Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-19 / 297. szám

10 Kelet-Magyarország 1981. december 19. ABC-lánc, bisztró, sütőüzem A pultoknál: 20 ezer vásárló ÜNNEPEK ELŐTT A RAKAMAZI AFÉSZ-NÉL Gazdag áruválaszték várja a vásárlókat a tímári élelmiszer ABC-ben Húszezer ember kereskedel­mi ellátásáról gondoskodik működési körzetében a Raka- mazí ÁFÉSZ. Rakamazon, Gávavepcsellőn, Tiszaberce- len, Tímáron, Sz^plcson, Ti- szanagyfaluhan és Balsán 31 élelmiszer ABC, 5 ruházati, 2 vas-műszaki, 2 vegyi-háztar­tási, 2 kultúrcikk- és 8 ve­gyesbolt, négy étterem, két bisztró, hat presszó, illetve 15 falatozó áll a szövetkezet tagsága és a lakosság rendel­kezésére. Korszerű üzletek — A legutóbbi öt esztendő­ben kiemelt gondot fordítot­tunk működési körzetünk üz­lethálózatának korszerűsítésé­re — mondta a Rakamazi ÁFÉSZ igazgatóság elnöke. Több új egységet nyitottunk, huszonkettőt pedig korszerű­sítettünk. A kereskedelmi há­lózatunk alapterülete több mint háromezer négyzetmé­terrel nőtt. összesen 47 mil­lió forintot költöttünk beruhá­zási célokra és felújításokra. —»Gávavencsellő térségé­ben a kis-ABC-láncot létre­hoztuk, valamennyi települé­sen korszerű élelmiszerüzlet várja vásárlóinkat. Tiszaber- celen jövőre építünk új ABC- áruházat. A területelőkészítés megtörtént, az év első negyed­évében megkezdődhet a mun­ka. tudjuk egységeinket elkészít­tetni. Tagjaink szintén jelen­tős mértékben hozzájárulnak építkezéseinkhez. Célrész­jeggyel, tagsági kölcsönnel se­gítik fejlesztési céljaink meg­valósítását. — Működési körzetünk húszezres lakossága közül hét­ezren tagjai szövetkezetünk­nek. Ez csaknem 35 százalé­kos szervezettségnek felel meg. Büszkék vagyunk rá, hiszen a szervezettség nálunk jobb az országos átlagtól. liós lesz, 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. — Természetesen az év hátralévő napjaiban szeret­nénk minden korábbinál na­gyobb forgalmat lebonyolíta­ni. Üzleteink 45 millió forin­tos árukészlettel várják vá­sárlóikat. Engedményes kará­csonyi vásárt is szervezünk. — Rakamazi ruházati szak­üzletünkben 310 ezer forint értékű árut kínálunk olcsób­ban vásárlóinknak. Méter­árut, gyermek-, lányka-, női és férfiruhát, kötöttárut vá­sárolhatnak kedvezményesen a vevők, összesen 93 ezer fo­rintot takaríthatnak így meg. — Rakamazi cipőboltunk­ban szintén lesz engedményes karácsonyi vásár. Női, férfi­cipőkből, félcipőkből és csiz­mákból közel félmillió forint értékűt kínálunk megvételre. A kedvezményes vásár során 141 ezer forinttal olcsóbban juthatnak termékeinkhez a vásárlók. — Másik ruházati szakbol­tunkban, a gávavencsellőiben 260 ezer forint értékű árut vontunk be az engedményes karácsonyi vásárba. Gáva- vencsellőn szintén méter- és kötöttárut, valamint gyer­mek-, fiú- és leány-, női és férfiruhát kínálunk eladásra. A lakosság ebben az üzle- •tünkben 80 ezer forintot ta­karíthat meg, ennyivel ol­csóbban vásárolhat. Szilveszteri hangulat — Vendéglátóipari üzlete­ink szintén jól felkészültek a karácsonyi, szilveszteri forga­lomra. Szilveszteri buli tíz egységünkben lesz. A raka­mazi Vendégfogadóban, a gá- vavencsellői Tavirózsa étte­remben, a tímári és a tisza- nagyfalui bisztróban műsoros estekre kerül sor. Az igen népszerű rakamazi Vendég- fogadóban például debreceni művészek szórakoztatják majd vendégeinket. — Az ünnepekre cukrász­üzemünk is fokozza termelé­sét. Mintegy negyven féle terméket hoz forgalomba, a félkésztortáktól kezdve a különböző süteményekig. Az ABC-áruházakban, a biszt­rókban és a presszókban gaz­dag választék várja cukrász- termékekből vásárlóinkat. — Saját sütőüzemünk is jó ünnepi ellátást ígér. Kukori- capehellyel dúsított kenyér­ből, burgonyás- és alföldi ke­nyérből megfelelő mennyiség áll a lakosság rendelkezésére. Javuló vásárlási körülmények — A VI. ötéves terv során szövetkezetünk fontos felada­tának tartja az alapellátás bővítését, a vásárlási körül­mények javítását. Tiszaberce- len — mint már említettem — ABC-áruház épül, amely 500 négyzetméter alapterületű lesz. A jövő év végén át is adjuk a forgalomnak. Bekerü­lési értéke 2,5 millió forint leszL — Ugyancsak az 1982-es évben szeretnénk korszerű vendéglátóipari egységet ki­alakítani Szabolcs községben. A 100 négyzetméter alapterü­letű bisztró létrehozására 600 ezer forintot fordítunk. Bő­vítjük a rakamazi sütőüze­met, ropií gyártó üzemrészt alakítunk ki. A gépek beszer­zése 2 millió forintba kerül. Az üzemrész átadására 1983 első felében kerül sor. —• 1983-ban a balsai biszt­rónk rekonstrukciója ad mun­kát saját építőipari brigá­dunknak. A bővítés félmillió forintba kerül. Ugyanebben az évben új gázcseretelepet alakítunk ki Rakamazon. A tervidőszak utolsó két eszten­dejében Gávavencsellőn és Rakamazon épül új ABC-áru­ház. Mindkettő három-három millió forintba kerül. A gáva- vencsellőit még 1984-ben, a rakamazit pedig 1985-ben ad­juk át. — Az új beruházásokkal kiskereskedelmi üzlethálóza­tunk alapterülete 1600 négy­zetméterrel nő a VI. ötéves terv során. A vendéglátóipa­ri üzlethálózat alápterület- növekedése 570 négyzetméter lesz. — Természetesen a meglé­vő hálózat karbantartására, felújítására is folyamatosan gondolunk. Az egységek re­konstrukciójára 20^ millió fo­rintot fordítunk majd 1985- ig­Jól szolgálja az idegenforgalmat a rakamazi Vendégfogadó Nagy forgalmat bonyolít le a rakamazi cipőbolt — Vendéglátóipari üzlet- hálózatunk is jelentős mér­tékben korszerűsödött. Négy helyen melegkonyhás egység­gel állunk vendégeink ren­delkezésére. A gávavencsellői Tavirózsa étterem, a raka­mazi Vendégfogadó, a tímári és a tiszanagyfalui bisztró gazdag ételválasztékkal várja az oda betérőket A köz- és gyermekétkeztetés mellett se­gítjük az idegenforgalom megfelelő ellátását, valamint a családi rendezvények meg­tartását is egységeinkben. — Nagyarányú hálózatfej­lesztésünkben nagy szerepe van annak, hogy saját építő­brigáddal rendelkezik szövet­kezetünk, Így lényegesen ol­csóbb a beruházás, jóval az országos átlagköltség alatt Engedményes karácsonyi vásár — ÁFÉSZ-ünk árbevétele év végére megközelíti a 450 millió forintot. A kiskereske­delmi forgalom növekedése meghaladja a 10 százalékot, mintegy 340 millió forint ér­tékű áru talál gazdára üzle­teinkben. Vendéglátóipari egységeink árbevétele 70 mil­lió forint lesz. A felvásárlási ágazaté pedig 31 millió. — Az 1981. évi élelmiszer- forgalmunk várhatóan meg­haladja a 130 millió forint ér­tékűt. Ruházati termékekből 40 millió forint értékűt adnak el üzleteink. A vegyes-ipar­cikk forgalom pedig 170 mil­— A VI. ötéves terv végére szövetkezetünk árbevétele el­éri majd az 550 millió forin­tot. A kiskereskedelem terve­zett forgalma 416 millió fo­rint. Ebből az élelmiszereké várhatóan 165 millió forint lesz. Az alapvető élelmiszerek ellátását tovább szeretnénk javítani. Célunk emellett a háztartási munkát megköny- nyítő áruféleségek választé­kának bővítése és kínálatának növelése. — Szövetkezetünk a követ­kező években is megtesz majd mindent azért, hogy a tagság és a lakosság kereskedelmi igényét messzemenően kielé­gítse — mondta befejezésül az ÁFÉSZ igazgatóság elnöke. Tiszanagyfalu: ABC-áruház és bisztró (x) Szövetkezeti bisztró, ABC-áruház és húsbolt Tímár községben Rakamaz: 1-es számú ABC-aruhaz

Next

/
Thumbnails
Contents