort az épület különböző szintjeire azoknak, akik a nagy érdeklődés miatt nem fértek be a színházterembe ... Annak idején, ott lenn a Véső utcán is volt zene és tánc, igaz, nem csillogó-villogó színű egyenruhában, csupán szerény öltözékben (a fiúk többsége a valamirevaló öltönyét a nyári keresetéből vette) és a zenét sem komplett zenekar szolgáltatta. Jól emlékszem, micsoda ünnepnap volt, amikor a kollégium igazgatója, a soha el nem fáradó Füzessi tanár úr egy igazi tangóharmónikát „szerzett” nekünk és ezzel megindulhatott a kulturális élet fellendülése a Véső utcán. Mert ma, a disco korszakában talán elképzelni is nehéz, hogy több, mint negyedszázaddal korábban ez az egyetlen harmonika egy csapásra megváltoztatta a kollégium életét. Szilenciumok előtt, közben és után lágy akkordok melegítették a tanuló- és a hálószobák különben egyhangú ridegségét s aztán hét végén jöhetett a közös program a lánykollégium lakóival, ök szép rendezett sorban jöttek át a Véső utcára és mi megkezdtük „szolgáltatni” a zenét. Bár a kottát azóta sem ismertem meg, a divatos slágerek eljátszása nem jelentett gondot; s miután dobra már nem tellett a kollégium vagyoni helyzetéből, Pálinkás Sanyi barátunk nyomban feltalálta magát: két csempészett fakanállal egy kopottad széken olyan nyolcadokat és negyedeket pörgetett, hogy diák azt nem állta meg tánc nélkül. Hallom, az új művelődési központban, szemben a Véső utcai kollégiummal tudományos alapon helyezték el a balettoktatáshoz szükséges kapaszkodókat... Ott lenn, az utca másik oldalán semmiféle tudományosság nem játszott közre abban, hogy leástak négy ágast és arra két simára csiszolt fát illesztettek vízszintesen: ez volt a korlát, ahol minden valamirevaló diák bemutathatta, milyen vér folyik az ereiben, mennyi erő szorult az izmaiba. Máig őrzöm azt a születésekor is homályos képet, ahol kézen állok a korláton, bemutatván, nem hiába pazarolta rám idejét és idegét a szeretett Fiedler tanár úr, jóllehet nem tartoztam a legjobbak közé. Aztán innen az ablakból észreveszem a tanulószobából kiszűrődő fényt: valaha ott álmodtuk meg az iskolai ünnepek műsorát; ott fogalmaztuk az önképzőköri viták anyagát; oda járt be hozzánk tornacipőben „szerkesztő bizottsági ülésre” Ratkó Jóska, akivel az ötvenes években együtt csináltuk a nyíregyházi rádió diákrovatát. Bejárt ide gyakorta az Incédi sorról Kósa Feri, aki azóta több nagyszerű alkotásai gazdagította a magyar filmművészetet. Állok itt, a modern építészet remekbe sikerült alkotása egyik szintjén, s míg gondolataim negyedszázadot visszakanyarodnak az időben, azon kapom magam, valójában mi is megcsináltuk annak idején a magunk discó- ját. Én harmonikáztam, a Pálinkás Sanyi dobolt a kopott széken, s egyszercsak kitaláltuk, most pedig szívküldi következik. Egy szívküldi egy forint volt, s miután az érzelmek akkoriban is magasan szárnyaltak, megesett, hogy egyetlen vasárnap délután két szelet csokira valót is összemuzsikáltunk. Áldott szép idők! Angyal Sándor
