Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-23 / 300. szám
8 Kelet-Magyarország 1981. december 23. Szolnoki és budapesti győzelem Vasárnap és hétfőn az ország legjobb nyolc lány és nyolc fiú minikosárlabda- csapata mérkőzött Nyíregyházán, a Taurus Kupa mini- kosárlabda-torna keretében. A kosárlabda-utánpótlás legkisebbjei — a 12 évesek — nem vallottak szégyent. Ha nein is mindig találtak be a kosárba, lelkesedésük, küzdeniakarásuk töretlen volt. Sajnos a nyíregyházi csa-, patok ezúttal nem tudtak . beleszólni az elsőség kérdésébe. A lányok valamennyi mérkőzésükön vereséget szenvedtek. A fiúk a későbbi győztes MAFC csapatával kerültek egy csoportba. A nagy magassági fölényben lévő MAFC-miniseket nem tudták legyőzni a nyíregyháziak, így két győzelemmel és egy vereséggel a 3—4. helyért játszottak. A döntőben a pécsi sportiskolásokkal szemben maradtak alul és végHat szakosztály mérlege Eredményes évzárás. Vásárosnaményban Az év vége a sportban is a mérlegkészítés időszaka. Az egyesületek, a szakosztályok értékelik az éves munkát, a bajnoki szereplést és természetesen a tapasztalatok alapján meghatározzák a jövő feladatait is. Megyénk egyik kiemelt klubja, a Vásárosnaményi Vörös Meteor SE eredményes esztendőről készíthette el számadását. KAJAK-KENU FELLEGVÁR. Vásárosnaményban ú] sportág, a kajak-kenu honosodott meg. Képünk még a nyáron, a Tisza-parton készült, Lakatos Péter edző oktatja a vízisport kedvelőit. A legjobbak között A beregi táj legnagyobb sportegyesülete hat szakosztályt működtetett. Közülük a legeredményesebb a tájékozódási futó szakosztály lett. A Turay Barnabás edző vezette társaság tájfutói közül húszán értek el minősítést jelentő eredményt, örvendetesen nőtt az Ifjúsági ezüst- és bronzjelvényes sportolók száma. Ezüstjelvényes minősítéssel négy, bronzzal pedig nyolc tájfutó rendelkezik. Ez biztató a jövőre nézve. A szakosztály az idén is megrendezte országos szintű versenyét, a Bereg Kupát, melyen 180 tájfutó indult. A naményiak bizonyították tehetségüket, a sportág legjobbjai közé tartozó Nyíregyházi Bottyán SE és a Konzervgyári SE mögött az előkelő harmadik helyen végeztek. A Vörös Meteor SE kajak-kenu szakosztálya változatlanul az egyik legjobbja megyénknek. A szabolcs-szatmári '" szakosztályi rangsorban az idén a második helyen végzett. Lakatos Péter edző tanítványai a különböző szintű versenyeken dobogós helyezésekkel hívták fel magukra a - figyelmet. Melegh Mónika, Csobolya László és a többiek néhány éven belül kellemes meglepetéseket szolgáltathatnak a sportág híveinek. Vissza az NB ll-be! Naményban változatlanul a legnépszerűbb a női kézilabda és a labdarúgás. A kézilabdázó lányok ugyan tavaly kiestek az NB II-ből, de az Idén már újra a régi szép napokat idézték. A megyei bajnokságot a dobogón, a harmadik helyen zárták. Versenyben voltak a bajnoki címért is. de végül Nyírbátor és Záhony megelőzte őket. A fiatalokból álló csapat szakvezetése az idei bronzérem után az NB II-be való visszakerülést határozta meg célként. Jövőre, de legkésőbb 1983- ban szeretpék megvalósítani a tervet és hosszú távon akarnak NB Il-es tagságot váltani. A labdarúgócsapat — a szurkolók nagy örömére — a megyei II. osztályból újra visszakerült a sportág szabolcs-szatmári első vonalába. Az őszi idényt közel ötvenszázalékosán zárta az együttes, 19 mérkőzése közül hatot megnyert, hatszor döntetlent játszott, míg hétszer vesztett. A megszerzett 18 ponttal a táblázat 11. helyén végeztek a piros-fehérek. A tavaszi szezonban továbbra is az ötvenszázalékos szereplés a cél, a biztos bennmaradás a terv. Lehetőség az atlétáknak Az asztalitenisz-szakosztály csapata a megyei bajnokság B-cso- portjában szerepel. Ennél bizony többet várnak az egyesület vezetői és szurkolói! A naményl asztaliteniszezők ugyanis korábban a legjobbak közé tartoztak megyénkben. Az utánpótlás-nevelés javításával, a fokozatos fiatalítással és az edzések rendszeresebbé tételével vissza akarják vezetni az együttest a bajnokság A-csoportjába. A nemrég alakult súlyemelő- szakosztály versenyzői ősszel kezdték el az intenzív edzéseket. A szakmunkásképző iskola egyik termében a heti három foglalkozáson 13—15 fiatal dolgozik rendszeresen. A kezdet biztató, a szakemberek szerint hamarosan hallatják nevüket a naményi súlyemelők. A Vörös Meteor SE sportvezetői jövőre újabb szakosztályt szeretnének alakítani, az atlétikát kedvelők kapnak majd lehetőséget. Emellett a meglévő szakosztályok eredményességének javítása a cél, méghozzá az eddiginél fokozottabb mértékben! <bd) Jelenet a Miskolc—Nyíregyháza mérkőzésről, melyen a hazai csapat nyert. (A szerző felvétele.) eredményben a 4. helyen végeztek. A győzelmet veretlenül a MAFC csapata szerezte meg, a lányoknál a szolnoki sportiskolások voltak a legjobbak. Eredmények: lányok „A” csoport: Pécsi Sí—Vasas Izzó 46:35, Szolnoki Sí—Soproni Sí 54:36, Pécs—Sopron 49:27, Szolnok—Vasas Izzó 54:40, Szolnok—Pécs 66:44, Sopron—Vasas Izzó 34:30. „B” csoport: Bonyhád—Nyíregyháza 61:28, MTK-VM— Kecskemét 54:17, MTK-VM— Nyíregyháza 65:24, Bonyhád —Kecskemét 55:44, Kecskemét—Nyíregyháza 50:48, Bonyhád—Kecskemét 55:44, Kecskemét—Nyíregyháza 50:48, MTK-VM—Bonyhád 61:45, 3—4. helyért: Pécs— Bonyhád 68:47. 1—2. hely. Szolnok—MTK-VM 73:60. Fiúk: „A” csoport: Székes- fehérvári Sí—Kecskeméti SC 66:48, Pécsi Sí—Vasas Izzó 64:51, Pécs—Kecskemét 91:49, Székesfehérvár—Vasas 'Izzó 61:53, Vasas Izzó—Kecskemét 51:37, Székesfehérvár—Pécs 49:44. „B” csoport: MAFC— Soproni Sí 73:53, Nyíregyházi TK 2. Gyak.—Miskolci EAFC 58:37, Sopron—Miskolc 57:26, MAFC—Nyíregyháza 79:48, Nyíregyháza—Sopron 60:56, MAFC—Miskolc 56:32. 3—4. hely. Pécs—Nyíregyháza 68:58. 1—2. hely. MAFC— Székesfehérvár 45:33. A nyíregyházi Taurus Gumigyár ajándékokkal kedveskedett a győztes és helyezett csapatok tagjainak. A rendező szervek különdíjait nyerték: a legjobb dobó: Molnár Katalin (Szolnok) és Halm Roland (Vasas Izzó). A legjobb középjátékos: Molnár Katalin (Szolnok) és ProsSer Péter (MAFC). A legjobb irányító játékos: Felszegi Zita (Bonyhád) és Tálas Zoltán (Pécs). A legjobb védőjátékos: Suhajda Gabriella (MTK-VM) és Antal András (Székesfehérvár). A legjobb nyíregyházi játékos: Béréi Csilla és Minya László. A legjobb edzők: Murvai Árpád (Szolnok) és Rusznyák István (MAFC). Ganzler István Petrika az év legjobbjai között FILM 1981. december 23., szerda Mint ismeretes, az év atlétája a férfiaknál Bakosi Béla, az NYVSSC hármasugrója, a nőknél pedig Orosz Irén, az Újpesti Dózsa futója lett. A Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének döntéséről most napvilágot láttak a részletek is, amelyből kiderült, még egy nyíregyházi atléta volt versenyben a legjobb címért. A nőknél az idén valóban nagyszerűen szereplő Kissné Petrika Ibolya is számításba jött. Az NYVSSC moszkvai olimpiát megjárt 400 méteres futója, Orosz Irénnel és Béla Emesével, a Békéscsabai Előre-Spartacus ugrójával volt versenyben az év atlétája címért. Ibolyát KOSSUTH RADIO 8,27: Diákfélóra. Technika 1. — 8,57: A cornevillel harangok. Részletek Planquette operettjéből. — 9,44: Kis magyar néprajz. — 9,49: Tarka mese, kis mese. — 10,05: Képek és jelképek. — 10,35: Szerpentin. — 11,35: A hamburgi Monteverdi kórus énekel. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Portré Kéry Lehelnéről. — 12,55: Operaslágerek. — 13,25: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Lite- ra-tura. — 15,10: Hang-ár a kopasz kaktusz ellen. — 18,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: A Melos vonósnégyes lemezeiből. — 17,07: Fogyasztók fóruma. — 17,32: Nóták. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. — 21,01: Népdalok, — 21,30: Külpolitikai klub. — 22,20: Tíz perc külpolitika, -r- 22,30: A svájci Olasz Rádió énekkara énekel. — 22,45: Viták a ma! filozófiában. — 23,00: Hegyek alján. Részletek d’Albert operájából. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Ezio Pinza operaáriákat énekel. — 8,20: Párizs tíz év után. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,43: A Stúdió 11 felvételeiből. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,33: A Szabó család. — 12,03: Énekszóval, muzsikával. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,30: Labirintus. — 14,00: Kettőtől négyig. — 16,00: Mindenki iskolája. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: Fiataloknak! — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Késő éjjel a Watling Street-en. Hangjáték. — 21,43: Válogatott felvételek. — 22,33: Verbunkosok nóták. — 23,20: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 9.00: Világhírű előadóművészek. — 11,05: Lortzing operáiból. — 11,41: Nagy Péter zongorahangversenye. — 13,07: A budapesti Madrigálkórus hangversenye. — 13,54: A Liszt Ferenc kamarazenekar játszik. — 14,56: Rossini: Angliai Erzsébet. Opera. — 17,21: öt földrész zenéje: San Marino. — 17,30: Szabolcsi Bence rádióelőadásai Bartók Béláról. 5. rész. — 18,23: Beethoven kamaraműveiből. — 19,40: Bela Rudenko operaáriákat énekel. — 20,16: Külföldi tudósoké a szó. — 20,31: Újdonságainkból. — 21,01: Téli kórusmuzsika. — 21,26: Zenekari muzsika. — 22,47: Bemutatjuk új felvételeinket. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Részletek a Keresztapa c. film muzsikájából. — 17,10: Veress József levele A 3. számú űrbázis című angol filmről. — 17,15: öt perc dzsessz. A Kaszakő együttes játszik. — 17,20: Közéleti kaleidoszkóp. Szerkesztő: Ágoston István. — 17,50: Musicalslágerek. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának leánykara énekel. Vezényel: Sesztay Zsolt. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. — 8,05: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 8,25: Iskolatévé. — 10,55: Minden róla szól. Szovjet bűnügyi filmsorozat I. rész (sz.) —10,25: A történelem lapjairól (sz.) — 12,55: Lehet egy kérdéssel több? — 15,20: Hírek. — 15,25: Az ember felemelkedése. VIII. rész (sz.) — 16,15: Süsü, a sárkány (sz.) — 17,10: Tévébörze. — 17,20: Szülők iskolája. — 17,50: Reklám. — 17,55: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18,00: Ablak. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hiradó (sz.) — 20,00: A megsebzett bolygó. XI. rész. — 20,30: A névtelen vár. V. rész. — 21,30: Kockázat (sz.) — 22,00: Párbeszéd a dialógusról (sz.) — 22,55: Tv-híradö 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Szemtől szembe Willy Brandttal (sz.) — 20,55: Tv-hír- adó 2. (sz.) — 21,15: A Szófiai kamarazenekar játszik (sz.) — 21,35: Reklám. — 21,40: Minden róla szól. Szovjet bűnügyi filmsorozat. II. rész. SZOVJET TV 17,05: Helyben megoldják. I. rész. — 17,55: Camilla. Tv-film I. rész. — 19,00: Híradó. — 19,30: Dokumentumfilmek. — 20,45: A világ eseményei. — 21,00: Súlyemelés. — 21,20: Kár- pátontúli hírek. — 21,35: Népművészet. — 21,55: Hangverseny. ROMAN TV 16,00: Hírek. — 16,05: iskolatévé. — 17,10: Zenei újdonságok. — 17,40: ügyeljünk... a figyelmetlenségekre. — 18,00: Költészeti körkép. — 18,25: Technikai útmutató. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tvhfradó. — 19,40: Az asszonyok világa. — 20,10: Filmmúzeum: „Nagy színészek sorozat”. A híd túlfelén. Főszerepben: Rod Steiger. — 21,45: Tv-híradó. — 22,10: Folklórműsor. SZLOVÁK TV 9,00: Hírek. — 9,05: Kicsinyek műsora. — 9,25: P. Sto- licny: Együgyű mese — tévékomédia gyermekeknek és felnőtteknek. — 10,20: Dietl: Kórház a város szélén — tévéfilmsorozat 18. rész. — 11,20: Szórakoztató vetélkedöműsor. — 12,00: A szabad természet — kanadai természetfilm-sorozat 26. rész. — 12,25: Hírek. —15,40: Hírek. — 15,45: Ferdinánd, a bohóc — NDK gyermekfilmsorozat 7. rész. — 16,35: A kőszikla és az emberek — dokumentumfilm. — 17,10: Sasfészek — rövidfilm. — 17,25: Kisföld — szovjet dokumentumfilm Leonyid Brezsnyev műve alapján — 3. (befejező) rész. — 18,30: A Jezerka stúdió műsora — tévémagazin. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő járásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Karácsonyi ének — angol tévéjáték. — 21,00: Szórakoztató vetélkedő- műsor. — 21,50: Ez történt 24 óra alatt. — 22,05: Baráti találkozó. — 22,30: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: VÜK (magyar) Előadás kezdete: 16 és 18 óra! A 3. SZÁMÚ ÜR- BAZIS (16 év!) (angol) Előadás kezdete: 20 óra. Nyíregyháza Béke: Filmbarátok körének műsora (nyilvános előadás) SZOMBAT ESTE ÉS VASÁRNAP REGGEL (16 év!) (angol) Fehérgyarmat: MEFISZTÖ I—II (14 év!) (magyar—NSZK) végül az elismerésre méltó harmadik helyre sorolta a MASZ elnöksége. AZ ÉV ATLÉTÁI, férfiak: 1. Bakosi Béla (NYVSSC, edzője: Sigér Zoltán), 2. Szalma László, (Bp. Vasas, edzője: Zarándi László), 3. Nagy István (Hevesi SE, edzője: Tóth Gyula). Nők: 1. Orosz Irén (Újpesti Dózsa, edzője: Orosz Ferenc), 2. Béla Emese (Békéscsaba, edzője: Pfeifer László), 3. Kissné Petrika Ibolya (NYVSSC, edzője: Molnár István). A legjobb utánpótlás korú atléták közé nem soroltak nyíregyházi versenyzőt. Napirenden az utánpótlás Ma ülést tart Nyíregyházán az NYVSSC labdarúgószakosztályának elnöksége. A tanácskozáson Papp László, az NB I-es labdarúgócsapat vezető edzője és Saufert Tibor technikai vezető beszámol az őszi idény eredményeiről, munkájáról és tapasztalatairól. Az elnökség ugyancsak megvitatja az utánpótlás-nevelési munkát, amelyről Sikolya Károly, az utánpótlás vezető edzője és Bus Zoltán technikai vezető ad jelentést. Az elnökségi ülésről lapunkban beszámolunk olvasóinknak. Májer József ezüstérmes Az év utolsó idei atlétikai viadalán, az Építők SC budapesti mezei futóversenyén második lett Májer József, az NYVSSC válogatottja. Májer a 10 kilométeres távon indult és a kazincbarcikai Szénégető mögött ért a célba. A borsodi atléta időeredménye 32:03,3, a nyíregyházié 32:06,8 perc volt. Ezen a távon az NYVSSC feríicsapata a Kazincbarcikai Vegyész mögött bronzérmet szerzett. y Itoletmagpirszig Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-845 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: M&dl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza . NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058