Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-15 / 293. szám
A SZÜKSÉGÁLLAPOT ELSŐ KÉT NAPIÁN: Rend és nyugalom Lengyelországban Jaruzelski: „Lengyelország a szocialista közösség szilárd láncszeme maradi" MA Kraszna és Rebeka (2. oldal) Kollégiumi kulturális seregszemle (2. oldal) Á szükségletek hívták életre (3. oldal) Száműzik a rozsdát (3. oldal) A sényői Zöld Mező Termelőszövetkezet elektrotechnikai melléküzemágában speciális tekercseket készít Berki Ilona. (Jávor L.) Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke és nemzetvédelmi minisztere vasárnap reggeli rádióbeszédében bejelentette, hogy az országot fenyegető anarchia, a „Szolidaritás” nyíltan hatalomra törő, szélsőséges erőinek felelőtlen fellépése miatt a Lengyel Népköztársaság államtanácsának rendeletével decembér 13-án 00,00 órától az országban szükség- állapotot hirdettek ki. Januártól falu- és városkörzeti tanácskozások Ülést tartott a népfront megyei elnöksége Wojciech Jaruzelski vasárnap reggel rádióbeszédében jelentette be a szükségállapotot. Megalakult a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa, ugyanakkor katonai megbízottakat neveztek ki, akiknek joguk van az állami közigazgatási szervek tevékenységét Mint minden évben, idén is az ezüst-, majd ezt követően az aranyvasárnap a karácsonyi ajándékvásárlás csúcsideje. Az idei ezüstvasárnapon például a nyíregyházi áruházakon, valamint az óra-ékszer, a játék-, a gyermekruházati, a népművészeti boltokon és szaküzleteken kívül, a megye további öt városának áruházai is nyitva tartottak, az első információk szerint jelentős forgalmat bonyolítottak le. A Nyírfa Áruház ezüstvasárnapja tulajdonképpen már pénteken megkezdődött, ekkor került sor ugyanis a „kihelyezett” ajándékvásárra a nyíregyházi papírgyárban. A divatbemutatóval egybekötött akció sikerét a 120 ezer forintos bevétel is igazolja. Mint az áruház vezetői elmondották, az idei forgalom negyedmillióval haladta fúl a tavalyit, s az 1 millió 250 ezer forintnyi mostani bevétel nem csupán a növekedett áraknak, de a vásárlási kedv fokozódásának is köszönhető. A vasárnapi forgalomban 160 eladó és 30 besegítő dolgozott. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott a műszaki cikkek, elsősorban a televíziók, a rádiós magnók, a szőnyegek iránt. Lakástextilből például 9Ö ezer forintot forgalmaztak. Ami viszont gondot okoz, az az, hogy hiába adtak el 90 ezer forintnyi játékot, a választék — országos jelenség — kicsi, s bővülésére különösebb kilátás sincs. A három nyíregyházi áruház közül a legnagyobb látogatottságnak a Kelet Áruház örvendett, ahol kevés híján, másfél millió forintnyi áru került vevőkhöz. Még a legellenőrizni, a minisztériumoktól a legalsóbb szervekig. Joguk van elmozdítani vezető beosztásukból azokat a személyeket, akik nem tesznek eleget kötelezettségeiknek. Intézkedés történt, hogy internálják a ' „Szolidaritás" szélsőséges vezetőit, valamint az illegális szocialistaellenes szervezetek tagjait. Internálták azoknak a személyeknek egy csoportját is, akik felelősek a Lengyelországban kialakult társadalmi-politikai és gazdasági válságért. Közöttük van Gierek, Jadrágább műszaki cikkek — például a 33 ezer 800 forintos színes tévék — is vásárlóra leltek. Általában nagy volt az érdeklődés a műszaki áruk iránt, amiből végül 220 ezer forintot érő különféle berendezés került a vásárlókhoz. Sokan vásároltak divatcikkeket, konfekciót, s külön figyelmet érdemel az illatszerosztály 75 ezer forintnyi bevétele. Az ezüstvasárnapi forgalomban dolgozó 65 eladó, noha több volt a vásárló mint egy roszewicz, Grudzien, Szydlak és mások. Jaruzelski rámutatott, hogy a párt és a kormány következetesen fellép a nemzeti egyetértés frontjának létrehozásáért, a nép összes hazafias erőinek egyesítéséért Lengyelország megmentése jegyében. Arra szólított fel, hogy az országban jöjjön létre társadalmi nyugalom, normálisan kezdjen működni a népgazdaság, állítsák helyre az államhatalmi szervek iránti bizalmat és tiszteletet. évvel ezelőtt, jó munkája révén, elégnek bizonyult. A nyitvatartás négy órája alatt a Centrum Áruházban sem volt hiány a vevőkben, ezt a 600 ezer forintos, a tavalyit 10 százalékkal meghaladó bevétel is mutatja. Elsősorban' a vegyesosztály volt a vevők rohamának kitéve, de nem volt hiány a játékok, a kozmetikai cikkek és a fehérneműk iránt érdeklődőkben sem. Az áruház igazgatójának fogalmazása szerint: telt Hétfő délután ülést tartott Nyíregyházán a Hazafias Népfront megyei elnöksége, melyen részt vett Nagy Jó- zsefné, az országos tanács al- elnöke. A megyei elnökség irányelveket vitatott meg a népfront városi-járási, területi bizottságainak működéséről, majd a megyei, bizottság jövő évi munkatervével foglalkozott. Mind a két napirend a soron következő megyei bizottsági ülés elé kerül. Az elnökség értékelte a népfront megyei bizottsága és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének együttműködését. ház volt ezüstvasárnap a Centrumban. Ami viszont a kereslet és a kínálat arányát illeti, érdemes szólni néhány hiánycikkről is. Kevés volt a tréningruha, az idősebbek által keresett meleg alsónemű. Ami az aranyvasárnapi kilátásokat illeti: a melegalsók feltehetően lesznek, csakúgy, mint a különleges igényeket kielégítő kozmetikumok, testápolók, szappanok. Ezek érkezését a héten várják. Évek óta több sikeres rendezvény jelzi,, hogy az ösz- szehangolt munka elismerésre méltó eredményeket hozott. így van ez az egész megyére kiterjedő jogpropagandában, az állampolgári ismeretek terjesztésében, a hely- történeti, üzemtörténeti kutatómunkában csakúgy, mint a különböző kulturális, oktatási, népszerű ismeretterjesz- tési, politikai rendezvények esetében. A feladatok között szerepel többek között: tovább fejlesztik a jogpropagandát, amely a testületi tagok továbbképzését és az állampolgárok jogsegélyszolgálatának bővítését szolgálja. Meggyőz zőbbé és szakszerűbbé kívánják tenni a pedagógiai-pszichológiai ismeretterjesztést, segítik az iskola és a társadalom kapcsolatának elmélyítését, a szülői munkaközösségekben végzett munkát. Ezt követően a megyei elnökség a falugyűlések, városkörzeti tanácskozások előkészítésével és lebonyolításával foglalkozott. A megyében a jövő év január 10-én kezdődnek és február 15-én feje-, zódnek be a falugyűlések, melyekre a társközségekben is sor kerül. Szabolcs-Szat- márban várhatóan 350 falugyűlésen, városkörzeti tanácskozáson kap tájékoztatást a lakosság a tanácsi vezetőktől a község-, illetve városfejlesztési lehetőségekről, a tervekről, elképzelésekről, az eddigi eredményekről. Legutóbb az elmúlt év őszén tartottak falugyűléseket. Ezért is célszerű, hogy a tanácskozásokon. számoljanak be az újonnan választott tanácsok eddigi tevékenységéről, tájékoztassák a községek VI. ötéves tervi célkitűzéseinek időarányos teljesítéséről, a lakosság életkörülményeiről. Részletesen foglalkoznak a fogyasztói érdekvédelemmel, az alapellátással, a szolgáltatásokkal, a mozgó ellátási formák fejlesztésével. Tájékoztatják a résztvevőket az előző falugyűléseken, városkörzeti tanácskozásokon elhangzott közérdekű bejelentésekre, javaslatokra és panaszokra tett intézkedésekről és ezek eredményeiről. A közös tanácsú községekben, a tanácstörvénynek megfelelően községenként külön-külön kell összehívni a falugyűlést és megvitatni a közös tanács munkájáról szóló beszámolót. Tíz szabolcs- szatmári a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsában A mezőgazdasági szövetkezetek IV. kongreszI szusán részt vevő szabolcsi küldöttek megbízatásuknak eleget téve, jól szerepeltek a szövetkezeti mozgalom legmagasabb fórumán. Többen is készültek felszólalásra, de idő hiányában csak ketten mondhattak véleményt. Stenczel Fruzsina, á kemecsei Egyesült Erő Termelőszövetkezet üzemgazdásza a fiatalok helyzetével, Gonda Béla, az eperjeskei Alkotmány Tsz elnöke a megye alma- és burgonyaértékesítési gondjaival foglalkozott. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának tíz tagja van megyénkből, közülük a TOT elnökségének tagjává választották Iklódi Lászlót, a vajai II. Rákóczi Ferenc Tsz elnökét. Stenczel Fruzsinát az ifjúsági bizottság elnökévé, Kovács Gázát, a szabolcsbákai Búzakalász Termelőszövetkezet elnökét a bizottság tagjává választották. Meglécz János, a nyírbogáti Rákóczi Tsz elnöke az ellenőrzési, Papp László, a rozsá- lyi Rákóczi Tsz kertészeti ágazatvezetője a termelési, Gonda Béla az önkormányzati, Opre Józsefné, az aranyosapáti Üj Élet Tsz főágazatvezetője és Szabó Józsefné, a porcsal- mai Szatmár Tsz párttitkára a nőbizottság, Kristin Péter, a tiszaszalkai Búzakalász Tsz elnöke a kulturális és sportbizott- : ság tagja lett. A széles skálájú névsor bizonyítja: az eddiginél is nagyobb számban kaptak bizalmat, tevékenységi kört a szabolcsi tsz-ek ' küldöttei.. Kiadós forgalmat bonyolítanak le a kisvárdal áruházban is. (Folytatás a 4. oldalon) HATMILLIÓS FORGALOM Ezüstvasárnap az áruházakban XXXVIII. évfolyam, 293. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. december 15., kedd