Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-17 / 295. szám
XXXVIII. évfolyam, 295. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. december 17., csütörtök n szükségállapot negyedik napján Meghiúsított sztrájkkísérletek A szükségállapot negyedik napján nyugodt munkanapot kezdett Lengyelország. A lengyel rádió beszámolói szerint megfelelően működik a tömegközlekedés, a vasutak, az üzlethálózat és az egészség- ügyi szolgálat. A hírek arról is beszámolnak, hogy egyes üzemekben a „Szolidaritás” szélsőséges aktivistái incidenseket provokáltak, így például a varsói színes tv-képcsőgyárban kedden a műszakváltásnál erőszakkal próbálták megakadályozni, hogy a dolgozók elhagyhassák az üzemet. A provokátorokat — rendőri beavatkozás nélkül — a munkások távolították el. Az' ország minden részéről érkeznek olyan hírek, amelyek sztrájkszervezési kísérletek meghiúsulásáról szólnak — a legtöbb esetben maguk a dolgozók teszik lehetetlenné a bujtogatók akcióit. Ugyancsak a rádió közölte, hogy a miniszterelnök elfogadta Jerzy Nawrocki felső- oktatási miniszter lemondását, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa pedig fel-- oszlatta a rektorok konferenciáját, amely „egyes állami előjogok átvételére törekedett". A miniszterelnök kötelességmulasztásuk miatt leváltotta az elblagi, a katowicei, a koszalini és a radomi vajdát, és helyükre magas rangú katonatiszteket nevezett ki. A lengyel állampolgárok jelentős többsége megelégedéssel vette tudomásul azokat az intézkedéseket, amelyeket a lengyel hadsereg és a fegyveres testületek alkalmaznak a szocialistaellenes erők gyakorolta fizikai és erkölcsi terror megszüntetése érdekében — számol be a helyzetről a PAP lengyel hír- ügynökség, Németh Károly Belgrádtaan A JKSZ KB elnökségének meghívására szerdán a jugoszláv fővárosba érkezett Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB titkára. A belgrádi pályaudvaron Vlado Janzsics, a JKSZ KB elnökségének végrehajtó titkára fogadta. Jelen volt dr. Simon Pál, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete. Közművelődési vitaülés Nyíregyházán Tudományos vitaülést rendezett december 16- án Nyíregyházán a Debreceni Akakadémiai Bizottság Művelődéskutatási Munkabizottsága és a nyíregyházi művelődési központ a megyei köz- művelődési intézmény- vezetők részvételével. Művelődéskutatások a szocialista országokban címmel Soós Pál kandidátus, egyetemi docens tartott előadást. A művelődési folyamatok, eszközrendszerek kutatásának a szomszédos szocialista országokban már évtizedes hagyománya van. Hazánkban is létrejött a Művelődéskutató Intézet, ezért hasznos a külföldi tapasztalatok áttekintése. A kulturális- és közművelődési intézmények együttműködésében rejlő tartalékok hasznosításáról, a szűkös anyagi források még jobb felhasználásáról beszélt Tóth Béla egyetemi adjunktus. Az előadásokat vita követte. Testvériség gázvezeték, Beregdaróci Kádár János Moszkvába utazott ünnepélyes búcsúztatás Budapesten és Záhonyban Kádár János megyénk vezetőivel a záhonyi állomáson. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására szerdán reggel néhány napos baráti látogatásra a Szovjetunióba utazott. Búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Losoncéi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Havasi Ferenc, Korom Mihály és Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, Horváth István belügy-, Púja Frigyes külügy-, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, a Központi Bizottság tagjai. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Délben érkezett meg Záhonyba, a magyar—szovjet határállomásra pártunk első titkárának különvonata. A vonatból kilépő Kádár elvtársat Demjén Ilona záhonyi if- júgárdista köszörtfötte virágcsokorral. Ott volt a többi között Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, Tisza László, a megyei tanács elnöke, Gerőcs István, a MÁV záhonyi pártbizottságának titkára és Rigó Zoltán az üzem- igazgatóság vezetője. Az állomáson összegyűlt több száz vasutas dolgozó és utas tapssal üdvözölte Kádár elvtársat, akit Tar Imre köszöntött Szabolcs-Szatmár megye lakossága és kommunistái nevében. Kádár János megköszönte a figyelmességet és az állomáson töltött néhány percben közvetlen baráti beszélgetést folytatott megyénk vezetőivel. Elismeréssel nyugtázta, hogy az országnak ezen a táján mind az iparban, mind a mezőgazdaságban jól halad a munka, s hogy a jelenlegi kedvező időt is kihasználják az őszi munkák végzésére gazdaságaink. Ezt követően így folytatta: „Megnyugvás tudni, hogy itt is, csakúgy, mint az egész országban rendben, nyugodtan megy az élet. Számunkra az is megnyugvás — és meggyőződésem szerint a lengyel népnek is az —, hogy Lengyelországban határozottan álltak az események élére a forradalmi erők. Mi támogatjuk a rend és a nyugalom megteremtésére irányuló erőfeszítéseiket, s minden lehető segítséget megadunk ahhoz, hogy a helyzet konszolidálódjon.” Kádár János a rövid záhonyi tartózkodás után melegen köszöntötte a tiszteletére megjelenteket, majd folytatta útját a Szovjetunióba. NAPIRENDEN a szövetkezeti önkormányzat, az erkölcsi megbecsülés Dolgozik a negyedik kompresszor Ülésezett a TESZÖV küldöttközgyűlése Kemény munka utáni feszült pillanatok az irányítóteremben. Már csak egy gombnyomás van hátra és működhet a Testvériség gázvezeték beregdaróci kompresszorállomásának negyedik nagy teljesítményű berendezése. Ismerős kollektívák, a GOV, a Vegy- épszer és a SZÁÉV brigádjai dolgoztak azon, hogy a tervezett határ időre~üzembe helyezhessék, December első napjaiban rövid időre már bekapcsolták próbaüzemre. Most az úgynevezett „72 órás járatás” következik, ám ha a masina jól vizsgázik, már ki sem kapcsolják, hanem a vezetékrendszer élő tagjaként dolgozik a negyedik kompresszor turbinája... Seszták Imre, a beregdaróci állomás vezetője elmondta: a kompresszor a beérkező 34 atmoszférás energiát 64 atmoszférára növelve továbbítja a rendszerbe a berendezés. Az új, a negyedik óránként 300 ezer köbméterrel növeli majd a vezeték szállítóteljesítményét. Áldásos hatása igazán majd 1982 nyarától érződik a 800 milliméter átmérőjű csőkígyóban. Ekkor ugyanis végleg elkészülnek azok a beruházások — a leninvárosi állomás és az új városföldi vezetékrendszer is —, melyek garantálják a növekvő mennyiségű gáz szállítását. Szöveg: Kalenda Z. Fotó: Jávor L. A negyedik kompresszor is készen áll Beregdarócon. Tanácskozott december 16- án a Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége küldöttközgyűlése. Részt vett az eseményen Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára, Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese és Fóti Gábor, a TŐT ellenőrzési osztályának vezetője. Napirenden szerepelt többek között a szövetkezeti önkormányzat helyzete és továbbfejlesztése a megye termelő- szövetkezeteiben; a szövetkezeti tagok és vezetők erkölcsi megbecsülése, elismerése, valamint a szövetség nőbizottságának jelentése az 1981. évben végzett munkáról. A szövetkezeti önkormányzatról, Csonka Zoltán társadalompolitikai titkárhelyettes egyebek között elmondta: az utóbbi években nagymértékben fejlődött a termelés, ’ a gazdálkodási színvonal, ennek megfelelően érvényesülnie kell az önállóságnak, az önkormányzatnak, az önigazgatásnak. A szövetkezetekben* az önkormányzati szervek által a tagsági vezetés érvényesül. Ma a megye szövetkezeteiben az aktív dolgozók 20— 25 százalékának van megbízatása az önkormányzati szervekben. A legtöbb nagyüzemben az önkormányzati szervek jól dolgoznak. Helyenként azonban az önkormány-, zati szervek csak papíron léteznek, nincs tekintélyük. Ahol nem veszik komolyan az emberek az önkormányzati szervek véleményét, ott - a A küldöttek egy csoportja. gazdálkodásban is hibák tapasztalhatók. Makrai László, a szövetség titkára ezután elmondta: a tsz-tagok és vezetők erkölcsi megbecsülése az irántuk való bizalom megnyilvánulásának egy nagyon fontos formája. Hibaként említette: a fizikai állomány a vezetéshez képest hátrányban van a kitüntetéseket illetően. Nem megfelelő a kitüntetések tsz-ek közötti megoszlása sem, és nem mindig azért, mert az egyik szövetkezet eredményesen, a másik pedig veszteségesen gazdálkodik. Vannak termelő- szövetkezetek, ahol az elmúlt hat évben egyetlen Kiváló Termelőszövetkezeti Tag elismerés sem volt. Pedig ezeket a kitüntetéseket a termelőszövetkezetek vezetősége adományozhatja. Makrai László a továbbiakban ar(Folytatás a 4. oldalon)