Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
Kellemes ünnepeket kívánunki _____________________________________________________________________________________X Karácsony ’81 A szerkesztőség ablakából nézem a már hetek óta tartó ünnepi készülődést, a szemközti áruházi forgatagot, az üzletek ajtainak szűnni nem akaró ki-becsukó- dását. Arra gondolok, hogy miközben az év során sokszor elhangzott, kinyomatott ez a néhány szó: nehezebbé vált körülmények, életszínvonalunk megőrzése, takarékos gazdálkodás, mi változatlanul költhetjük — mert van — a pénzünket. Ügy készülünk ünnepeinkre, mint eddig, sőt jobbat, többet is akarunk tenni a ma esté díszítendő fenyőfák alá. Vesszük a húst, a tortát, a déligyümölcsöt, sütjük a tésztát, hogy lassan a hűtőszekrények térfogata sem bírja elviselni. Megfelelő mennyiségű ital is társul hozzájuk persze, mert az ünnep hagyományai ezt követelik. Ünnepre készülődni szép, szükséges ma is. Akkor is az, ha a bennünket körülölelő világ most szigorúbb, keményebb, ha a béke és a szeretet ünnepén földünk sok pontján felforrósodott a levegő, s ha öreg földrészünk, Európa jelenét és jövőjét veszélyezteti a fegyverkezés eddig nem tapasztalt üteme. Nálunk béke van, s békés a karácsony. A béke és szeretet ünnepe, amelyen a rokonok, barátok egymást ajándékozzák, amelyet együtt ünnepel a család. A béke harminchetedik karácsonyát üli szűkébb szülőhazánk és minden oka megvan az ünneplésre. Ilyen körülmények között is, amikor tágabb világunk ezernyi gonddal, bajjal küszködik; amikor sok a megválaszolatlan kérdés, a bizonytalanság, a kétely, a lelki törés. Igaz, az ünnep napjai nálunk sem lehetnek felhőtlenek, hiszen modern életünkben kitágul a horizont. Az én ünnepem nem lehet teljes a család ünnepe nélkül, a családomé pedig nem lehet a nagyobb és a tágabb közösségé, az országé nélkül. Hazai ünnepünk pedig a legjobb körülmények között is magán viseli szomszédaink, s a mind távolibb népek ünnepének hangulatát. Az én békém csak akkor lehet teljes, ha mások békességét is magaménak tudom. A karácsonyi ételek is akkor esnek jól igazán, ha bizonyos vagyok benne, hogy körülöttem tíz, száz, ezer vagy tízezer kilométernyi távolságban sem éheznek emberek. Közelebb jött hozzánk a világ, s ezért sem szabad nekünk csak az elfogyasztott étel és ital meny- nyiségében mérni az ünnepet. Karácsony van, a béke és a szeretet ünnepe. Ám, miközben jogos a munkánk eredményei fölött érzett öröm, alapja van az aggályoknak is. Közünk van egyre több dologhoz, ami nálunk, vagy a horizont távolibb pontjain történik. Több a kérdés, több a próbatétel, s az élet mind kevésbé fog hozzánk igazodni. Számokat sorolhatnék akár, de nem teszem, mert a karácsony soha nem volt a számvetés ideje, Mégis szólni kell róla, hogy életünk minősége változik, hogy amit idáig elértünk, hallatlan energia árán értük el, hogy mi magunk teremtettük meg az ünnepi asztalra valót, s hogy az, ami jelen körülményeink között nekünk megadatott, egyáltalán nem kis dolog. Bensőséges és meleg az idei karácsonyunk. Akkor is az, ha többre vágynánk, mint amink van, ha kevesebb jut erre-arra, mint amennyit szeretnénk. Társadalmunk ezeréves hagyományokat őriz a karácsony megünneplésével, de csak most, e szűk három és fél évtized során teremtettük meg mindenki számára az ünneplés Igazi feltételeit. Ebben találhatjuk meg mindazt, amit általánosan nevezhetünk emberinek. Humanista társadalom a miénk. Akkor is az, ha éppen ebben a társadalomban találunk ellenpéldákat is. De hát anti- modell csak ott jöhet létre, ahol már él a modell. Nem tudnánk máshogy élni. Csontunkba épült, vérünkbe szívódott ez a létforma. Valóban sok mindent kell még pótolni, sók adósságot törleszteni. Sok a dolgunk, magunkért és a közösségért. Talán emiatt jobban is sietünk, el is szaladunk fontos dolgok mellett. Pedig néha, legalább az ilyen hosszú ünnepnapokon nem ártana kicsit megállnunk, gondolkodnunk. Nézem a boltokat. Tele a polc és jó tudni, hogy bírja ä nagy rohamot a ke-* reskedelem és nem kevésbé jó tapasztalni, hogy mi is bírjuk pénztárcával. Eszembe jut a minapi esti látvány. A távoli Szatmárban a higanygőzlámpa fényei alatt sütkérező faluközpont nem is olyan régen a városban sem volt áruházakkal, azok tele kirakataival. Ott is méltó a készülődés. Nézem a nyíregyházi körutat a fénycsóvákat vető kocsisorral, a csillárokat a bérházi ablakok mögött, s arra gondolok: meleg ez a karácsony. Milyen nagy utat tettünk meg eddig! Ütvesztőkkel, göröngyökkel. Egy nem- zedéknyi idő alatt jutottunk el a mélyből, voltaképpen a feudalizmusból a civilizációig. Nyugodt szívvel vállalhatjuk ezt a jelent, nem szégyenkezve múltunk miatt és annak tudatában, hogy a jövő is nagyrészt rajtunk múlik. Ne tűnjék ünneprontásnak, de eszembejut a Móricz Zsigmond-i gondolat is, a nagy evések, ivások kritikája. Vigyázzunk, a mi életünk minden hétköznapon, de az ünnepnapokon is legyen értelmes élet, amelyben legalább annyit nyom a latban szellemünk épülése, mint testünké. Amelyben a karácsony is olyan ünnep, ahol a szűkebb családi fészek melegénél vállaljuk a millió és millió családok életét. Békés és szép a karácsonyunk. Jó, hogy így van, de nem szabad elfeledni, hogy körülöttünk nem mindenütt ilyen. Hogy emberek sokasága aggódik, vívódik létéért, biztonságáért. N ekünk szerencsére ez a mostani adatott meg. Óvnunk kell, mert érdemes. Minden nap, minden órában és minden percben. Óvnunk kell szorító feszültségeivel, ezernyi problémájával együtt. Dolgoznunk kell azért, hogy épüljünk a mások példájából és a saját hibáinkból is. Óvnunk kell ezt a karácsonyi hangulatot úgy is. hogy a lehetőségekhez állítsuk igényeinket, hogy elvetjük a hivalkodás buta örökségét, hogy türelmesebbek lehessünk magunkhoz, másokhoz. A közösség, a társadalom boldogulása nélkül nálunk senki nem boldogulhat tartósan. Az ünnep fényei arra is jók, hogy ezeket a létünk szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat megvilágítsuk általa. Kopka János I XXXVIII. évfolyam, 301. szám ARA: 1,80 FORINT 1981. december 24., csütörtök Killimii liHIIIHM—II IIMIilBHI»' mm—IH ll HHiHUl'TI'IInllli BOTH 11 1—ÜT—M—i—■————i
