Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-19 / 297. szám

12 Kelet-Magyarorazág 1981. december 19. Veretlenség hazai pályán A tiszavasváriak otthonukban minden csapat ellen nagy erővel rohamoztak. Képünkön a fehérben játszó vas­váriak a törökszentmiklósi kaput próbálják bevenni. Remekelt a tiszavasvári labdarúgócsapat Kádár János a Szovjet sakk- szövetségben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkára pénteken este Moszkvában látoga­tást tett a Szovjet Sakk- szövetség központjában. Megtekintette a szövetség újonnan létesített múzeu­mát és találkozott a szov­jet sakkozás kiváló képvi­selőivel. Kádár János szeretettel köszöntötte a sakksport két világbajnokát, Anato- lit Karpovot és Maja Csi- burdanidzét abból az al­kalomból, hogy mindket­ten megvédtek világbaj­nokságukat. Sok sikert kí­vánt további szereplésük­höz. Bravúros győzelemmel fejezte be nagyszerű őszi szereplését a Tiszavasvári Lombik területi bajnok­ságban szereplő labdarúgócsapata Az együttes az utolsó fordulóban veretlenül vezető Rakamazi Spartacus 15C-t verte meg, méghozzá saját pályáján. A vasváriak ezzel a két ponttal be­érték a rakamaziakat, így tavasszal azonos helyzetből vehetik fel a küzdelmet a bajnoki cím megszerzéséért. A legjobb teljesítmény A tiszavasvári sikerek kovácsa Kerekes Imre edző, aki mint is­meretes, néhány évvel ezelőtt a Székesfehérvári MÁV Előrét az NB I-be vezette. A kitűnő szak­ember nagyszerű gárdát hozott össze a Lombikból. — Július l-én kerültem vissza Tiszavasváriba, ahol korábban már edzősködtem — mondta Ke­rekes Imre. — Tizennyolc lab­darúgóval láttam munkához. A régiekhez — Fitos Sándor, Gyur- ján György, Lipták András, Ki- nál László, Bíró László, Veres Miklós, Kató Attila, Héri Géza, Tóth János, Ferencz Lajos, Nyisztor Sándor, Reznek Tibor — négy új fiú került. Széki Jó­zsef leszerelt és visszatért hoz­zánk az NB Il-es Asztalos János SE-ből. Ugyancsak az ASE-től érkezett a kapus, Fenyvesi Zol­tán is. A Nyíregyházi Száév-Me- zőgép-től pedig Juhász Károlyt és Juhász Lászlót igazoltuk át. Az ifisták közül ketten kerültek a felnőtt kerethez: Vámos István és Hegyes Csaba. — Heti öt edzéssel készültünk a területi bajnokság rajtjára, ahová a megyei bajnokságból harmadik helyezettként jutott a Lombik. Az első meccs jól sike­rült, 2:0-ra győztünk Kunszent- mártonban, végig mi irányítot­tunk és akár nagyobb - különb­séggel is nyerhettünk volna. Utána két döntetlen következett: 0:0 Mándok, 3:3 pedig Karcag el­len. A negyedik fordulóban a Debreceni Volánnal szemben nyertünk 3:l-re. Aztán elszen­vedtük egyetlen vereségünket, Kisvárdán kaptunk ki, 3:1 lett az eredmény. Ezen az Összecsapá­son együttesünk mélyen a tudá­sa alatt játszott, megérdemeltük a vereséget. — A hatodik fordulótól nem találtunk legyőzőre, tizenhat pon­tot gyűjtöttünk. A legjobb telje­sítményt Rakamazon nyújtották a fiúk, magabiztos, igen jó já­tékkal fektették két vállra a nagy rivális Spartacust. A látottak alapján 2:0-nál nagyobb arányú győzelmet érdemeltünk volna! A Tiszavasvári Lombik idegen­beli nyolc találkozóján 68,7 szá­zalékos teljesítményt nyújtott. Hazai pályán pedig 78,5 százalé­kost, veretlen maradt! Az őszi A tiszavasvári sikerek kovácsa: Kerekes Imre edző. (Gaál Béla felv.) I 15 mérkőzéséből nyolcat meg­nyert, hat alkalommal döntetlent ért el, egyszer pedig kikapott. A gólkülönbsége 25:12-es lett. Mind­ez 73,3 százalékos teljesítmény. Akiknek döntő szerepük volt — Az összecsapásokon mindig osztályoztam a játékosok teljesít­ményét — folytatta Kerekes Im­re. — Az így kialakított sorrend­ben a kapusunk, Fitos Sándor lett a legjobb 6,5-es átlaggal, ö egyébként Lipták Andrással, Ju­hász Károllyal, Juhász Lászlóval és Nyisztor Sándorral mind a ti­zenöt mérkőzésen játszott. A nyári kerethez egyébként idény közben Nagy János, Lakatos Jó­zsef és Lajos István került, akik szóhoz is jutottak. Egyébként ti­zenkilencen léptek pályára. Az osztályzatok alapján jó teljesít­ményt nyújtott még Gyurján György, Széki József, Kínál László, Nagy János, Juhász László, Juhász Károly, Héri Gé­za és Fenyvesi József is. Gk 5,7-en felüli átlagot értek el. — A legtöbbször a Fitos — Gyurján, Széki, Kínál, Lipták — Veres, Juhász L., Juhász K. — Tóth, Ferencz, Héri tizenegy lé­pett pályára. Nekik döntő részük van a minden várakozást felül­múló őszi szereplésben. A rajt előtt egyébként az első tíz hely valamelyikét határoztuk meg célként. Ferencz, a gólkirály A tiszavasvári játékosok közül Ferencz Lajos lett a hazai gólki­rály. ö hétszer vette be az ellen­felek kapuját. Juhász Károly, Veres Miklós és Héri Géza há­rom-három alkalommal volt eredményes. Reznek Tibor, Kínál László és Nyisztor Sándor két- két. Tóth János, Gyurján György és Nagy János egy-egy gólt szer­zett. — Az őszi kiegyensúlyozott szerepléssel és az idegenbeli bá­tor támadójátékkal bajnokjelölt- té léptünk elő — fejtegette az edző. — A tavaszi sorsolás ked­vezőnek tűnik, hiszen nyolcszor játszunk itthon. Fogadjuk Raka- mazt, Kunszentmártoni, Karca­got, Kisvárdát, Balmazújvárost, Nagyhalászt, a Hajdú Vasast és Hajdúszoboszlót. Idegenbe hét­szer megyünk: Mándokra, Deb­recenbe a Volánhoz, Jászkisérre, Csengerbe, Hajdúböszörménybe, Rákóczifalvára és Törökszent- miklósra. — Szeretnénk tavasszal is foly­tatni a jó sorozatunkat, éppen ezért még alaposabb, sokolda­lúbb, a játékosok tudásszintjét fejlesztő téli felkészülést terve­zünk. Január 8-ig most pihenő lesz, aztán megkezdődik a ke­mény munka a február 21-i ta­vaszi rajtra, amikor Kunszent­mártoni fogadjuk. B. D. Téli öröm a gyerekeknek Készül á jégpálya Olvasóink közül igen sokan ér­deklődtek sportrovatunknál: — mikor nyit, egyáltalán lesz e jég­pálya az idén a nyíregyházi vá­rosi stadionban? A kérdést to­vábbítottuk Pók Istvánnak, a sta­dion igazgatójának, aki a követ­kezőket válaszolta: — Természetesen az idén is lesz jégpálya stadionunkban — mondta Pók István. December 14- re elkészült a teniszpálya arra, hogy a locsolást megkezdjük. Egy éjjel már el is árasztottuk vízzel a területet, de másnap reg­gel jött az enyhébb idő, így nem lett a jégből semmi. Szerdától is­mét kedvező az időjárás, de előbb a nagy mennyiségű havat kellett elhordanunk a területről. Ez meg­történt és péntek este újra el­árasztottuk vízzel a teniszpályát. Amennyiben az időjárás kegyei­be fogad bennünket, néhány na­pon belül már korcsolyázhatnak a gyerekek a pályán. — A korábbi éveknek megfe­lelően, naponta reggel 9 órától 12 óráig és 15 órától, 19 óráig lesz nyitva a pálya. Karácsonykor és szilveszter napján pedig 12 órá­tól, 16 óráig. Természetesen ru­határat és melegedőhelyiséget is kialakítunk a korcsolyázni vá­gyóknak. Hét végi műsor SZOMBAT Kosárlabda, NB II: Nyh. Tanárképző Főiskola—Török- szentmiklós, női mérkőzés Nyíregyházán, a tanárképző Sóstói úti tornacsarnokában, 15,30 órától. Utána Nyh. Ta­nárképző Főiskola—Alföldi Olajbányász, férfimérkőzés 17 órától. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szegedi Postás, fér­fimérkőzés Nyíregyházán, a főiskola Rákóczi utcai torna­termében, 18,30 órától. Játékvezetői évzáró: a Sza- bolcs-Szatmár megyei Lab­darúgó Szövetség játékveze­tői bizottságának évzáró ér­tekezlete Nyíregyházán, a Ta­nácsköztársaság téri irodaház ebédlőjében, 16,00 órától. VASÁRNAP Taurus Kupa, a minikosár­labda országos bajnokság döntője Nyíregyházán, az ipa­ri szakközépiskola és a 19-es számú általános iskola torna­termében, 8,00 órától, 20,00 órá­ig. Részt vevő csapatok, lá­nyok: Pécsi Városi Sportisko­la, Szolnoki Városi Sportisko­la, Kecskeméti SC, Bonyhádi Botond SE, Soproni Városi Sportiskola, Budapesti Vasas Izzó, MTK-VM, Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola. Fi­úk: Kecskeméti SC, Miskolci EAFC, Székesfehérvári Városi Sportiskola, Pécsi Városi Sportiskola, Budapesti MAFC, Budapesti Vasas Izzó, Nyír­egyházi 2-es számú Gyakorló Általános Iskola. Üszás: megyei felmérő ver­seny a sóstógyógyfürdői uszo­dában, 9,00 órától. HÉTFŐ Kosárlabda: Taurus Kupa minikosárlabda országos baj­nokság döntője Nyíregyházán, az ipari szakközépiskola és a 19-es számú általános iskola tornatermében, csoportmérkő­zések 7,30 órától, 13,00 óráig. 15,00 órakor: mérkőzés a 3—4. helyért. 16,30 órától: mérkő­zés az 1—2. helyért. TEKEVERSENY Szabolcs Kupa Befejeződött Nyíregyházán a Szabolcs Kupa egyéni te­keverseny. A nőknél és a fér­fiaknál egyaránt gumigyári siker született, a Nyíregyházi Taurus SC tekézői szerezték meg az aranyérmet. Kiszely Jánosné 20, ifjú Mártonfalvi Miklós pedig 5 fás különbség­gel végzett az élen. A Szabolcs Kupa végeredménye: Nők: 1. Kiszely Jánosné 906, 2. Brozsek Pálné 886, 3. Szirmai Elvira (mindhárom a Taurus SC tekézői) 845 fá­val. Férfiak: l. ifj. Mártonfalvi Miklós (Nyh. Taurus SC) 994, 2. Hetei Kálmán 989, 3. Spi- sák László (mindketten a Szabolcsi Építők SE tekézői) 975 fával. 1981. december 19., szombat MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik. — 8,05: Unser Bildschirm. — A mi képernyőnk. — A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi műsora (ismj. —8,25: Szülők iskolája. — 8,55: Mese, mese, mátka — kisfilm-össze- állítás. — 9,20: Pályán marad­ni. — 10,00: Magyar népmesék — rajzfilmsorozat. XIII/11. rész: Egyszemű, kétszemű, há­romszemű (sz. ism.). — 10,10: Reklám. — 10,15: Az Onedin család. Magyarul beszélő an­gol tévéfilmsorozat. XIII/11. rész: Az ezüstdoboz (sz. ism.). — 11,05: Autó-motor sport. — 11,25: Álarcban. NDK tévéfilm­sorozat. Az afrikai bajtársi szövetség. III/l. rész (sz. ism.) — 12,30: Aki mer, az nyer! Ma­tematika rejtvényműsor. — 14,00: Bélyegvilág (sz). — 14,10: Keresd a párját! — 14,20: Ce­sar Birotteau nagysága és bu­kása. Magyarul beszélő fran­cia tévéfilmsorozat. VI'6. rész (sz). — 15,15: Reklám. — 15,25: Vasas—Volán bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcából (sz). A szünetben: Reklám. — 17,20: Hírek. — 17,25: Reklám. — 17,35: A fele sem igaz! Vetélkedőmüsor. — 18,05: Módi ’81. — Zenés divat­19-én, 19 órakor: ŰRI MURI. Latabár- és Vörösmarty-b. Minden bérletes előadásra 61 nafjos jegyelővétel a színház pénztárában előadási napokon délután 14—19 óráig. (1887) RÖPLABDA UltoM­liaprors^ RÁDIÓ FILM Versenyben a bajnoki címért KOSSUTH RADIO 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: A Bécsi filharmonikus ze­nekar felvételeiből. — 10,05: Útközben. — 10,10: Szerkesz­szünk együtt! — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magya­rán szólva... — 12,45: Wilbye- madrigálok. — 13,00: Ismeretlen ismerősök. — 14,05: Gyermek- vágyak. — 14,15: Bangó Mar­git cigánydalokat énekel. — 14,30: A „80-asok” klubja. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A zeneiroda­lom remekműveiből. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 18,45: Sporthírek. — 18,50: Vi­lágszínház. Az elrabolt boldog­ság. Ivan Franko drámájának rádióváltozata. — 20,08: Népdal­est. — 21,04: Erkel: Bánk bán. Háromfelvonásos opera. — 23,39: Rameau-művek. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Indulók. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,38: Klasz- szikus operettdalok — népsze­rű előadók. — 9,15: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9,30: Hogy tetszik lenni? — 10,33: Többet ésszel ... — 11,40: Fia­taloknak! — 12,33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,30: Táncrend. — 14,30: Körkapcsolás. Közve­títés bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. — 14,55: Orvosi ta­nácsok. — 15,00: Ritmus! — 15,30: 4x4 — játék. — 16,35: Közvetítés a Vasas—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 17,20: Ha pénz van a zseb­ben. Nagy Lajos novellája rá­dióra alkalmazva. — 17,55: Köz­kívánatra! — 19,40: Offenbach operettjeiből. — 20,38: A Ma­gyar Rádió Karinthy Színpada. Az öncélú kutya és társai. Vi­dám áliatirodalom. — 21,33: Popműhely. — 22,18: Daloló, muzsikáló tájak. — 23,15: Slá­germúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,30: Hírek, időjárás, lap­szemle, évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,00: Hét végi teríték, zenével. — 9,10: Tárlatnézőben. Szerkesztő: Antal István. — 9,30: Jan és Vangelis felvételeiből. — 9,45— 10,00: Észak-tiszántúli krónika, lapszemle, műsorelőzetes. (VASÁRNAP) 8,30: Hírek, időjárás, lap­szemle, évfordulónaptár. — 8,45: Thália Nyíregyházán. Szí­nészarcok. Szerkesztő: Antal István. — 9,00: Az én slágere­im. Papp Ferenc akadémikus­nál Várkonyi Zsuzsa vendéges­kedik. — 9,25: Tájközeiben Al- mosd. Riporter: Rózsavölgyi Erzsébet. — 9,57—10,00: Műsor­előzetes. kalauz (sz). — 18,35: Idősebbek is elkezdhetik. 18,40: Esti mese (sz. ism.). — 18,55: A fő­titkár. A szovjet televízió do­kumentumfilmje. L. I. Brezs- nyev születésének 75. évfordu­lóján (sz. ism.). — 19,30: Tv­híradó (sz). — 20,00: Vers — mindenkinek. — 20,05: Szombat esti filmkoktél. Bohócok, ak­robaták és társaik. Francia filmsorozat. VI/3. rész (sz). — 20,30: Menő manó. Olasz—angol rajzfilmsorozat (sz). — 20,35: Ragyogó napfény. Magyarul beszélő francia film (sz). — 22,40: Menő manó. Olasz—angol rajzfilmsorozat (sz). — 22,45: Kápráztató bolondságok. Az olasz televízió szórakoztató műsora (sz). — 23,40: Tv-hír- adó 3. (sz). 2. MŰSOR 15,30: Volt egyszer egy or­szág. Chrudinák Alajos és Zsombolyai János libanoni ri­portfilmje (sz. ism.). — 16,40: Szemle. — Mi a magyaí&ágtu- domány? (ism.). — 17,35: Ha­gyományőrzők — riportmüsor. — 18,05: Unokáink sem fogják látni — avagy városvédő Pál­lasz Athéné kezéből időnkint ellopják a'lándzsát. — 18,30: Erzsiké. — Vitray Tamás mű­sora (sz. ism.). — 19,30: Tv­híradó (sz). — 20,00: Vers — mindenkinek. — 20,05: William Shakespeare: Szentivánéji álom. Színmű két részben. A kaposvári Csíky Gergely Szín­ház előadása, felvételről. (16 éven felülieknek!) — 21,20: Közben: Tv-híradó 2. (sz). SZLOVÁK TV 8,15: Hírek. — 8,20: Pionírok magazinműsora. — 11,05: E. M. Kavanova: A végén kezdődik. Tévéjáték. — 12,30: A XVIII. század cseh zenéje. Hangver­senyműsor. — 13,10: Hírek. — 13,25: A haditechnika meste­rei. Riportműsor. — 14,45: Hat­van éves a csehszlovák szerve­zett hegymászócsoport. — 15,15: Harc a civilizációs ártal­mak ellen. — 16,00: Az idei tíz legjobb hazai sportoló kihirde­tése. — 16,35: Könnyűzenei hangverseny. — 17,35: A kis föld. Szovjet dokumentumfilm. II. rész. — 18,40: Holnapután történt. Szlovák tévéfilmsoro­zat. VII., befejező rész. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásje- lentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Hely­színi közvetítés A Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizott­ságának hangversenyéről. — 21,10: Ütban Rokycany felé. Té­vékomédia. — 21,50: Sporthír­adó. —? 22,00: Élet a kastélyban. Francia filmvígjáték. — 23,40: Spanyol zenés műsor. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: VÜK (magyar) Előadás kezdete: 16 óra!) A 3. SZÁMÚ ÜRBÁZIS (16 év!, angol). Előadás kezde­te: 18 és 20 óra! Nyíregyháza Béke: A KÉK LAGUNA (14 év!, színes, ame­rikai). Előadás kezdete: 16 óra! FEHÉR TELEFONOK (18 év!, olasz). Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Vásárosnamény: EGY KÜ­LÖNLEGES NAP (14 év!, ol.— kanadai) Fehérgyarmat: MUNCHAU­SEN BÁRÖ CSODALATOS KA­LANDJAI (fr.) Délutáni elő­adásra! SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE Hfi év!, am.) Esti Országos elöntőben Befejeződött a röplabda Orszá­gos Ifjúsági Kupa területi dön­tője. A debreceni kétnapos tor­nán megyénk színeit az NYVSSC fiú- és a Tiszavasvári Lombil leánycsapata képviselte. A terüle­ti döntő a nyíregyháziaknak si­került jobban, csoportjukban ve­retlenül szerezték meg az első helyet. A vasváriak a negyedikek lettek. Az NYVSSC gárdája első- talál­kozóján a Kazincbarcikai Ve­gyészt verte 3:0-ra. Ugyanilyen arányú nyíregyházi győzelem született az NYVSSC—BKV Előre találkozón is. Ennek a 3:0-nak az értékét növeli, hogy a BKV Előre az NB I-es mezőnyben szerepel! A harmadik mérkőzésén is kitet­tek magukért a piros-kék fiata­lok és 3:2-re nyertek a hazai pá­lya előnyét élvező Debreceni Ki­nizsivel szemben. Az NYVSSC hat ponttal lett az első, Kazinc­barcika, a BKV Előre és a Debre­ceni Kinizsi előtt. Az első hely egyben azt jelenti, hogy a nyíregyháziak — Takács János edző legénysége — beju­tottak az országos döntőbe. A legjobb hat küzdelemsorozatát december 20 és 23 között Tatán rendezik meg. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—S. 4401 Telelőn: 11-277, 11-435, 11-335, 11-54« Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza. Pl.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 35 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 35 059 HU ISSN 0133—3053

Next

/
Thumbnails
Contents