Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-23 / 300. szám

1981. december 23. Kelet-Magyarország olvasóink leveleiből Postabontás Zsuzsi Levélírónkat egy gyermek iránt érzett szeretete, ra­gaszkodása késztette írásra. Az utolsó szálba is kapasz­kodik, amellyel szorosabb­ra fűzheti egy életre szólóan kapcsolatát a védőszárnyai­ra bízott gyermekkel. A kis Zsuzsi egyéves ko­rában intézetből került Ko- vácsékhoz. A fiatal házas­párnak nem volt és nem is lehetett gyermeke. így ha­tározták el, hogy intézeti gyermeket vesznek maguk­hoz, s majd később örökbe fogadják. A választásuk Zsuzsira esett, aki örökbe fogadható gyermek volt. Er­re azonban nem került sor, mert a fiatal házaspár el­vált. Zsuzsi ezt követően a „nagyszülőkhöz” került, ma is ők nevelik. A ragaszkodó kislány megszerette az idős embereket, náluk is otthon érzi magát, a szeretetteljes családi légkörben. A közel­múltban azonban valami különös történt. Erről szól a szerkesztőségünkhöz cím­zett panaszos levél is.- A kislányért örökbe foga­dó szülők jelentkeztek. Az idős házaspár hallani sem akar arról, hogy az aprósá­got elvigyék tőlük. Tudják ugyan, hogy ők nem vehe­tik a gyermeket a nevükre, de a másik fiúk, aki szin­tén nős, szívesen örökbe fo­gadná a kis Zsuzsit. A gyermekvédő intézet ebbe a megoldásba nem egyezett bele. Voltak mérlegelendő dolgok, melyeket semmi­képpen sem lehetett figyel­men kívül hagyni. A fiata­loknál már van egy gyerek, de lehet még akár 2—3 is. Ha így lesz, a későbbiekben esetleg nem lesz-e kegy- vesztett az örökbe fogadott gyermek? Ezt mindenek­előtt figyelemre méltó szem­pontnak tartják az intézet­ben. Nehéz dönteni a gyermek sorsa felől. Kinél is marad­jon? Ebben az esetben a túláradó szeretet az, amely késlelteti a megoldást, ami pedig a gyermek életének sínre jutását jelentené. Az örökbefogadásra je­lentkező házaspárnak nincs gyermeke, nem is lehet. A háromszoba összkomfort­jukba már csak a kis Zsu­zsi, a gyermek hiányzik. Sokadmagukkal ők is sor­ban állnak örökbe fogadha­tó gyermekért. Most meg­csillant a remény: a kis Zsuzsit meglátogatták, vi­szonylag rövid idő alatt jó kapcsolatot tudtak vele te­remteni, megszerették, a gyermek is őket. Csakhogy a másik fél — a nevelőszü­lők — ragaszkodását sem lehet egészen figyelmen kí­vül hagyni. Hogy ki szereti jobban a gyermeket? Nem lehet kü­lönbséget tenni: mindenki a maga módján ragaszko­dik hozzá, s ez kétségtele­nül megnyugtató, elsősor­ban a gyermek szempontjá­ból, ám a későbbiekre, a jö­vőjére is gondolni kell. Nincs tehát könnyű dol­guk a gyermekvédő inté­zetben mindazoknak, akik­nek a kis Zsuzsi sorsa fö­lött dönteniük kell. A sze- retetet mindkét helyen megkapja, csak kérdés: melyik családban tudható egy életre szólóan biztosnak a sorsa. Soltész Agnes SÓZZUK A HAVAT — Ne tegyünk hozzá egy kis pétisót...? Az első 2—3 milliméternyi hó elég volt ahhoz, hogy a tájat egyöntetű fehér lepel­lel vonja be. Nem. sokáig tartott, hamar latyak lett belőle. Nemcsak a hőmérsék­let miatt, hanem mert a megrettent „illetékesek” — közöttük a házfelügyelők, mint például az Irodaház előtt — pergetni kezdték a sót. S ez az, ami a havat latyakká varázsolja, amibe aztán topognak a járókelők^ csapják könyörtelenül a gép­kocsik. Sajnos, egyéb káros hatása is van a sónak. Pusz­tulnak miattuk a növények. Például az irodaház nyugati járdaszegélyénél lévő platán­fák egyre több száraz ággal élik csendes, szomorú életü­ket. Vívják a gépkocsik égés­termékével, a sóval kilátás­talan harcukat. Bondor Sándor, Nyíregyháza, Őz köz 53. szám HOL A SÁRGA? A balesetveszély elhárítá­sára szerelték fel Nyíregyhá­za forgalmasabb gyalogátke­lőhelyein a sárga színű ha­logénlámpákat. Valóban jó szolgálatot tesznek a lám­pák, ugyanis a gyalogosokat már messziről észreveszik az autósok — ha világít a lám­pa. Sajnos, az egyik legfor­galmasabb helyen, a vasútál­lomás előtt már hetek óta csak a szomszédos higany­gőzlámpák égnek, s éppen a kijelölt gyalogátkelő burko­lózik félhomályba. Talán nem ártana a drága pénzen felszerelt lámpáknak világí­tani. Zsiborás Etelka Üjfehértó ÜNNEPSÉG APAGVON Az apagyi óvoda Télapó­ünnepségén a SZÁÉV Váci Mihály, a baktalórántházi MEZŐGÉP, s az ilonatanyai tangazdaság Zsukov és Tye- reskova szocialista brigád­jai mintegy 30 fővel képvi­seltették magukat, ahol 8 ezer forintértékű játékot ajándékoztak óvodánknak. Az összejövetel jó alkalom volt arra is, hogy értékeljük kap­csolataink eredményeit, és megbeszéljük, a jövőben mi­lyen^ segítséggel tudják a brigádok munkánkat támo­gatni. Köszönjük ezúton is a segítségüket. Illés Sándorné, az apagyi napközi otthonos óvoda vezetője TERMOSZBETÉT ' A termoszbetétes cumis­üveg kitűnő találmány, két szépséghibával. A betét az alig meleg teától is megre­ped. A másik szépséghiba, hogy újabban már nincs mód a pótlására sem. A családban mindannyian termoszbetét­re vadászunk, de hiába. Le­het, hogy ennek is van prak­tikuma? így nem kell tar­tanunk az új betét megrepe- désétől? Kulcsár Mihályné vásárosnaményi lakos TÖBB KELLENE A tej ideális táplálék, mert megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazza mind­azokat a tápanyagokat, ame­lyek szervezetünk egészséges működéséhez szükségesek- Mégis, érdekes módon több helyen kínálnak szeszes italt, mint tejet. Pedig az utóbbit is csak minél több helyen kellene árulni, hiszen ott, ahol például turmixot kínál­nak, népes vásárlóközönség van. Csakhogy számoljuk meg, hány ilyen hely van a városokban is? Kevés, de még elenyészőbb más tele­püléseken. Konrád Mihályné kisvárdai latkos PÓTGOMB Szeretem a szép férfiinge­ket. Hiányolom, hogy egyik fajtához sem .adnak pótgom­bot. Ha pedig leszakad, kü­lönösen, ha elvesz a gomb, egy másfajtával kell pótolni, elcsúfítja az inget az idegen gomb. Hajas Miklósné nyíregyházi lakos KERÉKKÜLLŐ Jáva Musztáng kismotor­hoz hátsó kerékküllőt kere­sek már hosszú ideje, sajnos eredménytelenül. Kérem, ha valaki tudja, hol lehet kapni, értesítsen. Nyikos Mihály Nyíregyháza, Ószőlő utca 89. szám TÖBB FIGYELEMMEL Sokan vagyunk cukorbete­gek. Tapasztalatom szerint a diabetikus készítmények vá­lasztéka nem mindig megfe­lelő, nem elég választékos, általában hiányos. Van, ami­kor kétszersültből,. kekszből, süteményből is többféle van, máskor meg egyik sem. Na­gyon jó dolognak tartom, hogy például Nyíregyházán, a Kossuth téri ABC-ben jól látható helyen, diabetikus részleget hoztak létre. Erre minden üzletben szükség vol­na, mert előfordul, hogy a jelenleg már elég jónak mond­ható' kompotok vásárlásakor a vevők összecserélik a dia­betikus készítményeket a cukorral készült befőttekkel, s csak a pénztárnál derül ki a tévedés. Mráz Józsefné nyíregyházi lakos Szerkesztői üzenetek Zakor Jánosné rohodi, Disztós Lászlóné kisvár­dai, L ubiczki Józsefné nyíregyházi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Pászkál Ferencné öm- bölyi, Nagy Erzsébet nyír­téti, id. Kiss József máté­szalkai, if j. Béres Sándor­né nyírbátori, Nagy Béla nyíregyházi, Cselenyák Mihályné borbányai, Fe­kete Mihály nyíregyházi, Jantek Lajos nyírbélteki, Kocsordi Istvánná ófehér­tói, Szatmáry Margit nyír­egyházi) Jelencsics Ist­ván tiszavasvári, Kaliba Andrásné piricsei, Dra- gonya Jánosné tiszateleki, Kakuk Miklósné tunyog- matolcsi, Juhász Jánosné varsánygyürei, Gombás András kálmánházi, özv. Jakab Károlyné kocsordi és Szőke Lászlóné ügyé­ben az illetékesek segítsé­gét kértük. Zsoldos János tiszatele­ki, Kovács Miklós vásá­rosnaményi, Papp Ferenc­né mátészalkai, Orosz Jó­zsefné ófehértói lakosok kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Andrikovics Józsefné nyíregyházi olvasónk hű­tőszekrényét megjavítot­ták. Urbin János bökönyi olvasónkat értesítettük, hogy a szóvá tett vízhasz­nálati díj fizetése kötelező, mindazok számára, akik­nél a víz nincs bekötve, és a vizet a közkifolyóból használják. Puskás Lajosné gyula­házi olvasónkat a nyír­egyházi társadalombiztosí­tási igazgatóság nyugdíj- osztálya értesítette, , ^ogy j öregségi nyugdíjra jogo- 1 sült az az 55. életévét be­töltött nő, aki tízévi szol­gálati időt szerzett. Imre Osabáné fehér- gyarmati levélírónk- ré­szére a kért segélyt meg­állapították. Áz illetékes válaszol IDEIGLENES MEGOLDASSÁL A közelmúltban Kiss Jó­zsefné szóvá tette, hogy Nyír­egyházán, a Dózsa György utca járdájának egy rövid szakasza nem épült meg. Tá­jékoztatásul elmondjuk, hogy a Dózsa György utca keleti részének — az úttQrőházig történő — szanálása, vala­mint a kiskörút északi szaka­szának kiépítése és az újvá­rosi lakótelephez vezető táv­fűtési vezeték elkészítése, va­lamint a megyei művelődési központ térrendezése során a járdát tönkretették. Ehhez KI VÁLLALJA? Még 1977-ben vásároltam egy olasz gyártmányú moto­ros kapát, melyre egy év ga­rancia volt. Annak idején a MEZŐGÉP nyírteleki szer­vizszolgálata állította be a kapát, s remekül működött. Időközben azonban meghibá­sodott, s most a legnagyobb hozzájárult még az is, hogy a Selyem utca a művelődési ház felé eső része zsákutcá­vá vált, ugyanakkor az utcá­ba behajtó tehergépkocsik ezen az úton is kihajtanak. A városi tanács műszaki osz­tályának javasoltuk, hogy a Selyem utca forgalmának szabályozása érdekében a szükséges forgalmi táblák elhelyezéséről - gondoskodja­nak. A levélíró észrevétele jogos, hiszen a kérdéses jár­da csak a művelődési házhoz tartozó parkoló vonaláig ké­szült el. Az el nem készült szakasz a kiskörút építése során felbontásra kerül, ezért a végleges aszfaltburkolat ki­építését célszerűtlennek tar­tottuk. Helytadva a levélíró észrevételének intézkedtünk, hogy a területen a távfűtési vezetéket építő KEMÉV elő­re gyártott járdalapokkal a járdát — a végleges útbur­kolat elkészítéséig — folya­matossá, járhatóvá tegye. Szabolcs-Szatmár megyei -j. | , Beruházási Vállalat A szakmunkásuk továbbtanulásáról Több termelőszövetkezetben dolgozó fiatal levélírónk kérdezi, hogy a mezőgazdasági szakmunkásoknak van-e le­hetőségük felsőoktatási intézményben, így az Állam- és Jogtudományi Egyetemen történő továbbtanulásra, és mé­lyek a feltételek? A szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú tanulmányairól első ízben a Minisztertanács 1974. évben ha­tározott, ezt követően több miniszteri rendelet jelent meg és van érvényben, amelyek e témával foglalkoznak. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen belül létrejött a Szak­munkások Előkészítő Tanfolyamának vezetősége (SZÉT) ar­ról adott tájékoztatást, hogy az 1982/83-as tanfolyami évre kiterjeszti tevékenységét a mezőgazdasági területen dolgo­zó szakmunkásokra is. Az Állam- és Jogtudományi Egyetem előkészítő tanfolyamára elsősorban azokról a területekről indokolt jelentkezni ahol a jogászellátottság a termelőszö­vetkezetekben nem megfelelő. Ugyanis itt van lehetőség arra, hogy a termelőszövetkezetek szívesen vállalják az előkészítő tanfolyam, majd az egyetem elvégzésével kap­csolatos költségeket. A SZÉT Állam- és Jogtudományi Egyetemre történő felvételi vizsgára készít elő. A tanfolyamon részt vehet min­den olyan fiatal, aki a felvétel évében — legfeljebb 30. életévét tölti be; katonai szolgálatot teljesített, illetve ka­tonai szolgálara nem alkalmas; a felvétel előtt legalább két évvel szakmunkás-bizonyítványt szerzett; fizikai munka­körben legalább 3 éve kiemelkedően dolgozik és a felvétel idején is fizikai munkakört lát el (a 3 évbe a katonai szol­gálat ideje nem számítható be); aktív közösségi, politikai magatartást tanúsít; részére a tsz a tanfolyam idejére, ' Iffi- Ab*»•- o | majd a tanfolyamot követő felsőfokú tanulmányok időtar­tamára az erre vonatkozó rendeletekben megállapított kedvezményeket biztosítja; eleget te$z a tanfolyam felvé­teli követelményeinek és tanulmányi előírásoknak; a tan­folyamra nappali, .esti, vagy levelező tagozaton érettségi­zett, illetve érettségivel nem rendelkező fiatalok vehetők fel. Egyetemi tanfolyamokat az 1982/83-as tanévben — töb­bek között — a hozzánk legközelebb miskolci egyetemi oktatási központban szerveznek. Aki a tanfolyamra jelentkezni kíván e szándékát a tsz elnökénél, vagy személyzeti vezetőjénél jelentheti be, 1982. január 20-ig. A jelentkezők számára a tsz-ek jelentkezési lapokat a Szabolcs-Szatmár megyei TESZÖV-nél igényel­hetnek. A felvételre javasolt szakmunkások 1982 február­jától egyhetes alkalmassági vizsgán és képességvizsgálaton vesznek részt. A vizsgán elsősorban a képességeket, ráter­mettséget vizsgálják: erkölcsi, politikai, világnézeti arcula­tot, valamint intelligenciát, memóriát, logikát, beszédkész­séget stb. Akik ezen az alkalmassági vizsgán fnegfelelnek, szep­temberben megkezdhetik a tanfolyamot. A tanfolyam idő­tartama: 10 hónap. A hallgatók heti 35, illetve 45, összesen 1030 órát töltenek az oktatási központban és tanulják a felvételi vizsga tananyagát. A tanfolyam időtartama alatt a tsz-től a hallgatók megkapják a korábbi átlagfizetésüket, felmerülő utazási és szállásköltségeket. A tanfolyamot sikeresen végző és befejező hallgatók felvételi vizsgára jelentkezhetnek a tudományegyetemek állam- és jogtudományi karára. A sikeres felvételi vizsga esetén a tanfolyami hallgatók tanulmányaikat folytathat­ják az egyetem nappali, esti vagy levelező tagozatán. A nappali tagozatra jelentkezők — termelőszövetkezettel kö­tött szerződés alapján — termelőszövetkezeti ösztöndíjjal folytatják tanulmányaikat. A szerződésben a felek az ösz­töndíj összegéről, szociális és tanulmányi támogatásáról, il­letőleg annak ellenértékeként a diploma megszerzése után a tsz-ben eltöltendő munkaidőről rendelkeznek. Az érdek­lődő fiatalok további részletes felvilágosítást a termelőszö­vetkezet elnökétől vagy a személyzeti vezetőtől kaphatnak. Dr. Nyitrai Zoltán gondban vagyok, vajon ki vállalja a javítását? Amiatt is izgulok, ha alkatrész kell hozzá, vajon lesz-e, hiszen a kisgépek pótalkátrész-után- pótlásával is vannak problé­mák. Nagy Sándor Komlódtótfalu, Kisfaludy u. 16 »szám” > . /.»iOJííon uniA>. I .>*A'

Next

/
Thumbnails
Contents